Magyar Nemzet, 1984. október (47. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-06 / 235. szám
Szombat, 1984. október 6 75 év az irodalmi emlékek szolgálatában Kéziratok és ereklyék Furcsa ez a születésnap: hetvenöt éves a Petőfi Irodalmi Múzeum, ám ha belegondolunk, hogy életének korábbi szakaszai más és más néven és helyszíneken rögzíttettek a kultúrtörténetben, akkor máris a leglényegibb kérdésnél vagyunk: mi is a feladata valójában az ilyen országos irodalmi múzeumnak? Beszélgető partnereim Botka Ferenc megbízott főigazgató és Taxner-Tóth Ernő kézirattári osztályvezető, aki egyébként elnöke az UNESCO égisze alatt működő Irodalmi Múzeumok Nemzetközi Bizottságának (ICOM ICIM). Petőfitől József Attiláig — Amikor a Petőfi Társaság 1909-ben a Bajza utcai Fesztőházban, Jókai 1892—96 közötti lakhelyén felavatta a Petőfi Házat, nagyon jól tudta mit akar: a közönség kegyeleti érzésére apellálva műhelyt teremteni a Petőfi-kutatásnak — kezdi Taxner-Tóth Ernő. — Később a társaságnak nem volt ereje folytatni a megkezdett munkát, ezért a múzeum fenntartási költségeit 1925 nyarától a főváros vállalta magára. A Petőfi Ház emeletén egyébként gazdag Jókaianyagot is kiállítottak. A megmaradt 1947-es „növecséki" napló már József Attilakéziratokat is tartalmaz. Az 1949-ben újra megnyílt, s a Budapest Történeti Múzeumhoz tartozó Bajza utcai ház Petőfi- és József Attila-kiállítást mutatott be. Időközben felmerült a Forradalmi Költők Múzeumának terve, ám végül is 1954-ben létrehozták a Petőfi Irodalmi Múzeumot, széles gyűjtőkörrel, ám csak 1957-ben kapta meg a Károlyi-palota jelentős részét. — Hogyan összegezhető tehát a múzeum koncepciója? — Feladatainkat a létrehozott gyűjteményeink határozzák meg — mondja Botka Ferenc. — A jövő héten kezdődő tudományos konferencián munkatársaink és a meghívott szakemberek is segíthetnek bennünket e koncepció további kimunkálásában. A Petőfi Irodalmi Múzeum főként a XIX—XX. századi irodalmi anyagokat, az Országos Széchényi Könyvtár a magyar szellemi élet minden írásos dokumentumát, az MTA pedig a tudóshagyatékokat is gyűjti. A már említett gazdag anyagok mellett, főként Steinfeld Nándorné jóvoltából számottevően gyarapodott az Adygyűjteményünk. Az elmúlt tíztizenöt évben jelentős írói hagyatékok kerültek a birtokunkba, többek között Füst Miláné, Kassák Lajosé, Áprily Lajosé, Móriczé, utóbbi a magyar irodalom legnagyobb kéziratos hagyatékának tekinthető, s feldolgozására az Akadémia is segítséget ad. Déry Tibor hagyatéka ugyancsak jelentős, és megpróbáljuk beszerezni az emigrációs irodalom kéziratait is. A mintegy félmillió egységnyi kéziratanyag elsőrangú forrás a kutatók számára. Könyvtárunk a magyar irodalom első kiadásait és az irodalmi lapokat gyűjti. Fontos, hogy a köteteket eredeti formájukban, borítóval, mert ezek legtöbbjén képzőművészeti alkotás látható. Az irodalmi lapok jelentősége abban áll, hogy sok mű csak itt jelent meg, kötetben nem, tehát az életművek úszó jéghegyhez hasonlók. Szép anyagunk van röplapokból, kisnyomtatványokból. A képzőművészeti tár művészeti alkotásokat, fotókat, íróábrázolásokat tartalmaz, de van benne illusztráció is bőséggel. Írói vallomások — Egy különlegességről — fűzi hozzá Taxner-Tóth Ernő. — A legutóbbi Nemzeti Galéria-beli Kondor-kiállításon azért látható annyi főmű a Petőfi Irodalmi Múzeum tulajdonából, mert Kondornak nehéz korszakában egyedül a múzeum volt a megbízója." — A hangtárral