Magyar Nemzet, 1982. május (38. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-27 / 122. szám
NAPI KRÓNIKA — A Guyana Szövetkezeti Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, táviratban üdvözölte Forbes S. Burnham köztársasági elnököt. — A magánlakás-építés helyzetéről tanácskoztak szerdán Kecskeméten hat alföldi megye tanácsi építési osztályvezetői, tervezői, építőipari szakirányítói. Az ankétot követően Szilágyi Lajos építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes tartott előadást a magánerőből építkezők segítésének eszközeiről, módjairól, az ezzel kapcsolatos feladatokról. Kitüntetést adtak át szerdán Berlinben azoknak a dolgozóknak, akiknek jelentős szerepük volt a magyar S NDK munkaerő-együttműködési egyezmény sikeres végrehajtásában. Az egyezmény aláírásának 15. évfordulója alkalmából dr. Szalai Béla nagykövet fogadást adott a berlini magyar nagykövetségen, az egyezményben közreműködő állami és társadalmi szervek, valamint a kombinátok és vállalatok vezetőinek tiszteletére. A fogadáson 31 kitüntetést, és számos elismerő oklevelet adtak át. A Magyar tudományos könyvkiállítás nyílt szerdán a Litván Szocialista Szovjet Köztársaság fővárosában, Vilniusban. A kiállítást az Akadémiai Kiadó és a Litván Tudományos Akadémia szervezte. A tudomány különböző területeiről származó könyvek, enciklopédiák, szótárak sorakoznak a könyvespolcokon. Ősszel hasonló kiállításon litván tudományos könyveket mutatnak be Budapesten. Az energiatakarékosság a mezőgazdaságban csupán Zala megyében 45—50 millió forintot eredményezhet, állapították meg szerdán Pacsán, a témával foglalkozó tanácskozáson. A találkozón az ország nagy termelési rendszereinek szakemberei ismertették a különböző energiatakarékos technológiákat. A Fővárosi Vízművek értesíti a fogyasztókat, hogy május 28- án reggel 8 órától délelőtt 11 óráig a Budapesti Elektromos Művek karbantartási munkálatai miatt a Kelenföldi lakótelepen az alsó emeleteken nyomáscsökkenés, a magasabb szinteken vízhiány várható. A Vízművek kéri a fogyasztók türelmét és megértését. — Vágányzár lép életbe csütörtöktöl a Győr—Sopron—Ébenfurti Vasúttársaság Győr és Sopron közötti fővonalán. A vágányzár idején Fertőszentmiklós és Sopron között vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat, a vágányzár nem érinti a Ciklámen-expresszt. A vágányzárat július 7-én szüntetik meg. A Nicaragua nyolc legnagyobb folyója az egyhetes esőzések következtében kilépett medréből. Az áradások öt ember életét követelték, több ezren hajléktalanná váltak. — Gyújtogatásra gyanakodnak a szakértők a szerdai délnyugat-franciaországi Airesur-l’Adour város gyógypedagógia intézetében kitört tűzvész okát vizsgálva. A tűznek 21 halálos áldozata volt. — A Szocialista Magyarországért érdemrendet adományozta az Elnöki Tanács Pécsi Lászlónak, a Belügyminisztérium nyugalmazott alezredesének, fél évszázadon keresztül végzett eredményes munkájáért, hetvenedik születésnapja alkalmából. A kitüntetést Somogyi Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a budapesti pártbizottság titkára adta át. Életmentő emlékéremmel tüntették ki Padló András gátőrt, aki ez év március huszonegyedikén a Békéscsaba határában folyó élővíz csatornából élete kockáztatásával mentette ki Balogh István gerlai lakost. A kitüntetést szerdán Békéscsabán Becsei József, a megyei tanács elnökhelyettese adta át. — Az országjáró diákok Komárom megyei találkozóját május 28-án, pénteken Tatán, a megyei KISZ-táborban rendezik meg. — Új menetrendszerű autóbuszjáratot