Magyar Jövő, 1948. október (47. évfolyam, 240-265. szám)

1948-10-01 / 240. szám

2 Published Daily, except Sunday and certain Holidays bv the HUNGARIAN DAILY JOURNAL ASSOCIATION, INC. 130 East 16th Street, New York 3, N. Y Telephone: ALgonquin 4-0397 Editor: ZOLTÁN DEÁK, szerkesztő Manager: EUGENE PRAGER,, ügyvezető Subscription Rates: U.S.A., Canada $9.00 one year, City, South America, Mexico, Cuba $10.00 one year, $5.50 half year. $3.00 three months. Europe, Australia, Afiica, Palestine, etc. 010.00 one year $6.00 half year. $3.50 three months. Entered as Second Class Matter Sept. 12, 1947 at the Post Office of New York. N. Y., under the Act of March 1879. Lukács György üzenete a new yorki magyar orvosokhoz (Folytatás az 1-ső oldalról Az értelmiség helyzetében elválaszthatatlanul összefonódott ereje és gyengesége. Ereje, mert nélküle nem lehet modern háborút vezetni a gyengesége, mert nem tudott önálló állásfoglalást kialakítani az imperialista háború, a fasizmus ellen. Erőnek és gyengeségnek, nélkülözhetetlenségnek és védtelen kiszolgáltatottságnak alapja az értelmiség társadalmi helyzete, az imperializmus teremtette életkörülmények között. Világos, hogy az értelmiség nem osztály abban az értelemben, mint földesúr és jobbágy, tőkés és proletár. Viszont egyesek által hirdetett “osztályfelettisége” csak a társadalmi cselekvésre való képtelenségnek, az arról való lemondásnak gondolati formája. Nem véletlen, hogy ahol az értelmiség aktívan belenyúlt a történelembe (a XVIII. századi Franciaországban, a XIX. századi, Oroszországban), azt csak az akkori társadalmi haladást képviselő osztályok szövetségeseként, harcos társaként tehette. Ahol ilyen szövetség nem jött létre — mint a két világháború idején — védtelen áldozata lett a reakciónak. Az értelmiség körében uralkodó hamis elméletek bizonyos történelmi hagyományok következményei, olyan korok maradványai, amelyekben az értelmiség az aktív élettől viszszavonulásra kényszerült. Ezeknek az értelmiségbe mélyen belegyökeredzett hagyományoknak társadalmi alapjait a monopolkapitalista korszak gazdasági szerkezete ma már szinte a semmivel tette egyenlővé. Aki ma nem akarja magát a monopoltőke közvetlen vagy közvetett, látható vagy rejtett uralmának alárendelni, annak keresnie kell a kapcsolatot, a támaszt, a szövetséget a monopoltőke egyetlen komoly ellenségénél: a munkásosztálynál, a dolgozó népnél. Voltak egyesek, akik azt mondják, hogy a napi politikába való leszállás méltatan az értelmiséghez s azt hitték, hogy ezzel valami igen mélyet, fölöttébb tudományosat mondtak, holott ugyanazt a szélmalom harcot folytatták, amit az értelmiség “osztályfelettiségének” hirdetői vívnak. Az apolitikusság puszta frázis, de veszélyes frázis, mert a háború valóságos előkékészítőinek éppen arra van szükségük, hogy előkészítő lépéseiket—a napi politikát—ne kisérje a közvélemény éber bírálata. Ma, amikor a monopolkapitalizmus és dolgozó nép, háború és béke, barbárság és kultúra küzd az e*'1' ' 1 '"vőjéért, minden üres általánosítás a valóságos kérdéseknek frázisokká ködösítése — segítség a háború előkészítőinek. Az értelmiség legszélesebb rétegeibe be kell vinni az utolsó század legfőbb tanulsá Egy belga diplomata Magyarországról Mr. Drapier, a belga miniszterelnökség kabinetirodájának főnöke, Budapesten járt. Az ellenállásnak ismert alakja volt, de amióta Spaak miniszterelnök kabinetirodáját vezeti, igen fontos szerep jutott neki a belga politikai és gazdasági életben, ami különösen értékessé