Magyar Nemzet, 1970. március (26. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-01 / 51. szám
2 ből átmenetileg feltüntetik. Oly sok az átfedés, átérzés és hallgatólagos egyetértés az egykor valóban kizárólag konzervatívnak, vagy szocialistának tekinthető két nagy párt között, hogy a mesterségesen feltálalt ütközési pontok tényleges létezésében már csak kevésen hisznek. Kiért szólt tehát heteken át a választási nagy harang Bécsben és az egész országban? A habozókért, a bizonytalankodókért, a kétkedőkért, az utolsó másodpercekben a szavazófülkékben végső elhatározásra jutókért. Nagykoalíció ? Mit mondanak mégis a felettébb tartózkodó jósok? Bécsi körökben azt tartják — legalábbis magánbeszélgetéseken az örökké eleven téma — hogy négyévi szünet után visszatér a 21 esztendőn át irányító néppárti szocialista nagykoalíció. Állítólag igen befolyásos ipari csoportoknak is az az érdekük, hogy az elkövetkező törvényhozási korszakkal ne csupán egy párt viselje a felelősség terhes súlyát az ország kormányzásáért, a jelentkező sokrétű és nem könnyű problémák megoldásáért Ez idő szerint még mindenki úgy tesz, mintha szembekötősdit játszana. A választásokon induló hét párt közül egyébként a politikai megfigyelők csak a parlamentben eddig is részvevő három párt mandátumhoz jutására számítanak. A Néppárt 85, a Szocialista Párt 74, a Szabadság Párt pedig 6 képviselői hellyel rendelkezett. A huszonöt választókerület mindegyikében rajtuk kívül csak az Osztrák Kommunista Párt állított jelöltet, elsősorban annak érdekében, hogy igazi alternatívát mutasson a szavazóknak és őszintén, mélyrehatón feltárja a lakosságot legközvetlenebbül foglalkoztató kérdéseket. Franz Oláh úgynevezett Demokrata Haladó Pártja .20, Burger Újfasiszta Nemzeti Demokrata Pártja 8 kerületben indul, s van egy csodabogár is, az „Emberség, Jog és Szabadság” hangzatos elnevezésű alkalmi lista, csupán Salzburgban bosszantja a nagyokat és a hatóságokat. Az előzetes választási kép teljességéhez szervesen hozzátartozik egy figyelemre méltó jelenség, amelyek ismerete nélkül aligha alkothatnánk megfelelő áttekintést Ausztriáról a 70-es évek kezdetén. A mostani hadjárat idején a római katolikus egyház hivatalosan a legnagyobb gondossággal tartózkodott attól, hogy megpróbálja a Néppárt irányában befolyásolni híveit. A Kirchenzeitung általános feltűnést keltett, elvi állásfoglalása csupán azt a tanácsot adta a katolikusoknak, hogy maguk döntsék el. Egyébként a korszerűséget és létbiztonságot mindketten választási lobogójukra írták, s csakhamar kiderül, milyen eredménnyel. Matolcsy Károly TASZSZ-nyilatkozat a laoszi agresszióról Moszkvából jelenti az MTI. A világ közvéleményének figyelmét felkeltette, hogy az Egyesült Államok jelentős mértékben kiterjesztette fegyveres beavatkozását a semleges Laoszban. Az Egyesült Államok, amellett, hogy folytatja Vietnamban a rablóháborút, új kalandokba bocsátkozik és szövetségeseit is igyekszik bevonni azokba. Sok nemzetközi megfigyelő véleménye szerint arról van szó, hogy új háborús gócot akarnak létesíteni Délkelet-Ázsiában, újabb frontot nyitni, amelyen fegyveres harc folyik a népek nemzeti felszabadító mozgalma ellen. Durván megsértik a Laoszra vonatkozó 1962-es genfi megállapodásokat, amelyeket az Egyesült Államok is aláírt. Az amerikai kormányköröknek tisztában kell lenniük azzal, hogy a laoszi fegyveres beavatkozás kiterjesztése csak megnehezíti az indokínai problémák rendezéséhez vezető módozatok