A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 78. évfolyam (1944)
1. szám - Ruzitska Lajos: A budapesti nagyvasúti pályaudvarok rendezésének kérdése II.
78 kötet, 1. szám, A budapesti nagyvasúti pályaudvarok 1944. január 9. rendezésének kérdése, lés semmi közelebbi okokkal nem okolta meg, ezért itt az ellenbizonyítás részletes közlését mellőzik és fenntartják arra az időre, mikor az Egyletben, 1. év őszén, csupán ezzel a kérdéssel foglalkozó részletes vita során az összes műszaki és egyéb okokat felsorolhatják. A benyújtott és a két kiküldött által aláírt nyilatkozatot az eredeti jegyzőkönyvhöz csatolták. A teherforgalmi elrendezés részletes tárgyalása alapján a bizottság kimondta, hogy 1. a teherforgalom részére körvasút építtessék a meglevő balparti körvasúttól a Csepelszigeten keresztül Nagytétényig és innen összekötő vasútvonal Herceghalomig; 2. ennek a körvasútnak mentén 3 vagy 4 rendezőpályaudvar épüljön a terven foglalt helyeken; 3. a hatvani vonalnak az északi rendezőpályaudvarba való bekötéséhez szükséges hely a keleti rendezőpályaudvar meg nem építése esetén biztosíttassék; 4. a rendezőpályaudvarok egyik oldalon a körvasút -al, a másik oldalon pedig azokkal a vonalakkal nyerjenek összeköttetést, amelyeknek elegyét rendezik. Az értekezlet a részletek megtárgyalása után kimondta, hogy: 1. a tehepályaudvarok tervezetét elfogadja; 2. a vasútfejlesztés során átépítendő pályaudvarok helyén felszabaduló vasúti területeket a helyi teherforgalom részére kívánja felhasználtatni; 3. Budán északon és Pesten délen egy-egy új teherpályaudvar létesítendő; 4. az üzemileg felhagyható vonalak vontatási és iparvágány célokra a szükségnek megfelelően felhasználtassanak. Ezek után az elnök az értekezletet bezárta. * Dr. Korompay György műegyet. tanár utóbb írásbeli észrevételt küldött be, amelyben kifejti, hogy a tervezett központi személypályaudvar elhelyezését nem tartja szerencsésnek, mert messze van a város központjától és közúti kapcsolatai nem megfelelőek; ezeken felül pedig egy központi pályaudvar sokat rontana a mai közlekedési viszonyokon. Javasolja, hogy az összekötő hídról a Boráros-tér felé vasútvonal vezettessék, és ez a vonal föld alatt a Nyugati pályaudvarral nyerjen összeköttetést. E vonal mentén a Boráros-tértől délre és a Nyugati pályaudvar mai területén épüljenek meg az új átmenő távolsági személypályaudvarok, ami a forgalom decentralizálását biztosítja, azonkívül a Boráros téri pályaudvarnak 1t b. ábra. A M. Kir. Kereskedelem- és Közlekedésügyi Minisztérium terve dr. Ruzitska Lajos módosításával.