Magyar Kurir, 1803. április-június (17. évfolyam, 26-51. szám)

1803-06-03 / 44. szám

rálytól lévén oda küldettetve, tsak annak paran­­tsolattyára távozhatna el is onnét. A’ Fejedelem semmit nem felelt ezen izenetre, hanem 6 dra­­bontokat küldvén a’ Konzul házához, ötét hala­dék nélkül, hogy senkivel semmit ne beszélhessen, mindenhol fogva a’hajóra kisértette, ’s tüstént út­nak indíttatta. A’ hajó ín­­ dikben del tájban már el evezett volt, Magyar O­r­s­z­á­g. Egy győzedelmes aszszonyi batálra , vagy is süvegre tserélt konty . — Egy helyen egy Fó Szolga­bíró úrral kötelességből megfordulván , a’ többek k­özött be vetődik hozzánk egy fér­fi, vagy is in­kább férj­ei testben lakó aszszony. Mi baja? kér­di a’Szolgabíró. Az ember, meghunyászkodva és elpetyeredve, így felel: — ,,Uram én elégtételt kí­vánok, mert engem’ a’ feleségem meg vert“­­—­­azonközben mutogatja az ábrázátján a’sulyoknak és laskanyatónak kék és sebes hellyeit. — Ezen egy férifiutól sem várt panasznak hallása, előbb valamint a’ Fő Szolgabíró urat, úgy minket is a’ kik jelen voltunk, bámulátsal elegyes katzagásra indítván­y— egy idővártatva, minekutánna a’tisz­­telt Szolgabiró úr, a’ ki egyéb eránt is egy igen nyájas, víg, és kedves tréfájú ember, magát a’ka­­tzagástól valamennyire megbüntette volna, ilyen vá­­laszt adott a’ szegény vert férjfiának: — „No, hallja kend! már s­zégyenlem, hogy férjfi vagyok. Ugyan hogy tuda kendet a’ felesége megverni?“ — „De uram! az urat is meg bírná az, olyan erős“ — így felel amaz.'—No hallja kend (mond néki jprmét a’ Szolgabíró Ur) én kendnek egyéb elégtételt nem adhatok, hanem azt tanátsiom, hogy

Next