felkutatását, még inkább kiélezi a helyzetet Délkelet-Ázsiában. Ezért a felelősség azokra hárul, akik az Egyesült Államok külpolitikáját meghatározzák. Utcai harcok Saigonban Utcai harcok törtek ki délvietnami felszabadító harcosok és kormánymilicisták között Saigon kínai negyedében, Cholonban, szombatra virradó éjszaka. Az erről szóló szűkszavú közlemény szerint a felszabadító erők egyik kis létszámú csapata géppuskatüzet nyitott a kormányerőkre és gránátokat hajított közéjük. A támadás következtében, öt kormánykatona megsebesült. Saigon belvárosában az éjszaka pokolgép robbant egy amerikai katonai klubban. A bomba két amerikai katonát és három dél-vietnamit sebesített meg. Plasztikbomba robbant egy saigoni miliciista laktanyában is, súlyos anyagi károkat okozva — jelentette egy délvietnami katonai szóvivő. Ismeretessé vált, hogy a hazafiak az éjszaka folyamán rakétákkal támadták meg a Bien Hoa-i légitámaszpontot, amely mindössze 24 kilométernyire fekszik Saigontól. Huszonnégy órán belül ez volt a második akció amerikai támaszpont ellen. A saigoni amerikai katonai parancsnokság szombaton kiadott jelentése szerint az elmúlt huszonnégy órában a szabadságharcosok 16 támaszpont és más katonai célpont ellen intéztek támadásokat. Három katonai helikoptert lelőttek; a harci cselekmények során 8 amerikai és 17 dél-vietnami katona életét vesztette, 40 amerikai és 31 saigoni katona megsebesült. A saigoni kormányzat szóvivője szombaton bejelentette, hogy hétfőn újratárgyalják a 46 éves Tran Ngoc Chau törvényhozó ügyét. Nemrég „távollétében” — a képviselőház épületébe vette be magát — húszévi kényszermunkára és vagyonelkobzásra ítélték, amiért négy év leforgása alatt nyolc alkalommal találkozott a testvérbátyjával. (A képviselő bátyját a VDK-val való állítólagos együttműködés miatt szintén elítélték.) A saigoni szenátus különbizottságot állított fel a távolról sem meggyőző vádak megtárgyalására. A szenátus egyik tagja, egy nő, a pénteki ülésen sírógörcsöt kapott, amikor szóba került, milyen körülmények között hurcolta el a rendőrség a képviselőházban menedéket kereső Tran Ngoc Chau-t. „Úgy megverték, mint a kutyát” — vallotta a képviselőnő, aki szemtanúja volt az eseményeknek. Chau-t egyébként most zárt ajtók myögött tovább vallatják. Párizsból jelent az AP: Cyrus Eaton neves amerikai közéleti személyiség, aki a napokban érkezett Párizsba, Xuan Thuy-vel és Le Duc Tho-val, a vietnami tárgyalásokon részt vevő VDK-küldöttség vezetőivel folytatott megbeszéléseit követően szombaton a Ritz Hotelben újságírók előtt kijelentette: Xuan Thuy mindaddig nem fog részt venni a tárgyalásokon, amíg „nyilvánvaló nem lesz, hogy az Egyesült Államok komolyan kíván tárgyalni”. Eaton elismeréssel szólt a vietnami helyzet rendezésére vonatkozó francia elképzelésekről. „Az egész problémát gyorsan meg lehetne oldani, ha az Egyesült Államok komolyan akarná. A francia terv szerint meg kellene határozni az amerikai csapatkivonások konkrét menetrendjét, s Saigonban semleges kormányt kellene alakítani, amely független lenne mindenfajta külföldi befolyástól.” Los Angelesből jelenti az AP. A legutóbb nyilvánosságra került dél-vietnami tömeggyilkosságról nyilatkozott pénteken egy szemtanú. James Henry leszerelt katona, aki szanitécként szolgált Dél-Vietnamban, Los Angelesben újságíróknak elmondotta, hogyan gyilkoltak halomra amerikai katonák 19 dél-vietnami polgári személyt — köztük nőket és gyermeket — egy Da Nangtól délre