teszi ítéletét hazai állapotainkról, amelyet alant közlünk a budapesti “Kis Újság,” a Kisgazdapárt hivatalos lapjának egy intervjúja nyomán. — Hogy jutott eszébe éppen Budapestre jönni? — kérdezte tőle a lap tudósítója. “A felszabadulás óta, mióta a német táborból hazamentem, a munkaügyi minisztériumban töltöttem be a kabinetfőnöki állást, hangzik a válasz.Ebben a minőségiben ismertem meg a magyar bányászokat, akik német fogolytáborokból szerződtek a mi bányavidékünkre. Megismertem ezeket az embereket és a munkájukat is. Boldog vagyok, hogy hozzásegíthettem őket én is a mielőbbi hazatérésükhöz, akkor lettem kiváncsi erre az országra.” \ — És milyennek találja? §\!31 “őszintén egy szóval felelhetek. Imponálóknak. Ezt bizonyára minden idegentől hallhatják és büszkék lehetnek rá, hogy ilyen bőséget, jólétet és nyugalmat, annyi mosolygó arcot, ennyi súlyos csapás után, mint amilyen Budapestet szemmel láthatólag érte, ma Európában igen kevés helyet talál az ember. És akkor még nem szóltam semmit Budapest városkájáról, aminek hatása alól senki sem vonhatja ki magát. De bizonyára nem felületes idegenforgalmi frázisokat akarnak hallani olyasvalakitől, aki egy másik ország kormányzásában bizonyos fokig részt vesz. “Azért jöttem ide, hogy megismerjem az új Magyarország gazdasági és szociális intézményeit. Teljesen különválasztva őket a politikaiaktól. Közvetlenül új belga-magyar kereskedelmi szerződés megkötése előtt állunk. A régit, mely mindössze 380 millió belga frank keretében mozgott, erősen ki akarjuk bővíteni, remélem és látom, hogy az új magyar termelési tempó előrehaladott volta és a remek idei termés lehetővé fogja tenni. Szerintünk semmiféle politikai felfogásbeli különbség ez elé nem gördít akadályokat. “Megtanultam, hogy olyan országban vagyok, melyet remek szervezők irányítanak. Ezek az emberek nem bürokraták. Nem elfogultak. Végtelen kulturáltak és feltétlenül jó szándékú európaiak módjára gondolkodnak. Mindent megtettek arra nézve, hogy tájékoztassanak, hogy megismerhessem az ország gazdasági szervezetét. Nem tudom elképzelni, hogy ilyen tisztességesen és jószándékúan gondolkozó emberekkel — bármilyen véleménykülönbség is legyen köztünk bármilyen területen —, ne lehessen előbb-utóbb megtalálni azokat a pontokat, ahol egyetértünk és ahonnan végül is egy nagyobb egyetértés kiindulhat.” gát, tehetetlenek vagyunk és a kultúra aktív árulóivá leszünk, ha nem ismerjük fel, hogy helyünk a dolgozó nép, a felszabadult és felszabadulásért küzdő népek oldalán van. Válaszúton vagyunk és ismét Auschwitz és Majdanek árnyékát kell felidéznem. Mert a válaszút itt van: akar-e az értelmiség új Auschwitzok tervezője, felépítője, üzemben tartója lenni, — amely Auschwitzokban ugyanakkor az értelmiség legjavának csontjaiból fognak szappant főzni, — akar-e az eljövendő háború, a készülő barbárság segédereje lenni, vagy pedig belátja, hogy az imperializmus ellen kell fordulnia, ha azt akarja, hogy a tudomány, a technika nagy vívmányaiból építő s nem a kultúrát romboló erők legyenek. Nem kételkedem, — fejezte be beszédét a hallgatóság szűnni nem akaró tapsa közben Lukács György — hogy a magyar értelmiség legjobbjai tudni fogják, melyik utat válasszák. A VÖRÖSFALÓK KÉSZÜLNEK AZ AFL-CIO KONGRESSZUSRA TORONTO. — Kanada minden városában az AFL és a CIO szervezetei delegátusokat választanak, hogy azok képviseljék őket az október 11-én kezdődő kongresszuson. Az AFL konvencióját Victoriában (British Columbia) tartják és a vörösfalók azt szeretnék