Magyar Ipar, 1917. július-december (38. évfolyam, 27-52. szám)
1917-07-08 / 27. szám
447 Heidlberg Ödön a budapesti kereskedelmi és iparkamara részéről csatlakozik a termelő, kereskedő és a fogyasztó érdekeltség előterjesztéseihez. Kívánja a termelés buzdítása, valamint a fogyasztás kellő kielégítése szempontjából a kereskedelmi szabadságnak fenntartását. Kívánja továbbá, hogy a felállítandó szervekben az összes érdekeltségek, ezek között a szénérdekeltség is képviselve legyenek. A kamara kívánja továbbá, hogy a június 15-ét megelőző időben létrejött ügyletek után díjakat utólag ne szedjenek be. Végül súlyt helyez arra, hogy a büntető szankciókat csak a kirívó és a merőben célzatos bűncselekményekre korlátozzák és különösen a feljelentő jutalmazását mellőzzék. Kronberger igazgató (Fatermelők és Fakereskedők Egyesülete): A készletek bejelentésének kötelezettségét elfogadja, a szállítási igazolványokat azonban csak Ausztriába és a vámkülföldre történő szállításoknál tartja helyesnek. Az árvisszaélések elkerülhetők, hogyha irányárakat szabnak a kamara s az érdekeltségek bevonásával. Gróf Andrássy Sándor (Országos Magyar Gazdasági Egyesület): Mennél kevesebb bejelentést és mennél szabadabb mozgást kíván. Sérelmes a lebonyolításnak adószerű megterhelése. Példákkal illusztrálja, hogy a fatermelés már most is mennyire meg van nehezítve, a további megnehezítés okvetlenül elkerülendő. Erőss Rezső, az esztergomi érsekség jószágkormányzója, szűkebb körű javaslattevő bizottság kiküldését kívánja az értekezleten elhangzott kívánságok értelmében való módosítások teljesítése végett. Az ármegállapító bizottságokat decentralizálni kell. Dr. Sarkady Lajos, a nagyváradi kereskedelmi és iparkamara titkára kifogásolja, hogy a vidéki érdekek képviseletéről a rendelet nem gondoskodik. Csatlakozik ahhoz a kívánsághoz, hogy a rendelet a napirendről levétessék vagy pedig úgy módosíttassák, hogy a kívánatos cél a kereskedelem és ipar károsítása nélkül biztosíttassék. Frankl igazgató (Vegyészeti Gyárosok Egyesülete) továbbá Luftschitz István igazgató a falepároló ipar érdekeit kívánják biztosítani, hangsúlyozva, hogy a faszénre nézve semmiféle összpontosításra nincs szükség, mert a falepároló gyárak központi irodája teljesen kielégíti az igényeket. Dr. Vita Emil tanácsnok a székesfőváros részéről a kereskedelem és a fogyasztás érdekeinek megvédése érdekében emel szót és a maximálás helyett irányárak megállapítását, a súlyos illetékek mérséklését és a szállítási igazolványoknak a kivitelre való korlátozását kívánja. Grosz Béla, Laender Aladár és mások felszólalásai után Mezőssy Béla földművelésügyi miniszter összegezi a tanácskozás eredményeit. Hangsúlyozza, hogy az egyéni elhatározó képesség korlátozása itt is, mint sok más téren, a háború következménye. A maga részéről szívesen átengedné a szabad kereskedelemnek az egész felelősséget, ha a nagy célokat emellett biztosítani tudná. E részben azonban az elhangzott felszólalásokból nem szerzett megnyugvást. Nem zárkózik el a rendelet módosítása elől, de nem tehet messzebbmenő ígéretet arra nézve, mint hogy csak azokat a módosításokat fogja elfogadni, amelyekkel odaállhat a közvélemény és a minisztertanács elé azzal, hogy a rendelet célját nem veszélyezteti. Mindenesetre alapos megfontolás alá veszi az érdekeltség kívánságait és igyekezni fog a sérelmek kiküszöbölésére A formára nézve ígéretet nem tesz, csupán jelzi, hogy a szóval és írásban előadott kívánságokat az illetékes társminisztériumokkal együtt alapos tárgyalás alá fogja venni. Ezután megköszönve a jelen voltak közreműködését, az értekezletet berekesztette. A bőripar helyzete. (Lajta Pál elnöki székfoglalója az Országos Iparegyesület bőripari szakosztályának július 3-iki ülésén.) Hálás köszönetet mondok kitűnő elődömnek, valamint az Országos Iparegyesület igazgatójának és a szakosztálynak azért a megtisztelésért, hogy engem a szakosztály elnökévé megválasztottak. Méltóztassanak megengedni, hogy bőriparunk jelenlegi helyzetét némiképp megrajzoljam és a szükségesnek mutatkozó fontos teendőket vázoljam. Okvetlenül szükséges ugyanis, hogy tiszta képet alkossunk magunknak a magyar timáriparnak a háborús idők bekövetkezésekor volt teljesítőképességéről, hogy megítéljük, mily helyzetben volt a timáripar, megfelelt-e a jelenkor követelményeinek és hogy a továbbfejlesztésre nézve megvoltak-e a kellő előfeltételei? Nem tekintvén azt, hogy az 1913—14. év folyamán maga a timáripar elég jövedelmező volt-e, hogy a bőrgyártásban, valamint a timáriparban befektetett tőkék egyáltalában meghozták-e azt a hozadékot, amelyet egy becsületes munkateljesítmény megkövetel, bátran állíthatom, hogy a magyar timáripar ebben az említett időben a legszebb fejlődésnek indult és hogy a jövőre nézve a legszebb reményeink lehettek. Ezekben az időkben úgy látszott, hogy a régi depresszió, hogy az a nehéz, válságos idő, amely a talpbőrkartelt megelőző időben a magyar timáripart mélyen sújtotta, megszűnt és hogy a modern fejlődésnek egy teljesen új korszaka következett be. Ezt elsősorban természetesen nagy bőrgyárainknál láttuk, amelyek a technikai haladást felismervén, üzemeikben a szükséges nagy változásokat létesítették, a gyártási módozatokat gyökeresen javították és nemcsak minőség dolgában, hanem örvendetes módon a termelés mennyiségét illetőleg is feladatuknak teljesen megfeleltek. Elsősorban természetesen a talpbőrgyártást kell említenem, amely a rendes, úgynevezett versenyminőségeken kívül egyes kitűnő és a legmesszebbmenő igényeket kielégítő olyan talpbőrminőségeket termelt, amelyek a külföldi behozatallal a versenyt bátran felvehették. Látjuk ezt a háború idejében is, amikor az egyes gyárak abban a kedvező helyzetben vannak, hogy versenynyel nem kell küzdeniük és egész figyelmüket a minőségre fordíthatják. Ennek örvendetes következ-