kapcsolatban eredetileg az volt az elképzelés — folytatja Botka Ferenc —, hogy írók hangját őrizzük meg egy-egy mű felolvasása közben. Ez kibővült a visszaemlékezésekkel, műhelyvallomásokkal, egy-egy mű történetének, írói problémáinak ismertetésével, létrejött az irodalomtörténet új műfajának a műhelye, amelynek anyagát az Irodalmi Múzeum sorozatban bocsátjuk ki a Múzsák Kiadó gondozásában, de vannak, amelyeket hivatásos kiadók adnak ki (A háborúnak vége lett, vagy A műhely titkai). A Relikviatár az egyetlen gyűjtőhelye az írók személyes tárgyainak, ezek egy része az állandó kiállításokon tekinthető meg. Nemzetközi tekintély — A múzeum jelentős tudományos központ, amelynek szellemi kisugárzását milyen módon növelhetik? — Tudományos képzettségű munkatársaink végzik a gyűjtemények feldolgozását, eredményeinek közzétételét — mondja Botka Ferenc. — Állandó kiállításainkat most újítottuk fel, hoztuk rendbe, így látható a Petőfi és kora című tárlat, a Móricz-, a József Attila- és a Radnóti-kiállítás, és a Jókai-, a Móricz-, a Gábor Andor- és a Déryemlékszoba. Felügyeletünk alá tartozik a Veress Pálné utcai Ady Emlékmúzeum, a Költő útijai Jókai-emlékszoba, az óbudai Kassák Emlékmúzeum és a jelenleg felújítás miatt, zárva tartott Nyugat Emlékmúzeum. Országos múzeumként szakfelügyeleti jogunk van valamennyi megyei szervezethez tartozó irodalmi emlékhellyel kapcsolatban, amelyeket nagyrészt jelenlegi vagy volt munkatársaink rendeztek be. Gyakorlatilag viszont a megyei pénzügyi lehetőségek szabják meg e kiállítóhelyek állapotát, felújítási lehetőségeit. A Korok, stílusok sorozat, a versmondó kör és a rendhagyó irodalomórák vál tozatlanul helyet kapnak a múzeum tevékenységében, de ezeknél szélesebb körű lehet a tömegtájékoztatás révén elérhető hatás. Sokszor igénybe veszik szolgáltatásainkat a könyvkiadók, a tévé, bár nevünk nem szerepel a közreműködők listáján. Egyébként tudomány, és közművelődés egymásra hatása bonyolultabb, mint hinnék, hiszen Stoll Béla, amikor újra áttekintette a József Attila-kéziratokat, hogy , az összes vershez a leghitelesebb szövegváltozatokat felderítse, e tudományos filológiai aprómunkának végül is a kötetet kézbe vevő olvasónál mérhető le a közművelődési haszna. Bibliográfiai sorozataink a magyar sajtórengetegben megbúvó irodalmi szövegeket tárják fel, amelyek a kritikai kiadások készítésénél vehetők elő. A nálunk levő hagyatékok feldolgozásán kívül arra törekszünk, hogy más közgyűjteményekben rejlő forrásanyag feltárását is elősegítsük. Az MTA és más közreműködő szervek támogatásával indítottuk el a kéziratkatalógusok sorozatát, amelyben egy-egy író összes fellelhető kéziratának adatait összegezzük. Az a cél, hogy az adatok naprakészen és megbízhatóan a kutatók rendelkezésére álljanak. — Külföldön az irodalmi múzeumoknak milyen típusai alakultak ki? — Lényegében három típus — mondja Taxner-Tóth Ernő. — A szocialista országokban vagy az NSZK-ban, Portugáliában és Hollandiában hasonlókkal találkozunk, mint a mi központi intézményünk. A kis országokban egyébként a központi múzeumok szerepe is szélesebb körű, mint a nagyokban. A másik típus hasonlít a régi Petőfi Házra, tehát egyegy író emlékeinek komplex gyűjtésére és feldolgozására vállalkozik, ilyen Angliában a Dickens vagy a Brontë múzeum. A harmadik talán a balatonfüredi Jókai Múzeumra emlékeztet, tehát kegyeleti jellegű, ereklyéket bemutató kiállítóhely. A szocialista országokban levő múzeumok