Magyar Lettre Internationale 1993. ősz (10. szám)

Tartalom

0Uj 1 LU 1 Q <r> Os CK !8g S :S Kedves olvasóink, barátaink. Alig dőlt le a Keletet Nyugattól elválasztó betonfal, szomorúan tapasztal­hatjuk, hogy a régi határmezsgyén az érdekek, a látásmódok külön­bözőségéből eredő meg nem értés új, láthatatlan falai emelkednek megint a magasba. A kelet-európai országokat elválasztó falakat pedig soha nem is sikerült maradéktalanul ledönteni. Ahol a nacionalizmus mákonyának sikerült az agyakat, lelkeket megmérgeznie, ott a szót értést már nemcsak a gyűlölködés vad indulatai, hanem lövészárkok, gépfegyverropogás és ágyútű­z akadályozzák. Nyugaton értetlenül, sőt határozott ellenérzéssel figyelik Kelet-Európa nacionalistáinak békebontó hangoskodásait, etnikai sirámait, a határok revízióját követelő, államalapító kampányait. A mi tájainkon pedig nem értik, hogy az önrendelkezés jogát meghirdető Nyugat miért hallgatja érzéketlenül a kisebbségek jogos panaszait, miért tűri tehetetlenül a dél­szláv népek önpusztító háborúskodását, az emberség elemi törvényeinek a sárba tiprását. A Lettre-lapok a jugoszláv válság kirobbanása óta hangoz­tatják, hogy etnikai vagy vallási alapon nem lehet igazságot tenni a háborúzó felek, a szerb, a horvát, a muzulmán fegyveresek között. A mi égtájunkon az egyes országok egymással versenyeznek, hogy ha lehet, a többieket megelőzve fogadja be őket az Európai Közösség. Vala­mennyien gazdasági felemelkedésünket, jólétünk megalapozását várjuk a boldogító igentől. A nyugatiakat viszont­­ most, hogy példájukat kívánjuk követni,­­ nem lelkesíti az az igényünk, hogy magukra vegyék gondjainkat, bajainkat. Őket inkább az érdekli, megvalósulnak- e a maastrichti tervek, sikerül-e néhány éven belül véghezvinni az egységesítés folyamatát, nem fullasztja-e meg demokratikus jogrendszerüket a brüsszeli bürokrácia. Érthető, hogy a nyugat-európai államok nemzeti szuverenitásuk további feladására nem egykönnyen határozzák el magukat. Mi persze boldogan elcserélnénk a mi gondjainkat az övéikkel. Nyugaton - főként szociáldemokrata körökben - viszont nem értik (igaz, vannak, akik nálunk sem), miért sietünk annyira a szocialista gazdaság leépítésével, és vállaljuk a sokkterápiával járó operációk fájdalmát. E bírála­tokat fogalmazza meg André Gauron francia közgazdász cikke (lásd előző 9. számunkat). E számunkban válaszként Kornai János tanulmányát adjuk közre egy Surányi Györggyel készült interjúval együtt. Mindkét közgazdász azt magyarázza, hogy az egyes kelet-európai országokban a leépítés, az átalakítás folyamatai a mutatkozó kisebb eltérések ellenére alapvetően azonosak, és a követett útnak nincs valódi alternatívája. Az 1989-es földcsuszamlás után alapkérdéseket kell újragondolni. A ki­alakuló demokráciákban az íróknak, az írástudóknak is mérlegelniük kell, hogy nyugati társaikhoz hasonlóan az új posztmodern gondolkodás jegyében átengedhetik-e a közügyek intézését a hivatásos politikusoknak, és visz­­szavonulhatnak végre összkomfortos családi otthonaikba, vagy tudomásul kell venniök, hogy az ország - világ ügyei ma is fontosabbnak ítéltetnek egy újabb színdarab megírásánál. Az írástudók felelőssége című fejezetünkben Fehér Ferenc ezt a dilemmát Fiavel és Kundera példáján vizsgálja, nem hallgatva el, hogy ő a cseh regényíró választásával rokonszenvezik. Azon­ban Esterházy, Konrád, Nádas Péter közszereplését figyelve, elképzelhetőnek tetszik, hogy talán léteznek más rokonszenves alternatívák is. Ami vitat­hatatlan korparancs, az írástudónak számolnia kell azzal, hogy talentumának birtokában különleges felelősség terheli. A Budapesten első ízben sorra kerülő európai színházi fesztiválhoz kap­csolódva e számunkban - mint címlapunk is jelzi - megkülönböztetett sze­repet szánunk a színházművészet mai gondjait elemző írásoknak. A színház a hatvanas-hetvenes években, más művészeti ágakhoz hasonlóan, Európa­­szerte virágkorát élte, a filozófia és a regény mellett vezető szerepet játszott az értelmiségi elit