elérni, hogy mindazon szervezeteket, melyek kommunista, vagy a kommunistákkal szimpatizáló vezető főket választották, zárják ki a szervezet kebeléből. Frank Hall, a vasúti és hajózási hivatalnokokszakszervezetének alelnöke, vezeti a kampányt Percy Bengough, a Trades and Labor Congress jelenlegi elnöke ellen. Bengough, aki nem kommunista, azon az állásponton van, hogy a szervezetek tagjainak jogában áll azt választani a vezetőségbe, akit akarnak, minden politikai megkülönböztetés nélkül. Több helyi szervezerzet határozati javaslatban támogatja Bengough álláspontját. A Canadian Congress of Labor konvencióját Torontóban tartják s nagy harcot várnak az Union of Mine, Mill and Smelter Workers felfüggesztése miatt, mert a szervezet hivatalos lapjában kritizálni merészelte A. R. Moshert, a CCL elnökét. Igen sok lokál máris a felfüggesztett union mellett foglalt állást és támogatja annak jogát, hogy kritikát gyakorolhasson az országos vezetőséggel szemben. MAGYAR JÖVŐ (Hungarian Daily Journal) ALÁÍRÁS ELŐTT Áll AZ ANGOLJUGOSZLÁV ÜZLETI PAKTUM GENF. — Jelentik, hogy Anglia és Jugoszlávia között rövidesen igen nagyszabású kereskedelmi szerződést kötnek. Amerikai diplomáciai körökben úgy tekintik ezt a szerződést, mint a nyugati nagyhatalmak első győzelmét a Jugoszlávia és a Kominform közti szakadásban, holott a valóságban éppen azért történt a szakadás, mert Tito cserben hagyta régi politikáját és a nyugati hatalmak felé fordult. Szeretnék leplezni ennek a gazdasági egyezménynek politikai jelentőségét, mondván, hogy ez tisztára kereskedelmi lépés, azonban nem zengetnék oly nagyon a dobot körülötte, hanem éppen azt a politikai mozzanatot akarnák kihangsúlyozni, hogy Tito elfordította Jugoszláviát természetes szövetségeseitől, a keleteurópai országoktól és főleg a Szovjetuniótól. A kereskedelmi szerződés lényege az, hogy Tito hajlandó kárpótolni az angol tőkebefektetőket, akik tulajdonait Jugoszlávia államosította. A jugoszláv kormány eddig 9 millió dollár kártérítést ajánlott, most a szerződésiben 30 millióra ment fel. A legfontosabb birtokok a trepcai ólom- és ónbányák, de most ■beszámítják a fontosabb kikötői berendezéseket, amelyek angol vállalatok tulajdonai. Tito épületfát, gabonát és más mezőgazdasági termékeket fog szállítani angol gépekért és nyilván nem fognak ez alkalommal akadékoskodni azon, hogy hadi célokra lehet-e majd azokat használni. DÉLAFRIKÁBAN HARCOLNAK A FAJOK EGYENLŐSÉGÉÉRT CAPETOWN. — A délafrikai munkásságharcot kezdett a fasiszta barát Daniel F. Maian miniszterelnök kormánya ellen, mely a választásokban a faji elkülönítés alapján győzelmet aratott. Több mint 10,000 ember jelent meg a városban tartott gyűlésen, mely tiltakozott Maian fajelkülönítő politikája ellen. Mikor a gyűlésnek vége volt, többszáz bennszülött munkás a kormány rendeletének ellenére olyan vasúti kocsiba ült, melyeken tábla hirdette, hogy azok csak európaiak számára vannak fenntartva. Igen sok egyházi vezető csatlakozott Michael Scott lelkészhez, aki nemrég tért vissza hazájába az Egyesült Államokból és harcot kezdett a faji megkülönböztetés ellen. Sok olyan pap van, akik templomi beszédeikben tiltakoznak a “fehér faji felsőbbség” teóriája ellen. Egyik pap a következőket mondotta vasárnapi, templomi beszédében: “Arra szólítanak fel bennünket, hogy higgjünk a keresztény civilizációiban, ami szerintük ugyanaz, hogy nincs fehér civilizáció és soha nem is volt ilyen, mert ha fehér civilizációnak nevezzük azt, akkor már nem keresztény, ha