Magyar Nemzet, 1971. november (27. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-25 / 278. szám

“«"*' Hill'jfll UMN/ul szr*" A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA ̇ Nem szélmalomban? Személyes beszélgetések közben, a hozzánk érkező levelekben ismételten felmerül a gondolat: vajon van-e értelme annak, hogy rámutatunk kisebb-nagyobb hibáikra, hogy megbírálunk embereket és jelenségeket, amikor — látszólag legalább — minden marad a régiben. Nem felesleges-e ostorozni olyasmit, amit a közvélemény is elítél, de eredmény nélkül? Nem szélmalomharc-e, amelyet vívunk, vagy népiesebb kifejezéssel élve, „falra hányt borsó?” Sohasem helyes, ha kérdések válasz nélkül maradnak. Beszéljünk hát a felvetett problémáról egyenesen, őszintén. Mindenekelőtt azzal kezdeném, hogy egymagában jó dolog, hit a számtalan jelentős eredmény, a korábban nem is sejtett haladás elismerése mellett nyíltan szóvá tehetjük azt, ami nem tetszik, amivel szemben külön véleményünk van. Emlékszünk rá, voltak idők, amikor még a „ius murmurandi”, a mozgás joga is tiltott területnek számított. Ezek az évek szerencsénkre, elmúltak. És hogy elmúltak, az nem csekély részben éppen annak tulajdonítható, hogy egyre világosabbá vált: a közvélemény vagy másként a kollektív bölcsesség sokszor meglát olyat is, ami a szemellenző, a szakmai vagy egyéb vakság miatt talán sohasem kerül felszínre. És ha nem is ért egyet minden érdekelt minden elhangzó bírálattal, az ellenkező álláspont, főleg, ha időben hangzik el, sok elhibázott intézkedést megelőzhet, megakadályozhat. És itt térhetünk rá az aggodalmakra. Nem tekinthetjük munkánkat hiábavalónak. Most igazán csak kapásból említek néhány példát. Felemeltük szavunkat a fák pusztítása, az erdők irtása ellen, sikerült megmenteni a történelmi értékű balatonfüredi fasort. Napirendre tűztük a Városliget sorsát, a vásárok áthelyezését. A már elintézettnek és elrontottnak látszó megoldást most újra tárgyalják, revideálják. Helyt adtunk a kisnyugdíjasok jogos panaszainak. Érveik az illetékesek asztalán vannak és minden reményünk meglehet arra, hogy a legközelebbi rendezés során a népgazdaság teherbírásához képest, amennyire lehetséges, javítanak is helyzetükön. Sikerrel járt a nyugdíjas orvosok problémájának felvetése is. Ma már lehetővé vált, hogy aktív szolgálatuk befejezése után is kivegyék részüket a betegek gyógyításából. Több cikkünkben sürgettük a beruházások sorrendjének megállapítását, tehát azt, hogy szakmai vagy területi sovinizmustól függetlenül, fontosságuknak megfelelően jelöljék meg, mire, mikor fordíthatják a rendelkezésre álló milliókat. Hogy a legilletékesebb állami posztokon is mennyire egyetértenek ezzel az elképzeléssel, azt éppen a legutóbbi rendelkezések bizonyítják. Sok kisebb jelentőségű és azóta valamilyen formában már orvosolt panaszt most figyelmen kívül hagyva emlékeztethetünk arra a nagyon is húsunkba vágó problémára, amely ezeken a hasábokon több alkalommal helyet kapott. A féktelen pénzpocsékolásra, az értelmetlen és indokolatlan pazarlásra gondolok. Persze nem arra, amit egyesek a saját pénztárcájuk terhére engednek meg maguknak, hanem a közösség vagyonának felelőtlenül nagyvonalú kezelésére. Azt akartuk elérni, hogy országos közvélemény alakuljon ki a pazarlás ellen. Már az eddigi visszhang is bizonyítja, hogy ezt sikerül megvalósítanunk. Nemcsak a cikkeinkre még mindig szakadatlanul érkező hozzászólásokból következtetünk erre, hanem abból is, hogy a témával egyre gyakrabban találkozunk a rádióban, televízióban, így azután egyszer eljutunk majd oda, hogy a túlhajtott luxus, az egymást felülmúlni igyekvő reprezentáció miatt kell szégyenkezniük az érdekelteknek, nem pedig azért, mert a távolról jött vendégeket a magyaros vendéglátás szeretetével, de egyben józan takarékossággal fogadják. És akkor bizonyára nem az igazgatói szobák egyszerűbb vagy fényűzőbb berendezéséből fognak a vállalat működésének szerényebb, illetve