fekvő községben. Henry szerint a gyilkosságok oka az volt, hogy „a szerencsétlenek ott voltak, semmi más”. Az áldozatokat összeterelték a község főterén és automatafegy verékkel tüzet nyitottak rájuk. Magyar Nemzet Pompidou San Franciscóban San Franciscóból jelenti az AFP. Pompidou francia elnök amerikai országjáró körútjának első állomásán San Franciscóban péntek este 15 San Franciscó-i zsidó vezető nyilatkozatot nyújtott át a francia elnöknek, amelyben „megdöbbenésüket” fejezték ki amiatt, hogy „Franciaország Mirage gépeket adott el Líbiának, miközben az 50 Phantom gép Izraelbe szállítását befagyasztották”. Pompidou elnök válaszul a nyilatkozatra közölte, hogy Franciaország a közeljövőben nem szándékozik változtatni közelkeleti politikáján. A 15 tagú küldöttség vezetője, Lawrance Goldberg később újságíróknak elmondta, hogy Pompidou elnök meggyőzte a küldöttség tagjait arról, hogy közel-keleti béketörekvése őszinte. „A küldöttség azonban — fűzte hozzá Goldberg — nem ért egyet azzal a módszerrel, ahogyan Franciaország ezt a béketörekvést meg akarja valósítani”. Péntek este, néhány órával a fogadás előtt, amelyet Pompidou francia elnök adott a francia kolónia tiszteletére, ismeretlen telefonáló közölte, hogy a fogadás színhelyén bombáthelyeztek el. Az FBI az épületet gondosan átkutatta, de bombát nem találtak. Pompidou a telefonbejelentés időpontjában a város másik részén tartózkodott. Kudarc az olasz kormányalakítási tárgyalásokon Új választásokra kerül sor Mint az AFP jelenti, az Olasz Szocialista Párt vezetősége tanácskozásának befejeztével közleményt adott ki, amely egyebek között megállapítja, a jelenlegi helyzetben nincsenek meg a szükséges politikai feltételek ahhoz, hogy a párt pozitívan foglaljon állást egy esetleges koalíciós kormányban való részvétel kérdésében. Az AP a szocialista párt határozatához fűzött kommentárjában megállapítja, hogy az véget vet a kereszténydemokraták és volt szövetségeseik között az elmúlt három héten folytatott nehéz tárgyalásoknak. Hámor még nem kommentálta a szocialista párt határozatát, úgy tűnik azonban, hogy ezzel gyakorlatilag meghiúsult a kijelölt miniszterelnök azon reménye, hogy sikerül megalakítania a tervezett négypárti koalíciós kormányt. Feltehető, hogy Olaszországban új választásokra kerül sor, mégpedig három évvel korábban, mint az esedékes volna. Az Olasz Kommunista Párt szombaton követelte: Mariano Rumor kijelölt miniszterelnök ismerje be, hogy a három hete tartó kormányválság megoldása érdekében kifejtett erőfeszítései kudarcot vallottak. Rumor kudarcának nyílt beismerése választás elé állítaná Saragat köztársasági elnököt, hogy vagy új miniszterelnökjelöltet nevezzen ki, vagy pedig idő előtti általános választásokat írjon ki. Az olasz köztársasági elnöki hivatal szombaton a késő délutáni órákban jelentette, hogy Rumor kijelölt miniszterelnök szombaton délután megjelent Saragat köztársasági elnöknél és visszaadta kormányalakítási megbízását A guatemalai külügyminiszter elrablása A gerillák egy bíborlffindi társak ellenében szabadon engedik Guatemalai gerillák pénteken éjjel foglyul ejtették Alberto Fuentes Mohr külügyminisztert, és bejelentették, hogy csak egy letartóztatott gerillatársuk szabadon bocsátása fejében adják viszsza. A 42 éves politikus este megbeszélést folytatott az Amerikai Államok Szervezete által kiküldött választási megfigyelőbizottság tagjaival. A konferencia után hazafelé tartott, amikor kocsiját körülfogták a