indít Nyíregyháza és Kassa között a Volán 5. az. Vállalata. A járat hetente egy alkalommal, szerdán Nyíregyházáról reggel hét órakor indul, Kassára pedig 11 órára érkezik. A visszaindlás időpontja 15 óra 20 perc. — A Budapesti Történeti Múzeum Bartók Béla Emlékházában (II., Csalán utca 29.) május 29- én és 30-án, délután 3 órakor Bartók Bélára emlékeznek a Színház- és Filmművészeti Főiskola végzős növendékei. Vezető tanár: Major Tamás. Cropper Péter pszichológus, a „Belső utak könyve” szerzője lesz a vendége az akadémiai fiatal dolgozók Disputa irodalmi körének, ma délután 5 órakor az MTA központi épületében (Budapest V., Roosevelt tér 9.). Milliós értékű briliáns ékszer és műkincs kicsempészését akadályozták meg a közelmúltban az odesszai kikötőben. A. Melikszeljan szovjet állampolgár, akinek állandó lakhelye Los Angeles, s aki az Egyesült Államokban egy régiségkereskedés tulajdonosa, összesen hatszáztizenhat műkincset akart kivinni a Szovjetunióból. A kicsempészésre szánt tárgyak jelentős része a XVIII—XIX. századból származó iparművészeti remekmű. — A Dimitrov Kommunista Ifjúsági Szövetség XIV. kongresszusán, szerdán felszólalt a magyar delegáció vezetője, Varga Sabján László, a KISZ központi bizottságának titkára, akit aznap Todor Zsivkov, a BKP KB főtitkára, a Bolgár Államtanács elnöke is fogadott a szocialista országok testvéri ifjúsági szövetségeinek küldöttségvezetőivel együtt. — Testvérterületi küldöttség érkezett szerdán Csehszlovákiából Nógrád megyébe, Jozef Masniknak, a Közép-Szlovákiai Nemzeti Bizottság elnökhelyettesének vezetésével. — A Tisza ma Európa egyik legtisztább folyója, ezt a Tiszamenti Vízügyi Igazgatóságok szakembereinek szerdai tanácskozásán állapították meg, ahol a vízvédelemről tárgyaltak. Közművelődési egyesületet alakítottak Jászberényben a Nádor utcai lakótelep lakói. A bérházak használaton kívüli pincéit vették birtokba, ahol a tervek szerint irodalmi esteket, filmvetítéseket tartanak majd, s lesz hely a nagyobb családi rendezvények, névnapok, esküvők rendezésére is. Közlekedésbiztonsági napot rendeznek május 29-én, szombaton, reggel 3 órától, délután 3 óráig Budapesten, a III. kerület, Mozaik utca 5. szám alatt levő vizsgálóállomáson, ahol díjzmentesen, a hatósági műszaki vizsga előírásai szerint műszeresen ellenőrzik az autók állapotát, szükség esetén beállítják a fényszórókat és az alapjárati szén monoxid-tartalmat és tanácsokkal is szolgálnak. Az előírásoknak megfelelő gépkocsik üzemben tartói ezen a napon kérhetik a forgalmi engedély érvényességi idejének meghosszabbítását is. — Forgalmi változások. Május 26-ról 27-re virradó éjszaka, 22. órától hajnali 4 óráig a Marx térnél, a Váci Útnak a volt Westend-ház előtti szakaszát aszfaltozzák. Ez alatt a 33-as autóbusz és a 76-os trolibuszpótló autóbusz, valamint a 182-es éjszakai autóbusz a Marx téri felüljárón keresztül közlekedik. A 33-as autóbusz és a 76-os trolibuszpótló autóbusz megállói nem változnak, azonban, aki a 182-es éjszakai autóbusszal akar a Marx térre, illetve onnan utazni, megállóját a Bajcsy-Zsilinszky úton, a felüljáró előtt találja meg. A III. kerület, Korvin Ottó utcának a Perc utca és Nagyszombat utca közötti szakaszán május 27-én, 14 órától lezárják a Flórián tér felé vezető két forgalmi sávját. A kétirányú forgalom változatlanul megmarad, de csak kétszer egy forgalmi sávon közlekedhetnek a járművek. A közmű- és burkolatfelújítási munkák az év végéig tartanak, emiatt kérik az arra haladók megértő türelmét. A vI. kerület, Lajos utca és Szépvölgyi út