nagyobb eredményeire következtetni. Hogy pedig mindez nem illúzió és nem vágyálom, azt konkrét adatokkal is bizonyíthatnánk. Annak ellenére, hogy sokan szeretik a bírálatokat mindig másra vonatkoztatni, egyre több jel van az önkritikus szemlélet felülkerekedésére. Nem is egy olyan „belső renoválás” vagy „korszerűsítés” tervének megvalósítását halasztották el az utóbbi napokban — ahogyan mondták — megfelelőbb időkre, amelynek létjogosultsága ugyancsak kérdéses volt és amely a közvélemény bírálatát, elítélését feltétlenül kiváltotta volna. A lényeg az, hogy a pazarlás kérdése reflektorfénybe került. Ennél többet kezdetben nem is kívánhattunk. A tárgyilagosságnak tartozunk azzal a megállapítással is, hogy a dolog természeténél fogva akad bőven olyan ügy is, amelynek helyes vágányra terelése egyelőre még várat magára. Nem szabad azonban türelmetleneknek lennünk. Sor kerül nyilván majd azokra is. Egyelőre ezt üzenjük azoknak, akik szerint a nyilvánosság előtt elhangzó jó szándékú bírálat szélmalomharc. Nem az. Ezért kell folytatnunk — mindnyájunk érdekében. Kemény István Koszigin a szovjet békepolitikáról és a gazdasági élet fejlődéséről Folytatódnak a magyar—bolgár tárgyalások A külpolitikai helyzet A SZOVJETUNIÓ LEGFELSŐ TANÁCSA ülésszakának, amely szerdán kezdődött a Kremlben, bel- és nemzetközi politikailag egyaránt nagy jelentősége van. A plénumon Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke részletes beszámolót tartott a népgazdaság fejlődéséről, az 1972-re szóló állami tervről, valamint az 1971—75-ös időszakra szóló ötéves tervről. Az ülésszak témáját az SZKP Központi Bizottságának előzetes dokumentumai határozták meg. E dokumentumokat — és magának a Legfelső Tanács ülésszakának témáját — az jellemzi, hogy a Szovjetunió pártja és törvényhozó szerve egyenlő figyelmet szentelt a kül- és belpolitikai kérdéseknek. Ez nyilvánvaló, hiszen az új ötéves terv és a népgazdaság fejlődése összefüggésben van a nemzetközi feladatok teljesítésével. A szerdai moszkvai lapok természetesen ezzel a kérdéssel foglalkoznak első oldalaikon. Hangsúlyozzák, hogy fenntartás nélkül pozitív értékelést kapott a Központi Bizottság határozatában a szovjet külpolitikai békeprogram végrehajtásának első fázisa. E tekintetben igen figyelemre méltó, hogy a dokumentum, midőn jelentőségüknek megfelelően értékeli az „őszi diplomáciai offenzíva” eredményeit, első helyen az antiimperialista harc, mindenekelőtt az indokínai és a közel-keleti agreszszió elleni küzdelem által diktált politikai lépésekre utal. A Központi Bizottság okmánya nagy figyelmet szentel az európai biztonság kérdésének és anélkül, hogy pontos határidőt szabna, erős hangsúlyt ad a szocialista országok javaslatának, miszerint azeurópai biztonsági konferenciát minél előbb össze kell hívni. Koszigin miniszterelnök egyébként a plénumon gazdasági kérdésekkel foglalkozva meggyőző érvekkel támasztotta alá: az új ötéves terv lényege a szovjet nép életszínvonalának általános emelése. Sztanko Todorov bolgár miniszterelnök magyarországi látogatása és tárgyalásai is szoros összefüggésben állnak a két ország kapcsolatainak fejlesztésén, a szocialista országok egységének erősítésén kívül az európai biztonság problémáival. A látogatásról éppen úgy, mint a szovjet Legfelső Tanács Elnökségének üléséről híranyagunkban részletesen beszámolunk. Itt most csupán a bolgár sajtó visszhangját idézzük Todorov miniszterelnök látogatásáról. „Új szakasz Bulgária és Magyarország együttműködésében”, „Közös eszmék és érdekek”, „Erősödik testvéri barátságunk” — ilyen és hasonló címek alatt írnak a szófiai lapok Sztanko Todorov budapesti tanácskozásairól. A bolgár rádió és televízió is nagy figyelmet szentel az eseménynek, hangsúlyozva a bolgár miniszterelnök fogadtatásának szívélyességét. A bolgár sajtó azt a nagy érdeklődést tükrözi, amelyet a magyar hírközlő szervek is e látogatás iránt tanúsítottak. Rámutatnak, hogy a budapesti magyar— bolgár