szellemi formálásában. Mi történt azóta, miért vesztette el a színház ezt a közéleti funkcióját napjainkban ? Erre a kérdésre keresnek választ közvetve vagy közvetlenül A világszínháztól a Kamráig című feje­zetünkben közölt írások. A színházi fesztivál idején a Színházkritikusok Nemzetközi Szövetsége (AICT) is ülést tart Budapesten, és gondolatokat ütköztető fórumán Georges Baru­e számunkban közölt, hasonló tárgyú, „A színház­­ szétszórt kisebbség” című esszéjét vitatja meg. A nagy történelmi fordulat után, amikor mindenki számára váratlanul, kártyavárként omlott össze az embermilliók lelkesedésével és áldozatválla­lásával, könnyével és vérével felépített, kikényszerített szocializmus épület­­együttese, egy ideig úgy tűnhetett, hogy az 1984-ben Nyugaton útjukra indult Jeffre-lapok bevégezték küldetésüket. Alapvető feladatukat a két részre szakadt, meghasonlott Európa szellemi egységének megteremtését lényegében elvégezték. A két nagy tömb szembenállásának időszakában sikerrel fedezték fel a nyugati világ számára a hivatalosan propagált kelet­európai álirodalommal és álművészettel szemben a valódit, a valóban értéke­set, és vívták ki, hogy Szolzsenyicintől Kunderáig és Konrád Györgyig, Grotowskitól Kabakovig a kelet-európai irodalom, művészet kiválóságainak is terítsenek az európai szellemi elit törzsasztalánál. Csakhogy azóta bebizonyosodott, a falak újra kinőttek, és így a Lettre­­lapoknak, kelet-európai társaikkal együtt, továbbra is van mit tenniük. Folytat­niuk, folytatnunk kell a falbontás és hídverés munkáját is. Ha korlátozottak is az eszközeink, nem mondhatunk le arról, hogy a magunk nemzetközi kapcsolatrendszerére támaszkodva széles körű tájékoztatással, józan érvelés­sel, halk beszéddel az egység és a megbékélés eszméjét szolgáló műalko­tásokkal továbbra is elősegítsük népek, nemzetek, ó- és újhitűek eszmec­seréjét, egymásra találását. MAGYAR LETTRE INTERNATIONALE -S I ‘O oc LU CQ 7 * / // / ÍRÁSTUDÓK felelőssége_______________ FEHÉR Ferenc: Havel vagy Kundera? 1 B. ELVIN: Hajnalban 5 GEREBEN Ágnes: Orosz írók múlt és jelen nélkül 8 Dubravka UGRESIC: Papok és papagájok 14 AZ IDENTITÁS NYOMÁBAN Dmitrij LIHACSOV: Az orosz történelem mítoszai 19 Raymond CARVER: A kantár 23 Derek WALCOTT: Az Antillák. Az epikus emlékezet cserepei 28 Clive SINCLAIR: Poloskák 34 Erik FOSNES HANSEN: Utazás Skandináviába 38 A VILÁGSZÍNHÁZTÓL A KAMRÁIG Jan KOTT: Zuboly és barátai 43 Eugène IONESCO/Branka BUGAVAC LE COMTE: A színház - csodálkozás 48 Michael BILLINGTON: Az angol színház fölfedezi Európát 52 Beryl BAINBRIDGE: Tapsoljatok, most jön Charlie 54 ZSÁMBÉKI Gábor/MIHÁLYI Gábor: A hátráló színház 56 Georges BANU: A színház - szétszórt kisebbség 60 KOMMENTÁROK ÉS VITÁK_____________ KORNAI JÁNOS: Gazdasági tendenciák a poszt­­kommunista világban 64 SURÁNYI György/FARKAS Zoltán: Sokkterápiával vagy anélkül 66 SCHNELLER István: Elmaradottságunk előnyei 69 VÁMOSSY Ferenc: Környezeti értékeink a változások sodrában 72 TUDÓSÍTÁSOK__________________________ Marina WARNER: Viasz Csipkerózsika 74 Pascal BRUCKNER: A vénülő Európa 75 Giulio GIORELLO: A rehabilitált Galilei 76 Adam MICHNIK: Lázadás és csend 78 VERSEK__________________________________ Urs ALLEMANN (6), Ilma RAKUSA (16), KÁNTOR Péter (26), Derek WALCOTT (32, 51), Michael BLUMENTHAL (12, 45), ANDRÁS Sándor (53, 58) KÉPEINK LENGYEL András grafikáit (1,3,10,11,18) bemutatja Sík Csaba (18), képek „A világ létra, melyen az egyik fél, a másik le megy" című fotókiállítás anyagából a magyarországi cigányság életét mutatja be a Néprajzi Múzeumban (25,27,29, 31,35), PÁCSER Attila „Budapest"-fotósorozatából (71,73) CÍMLAP LENGYEL András terve (LUGOSI Lugo László fotója) Őszi LETTRE-NAPOK Találkozás külföldi rendezőkkel és színészekkel Az EURÓPAI SZÍNHÁZI UNIÓ II.Nemzetközi Fesztiválja keretében 1993. október 22. és november 8. között az egyes társulatok vendégszereplésének utolsó előadása után magyar színházi szakemberek beszélgetnek a fesztivál vendégművészeivel

Next