pedig keresztény, akkor már nem lehet csupán fehér.” A fajüldözéssel együtt a Maian kormány teljes harcot indított meg a szakszervezetek ellen s ugyancsak faji alapon akarja megbontani azokat is. Majdnem minden néger szakszervezetet beszüntettek Délafrikában és a kormány most hozott törvényt, mely megtiltja, hogy néger munkásokat felvegyenek a fehér szakszervezetekbe. OSZTRÁK NÁCIK RAGASZKODNAK A ZSIDÓKTÓL RABOLT HOLMIHOZ BÉCS. — A náci szellem újjáéledése újabb jelének lehet tekinteni azt a zajongó jelenetekkel tarkított náci gyűlést, amelyet 700 osztrák náci kezdeményezett a Wimberg-vendéglő különtermében. Ezek a csirkefogók valamenynyien “árjásitott” vagyontárgyak tulajdonosai, tehát olyan egyének, akik az náci megszállás alatt a zsidóktól lopott és rabolt tárgyak birtokában voltak. Minthogy pedig Ausztriában törvényt hoztak ezeknek a lopott és rabolt, “árjásitott” tulajdontárgyaknak visszaszármaztatására, az osztrák nácik nyilvános gyógyüléseket azzal a jelszóval ülést hirdettek, hogy tiltakozzanak e törvény ellen. Ausztriában is idáig jutottak már. Ezt megelőzően is tartottak már ezek a banditák tiltakozó hogy ők “törvényes jogokkal” bírnak a zsidó vagyontárgyak megtartására. A vasárnapi gyűlés előtt nyolcoldalas röpiratban követelték a visszaszármaztatási törvény “igazságtalanságainak” korlátozását. Már-már megkezdték a nagy izgalmakkal kecsegtető gyűlést, amikor a “Schutzverband” (védliga) nevű szervezet 100 volt elhurcolt személyiből és az osztrák földalatti mozgalom harcosaiból álló különítménye megjelent a restiben, felmentek az emel-vényre, ahol kijelentették, hogy ilyen természetű nyilvános gyűlést még akkor sem tűrnek meg, ha a belügyminiszter is adott rá engedélyt, aztán szétszórták a csavadékot. BÉREMELÉST KÖVETELNEK A RÓMAI VÁROSI ALKALMAZOTTAK RÓMA. — Az Örök Város 10,000 alkalmazottja sztrájkba lépett és bejelentették, hogy 5 napon belül a város összes alkalmazottai sztrájkba lépnek, amennyiben nem kapnak azonnali béremelést. A munkások a római munkáskamara tagjai, mely az olasz szakszervezeti szövetség kebelébe tartozik s havi 5000 líra (8 dollár 77 cent) béremelést követelnek. Az olasz kormány 1 milliós tisztviselője ugyancsak béremelést követel, hogy valaki mennyire követni tudja az emelkedő árakat. Általános vélemény az, hogy a kormányalkalmazottak hamarosan általános sztrájkot kezdenek, amennyiben a de Gasperi kormány megtagadja a bérek emelését. October 1, 1941 Mindenképen el kell kerülnünk a háborút ■ Mondja Hanson W. Baldwin, a New York Times katonai cil írója, aki úgy látja, hogy a Szovjetunió legyőzhetetlen. Progresszív gondolkozású emberek, akik eleve ellenségei minden háborúnak és imperializmusnak, több izben kifejtették, hogy — amennyiben háborúra vezetne a szovjetellenes, uszító propaganda és egyes amerikai hatalmi érdekek törekvése, ebből a háborúból sem az Egyesült Államok, sem a Szovjetunió nem kerülhetne ki katonai értelemben győztesen s a háború az emberi civilizáció pusztulását jelentené. Természetesen azok, akik saját egyéni érdekeiktől vezetve tűzzel-vassal háborúra izgatnak, az imperialisták és azok fasiszta szövetségesei — beleértve a magyar demokrácia által kivetett fasiszta salakot is — ennek ellenére nem szűnnek meg háború után kurjongatni a ‘szent demokrácia nevében”, amit minden ténykedésükkel agyontaposnak s amit szeretnének végleg eltüntetni e föld színéről. Nemrégiben Hanson W. Baldwin, a New York Times katonai cikkírója, akinek neve mellé sem a progresszív, sem a