gerillák autói. Fuentes Mohrt kiszállították és egy másik kocsiba tuszkolták, majd elhajtottak vele. Az incidenst sofőrje jelentette a külügyminisztériumnak. A gerillák, akik a „Lázadó Fegyveres Erők” nevű szervezet tagjainak mondják magukat, sokszorosított leveleket juttattak el a rádióállomásoknak. Ebben közölték: ha huszonnégy órán belül szabadon bocsátják a nemrég gerillatevékenység miatt letartóztatott Jose Giron Vincent Calvillo diákot és átadják őt a mexikói nagykövetségnek, akkor a külügyminiszter is szabadul Az ultimátum lejárta után — mint a röplapok mondják — az ellenállók ki fogják végezni a külügyminisztert. A „Lázadó Fegyveres Erők” szervezete géppel írt levelet jutatott el a guatemalai köztársasági elnökhöz, a belügyminiszterhez és a rendőrség főnökéhez is. A szervezet követeli, hogy bocsássák szabadon Vincente Giron Carvillót és biztosítsák, hogy eljusson Mexikóba. Ha követeléseit nem teljesítenék, a szervezet kilátásba helyezi az elrabolt külügyminiszter kivégzését. A külpolitika hívei t (Washington, AP) Nixon elnök pénteken rendkívüli üzenetet intézett a kongreszszushoz és ebben felhatalmazást kért az 1947-ben elfogadott, hírhedt munkásellenes Tafta Hartley-törvény rendelkezéseinek kiterjesztésére. (Washington, AP) Nixon elnök pénteken fogadta Sargent Shrivert, az Egyesült Államok párizsi nagykövetét, aki a közelmúltban jelentette be lemondási szándékát. Visszavonulásának időpontját azonban az elnöki kihallgatás után sem közölték. (London, MTI) Szombaton ünnepi köntösben jelent meg Nagy-Britannia Kommunista Pártjának lapja, a Morning Star, amely DailyWorker néven negyven évvel ezelőtt kezdte meg működését. (Delhi, TASZSZ) Romes Csandra, a Béke-világtanács főtitkára, Delhiben tartott sajtóértekezletén megállapította, hogy az imperialisták fokozzák agressziójukat a Közel-Keleten és Délkelet-Ázsiában. Csandra kijelentette, hogy a Béke-világtanács ebben az évben nagyszabású tiltakozó kampányt kíván indítani a közel-keleti agresszió ellen. (Washington, WPI) A Fehér Ház pénteken bejelentette, hogy az Egyesült Államok „felülvizsgálja” Rhodesiában működő konzulátusának státusát. A Smith-rendszer tudvalevőleg kedden kiáltja ki függetlenségét. <34 (New York, MTI) Az ENSZ Emberi Jogok Bizottságának ülésén az Ukrán SZSZK és Lengyelország képviselői közös határozattervezetet terjesztettek elő a nácizmus és a faji megkülönböztetés elleni harc kérdéseiről. o (Párizs, Reuter) A párizsi Le Populaire pénzügyi nehézségek miatt 48 év után megszűnik. A hírt pénteki számában közölte olvasóival a lap. O (Brisbane, Reuter) Wilfred Burchett, a dél-vietnami riportjai révén világhírűvé lett haladó újságíró, szombaton 15 évi távollét után visszaérkezett hazájába, Ausztráliába. Kína—Nepál Pekingből jelenti az MTI. Csou En-laj miniszterelnökkel az élen magas rangú kínai államférfiak és katonai vezetők jelentek meg pénteken este Bhattari nepáli ügyvivő fogadásán, demonstrálva a két ország közötti jó kapcsolatokat. Csou En-laj beszéde a pénteki fogadáson — pekingi megfigyelők szerint — nem csupán a két ország közötti jó kapcsolatokat tükrözi, hanem azt a tényt is, hogy a nyilvánosság előtt jelenleg a miniszterelnök szerepel a kínai külpolitika első számú reprezentánsaként. Csen Ji külügyminisztert a sajtó hoszszú ideje nem említette külügyminiszteri funkciójában, és nem adott hírt ebbéli tevékenységéről. .Vasárnap, 1970. március 1. Washington—Párizs Minden változatlan? Kedden száll fel csupán a francia