A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 56. évfolyam (1922)

30-31. szám - Lósy-Schmidt Ede: Az ember válsága és a technika

256 Lósy Schmidt Ede. Ne feledjük ugyanis, hogy a technika szabadította fel az emberiséget abból a súlyos rabszolgaságból, amelyben az ókorban éppen a technika akkori kezdetlegességénél és fejletlenségénél fogva évezredeken keresztül tespedt. Ha a görög bölcselet és művészet, amelyen modern kultúránk épült fel, valamint a római építészet és a római jog alkotásai csodálatba is ejtenek, a görög és a római kultúra mégis csak ama szűk határok között mozgott, amelyet az ókori technika szabott meg és jelölt ki szá­mára. Az ókori technikus ugyanis, aki az emberi erőn kívül más mechanikai erőforrást még nem használt fel, csak nagy rabszolgatömegek munkaerejének igénybevéte­lével volt képes ama munkálatokat végrehajtani, amelyet ma könnyűszerrel gépi munkaerővel végeztetünk el. Ez volt az oka annak, hogy a rabszolgaság az ókoron végig minden népnél megvolt, a legnagyobb mértékben termé­szetesen azoknál a népeknél, amelyek iparilag, valamint a kultúrában is a legmagasabb fokon állottak s amelyeknek ennélfogva a legtöbb munkaerőre volt szükségük. A rab­szolgaság tehát nem az ókor erkölcsi világnézetének, vagy állami intézményeinek, törvényeinek, berendezkedésének volt folyománya, han­em fordítva, a technika kezdetleges­sége, fejletlensége szülte a rabszolgaságot s lett oka annak, hogy az ókor népeinek felénél is jóval nagyobb része a rabszolgaság keserves kenyerét ette s életét emberhez ,valóban nem méltó viszonyok és körülmények között tengette. Míg az ókorban minden mechanikai munkát emberi erő végzett, addig a középkorban a technika megállás nélküli fejlődése az emberiség mind nagyobb és nagyobb rétegeit szabadította fel azáltal, hogy az emberi munkaerőt már az állati és szervetlen világból vett munkaerőkkel tudta helyet­tesíteni s a rabszolgák munkája helyett a szél és víz erejét kezdi igénybe venni, valamint munkagépeket is első ízben alkalmaz. Idők folyamán a technika eme térfoglalásának sikere természetesen a rabszolgaság teljes megszűnése s az emberi munkaerőnek a durvább munkanemek alól való felmentése lett. Míg továbbá az ókor technikája csak a tanult munkaerő egy részét volt képes felszabadítani, addig a középkor technikája nemcsak a tanult, hanem a tanulatlan munka­erőt is megváltotta a rabszolgaságtól s az emberhez mél­tóbb, magasabbrendű szolgálatokba állította be. A legnagyobb volt azonban a technika, előhaladása a XVIII. és a XIX. században, amikor a gőzgép feltalálása s ennek nyomában a technika ezerféle újabb vívmánya az emberiség kultúráját óriási léptekkel vitte előbbre. E ma­napság oly sokat kárhoztatott diadalok nélkül az emberi társadalom nagy része minden valószínűség szerint még ma sem volna abban a szerencsés helyzetben, hogy most minden létezőt megtagadva, a technikát az emberiségre nézve egyenesen káros és veszedelmes tényezőnek minősítse. Messze vezetne azonban, ha mindazokat a kultúrérté­keket, melyek nélkül mai életünk elképzelhetetlen s ame­lyeket elsősorban a technikai tudományok térfoglalásának és haladásának köszönhetünk, csak vázlatosan is érinteni akarnám. A technikának az emberi tevékenység minden terén észlelhető kihatásaira és befolyására vetett rövid vissza­pillantás kapcsán dr. Steinecker Ferenc felfogásával szem­ben pusztán arra óhajtottam rámutatni, hogy a technika a kultúra hordozója, terjesztője volt mindig s kezdettől fogva az emberiség hasznát, anyagi és szellemi téren való fej­lődését, haladását szolgálta. Hogy azután eredményeit nemcsak korunkban, hanem már az ó- és középkorban más célokra is, nevezetesen — dr. Steinecker szavaival élve — hogy az emberek pusztítását szolgáló szerszámok készítésére is felhasználták, arról sem a