kormányfői tárgyalásokon „még teljesebben összehangolják politikai és gazdasági céljainkat, még szorosabbá teszik gazdasági erőfeszítéseink koordinálását és együttműködésünket”. Valamennyi bolgár lap kifejezi ama meggyőződését, hogy Todorov miniszterelnök első kormányfői látogatása Magyarországon teljes sikerrel jár. Koszigin beszéde a Szovjetunió Legfelső Tanácsának ülésszakán. Az új ötéves terv feladata a nép életszínvonalának emelése Bokor Pál, az MTI moszkvai tudósítója jelenti. Szerdán a moszkvai nagy Kreml-palotában megnyílt a Szovjetunió Legfelső Tanácsának ülésszaka. Délelőtt tíz órakor különkülön megnyitó ülést tartott a szövetségi, illetve a nemzetiségi tanács, amelyen elfogadták a háromnapos ülésszak napirendjét. Ezután együttes ülés kezdődött, amelyen elsőként az ötéves népgazdasági tervet, majd az 1972. évi tervről szóló beszámolókat, végül a költségvetési beszámolót hallgatta meg a Legfelső Tanács több mint másfélezer küldötte. Az első két napirendi pontról Alekszej Koszigin miniszterelnök tartott referátumot. A szovjet miniszterelnök több mint másfél órás beszéde délelőtt tizenegykor kezdődött a Legfelső Tanács két házának együttes ülésén. Jelen voltak az ülésen a szovjet párt és a kormány vezetői, köztük Leonyid Brezsnyev és Nyikolaj Podgornij, a szövetségi tanács képviselői A miniszterelnöki referátum a tavaly befejezett nyolcadik ötéves terv eredményeinek értékelésével kezdődött. Koszigin hangoztatta, hogy a terv sikeres teljesítése egyben a szovjet állam gazdasági és katonai erejének, továbbá nemzetközi tekintélyének növekedését eredményezte. Már a nyolcadik ötéves terv is fő célkitűzéseinek egyikét a szovjet emberek életszínvonalának emelésében látta. Az SZKP XXIV. kongresszusának megbízásából a legszélesebb társadalmi és tudományos erők bevonásával kidolgozott kilencedik ötéves terv pedig legfőbb feladatául tűzte ki a szovjet nép anyagi és kulturális életszínvonalának emelését. A fogyasztási alap növelése Az alaposan kiszélesített szocialista program végrehajtása — mondotta a szovjet kormányfő — jelentős strukturális változásokat követel a szovjet népgazdaságban, feltételezi a fogyasztási alapok növelését, a munkaerő egy részének átirányítását, a fogyasztási cikkeket termelő iparágak megkülönböztetett fejlesztését. Az új ötéves terv is nagy súlyt helyez a nehézipar fejlesztésére és a szovjet kormány változatlanul szükségesnek tartja a fegyveres erők szilárdítását a hadiipar állandó fejlesztése és korszerűsítése alapján. A terv szerves részét képezi végül a mezőgazdasági termelés intenzívvé tételének hoszszúlejáratú programja, amely magában foglalja a kemizálás, a talajjavítási munkák és természetesen a gépesítés folytatását. Hosszan beszélt Koszigin miniszterelnök a műszaki haladás meggyorsításáról, a szovjet ipar általános újrafelszereléséről Közölte többek között, hogy az ötéves terv folyamán megteremtik az egységes, országos villamosenergiahálózatot, amely 1,5 millió voltos vezetékhálózattal egyesíti a jelenlegi európai, szibériai, kazahsztáni és közép-ázsiai energiarendszereket. Hasonlóképpen befejezik az ország egységes gáz- és olajvezetékhálózatának kiépítését is. A beruházások területén a párt és a kormány fő irányvonala nem az új építkezések megkezdése, hanem a meglevő termelési kapacitások rekonstrukciója és újrafejlesztése lesz, hangoztatta a szovjet kormányfő. Az ötéves tervben foglalt életszínvonal-program a szovjet miniszterelnök szerint minden család hétköznapjaiban megmutatkozik majd. A terv az egy főre jutó reáljövedelem 31 százalékos növekedését irányozza elő, de nagymértékben nőnek a bérek, a nyugdíjak, a juttatások is. A szovjet dolgozók reálbére 1975-ben átlagban 150 rubel, reáljövedelme pedig csaknem 200 rubel lesz. Az életszínvonal-program szerves részeként folytatják a gépkocsigyártás fejlesztését a Szovjetunióban. Az ötéves tervidőszakban 2,6 millió személygépkocsit bocsátanak ki a szovjet gyárak, s nagy figyelmet