elnöki különgép, hogy Georges Pompidout az Egyesült Államokból visszaröpítse Párizsba, de a látogatás politikai része lezárult, így a mérleg is megvonható. „Turizmussal kevert diplomáciának" minősítette a Le Monde a francia államfő amerikai útját, így a végső eredményt eleve abban látta, hogy Nixon és Pompidou találkozik, kölcsönösen tájékoztatja egymást politikájának nagy kérdéseiről, ezen túlmenően lényeges változás nem lesz a Washington—Párizs viszonyban. A nagy francia napilap higgadt értékelése — úgy tűnik — most is megállta a helyét. Egy hete még, a látogatás kezdetén, a probléma az volt, hogy Franciaország „új jelenléte” az arab világban egy önálló párizsi irányvonal megnyilvánulása-e, vagy pedig összehangolt nyugati akcióról van szó mások távoltartására a Földközi-tenger nyugati medencéjétől. Pompidou Washingtonban, Nixonnal folytatott megbeszélésein és nyilvánosan elhangzott beszédeiben szívesen alkalmazta a „légüres tér" minősítést, utalva arra, hogy az angolszászok elhagyják Líbiát, és Franciaországot jelölte meg, mint e „vákuum” betöltőjét. Ezt az új hivatást nem szívesen veszik az Egyesült Államokban, és nem csupán a társadalmi szervezetek, amelyek időnként tüntettek is a magas rangú vendég ellen, hanem a hivatalos kormányszervek sem, noha bírálatuk udvariasabb, és ennek megfelelően tompítottabb is volt Hevesebb lett az amerikaifrancia ellentét az utóbbi hetekben, erre mutat a közelkeleti kérdések eltérő megítélése. Pompidou elemzése szerint az Egyesült Államok túlzottan leegyszerűsítve, így végeredményben tévesen közelíti meg a „forró térség” problémáit. Egyoldalúan Izrael oldalára áll, így következésképpen csak a másik felet teszi felelőssé a növekvő bonyodalmakért, nagyhatalmi síkra kivetítve pedig a Szovjetuniót igyekszik elmarasztalni a rendezés nehézségeiért. A francia elnök nem osztja ezt a fölfogást, sőt megfordítja a képletet. Izraelnek joga van az önálló állami létre — hangoztatja a szovjet véleménnyel egybehangzóan —, de az 1967-es katonai győzelem elhomályosította Tel Aviv tisztánlátását, így végeredményben mai politikájával, hosszú távra önmaga létét teszi kétségessé. Ez határozza meg Párizs magatartását a közel-keleti ügyek megítélésében. Csakis ez? Bizonyosan vannak más tényezők is, amelyek még hangsúlyosabbá teszik az Egyesült Államok és Franciaország ez irányú ellentmondásait Ezekben a hónapokban alakul ki az Elyséepalota új nagyhatalmi politikája, amely a korábbiakhoz — de Gaulle-éhoz — képest korlátozottabb célokat tűz maga elé. De Gaulle a maga államférfim nagyságához mérten globális stratégiát dolgozott ki, vagyis egyszerre érezte érdekeltnek országát Európában, a Távol-Keleten, Afrikában, sőt horribile dictu az amerikai féltekén is („Éljen a szabad Quebec!”). Ez a dolognak csak szubjektív vonatkozása volt, a tárgyi lehetőségek azonban megcáfolták a nagyravágyó célokat. Pompidou, mint egy szerényebb csapat szerényebb kapitánya — természetesen az erőviszonyok kényszerítő hatására is — mérsékelte a törekvéseket, és de Gaulle globális stratégiáját feladva, hatékonyabbnak vélte egy körzetre összpontosítani. Így esett a választás a Franciaországhoz földrajzilag is közelebb fekvő mediterrán térségre, és ráadásul a térhódítás eszközét is jó érzékkel szemelték ki. A közel-keleti válság növelte a katonai bizonytalanság érzését a térség országaiban, a romló helyzet hatására minden érdekelt korszerűsíteni akarja fegyveres erejét. AKözös Piac többi államától