szovjetbarát jelzőt nem lehet hozzáilleszteni, ugyanarra a meggyőződésre jutott, mint a harmadik világháború ellenzői s kifejtette, hogy az atombombás fenyegetések nem érnek semmit, mert “az atombomba nem tudja megállítani a vörös hadsereget.” Baldwin szerint az oroszok azzal válaszolnának az amerikai atombombára, hogy a legrövidebb idő alatt elfoglalnák Nyugateurópát. Hangsúlyozza, hogy az összes katonai szakértő megegyezik abban, hogy az Egyesült Államok és nyugati szövetségesei nem tudnák megakadályozni az oroszok nyugati előnyomulását, hacsak előzőleg nem sikerülne teljesen talpraállítani Nyugateurópát és annak katonai erejét, nevezetesen a német hadigépezetet felépíteni. Jóllehet Baldwin számításon kívül hagyja azt, hogy Nyugateurópa népe annyira tele van a háborútól való irtózással, hogy Amerika még Európa gazdasági talpraállítása után sem számíthatna annak, komoly közreműködésére, beismeri azt, hogy a Szovjetuniót semmiképpen sem lehetne legyőzni gyors atomháborúval. Oroszország bombázásával mindenekelőtt azt érnék el, mondja Baldwin, hogy Nyugateurópát elfoglalnák az oroszok, holott jó politikánk célja éppen az, hogy onnan tál tartsuk őket. Folytatja azzal, hogy az ah háborúból egy hosszú háború fejlődne melynek költségei sokszorosan felülmúl az utolsó háború kiadásait. Nyugateurt válna hadszíntérré és az Egyesült Állam minden erejét arra kellene, hogy fordít hogy kiverje onnan az oroszokat, de igyen kétséges, hogy meg tudná tenni. Lefeljebb megteheti azt, hogy atombomb dobjon Párisra, Hágára és a többi városokra, azaz Nyugateurópát pusztasággá változtathatja át. Ha pedig csak másfajta bombákat akar alkalmazni, akkor Északafrikában, a középkeleten, Angliában, Izlandban Grönlandban, Alaszkában és Japánban hadibázisokat építeni s hogy ez milyen fiadatot jelentene, arra vonatkozólag jó pék, az, hogy húsz hajórakomány cementre van szükség ahhoz, hogy az új típusú B-36 bombavető felszállására alkalmas sávot építhessünk. Ugyanakkor számolni kell azzal a ténynyel is, hogy Nyugateurópa népeinek nagy része az oroszokat támogatná, az elfoglal gyárak a vörös hadsereg számára termelnének hadianyagot, pótolva az atombomba által elpusztított szovjet gyárakat. A háború mindenképpen hosszú lenne s h Amerika a népegyőzelmet is érhetne e anyagilag teljesen összeroppanna s a gyzelmet egy elpusztult világ fölött érné Ugyanakkor a háborús balesetek száma összehasonlíthatatanul magasabb lenne, mi a második világháborúban, miután az amekai városoksem menekülhetnének meg szovjet támadások elől, mégha csak régi pusu robbanó bombákat használnának is, ugyankkor, senki sem tudja, mekkora tett meg a szovjet atomkutatás. A háború gazdaságilag tönkretenné ai P&Z mondja Baldwin, elpusztítaná a crezációt és a végén ha sikerülne is meghódítunk Oroszországot, az nem szolgálna fent célt, mert “ideológiát nem lehet fegyver leverni.” Hanson azzal fejezi be cikkét, hogy felejsük el a háborúnak még csak a gondolatát és tegyünk meg mindent a béke helyreállítására. Polgárháború Indonéziában LONDON. Ismét teljes arányú háborúzás tört ki Indonéziában, melynek 70 milliós népe Japán leverése óta azért küzd, hogy felszabadítsa országát a holland gyarmati uralom alól. Az ideérkezett jelentések szerint a harcok polgárháború arányát öltötték fel, miután a teljes függetlenséget követelő munkás és polgári koalíció szembefordult a Hattá kormánnyal, mely hatalmas területi és politikai engedményeket tett a hollandokkal szemben. A szocialista, munkás és kommunista