Magyar Közigazgatás, 1921 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1921-01-16 / 3. szám

XXXIX. évfolyam. — 3. szám. Megjelenik minden vasárnap. Budapest, 1921. január 16. • • Szerkesztőség: II. Székely­ u. 2. sz. (Szilágyi Dezső-tér serkin). Előfizetési ára: Egész évre .1. ... 140 korona. Fél évre ............... 70­0 KÖZIGAZGATÁSI HETILAP ALAPÍTOTTA: BONCZA MIKLÓS. Klen­ó kivétel: II . Sz£kely-u. 2. sz. (Szilágyi Dezső-tér serkin) Kéziratokat vissza nem adunk. Hirdetések árszabály szerint. A mi közönségünkhöz. Lapunk előfizetési ára: M/ész évre .................. ... ... 140 K. Félévre ... ... ................... 70 „ Lapunk­ megélhetésének, illetőleg legalább is a készkiadásoknak lehető biztosítása érdekében tisztelettel kérjük a mi hűséges olvasó közönsé­günket, hogy az 1021. évi előfizetési díjat az esetleges díjhátralékokkal együtt — akár a múlt évi utolsó számunkkal megküldött postataka­rékpénztári lap /felhasználásával, aktír posta­utalvánnyal — mielőbb hozzánk juttatni szí­veskedjék. A «MAGYAR KÖZIGAZGATÁS» szerkesztősége. Munkaerőt a községeknek. Csonka-M­agyar­ország új élete a fehér házikós fal­vak egyszerű világából fog megindulni. Agrárállam lettünk, azaz hogy reáeszméltünk, hogy igazság szerint mindig is az voltunk, melynek fentartója a vidék föld­­míves népe. Csak önmegtévesztés volt, hogy eddig máskép gondolkoztunk. Ennek az öncsalásnak áldo­zatul dobtuk községeinket, elhanyagoltuk érdekeiket és most nagy szerencsétlenségünkben megdöbbenéssel látjuk, mekkorát vétkeztünk ezzel saját magunk ellen. Nem kizárólag a vezetők érdeme, ha most minden tekintet a községek felé fordul, nem a kertész tudo­mánya hajlítja a virágot, a lombot a világosság kút­feje irányába. Reá jöttünk, mert reá kellett jönnünk, hogy nem­zeti létünk erős épületét a községekre, mint egyedül szilárd fundamentumra kell építenünk. J­égi, lapunk első időszakától kezdve hangoztatott figyelmezteté­sünk volt az illetékes tényezők előtt, hogy a jó köz­­igazgatás kulcsa a községi közigazgatás helyes meg­szervezésében rejlik; ha a község közigazgatása jó, kielégíti a kívánt szükségleteket, egész közigazgatási rendszerünk egészséges. Sajnos, a nehéz megpróbál­tatásoknak kellett elkövetkezniük, hogy állandóan han­goztatott régi figyelmeztetésünkhöz képest a megértő­­ lépések ebbe az irányba meginduljanak. A községi közigazgatás alfája, a munkaerő kérdé­sének helyes megoldása. Valójában lehetetlen állapot volt, hogy egyetlen körjegyző a közigazgatás bonyo­lult, sokágú roppant tennivalóit egyedül látta el néha 15—20 községben, melyek köréhez tartoztak. Az 1904 : XI. t.-cikkben megalapozott községrendezés után sem ritkaság, hogy egy-egy körjegyző 6—8, sőt 10 község ügyeit végzi magára hagyottal­, egyesegyedü­l. Nem kell szakembernek lenni, hogy bárki megértse, minő köz­­igazgatás lehetett és­ van ma is az ily körökben. Bár­az idézett törvény lehetőséget nyújtott­, hogy a kör­jegyző segédmunkaerőhöz jusson, segédjegyzőt tart­hasson, azért ma is százakra megy azoknak a kör­jegyzőségeknek a száma, hol segédjegyző még mindig nincs. Százakat tesz ki azoké a nagyközségeké is, ahol szintén hiányzik a segédmunkaerő, súlyos hát­rányára nemcsak az államnak és a községnek, az egész közigazgatásnak, hanem a lakosságnak is, amely ügyes bajos dolgaiban bizalmas meghitt barátja, a jegyzője helyett, egy munkában agyoncsigázott, ki­merült idegzetű embert talál íróasztalához láncoltan. Ebben a néhány szóban van a mi méltán sok kifogás alá eső közigazgatásunk teljes, magyarázata. A községi iroda munkaerejének hiányán segíteni kell és pedig azonnal, késedelem nélkül,, ha azt nem akarjuk, hogy közigazgatásunk teljesen összeroppan­jon. A múltban sem bírta a feladatok megsokasodott rengeteg tömegét, hogy várhatnék ezt a jövőben, mikor a földbirtokreform, az adóügyi törvények végrehajtása a szociális természetű kérdések megtízszerezik a tenni­valók sokaságát. Megnyugvással értesülünk, hogy a községi irodák­­ munkaerejének kellő számú szaporítását a legkomo­lyabban gondjaiba vette a kormány és reméljük, hogy ha erre irányuló törekvését meg fogja valósítani tudni, a legsúlyosabb bajok orvosolva lesznek. De bizonyára a községek is kiveszik részüket a meginduló munkából, megértik, mit kíván jól felfogott­­ érdekük és hazafias áldozatkészségükkel segítségére sietnek a kitűzött cél megvalósításának. Ez különben nem kíván túl nagy áldozatot tőlük, mert a jegyzők és segédjegyzők járandóságainak oroszlánrészét az államkincstár fogja viselni azokban a kü­lönsegélyek-­­­ben és pótlékokban, melyeket ma is rendszeresen juttat, é­s csak igen csekély rész, az alapilletmény, egy­házi belső cseléd bérénél is kevesebb alapfizetés lesz az, amit a községeknek kell majd viselniök. És ha egy­szer elérjük, hogy a községeink irodái a kellő számú szakképzett, munkabíró, lelkes tisztviselőkkel benépe­­­­sülnek, akkor közigazgatásunk sok tekintetben szégyen­letes állapotát a szebb jövő reményteljes világa váltja fel.­ ­ A tisztviselőkérdés. Még ma is sok olyan kérdése van közéletünknek, amelyről sokan nem akarnak hallani, nem szeretnek beszélni, talán arra várva, hogy majd megoldódnak ezek a kérdések maguktól. Csak egyik legelsőt és leg­fontosabbat említjük: a tisztviselőkérdést, vagy másik oldaláról nézve: az állami administrativ kérdését. Sokan e théma hallatára unottan hagyják abba az ol­vasást, hiszen erről a kérdésről már annyit beszéltek

Next