kereszteződésében a Margit-híd irányában tízméteres szakaszon egy forgalmi sávot csatornázás miatt lezárnak. Várhatóan május 31-re fejezik be a helyreállítást. Előreláthatólag június 20-ig közvilágítási kábelt fektetnek a Váci útnak a Katona József utca és Balzac utca közötti szakaszán. A gyalogosok csak a páros oldalon közlekedhetnek. Május 27-én és 28-án mossák a Rákóczi út 68-as számú ház homlokzatát, így az erre közlekedőknek az úttest szélén dolgozó mosó járműre számítaniuk kell. Kérik a járművezetőket, hogy adjanak elsőbbséget a középső sávba kényszerülő autóbuszoknak. A IX. kerület, Dimitrov tér és Közraktár utca kereszteződésében csatorna- és útépítési munkák miatt helyi forgalomterelést vezettek be, ezért a 2-es villamos és a közút elsőbbségi rendje megváltozott. Erre vonatkozóan a kihelyezett közúti jelzőtáblák adnak információt. A villamos fedező lámpája továbbra is működik, a közgazdasági egyetemet azonban csak a Tolbuhin körútról lehet megközelíteni. Ez a szakasz a másik irányból zsákutca lett. A Béke Majálist rendez szombaton délután három órai kezdettel a Hazafias Népfront II/I-es körzeti bizottsága a Petőfi Sándor Művelődési Otthon udvarán, a Dimitrov utca 80. szám alatt. — Magyar—csehszlovák színházművészeti eszmecserét rendezett szerda délután a prágai Magyar Kulturális Központ. A találkozón részt vettek a két prágai társrendező szervezet, a Cseh Színházművészeti Szövetség, és a Cseh Színháztudományi Intézet képviselői, valamint számos csehszlovák színházi szakember. Háromnapos bemutató kezdődött szerdán a szarvasi öntözési Kutató Intézetben, ahol a hatékony gyepgazdálkodással ismerkedhetnek meg az ország minden tájáról érkezett szakemberek. A Magyar Camping és Caravanning Club közlése szerint a Hét végén a Balaton északi partján az alábbi helyeken lehet sátorozni: Alsóörs, Balatonfüred, Badacsonyára, Karkasgyepü. Balatonalmádiban és Balatonfüreden lakókocsikat is fogadnak. A Balaton déli partján szívesen látják a sátorozókat és lakókocsival érkezőket a Siófok-Sóstó, Siófok Aranypart, Zamárdi Autós, Balatonföldvár, Balatonszemes, Balatonlelle, Fonyód-Bélatelep, Igar, Csokonyavisonta és Barcs kempingjeiben. A Dunántúlon Orfűn 300, Sikondán 300, Pécs, Mandulás kempingben 200, Harkányfürdőn 200, Baján 150 sátorozót tudnak fogadni. A fenti helyeken korlátozott mérvű faházférőhely is van, főleg 30-án éjszakára. Az Alföldön az alábbi kempingekben látják szívesen a vendégeket: Makó, Szolnok-Tiszaligeti kemping, Berekfürdő, Cserkeszőlő, Tiszafüred. A debreceni és a hajdúszoboszlói kempingben csak sátorozókat tudnak fogadni. Észak-Magyarországon a miskolctapolcai Éden kemping és az ugyancsak miskolctapolcai Iglói kemping 150—150 egység (sátor, lakókocsi) részére tudnak helyet biztosítani. A hollóstetői, a tokaji és az aggteleki kemping 50— 70 egység részére tud biztosítani sátorozási lehetőséget. Bővebb felvilágosítás az MCCC Üllői út 1. szám alatti irodájában. Telefon: 336-536, — összeütközött két autóbusz Nógrád külterületén, amikor Simák József 26 éves gépkocsivezető, a Volán 2. sz. Vállalat autóbuszával az útkanyarulatban áttért a menetirány szerinti bal oldalra. A baleset következtében a Volán autóbusz utasai közül egy ember súlyos, a gépkocsivezető, valamint tíz utas könnyű, a másik autóbusz két utasa ugyancsak könnyű sérülést szenvedett. A vizsgálat eddigi adatai szerint Simák nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezetett. BELFÖLDI TURIZMUS — Valahogy mintha nem igazán örülnének annak, hogy magyarok vagyunk! (Brenner György rajza) A TELEVÍZIÓ MŰSORA 1. műsor 7.58 Műsorismertetés 8.00 Tévétorna 8.05^10.25 Iskolatévé 12.40—13.55 Iskolatévé (Ism.) 13.55 8 és fél Olasz film (FF) 18.17 Műsorismertetés 16.20 Hírek 16.25 Középkori bolgár festőművészet 16.55 Tízen Túliak Társasága (FF) 17.35 Telesport 18.10 „Ezer szállal” II. rész 18.35 BNV 19.10 Tévétorna 19.15 Esti mese 19.30 Tv-híradó 20.00 Panoráma 20.50 San Francisco utcáin Bűnügyi tévéfilmsorozat A gyűjtemény 21.50 Két asszony Vitray Tamás műsora 22.30 Tv-híradó 2. 