hasonlítanak leginkább a Petőfi Irodalmi Múzeum felépítésére, gyűjtőkörére, de például , az NSZK-beli Schiller Nationalmuseum Deutsches Literaturarchív szerepkörét tekintve úgyszintén nem tér el a miénktől. S mi tartjuk is a kapcsolatot a társintézményekkel, hírünket és hazánk jó hírét talán a jövő heti tudományos tanácskozásunk vonzereje is bizonyítja. A konferenciára az európaikon kívül amerikai, lapán, indiai kollégák is eljönnek. Marafkó László. Madar Nemzet A csehszlovák kultúra napjai A csehszlovák kultúra napjai eseményeit, az ünnepélyes kezdet előtt, Josef Mravik, a Szlovák Szocialista Köztársaság kulturális miniszterhelyettese ismertette pénteken, a Pesti Vigadóban. Bevezetőjében elmondta, hogy a hangversenyek, kiállítások, irodalmi estek programját úgy válogatták össze, hogy azok áttekintést nyújtsanak a mai csehszlovák kultúra majdnem minden területéről. A Csehszlovákia felszabadulásának közelgő 40. évfordulója tiszteletére megrendezett napok jelentőségét növeli, hogy a mostani bemutatkozásra éppen a világszerte ünnepelt cseh zene évében kerül sor. A csehszlovák kultúra napjai eseményeinek kiemelkedő műsorai a hangversenyek lesznek. Tegnap este a Szegedi Nemzeti Színház vendégjátékaként mutatták be a Fővárosi Operettszínházban Premysl Koch vendégrendezésében Smetana Az eladott menyaszszony című operáját. A Cseh Filharmónia Zenekarának és Kórusának első hangversenye Szegeden lesz ma este nyolc órakor, második és harmadik koncertjüket vasárnap és hétfőn az Erkel Színházban tartják meg. A népszerű Karel Gott is hétfőn lép közönsége elé a Budapest Sportcsarnokban. A Pesti Vigadóban is lesznek koncertek, itt tartják meg Josef Suk és Josef Hála szonátaestjét, valamint egy operaária-estet. A Szípművészeti Múzeumban Cseh kubizmus a címe a Párizs, London, Varsó és Malmö után tegnap óta Budapesten is látható vándorkiállításnak. Irodalmi este lesz Szegeden Kossuth Klubban 9-én, kedden este fél nyolc órakor. A CSK 3 brini Divádló na Provámpu vendégjátéka reprezentálja Commedia dell’Arte című produkciójával Szegeden, a Kisszínpadon, Budapesten a Radnóti Színpadon és a Szkéné műegyetemi színpadán. A csehszlovák kultúra napjai október 13-ig tartanak. (h. é.)* A csehszlovák kultúra napjai eseménysorozatát a Magyar Nemzeti Galériában ünnepélyes keretek között nyitotta meg Köpeczi Béla művelődési miniszter és Milán Klusák, a Cseh Szocialista Köztársaság kulturális minisztere, a hazánkba érkezett delegáció vezetője. Ezt követően tekintette meg a közönség a Kortárs szlovák grafika című tárlatot, amelyen mintegy száz grafikai lapot mutatnak be. A színházak szombati műsora Magyar Állami Operaház: Három Bartók-mű (Bérletszü.net. 7) — Erkel Színház: Parasztbecsület — Bajazzók (11. bér. 1. ea. 7) — Várszínház: Csütörtöki hölgyek (7) — Madách Színház: Mégis, kinek az élete? (7) — Madách Kamara: játék a kastélyban (7): Hofélia (éjjel fél 11) — Vígszínház: II. Richárd (Várkonyi 7. bér. 1. ea. 7) — Pesti Színház: Ki lesz a bálanya? (XIV. béri. 1. ea. 7) — Fővárosi Operettszínház: A szabin nők elrablása (du. fél 3 és este 7) — Thália Színház: Háború és béke (7) — József Attila Színház: Rock koncert (de. 11 és du. fél 3). Magánélet (7) — Vidám Színpad: Szomorú vasárnap (7) — a Kis Színpadon: A rímfaragó (fél 3) — Mikroszkóp Színpad: Bal? Jobb? Bal!! (fél 8) — Játékszín: Aranyóra (fél 8) — Radnóti Miklós Színpad: Ami a szerepeimből kimaradt (7) — Józsefvárosi Színház: Szent