fordítanak új, jó minőségű utak építésére, a szervizhálózat jelentős kibővítésére. Ugyancsak a programhoz tartozik, hogy a tervidőszak végén a szovjet ipar kétszer anynyi tartós fogyasztási cikket fog előállítani, mint jelenleg. Az ötéves terv még olyan apróságnak tűnő, de a kulturális életszínvonal emelése szempontjából egyáltalán nem lényegtelen kérdésre is kitér, mint az, hogy a tervidőszak végére a szovjet emberek divatos és modern szabású ruhákban járhassanak, amelyek jó minőségű anyagokból készülnek. Bár a szovjet gazdaság fejlődésének alapja az ötéves terv — folytatta beszámolóját Koszigin — egy pillanatra sem csökkenhet a gazdasági vezetők figyelme az éves tervek iránt. Az egész terv sikerének alapja a termelékenység növelése. Az előkészületben levő új bérrendszer az eddiginél fokozottabban veszi tekintetbe a termelésben részt vevők szakmai képzettségében levő különbségeket, s ezzel a termelékenység növekedésének újabb ösztönzőjévé válik. Az SZKP Központi Bizottságának kedden véget ért plénumán Leonyid Brezsnyev kemény és igazságos bírálattal illetett egyes szovjet minisztériumokat, amelyek nem teljesítették tízhavi tervük minden előirányzatát — emlékeztetett Alekszej Koszigin. Kijelentette, hogy szigorúan meg kell A Nyugat nem tudja megoldani gazdasági bajait Beszédének befejező részében Koszigin a szovjet gazdaság „nemzetközi helyzetét” elemezte. Hangsúlyozta, hogy míg a tőkés világban, elsősorban az Egyesült Államokban, a gazdasági hanyatlás számos jele mutatkozik, másutt pedig, például Nagy-Britanniában stagnál az ipar fejlődése, a Szovjetunió és a szocialista országok gazdasága egyenletes, nagy lépésekkel fejlődik, napról napra jobban megszorítva a tőkés világot a vele folytatott gazdasági versengésben. Bebizonyosodott, hogy a nyugati országok az állammonopolista szabályozás módszereivel képtelenek a gazdasági bajok kiküszöbölésére, különösen nyilvánvalóvá vált ez most, a valutaválság idején, amikor képtelennek mutatkoztak mély ellentéteik megoldására. Ugyanakkor a szocialista országok gazdasági együttműködése szüntelenül bővül, a kereskedelmük az ötéves terv végére másfélszer akkora lesz, mint jelenleg. Az együttműködés soron levő stratégiai feladatai közül Koszigin többek között megemlítette a Barátság olajvezeték további kiterjesztését, az új gázvezetékek építését, a szocialista országok részvételét a szovjet nyersanyagbázisok kiaknázásában, a termelési kooperáció és a specializálódás szocialista nemzetközi méretekben való fejlesztését A Szovjetunió természetesen a világ többi országaival is hajlandó fejleszteni gazdasági kapcsolatait, hiszen ezt a KGST alapelvei is indokolják. A szovjet kormányfő beszédének befejezéseként hangoztatta, hogy az ötéves terv végrehajtásához az egész szovjet nép alkotó összefogására, kezdeményezésére és áldozatos munkájára van szükség, s kifejezésre juttatta meggyőződését, hogy a szovjet nép eredményesen megbirkózik ezzel a hatalmas feladattal. A Szovjetunió Legfelső Tanácsa két házának együttes ülésén személyi kérdésekről is döntöttek. A Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnökhelyettesei lettek: Fedor Szurganov, a Belorusz SZSZK Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke és Artur Vader, az Észt SZSZK Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke. A küldöttek a Legfelső Tanács Elnökségének tagjává választották Grigorij Romanovot, a leningrádi területi pártbizottság első titkárát és Raszul Ganzatovot, a dagesztáni írószövetség elnökét. Vaszilij Tolsztyikovot, akit 1970- ben kineveztek a Szovjetunió pekingi nagykövetévé, felmentették a Legfelső Tanács Elnöksége tagjának kötelezettségei alól, mivel új beosztása nem teszi lehetővé a Legfelső Tanács elnökségi tagságával járó kötelezettségek teljesítését büntetni azokat, akik el nem készült üzemeket „adnak át”, s ezzel súlyosan vétenek az állami fegyelem ellen. Az állami fegyelem a szovjet miniszterelnök szerint a tervteljesítés záloga.