22.50 Oldjuk meg!... Biológia (FF) Kb. 23.50—24.00 Tv-tükör (FF) 2. műsor 16.58 Műsorismertetés 17.00—22.55 A Csehszlovák Televízió estje 17.00 Bevezető 17.05 Hány óra van? Kisfilm 17.15 Az ipar és a természetvédelem Rövidfilm 17.30 Ornitológusok Rövidfilm 17.45 Tátrai zergék Rövidfilm 18.00 Eugen Suchon, a zeneszerző Portréfilm 18.25 Cseh koronaékszerek Rövidfilm 18.40 Népszerű balettrészletek 19.30 Tv-híradó 20.00 Esti bevezető 20.05 Horgony a révben Tévéfilm 21.40—22.55 Csehszlovák színházi képeslap Dokumentumfilm Magyar Nemzet Csütörtök, 1982. május 27. — Köszönetnyilvánítás. Hálásan köszönöm a Budapest és Vidéke MÉH Vállalat összes dolgozóinak, hogy drága lányom, Garai Zsuzsa elhunyta alkalmából együtt éreztek velem, sőt, saját halottjukként búcsúztatták el. Továbbá köszönöm az összes barátjának, rokonoknak, akik mély gyászomat enyhítették. A gyászoló édesanya.X A változékony időjárást okozó ciklonok pályája szárazföldünk nyugati partvidékét, valamint a Skandináv-félszigetet érinti, így ott több helyen esik az eső, za NYARIAS IDŐ por. Közép-Európa térsége fölött lelassultak a légmozgások, így többnyire kevés a felhő, egyegy helyi záportól, zivatartól eltekintve száraz az idő. Az elmúlt hűvös idő után újra az évszaknak megfelelő hőmérséklet alakult ki. A következő huszonnégy órában a Kárpát-medencében is kissé tovább erősödik a felmelegedés, így nyárias időre lehet számítani. Hazánkban szerdán változóan felhős volt az ég, számottevő esőt sehonnan sem jelentettek. A hőmérséklet a délutáni órákban 20, 26 fok között váltakozott. A várható időjárás csütörtök estig (az előrejelzés szerdán, 18 órakor készült). Túlnyomóan napos idő várható, időnként mérsékelt felhősödéssel. Egy-két helyi zápor előfordulhat. Az északkeleti, keleti szél napközben megélénkül. A hajnali 9, 14 fok után a legmelegebb délutáni órákra 24 és 28 fok közötti hőmérséklet várható. A Duna vízállása Budapestnél 438 centiméter. Európai Időjárási körkép Az 1982. május 27., 06 órára előre.Jelzett európai időjárási helyzet 1982. május 27. Budapest napos 25 Ankara felhős 20 Athén napos 22 Belgrád napos 24 Berlin napos 20 Bécs napos 26 Bukarest napos 22 Helsinki esős 15 Kijev derülés 22 Koppenhága felhős 18 Leningrád esős 15 Lisszabon változó 23 London esős SS Madrid változó 26 Milánó napos 26 Minszk derülés 21 Moszkva napos 20 München napos 26 Oslo változó 15 Párizs napos 23 Prága napos 25 Róma napos 27 Stockholm szeles 18 Szófia változó 21 Varsó napos 20 Fővárosi tanács V. B. Utcanevek és rendezési terv Keddi ülésén új utcaneveket hagyott jóvá a fővárosi tanács végrehajtó bizottsága a III., X., XI. és XXII. kerületekben. Ugyanakkor megvitatta és elfogadta a Bécsi, a Lajos és az Árpád fejedelem utak között húzódó, a Zsigmond és a Kolosy tér,, továbbá a római amphiteátrum beékelődésével tagolt térség, az úgynevezett Óbuda—újlaki terület részletes rendezési tervét. Az 1980-ra kiírt tervpályázatot a Budapesti Városépítési Tervező Vállalat nyerte meg. Továbbfejlesztett változata került megvitatásra és