pártok, az indonéziai szakszervezeti szövetséggel egyetemben követelték, hogy szüntessék be a hollandokkal folytatott, eredménytelen tanácskozásokat és a folytonos megalkuvást. Mikor követelésüket visszautasították egymást követték a sztrájkok és felkelések, míg végül a munkások elfoglalták Madiumot, a Jáva keleti részén fekvő 100.000 lakosú várost. A felkelés gyorsan elharapódzott az ország többi részébe is. A Hattá kormány, ahelyett, hogy engedett volna a nép nyomásának, kampányt indított ellenfelei letartóztatására. Többszáz munkást letartóztattak, akiket “kommunizmussal” vádolnak. Mialatt a kommunisták valóban részt vesznek a felkelésben, mindössze egy részét alkotják annak a koalíciónak, mely megszervezte azt. Egyetlen párt kivételével, a japán megszállást követő időben megalakult köztársasági kormányt létrehozó pártok valamennyien részt vesznek a koalícióban. Az egyetlen kivétel az indonéziai szocialista párt, melynek vezetője Sután Sjahir. Hattá miniszterelnök a jobboldali Moslem Nasjumi pártot képviseli. Az ellenzéki mozgalommal együttműködik Sjarifuddin, a mérsékelt szocialisták vezére, volt miniszterelnök, akit távozni kényszerítettek hivatalából, miután visszautasította, hogy nagyobb engedményeket tegyen a hollandokkal szemben, amiket az úgynevezett renvillei egyezményben januárban elfogadtak. A köztársasági hadsereg tisztjei közül ugyancsak igen sokan csatlakoztak az ellenzéki, népi koalícióhoz. A renvillei szerződés szerint “átmeneti” időre visszaállítják a hollandok uralmát a jövő függetlenség ígérete fejében. Mindössze három sziget marad meg a köztársasági kormány irányítása alatt, míg az ország többi részét két kormányzatra bontják a hollandok felügyelete alatt. Mióta a szerződést aláírták, a hollandok tárgyalással és katonai erőszakkal még inkább kiterjesztették az uralmuk alatt levő területeket. Egy másik fontos fejlemény is történt a szigeteken a szerződés aláírása óta: az amerikai befolyás növekedése. Az amerikaiak részt vettek a renvillei egyezmény létrehozásában, úgy az Egyesült Nemzetek bizottságában, mely kidolgozta a részleteket, mint azáltal, hogy 300 millió dolláros kölcsönt adtak a hollandoknak, mely lehetővé tette, hogy azok folytassák háborújukat a köztársasági erők ellen. A nagy amerikai társaságok közül főleg a Standard Oil, a Goodrich Rubber és több cink és nikkelüzem van érdekelve a szigeteken. Nemrégiben a Hattá kormány követet küldött Washingtonba azzal a céllal, hogy az egi amerikai kölcsönről tárgyaljon, melynek a szigetek gazdag nyersanyagforrásai volnának a záloga. A Manchester Guardian megírja,, hogy Lengyelországban ma sokkal boldogabban és jobban lehet élni, mint egy évvel ezelőtt. Varsó népe általában jobban öltözködik és egészségesebb, mint korábban és bár még mindig sok nehézséggel kell megküzdeniök, a helyzet jelentősen javult és a jövőre való kilátás még biztatóbb. Vidéken is sokat javult a helyzet az utolsó esztendőben. Ezt írja tehát Lengyelországról egy angol, baloldalinak éppenséggel nem nevezhető napilap. És most hallgassuk meg, hogyan nyilatkozik ugyanerről a Lengyelországról Dewey elnökjelölt. Dewey szerint a “vörös kormányzat” alatt Lengyelország népe éhínségnek, betegségeknek és fagyhalálnak van kitéve. A lengyelek mulóinak nincs elég ennivalójuk, sem megfelelő ruházatuk, hogy védekezzenek az időjárás viszontagságai ellen A fagyhalál nyilván szeptemberben fenyegeti a szegény lengyel népet. Az éhinség veszélye is nyilván olyan nagy, mint a szeptember elejei fagyhalálé.