technika mívelői, továbbfejlesztői, sem egyszerű közkatonái nem tehetnek. Mert hogy egyszerű példával éljek, teszem fel, váljon kárhoztatható és kárhoztatandó-e a vegyészmérnök, aki az ember életét és egészségét veszélyeztető valamely mikro­organizmus elleni védekezés céljából a káros élősdieket megölő, mérget tartalmazó vegyiszert fedezett fel s tehet-e arról, hogy ugyanazt a szert, amivel addig sok millió ember életét mentette meg, akár egyesek öngyilkossági vagy gonosz szándékkal, akár pedig az államhatalom — védelem szempontjából háborút viselve — az emberek vagy ellenség pusztítására használják fel. Másfelől viszont a természet örök törvényeiből s az élő­világ létfenntartási ösztönéből folyik, hogy az ellenséggel szemben az ember önvédelemből minden időben, minden rendelkezésre álló s fegyverszámba menő eszközt megraga­dott,hogy ellenségét megsemmisítve, hazája, családja béké­jét, nyugalmas otthonát, fejlődését és fennmaradhatását bár­mily áron biztosíthassa. Ha pedig azt kutatjuk, hogy a háborúk történetében milyen szerep jutott a technikának s milyen hadieszkö­zöket használt az ember kezdettől fogva napjainkig hábo­rúiban, azt látjuk, hogy minden időben és korban saját kultúrája és technikájának fejlettségi fokához mérten a háború szerencsés kimenetelének biztosítása érdekében minden tudását, képességét latba vetette. Míg ugyanis az őskorban még fából, kőből, szárúból és csontból készült eszközökkel védekezett az ősember ellensé­geivel szemben, addig a fejlettebb technikájú ókorban már páncéllal, sisakkal és pajzssal vértezetten ostromgépeket alkalmazott s nyíllal, dárdával és karddal felszerelten vonult a harcba. A lőpor feltalása után a középkor vége felé s az újkor elején messzehordó lőfegyverekkel, ágyúkkal visel háborút, míg az imént lezajlott legkegyetlenebb hábo­rúban, amelyet valaha is viseltek a föld népei egymás ellen, természetesen a mai nagyfejlettségű modern tech­nika vívmányait sorakoztatta a háború szolgálatába. Ami pedig az egyik napilapunkban megjelent Európa szellemi válsága című közleményben foglaltakat illeti, tény, hogy a XVIII. században, amikor az eszmék, ideák világában éltek az emberek, csekély volt a technika iránti érdeklődés s mégis Rousseau Fichlével együtt már hang­súlyozta a technika jelentőségét. Kant, a németek nagy bölcselője az ember földi célját a kultúrában látta s a technika döntő jelentőségét elismerte, amikor kimondotta, hogy az embernek a célszerű cselekvéshez s a termé­szetnek eszközül való felhasználásához értenie kell. Pascal pedig, aki a szabadgondolkodók téves tanítása ellen szállt síkra, elsősorban matematikus volt s egy sereg mate­matikai, részben technikai vonatkozású felfedezés fűződik nevéhez. A légsúlymérőnek magasságok mérésére való s általa használt első alkalmazását, valamint számos mate­matikai felfedezését a háborús hadvezetés mindig sok eredménnyel alkalmazta s így ezek szerint Pascalt és vele együtt sok hírneves matematikust, természetbúvárt, tech­nikust lehetne okolni azért a terméketlen sivárságért, ahová a természettudományok és a technika diadalai juttatták a cikkíró szerint nemcsak Európát, hanem hozzá­teszem, a föld minden népét. Rousseau egyébként azt is tanította, hogy a civilizáció az embert boldogtalanná teszi, hogy a műveltség az em­bert megrontja, a kultúra fejlődésével az erkölcsök is romlanak s hogy a tulajdon fogalmából származik az em­berek egyenlőtlensége, amiért vissza kell térni azokhoz az ősállapotokhoz, amelyek között a vadember és az állat él. Ezeket az állapotokat alig hiszem, hogy józan ésszel valaki visszakívánná. Hogy egyébiránt Rousseau tanai milyen veszedelmesek voltak, azt a legjobban Robespierre forra­dalmi szereplése és tevékenysége bizonyítja. A másik napilapunkban közölt cikk végén foglaltakból 1922. VII. 30.

Next