Magyar Nyelv – 58. évfolyam – 1962.
Szántó Éva: A magyar mássalhangzó-hasonulás vizsgálata fonológiai aspektusban
A magyar mássalhangzó-hasonulás vizsgálata fonológiai aspektusban 161 A helyzeti változatok kiegészítő distribucióban (complementary distribution) állanak egymással szemben, mert fonetikai környezetük kizárja felcserélésüket (vö. GLEASON, Vvegyenyie v deszkriptivniju lingvistyika. Moszkva, 1959. 229. fordítás angolból), így az n esetében g, tc előtt csak az rt helyzeti változat jelentkezhet stb. A helyzeti változatok között előfordulási (funkcionális megterhelési) különbség is fennáll. Átlagosan, statisztikailag megállapítható, melyek a helyzeti változatok előfordulási lehetőségei közül a legelterjedtebbek, illetőleg legkevésbé használatosak. Ezek szerint tehát a fonéma egyik helyzeti változatával sem azonos, hanem azoknak egysége. A fonéma absztrakció. Ezért is lehet állítani, hogy különböző nyelvek fonémái nem azonosak, mégha bizonyos fonetikai helyzetben artikulálásuk azonos is, így például a magyar n fonéma nem azonos — tegyük fel — az orosz n fonémával. Ennek az egyik oka az, hogy a magyar n fonémának konkrét akusztikai, illetőleg artikulációs helyzeti változatai különböznek az orosz n fonémáétól. Az orosz n fonémának nincs t] helyzeti változata. Például a catiKa szóban az n nem válik r?-gé; egy OH sdAyemcR hangtestben az n megmarad dentalis orrhangnak, és nem válik ra-mé (vö. van már: n^m stb.); az UH(pOpMai UH szóban az n megmarad dentalis w-nek, mely nem módosul az / hatására (vö. informálni: nem) stb. A fonéma „sokarcú" megnyilvánulására egy távoli analógiát hozhatok fel példaként. Mindazok, akik idegen nyelvet tanultak, felfigyelhettek arra a jelenségre, hogy két nyelvben a szavak csak egy-egy jelentésükben fedik egymást, míg bizonyos jelentésük más szó jelentésköréhez tartozhat (vö. FERDINAND DE SAUSSURE, Cours de linguistique générale. Paris, 1922. 160), így a magyar asztal és az orosz csmOA szavak alapjelentésükben fedik egymást, az orosz cmoA szónak viszont van egy 'étel' jelentése, melyet a magyar asztal szó nem fejez ki. A fonéma is ilyen „sokarcú". Ezért nem lehet egyenlőségjelet tenni bármilyen szegmentum és a fonéma közé. 3. A b) pontban összefoglaltakkal kapcsolatban szólnom kell arról, hogy a fonémarendszer funkcionálásában is külön kell választani a paradigmatikus és a szintagmatikus síkot, az oppozíciót és a kontrasztot (vö. PRIETO i. m. 43 kk.). Paradigmatikus síkon a fonémák között az az összefüggés értendő, melyet egymással való szembenállásuk alkot. Ez az a viszony, amely egy elhangzott hangtestben konkrétan nem nyilvánul meg okvetlenül, és mégis jelen van, így például ha azt mondjuk, hogy öt széle, jelen van az ö—ő, t—d, sz—z stb. szembeállítás, bár konkrétan egyikük sem nyilvánult meg. A fonémaoppozíciókat minden nyelvben a megkülönböztető jegyek egymáshoz való viszonya alkotja. Ez a szembeállítás objektívan megvan minden nyelvközösségben élő ember tudatában (ha nem is tudatosítva). Egy magyarul beszélő nem keveri össze a bor és a por szavak jelentését, bár a különbséget a jelentésben mindössze egy megkülönböztető jegy (zöngés, illetőleg zöngétlen képzés) informálja. A megkülönböztető jegyen az az artikulációs mozzanat vagy akusztikai sajátosság értendő, melynek megléte vagy hiánya önmagában is megkülönbözteti egymástól egy és ugyanazon nyelv bizonyos jeleit, például a magyarban a pb-t stb.1 1 A pabilabialis orális zárhang, zöngétlen; a babilabialis orális zárhang, zöngés. Meg kell jegyezni azonban, hogy ez a meghatározás csak az úgynevezett privatív opport-