Johanna (7) — Budapesti Gyermekszínház: Tündér a padláson (Bemutató: de. fél II); Aranykulcsokká (du. 3) — Lézerszínház: Lézeretika (fél 8) ; Lézerofónia (este 9) — Állami Bábszínház a Népköztársaság útján: Hüvelyk MH17 f (de. 11 du. 4) — Fővárosi Nagycirkusz: Kubai Karnevál (de. 10, du. fél 4 és este fél 8). NDK-ősz (3.) Építészet, zene, mozik Káprázatos aréna fogadja a látogatót, minden csillog-villog a Friedrichstadtpalastban. A konferanszié repülő gondolán érkezik a magasból, a mélyből üveg vízmedence bukkan elő, majd eltűnik és a helyére műjégpálya kerül, a hatalmas díszletlépcsősoron a tánckar harminc hosszú combú hölgye masírozik alá, nyomukban a férfitáncosok lépkednek fehér frakkban, aztán artisták pattannak elő, légtornászok, tányérbűvölők, árbocon egyensúlyozó művész, több bűvész, vérpezsdítő délamerikai együttes a testvéri Kubából, fénypontként pedig a jégen néhány pirulettet bemutató Gaby Seyfert és Christine Errath mellett egy NSZK- beli énekes, aki Tony Holiday néven hamisítatlan diszkózenét hozott kazettán magával. Revü a Friedrichstrassén Nem hiányzik itt semmi, ,,was gut und teuer”, ami jó és drága, az életveszélyessé vált régi helyett bámulatos gyorsasággal felépített reprezentatív revükombinát valóban minden képzeletet felülmúl. Aligha létezik a színpadtechnikának olyan bravúrja, amit ne építettek volna be az NDK minden megyéjéből érkezett önkéntes ,vendégmunkások", süllyesztők és emelők, vakító fényeffektusok, lézertrükkök teszik , technikailag tökéletessé a látványosságot. A költségekről nem beszélnek, műhelytitokként kezelik, csupán annyit mondanak el, hogy minden, ami itt látható hazai gyártmány, de legalábbis baráti szocialista országból származik, vagyis nem igényelt tőkés valutát. Kétszeresen is jellemző az új Friedrichstadtplast. Egyrészt a rohamosan épülő-szépülő Berlin egyik attraktív jelképének tekintik, amely berlini viszonylatban nem is épült olyan gyorsan (talán csak számunkra hihetetlen sebességgel). Az NDK fővárosában ugyanis mostanában mindenütt építkeznek, a kerületeket egyegy megye patronálja, építőmunkásokat küldve, meg persze építőanyagot. A múlté válik lassan az az élmény, amely még nemrégiben is szembeszökővé tette Berlinben a háború következményeit, a bombázások okozta foghíjakat. Az új várospolitika eredményei szembetűnőek. Ma már nem bontanák le a porosz királyok hajdani városi palotáját sem, mondják az illetékesek, sőt, eredeti tervek és fényképek alapján mindenütt „régi” polgárházak épülnek, méghozzá panelből, bizonyítva, hogy előregyártott elemekből nemcsak kockákat lehet egymásra rakni. Megújult a berlini dóm, a francia és a német dóm, a híres Schauspielhaust a főváros koncerttermévé építették át, eredeti fényében látható a Nikolaikirche, meg a Frigyesfélszigeti Werdersche Kirche is nemsokára. Az Unter den Lindenen újra ott lovagol Nagy Frigyes, a Marx—Engels téri egykori Schlossbrückén pedig ismét eredeti helyükön pompáznak azok a szobrok, amelyeket Nyugat-Berlin szenátusa adományozott vissza, s folytathatnánk a megújulás jeleinek sorolását. A másik ok, ami a Friedrichstadtpalast revüjét jellemzővé teszi, az a kultúrpolitikai szándék, amelyet számtalanszor hangsúlyoztak beszélgetőpartnereink. Bodo Zaber, az NDK kulturális minisztériuma szórakoztató művészeti osztályának vezetője elmondta: már az osztály léte is mutatja, milyen fontosságot tulajdonítanak a szórakoztatásnak. (Az NDK budapesti kulturális napjai