iparilag elmaradt Franciaország a vadászrepülőgépek gyártásában az élen áll, így előnyét a legmesszebbmenőkig kiaknázza. Ezzel megtalálja számításait a dinamikus monopoltőke, növelik a frank megerősödéséhez szükséges exportot, nem beszélve arról a politikai befolyásról, amit a Mirage-szakértő katonák, és a velük együtt érkező tanácsadók jelenléte biztosít a földközi-tengeri országokban. Washington 1968 tavasza óta hozzászokott ahhoz, hogy Franciaország a nagy belső válság nyomán meggyengült, világpolitikailag is kevésbé veszélyes vetélytárs, mint de Gaulle globális stratégiájának alkalmazása idején volt. Éppen ezért mérsékelten érvényesítette fölényét, igyekezett tompítani az ellentéteket, abban a reményben, hogy a valóságos erőviszonyokhoz kényszerülő Párizs apránként föladja majd más kérdésekben tanúsított állhatatos magatartását, esetleg fokozatosan visszatér a NATO integrált rendszerébe is. E reményeiket váratlanul csalta meg a franciák földközi-tengeri „kihívása”, a Miragepolitika szembehelyezése az Egyesült Államok átfogóbb közel-keleti törekvéseivel. Végül is ez volt az, ami elsődlegesen befolyásolta Pompidou washingtoni tárgyalásait. Innen az amerikaiak nagy kiábrándulása, hogy az új francia elnöktől „módosított gaulle-izmust” kaptak, tehát amennyiben a Washington—Párizs viszony nem is olyan hidegen merev, mint korábban volt, de nem is lett langyosabb, a hűvös tartózkodás megmaradt. Bizonyosan van ebben a szkeptikus megítélésben jó adag drámai túlzás is, de annyi tény, hogy Pompidounak az Egyesült Államokban elhangzott szavaiban néha-néha visszatért a de gaulle-i múlt. Például Vietnam tekintetében. Igaz, a szavak nem voltak olyan élesek, mint a nevezetes Phnohi Penh-i beszéd, amely Washington délkelet-ázsiai törekvéseit nyíltan imperialista célokkal magyarázta. Pompidou a Capitolium épületében rendkívül udvariasan inkább Nixon vietnami „békeszándékait” emelte ki, de félreérthetetlenül tette hozzá, hogy az amerikaiaknak Vietnamban elsősorban „önmagukat kell legyőzniük”, ahogyan például de Gaulle tette annak idején Algériában. Az amerikai tárgyalásokon is — noha a nyilvános közlések kevés helyet juttattak ennek — valószínűleg megfelelő helyet foglaltak el a nyugati világ valutáris problémái is. Nem mintha a mai helyzetben a franciáknak sok szavuk lehetne ebben. A leértékelt frank még mindig tekintélyének helyreállításáért küzd, valószínűleg sok időbe telik még, amíg értéke régi fényében ragyog. De talán mégsem véletlen — ahogyan a minap e hasábokon utaltunk erre —, hogy Párizsban hoszszabb hallgatás után ismét a nyilvánosság elé lépett Jacques Rueff professzor, de Gaulle tábornok egykori dollárszakértője, aki a Le Monde hasábjain az amerikai valuta immár tarthatatlan hegemóniájáról cikkezett. Rueff ezt a hegemóniát azért tartja módfelett veszélyesnek, mert megítélése szerint hamarosan szétpukkanó buborékokra terhelték rá az egész nyugati pénzügyi rendszert, és ezért — szinte apokaliptikus látomással — szerinte az összeomlás tragikus lesz. A régi hangok tértek tehát vissza Párizsba az Egyesült Államok megítélésében? Így leegyszerűsítve a dolgokat a kép csalóka lenne, hiszen Pompidou washingtoni látogatása után egyes lapkommentárok hangsúlyozták, hogy „a két ország kapcsolatának feszültsége valamelyest enyhült”. De az sem jelentéktelen, hogy csupán árnyalatnyi enyhülésről beszélnek, amikor tíz esztendő után első ízben látogatott francia államfő a büszke Washingtonba. Várkonyi Tibor .