elfogadásra. A terv megtartja a történelmileg kialakult , városszerkezetet, utcahálózatot. Az új építés nem lesz lakótelepjellegű s csak egyes, a környezethez alkalmazkodó helyeken épülnek majd négy emeletnél magasabb házak. Ugyanakkor a nagy tetszéssel fogadott terv megőrzi a városrész jellegzetes hangulatát s tartalmazza a városképi jelentőségű épületek és épületegyüttesek továbbfejlesztésére,rehabilitációjára utaló javaslatokat is. Alkalmazkodik ugyanakkor a közlekedési adottságokhoz, a kiépített új útvonalak és csomópontok érintetlenek maradnak. Küldöttgyűlésre készül a TIT A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat országos elnöksége szerdán a TIT természettudományi stúdiójában ülést tartott. Megvitatták azokat a beszámolókat, amelyeket június 26-án terjesztenek a TIT Vil. küldöttgyűlése elé. Így értékelték az elmúlt öt évben végzett munkát, összeállították a társulati ismeretterjesztés programját 1987-ig, javaslatot tettek az alapszabály módosítására, és tájékoztatót hallgattak meg a választmányoknak, illetve a választmányi jogú testületeknek a VII. küldöttgyűlés óta végzett tevékenységéről. Tőrkéssel... Hajnali rablás a lakókocsiban Sz. József 18 éves fodrász egyik hajnalban a csepeli Tanácsház téren üldögélt. Pesterzsébetről egy discóból jött, és egy éjszakai autóbuszjáratra várt. Ugyanakkor ment át a téren Káplár Dániel 20 éves segédmunkás és egy munkatársa. Ők a csepeli Rákóczi étteremben szórakoztak és két üveg bor volt náluk. Mindketten a Fővárosi Közmű és Mélyépítő Vállalat dolgozói és a Csepel Vasmű hátsó bejárata előtt levő lakókocsiban laktak. Amikor odaértek a padon ülő fiatalemberhez, az meglátva a két flaska bort, megjegyezte: — Adjatok már egy korty italt. Oda is adták az egyik üveget, Sz. József jót húzott belőle, majd megköszönve, ingzsebéből egy 500-ast vett elő. — Szívesen viszonoznám, ha találnánk még egy nyitva levő helyiséget — mondotta. El is indultak hármasban, de már mindent zárva találtak. Közben egyik üveg tartalmát kihörpintették. A lakókocsikhoz érve Káplár társa saját kocsijába ment lefeküdni, a maradék üveg borra azonban Káplár saját kocsijába meghívta a fodrászt. A bor hamarosan el is fogyott. — Késő van, itt is alhatsz, ha a szállásért 150 forintot fizetsz — jelentette ki Káplár. — Köszönöm, de van nekem rendes lakásom — felelte Sz. József. — Mit fukarkodsz, hiszen ittál a borunkból is — válaszolta Káplár, mire a fodrász 150 forintot letett az egyik ágyra. — Adjál még 150-et — hozok bort —, indítványozta Káplár. — Már nem kell, megyek haza, hangzott a válasz és Sz. József ezzel az ágyral visszavette a 150 forintot és indulni készült. Emiatt vita, majd dulakodás támadt közöttük, végül is Káplár előkapott egy tőrkést és lágyékon szúrta a fiatalembert. Az megroggyant és elindult. Észre sem vette, hogy Káplár kilopta a pénztárcáját, amelyben egy borítékban a fizetése, 2200 forint és személyi igazolványa volt. A megszúrt fiatalember elbukdácsolt a XXI. kerületi Rendőrkapitányságra, ahonnan azonnal rendőrautó ment a lakókocsikhoz, ugyanakkor értesítették a mentőket. Sz. Józsefet kórházba vitték, ahol megoperálták. Káplár lakókocsijában egyik szekrényben a rendőrök megtalálták a 2200 forintot, a lakókocsi alatt pedig Sz. József pénztárcáját és személyi igazolványát. A rendőrségen kiderült, hogy Káplár büntetett előéletű személy, legutóbb március 9-én szabadult. Rablás és súlyos testi sértés bűntettének alapos gyanúja miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya előzetes letartóztatásba helyezte. B. O.