alkalmából kollokviumot is rendeznek majd a szórakoztató zenéről.) Alakítottak egy szórakoztató művészeti bizottságot is, amelyben a legnevesebb művészek vesznek részt, mint Gisela Steinekkert vagy Frank Schöbel, s ennek célja, hogy a szabadúszó művészeket is bekapcsolják ebbe a munkába. A bizottság kilenc szekciója a sanzon, a dzsessz, a táncdal, a diszkózene művelőin kívül az artistákat és a kabaréművészeket is képviseli, elsősorban tanácsadói szerepet játszik, együttműködésben az állami rádió és televízió bizottsággal. Jelenleg a tánczene színvonalának emelése képezi a bizottság munkájának súlypontját, tudtuk meg Bodó Zabéitól, de legalább ennyit foglalkoznak az NDK-beli szórakoztató művészek nemzetközi népszerűsítésének kérdésével és az utánpótlásproblémájával. Ez utóbbi igen összetett, hiszen például rockzenekarokban igazán nincs hiány. 84 főfoglalkozású együttes ontja a zeneszámokat, de ezek színvonala igencsak egyenetlen. Utánpótlási nehézségek inkább az artisták között adódnak, itt a sportvezetéssel való együttműködés ígér sokat. Az NDK-ban nincs olyan központi műsoriroda, mint Magyarországon az ORI, s mivel a tanácsi művelődési osztályok, amelyek a megyei rendezőirodák működését irányítják, nincsenek a minisztérium függőségében, a színvonal miatt aggódó és azt jó irányba befolyásolni kívánó minisztériumi osztályvezetőnek és munkatársainak nem éppen irigylésre méltó a helyzete. Mindezt nem panaszképpen hallhattuk, hiszen Bodo Zaber sokkal többet, beszélt azokról az eredményekről, amelyeket a szórakoztató művészek a közművelődés terén elértek. Tőlük kaptak ugyanis inspirációt, hogy a közönség új rétegeihez forduljanak új területen, menjenek el az üzemekbe, közvetlenül a dolgozókhoz. Politikai dalok fesztiválja — Komoly konkurenciával kell megküzdeniük művészeinknek — fejtette ki az osztályvezető —, gondoljunk csak arra, hogy országunk területén általában öt tévéműsor fogható, s ebből csak kettő a miénk, ezek sok és magas színvonalú szórakoztató műsorral mulattathatják az otthon ülő nézőket. Amit többletként adhatunk, az az élő élmény, a művész közvetlen jelenléte, s ezt igyekszünk is kihasználni, a közönséget mindenütt belevonva a produkcióba, megénekeltetve például, hogy a legegyszerűbb módszert mondjam. Szórakoztató művészeink a politikai mondanivalóhoz is szívesen nyúlnak, békeharcos dalokat adnak elő például. Arra törekszünk, hogy a direktebb politikai tartalmú dalokat támogassuk. Ennek szolgálatában áll például a szocialista és a nem tőkés fejlődést választott fejlődő országok popénekesei számára rendezett immár hagyományos fesztivál, amely épp szeptember végén fejeződött be Drezdában. A Friedrichstadtpalastot is a szórakoztató művészetet előtérbe helyező koncepció jegyében építették föl kiemelt beruházásként. Sokan aggódtak, nem a falusi kultúrházaktól vonja-e el az anyagi eszközöket a hatalmas vállalkozás, de a terven kívüli, váratlanul adódó beruházásra külön alapból teremtették elő a költségeket. Az intézménynek régi hagyományai vannak és fontos reprezentatív szerepet is játszik, ezért ugyanúgy központi költségvetésből működtetik — hallhattuk —, mint például az operát. A szórakoztató művek az NDK filmgyártásában is előtérbe kerültek, amint errőlHorst Pehnert kulturális miniszterhelyettes, filmfőigazgató szólt. Az embereknek kell filmet csinálni, s nem anynyira a kollégáknak, hangsúlyozta, mert ugyan örömet okoz a szakmai siker, netán a