Magyar Lányok, 1908. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)

1908-01-01 / 1. szám

Judex Mátyás nem tartozott, amint az már eddig is látható, a zálogháztulajdonosok köz­ismert típusához. Nemes ember volt, mint annak idején Selmecbánya minden érdemesebb keres­kedője, akiket még Mária Terézia ruházott föl előnevekkel és címerekkel. A bölcs királynő ebben is nagy leleményességet fejtett ki: a kereskedők címerei, amellett hogy a heraldi­kába derűt öntöttek, fontos közgazdasági célt szolgáltak. így teszem: a gyógyszerész családi jelvényül kék és vörös mezőben pompázó piócát nyert, a zálogházas pedig ugyanolyan színből kiemelkedő halálfejet, mint annak szimbólumát, hogy a sok összegyűjtött kincs hiúságos és múlandó. A királynő ezzel azt akarta elérni, hogy a kereskedők házai állandóan egy ugyan­azon, már jól kipróbált család kezében marad­janak. Ezt a célját el is érte: a zálogos fiai nem vágyódtak gyógyszerészeknek, mert hogy festett volna patika-cégérnek a halálfej ? A gyógyszerész gyermekei pedig még úgyse akartak zálogosok lenni, mert a kifüggesztett pióca való­ban nem csábító egy lombard-kölcsönnel foglal­kozó család üzlete előtt, így a Jndexek évtizedek hosszú során ott megmaradtak ősük foglalkozá­sánál : minden fiú a Mátyás nevet és az üzletet nyerte, ha pedig netalán több erősebb nemű magzat lett volna, azoknak más szepesi város­ban kerestek helyet. Nemes Judex Mátyás (IV.) uram — tör­ténetünkben ő a hős, — leszármazóinál azon­ban, sajnos, ez az eset nem következhetett be. Az ég Rössler Magdolnával való házasságát csak két leánygyermekkel ajándékozta meg s bármennyire járt is Magda asszony a kegy­helyekre, nem tudta Szent Antaltól a fiút kikönyörögni. Ilyenformán Judex a címerforditás szomorú eseménye előtt állott. Amily mértékben őszültek hajfürtéi, olyan arányban keseredett el szive. Ha reggel az üzlet nagy vasajtaját kinyitotta, az ódon, I. Mátyástól származó, egérszinti cégtábla bánatosan köszöntött felé: — Két évszázad dicső harcai után leke­rülök innét. Ha pedig az üzletbe lépett, a kék és vörös halálfej szólította meg: — Oh, jaj nekem, helyemet a zöld orosz­lán­ avagy talán éppen a pióca foglalja el. .. Isten veletek zsebórák, Isten veletek télikabátok, mostohát fogtok kapni ! És Mátyás uramnak úgy rémlett, mintha az üres szemgolyókból kék és piros könycseppek peregnének­ alá. • Amint mondom, a derék férfiúnak két leánya volt: Helén és Málika. Helén volt az idősebbik, de Málika az ügyesebbik. Helén ál­modozásra hajló, gyönge violaszál volt, Málika erélyes, okos és vidám, mintha a családi halálfő, a ridegség jelképe, önmagát tagadta volna meg. Mi több, Málika annyira élénk és pajkos volt, hogy a Selmecbányai fiatalság, — tekintettel a város hagyományára, — a leányvári boszorkány nevével ruházta őt föl. Az égben tehát, amint látszik, eredetileg meg volt a hajlandóság, hogy Judexéknek fiút adjon, de fájdalom, útközben az Úr meggondolta magát és leánnyá változ­tatta az oly kiváló fiutulajdonságokkal fölruhá­zott Málikát. Mátyás uram különben egyik gyermekével sem volt megelégedve s gyakrabban igy nyilatkozott: — Helen, te olyan együgyű vagy, hogy két hónap múlva a sírba viszel, te meg Máli, olyan szeles, hogy fél év alatt tébolydába ker­getsz. . . Hogy a halottaknak van-e tébolydájuk, arra Judex uram, úgy látszik, hirtelenében nem gondolt. Málikával az öreg urnák egyébként tervei voltak, fiusítani szerette volna. Csöndes téli estéken, amikor a Judex-házban a Harang és Kalapács honolt, a családfő azon gondolkodott, hogy elmegy a felséges úrhoz és kieszközli a fiúsítást. Tervezgetéseit azonban a leány mind­untalan semmivé tette, olyan pajkos és meg­gondolatlan volt, hogy Judexnek egy-egy darab időre mindig elment a kedve Málika vállaira helyezni a kék-vörös halálfőt. Ami a másik leányát, Helént illette, annak éppen semmi fogékonysága se volt az üzlet iránt. Az öreg úr ugyanis megpróbálta és hosszabb-rövidebb időre leányaira bízta az üzlet vezetését. Helént ilyenkor az erdészek tökéletesen kifosztották. Ismervén gyenge szivét, dugóhúzókat, csizma­­keféket, kilőtt patronokat hoztak a zálogházba és szivszaggatóan mondták el, hogy nagynénjük végső óráit éli s nekik váltott lovakkal kellene a temetésre sietni. Helén ellágyult s kiutal­ványozta a szükséges összeget, mialatt a prózai zálogjegyet könnyei nedvesítették meg. Jószívű­ségének nagy sikere volt: az összes nagynénik meggyógyultak. Mint afféle érzelgős kisleány, a virágokat és madarakat természetesen fölötte kedvelte. Mialatt a boltban ült, azzal foglal­kozott, hogy mindenfelé cserepeket rakjon el s egy hónap múlva a zord vaslovag fejéből viruló lene szaladt a becsapott családja felé. Egy

Next