Magyar Közigazgatás, 1921 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1921-01-16 / 3. szám
XXXIX. évfolyam. — 3. szám. Megjelenik minden vasárnap. Budapest, 1921. január 16. • • Szerkesztőség: II. Székely u. 2. sz. (Szilágyi Dezső-tér serkin). Előfizetési ára: Egész évre .1. ... 140 korona. Fél évre ............... 700 KÖZIGAZGATÁSI HETILAP ALAPÍTOTTA: BONCZA MIKLÓS. Klenó kivétel: II . Sz£kely-u. 2. sz. (Szilágyi Dezső-tér serkin) Kéziratokat vissza nem adunk. Hirdetések árszabály szerint. A mi közönségünkhöz. Lapunk előfizetési ára: M/ész évre .................. ... ... 140 K. Félévre ... ... ................... 70 „ Lapunk megélhetésének, illetőleg legalább is a készkiadásoknak lehető biztosítása érdekében tisztelettel kérjük a mi hűséges olvasó közönségünket, hogy az 1021. évi előfizetési díjat az esetleges díjhátralékokkal együtt — akár a múlt évi utolsó számunkkal megküldött postatakarékpénztári lap /felhasználásával, aktír postautalvánnyal — mielőbb hozzánk juttatni szíveskedjék. A «MAGYAR KÖZIGAZGATÁS» szerkesztősége. Munkaerőt a községeknek. Csonka-Magyarország új élete a fehér házikós falvak egyszerű világából fog megindulni. Agrárállam lettünk, azaz hogy reáeszméltünk, hogy igazság szerint mindig is az voltunk, melynek fentartója a vidék földmíves népe. Csak önmegtévesztés volt, hogy eddig máskép gondolkoztunk. Ennek az öncsalásnak áldozatul dobtuk községeinket, elhanyagoltuk érdekeiket és most nagy szerencsétlenségünkben megdöbbenéssel látjuk, mekkorát vétkeztünk ezzel saját magunk ellen. Nem kizárólag a vezetők érdeme, ha most minden tekintet a községek felé fordul, nem a kertész tudománya hajlítja a virágot, a lombot a világosság kútfeje irányába. Reá jöttünk, mert reá kellett jönnünk, hogy nemzeti létünk erős épületét a községekre, mint egyedül szilárd fundamentumra kell építenünk. Jégi, lapunk első időszakától kezdve hangoztatott figyelmeztetésünk volt az illetékes tényezők előtt, hogy a jó közigazgatás kulcsa a községi közigazgatás helyes megszervezésében rejlik; ha a község közigazgatása jó, kielégíti a kívánt szükségleteket, egész közigazgatási rendszerünk egészséges. Sajnos, a nehéz megpróbáltatásoknak kellett elkövetkezniük, hogy állandóan hangoztatott régi figyelmeztetésünkhöz képest a megértő lépések ebbe az irányba meginduljanak. A községi közigazgatás alfája, a munkaerő kérdésének helyes megoldása. Valójában lehetetlen állapot volt, hogy egyetlen körjegyző a közigazgatás bonyolult, sokágú roppant tennivalóit egyedül látta el néha 15—20 községben, melyek köréhez tartoztak. Az 1904 : XI. t.-cikkben megalapozott községrendezés után sem ritkaság, hogy egy-egy körjegyző 6—8, sőt 10 község ügyeit végzi magára hagyottal, egyesegyedül. Nem kell szakembernek lenni, hogy bárki megértse, minő közigazgatás lehetett és van ma is az ily körökben. Báraz idézett törvény lehetőséget nyújtott, hogy a körjegyző segédmunkaerőhöz jusson, segédjegyzőt tarthasson, azért ma is százakra megy azoknak a körjegyzőségeknek a száma, hol segédjegyző még mindig nincs. Százakat tesz ki azoké a nagyközségeké is, ahol szintén hiányzik a segédmunkaerő, súlyos hátrányára nemcsak az államnak és a községnek, az egész közigazgatásnak, hanem a lakosságnak is, amely ügyes bajos dolgaiban bizalmas meghitt barátja, a jegyzője helyett, egy munkában agyoncsigázott, kimerült idegzetű embert talál íróasztalához láncoltan. Ebben a néhány szóban van a mi méltán sok kifogás alá eső közigazgatásunk teljes, magyarázata. A községi iroda munkaerejének hiányán segíteni kell és pedig azonnal, késedelem nélkül,, ha azt nem akarjuk, hogy közigazgatásunk teljesen összeroppanjon. A múltban sem bírta a feladatok megsokasodott rengeteg tömegét, hogy várhatnék ezt a jövőben, mikor a földbirtokreform, az adóügyi törvények végrehajtása a szociális természetű kérdések megtízszerezik a tennivalók sokaságát. Megnyugvással értesülünk, hogy a községi irodák munkaerejének kellő számú szaporítását a legkomolyabban gondjaiba vette a kormány és reméljük, hogy ha erre irányuló törekvését meg fogja valósítani tudni, a legsúlyosabb bajok orvosolva lesznek. De bizonyára a községek is kiveszik részüket a meginduló munkából, megértik, mit kíván jól felfogott érdekük és hazafias áldozatkészségükkel segítségére sietnek a kitűzött cél megvalósításának. Ez különben nem kíván túl nagy áldozatot tőlük, mert a jegyzők és segédjegyzők járandóságainak oroszlánrészét az államkincstár fogja viselni azokban a különsegélyek-ben és pótlékokban, melyeket ma is rendszeresen juttat, és csak igen csekély rész, az alapilletmény, egyházi belső cseléd bérénél is kevesebb alapfizetés lesz az, amit a községeknek kell majd viselniök. És ha egyszer elérjük, hogy a községeink irodái a kellő számú szakképzett, munkabíró, lelkes tisztviselőkkel benépesülnek, akkor közigazgatásunk sok tekintetben szégyenletes állapotát a szebb jövő reményteljes világa váltja fel. A tisztviselőkérdés. Még ma is sok olyan kérdése van közéletünknek, amelyről sokan nem akarnak hallani, nem szeretnek beszélni, talán arra várva, hogy majd megoldódnak ezek a kérdések maguktól. Csak egyik legelsőt és legfontosabbat említjük: a tisztviselőkérdést, vagy másik oldaláról nézve: az állami administrativ kérdését. Sokan e théma hallatára unottan hagyják abba az olvasást, hiszen erről a kérdésről már annyit beszéltek