fesztiválokról elhozott trófea, de a filmek első számú és legfontosabb fogyasztói, befogadói a tömegek. Mindez nem jelenti azt, hogy túlságosan könnn-14 filmecskék kerülnének előtérbe, bár a magyar néző, sajnos, inkább csak az indiántörténeteket ismeri, az állami irányítás a jelen szocialista társadalmának problémáival foglalkozó színvonalas, de közérthető filmeket támogatja. Ez pedig komoly művészi feladat elé állítja az NDK filmművészeit, fejtette ki Horst Pehnert: „A közönség a DEFA korai szakaszában hozzászokott a nagy hagyomány antifasiszta filmek tisztább konfliktusaihoz, azóta azonban témaváltás ment végbe, s a jelenben játszódó alkotások hősei nem oszthatók olyan egyszerűen jókra és rosszakra, fehérekre és feketékre. Mindannyian közülünk valók, s drámai helyzetük ugyanúgy összetettebb, dialektikusabb, mint jellemük. Mindez nagy műgondot igényel, szociális pontosságot az alakok és a helyzetek bemutatásánál. Így aztán fölvetődik az önöknél sem ismeretlen ellentmondás, hogy akik kellően ismerik a társadalmi valóságot, nem tudják magukat drámailag kifejezni, akik meg tudnék, nem rendelkeznek eléggé alapos társadalmi ismeretekkel.” Témaváltás a filmgyártásban Évente tizenhét filmet készít a DEFA, játékfilmstúdiója, nem számítva a dokumentumfilm-gyártást és az animációs filmeket. A nyolcszáz mozinak és kétezer egyéb vetítési helynek így is megvan a közönsége (évi hetvenmillió néző) vagyis a nézőszám csökkenése megállt. Ez különösen örvendetes annak ismeretében — tette hozzá a miniszterhelyettes —, hogy öt fogható tévéprogram valóságos filmdömpinggel szolgál, az NDK tévéje évi ötszáz filmet vetít, s „odaát” sem éppen kicsi a kínálat. A moziknak tehát ki kell tenniük magukért, s a vonzerőt átgondolt műsorpolitikával kell segíteni. A szocialista országok filmjei előtérben állnak, évente megrendezik a baráti országok fesztiválját, ezen hazánkat legutóbb az Elcserélt szerelem című alkotás reprezentálta. Mozin kívüli kapcsolatra törekednek a dokumentumfilmesek, elmennek az üzemekbe, itt a vetítések után vitára nyílik lehetőség a dolgozókkal, s egy-egy mű megvitatása gyakran valóságos belpolitikai fórummá válik, ahol a részvevők hamar saját legégetőbb problémáikról beszélnek — ihletet adva az alkotóknak újabb problémafeltáró filmek forgatására. A rövidfilmek forgalmazása egyébként ugyanolyan nehézségekkel küzd, mint Magyarországon, jogosan érzik igazságtalannak a „kísérő filmmé” való lefokozást az alkotók, ezért igyekeznek hoszszabb munkákkal „mélyebben” elérni a nézőt, s több filmet önálló műsorrá összeállítva, kitörni az elzártságból. Fontos fórumot jelent számukra az évenkénti országos dokumentumfilm-szemle és a lipcsei nemzetközi fesztivál. Az országaink közötti filmes együttműködésről is szólt a miniszterhelyettes. A filmek cseréje rendkívül fontos, mert csak ennek segítségével alakulhat ki jellemző kép egymás filmgyártásáról és ezen keresztül életéről. A magyar filmeknek állandó helyük van az NDK mozijaiban, s a művészek együttműködése is példás, gyakran játszanak magyar színészek NDK-beli és német színészek magyar filmekben, ezek közül a Christian Grashof, Christine Harbert és Rolf Hoppé szereplésével készült Mephisto aratta az NDK-ban is a legnagyobb sikert. Koprodukciós együttműködésre eddig nem került sor, de Horst Pehnert szerint is örvendetes volna, ha sikerülne olyan forgatókönyvet találni, amely a közös megvalósítást lehetővé tenné. Józsa György Gábor !»