Magyar Nyelvőr – 141. évfolyam – 2017.
2017 / 1. szám - Szathmári István: Rövid vissza- és előretekintés nyelvtudományunkban konferenciánk kapcsán
2 Szathmári István a jelentések kialakulásának, funkcióinak, változásainak a kutatása, azaz a szemantika. Aztán nagy hangsúlyt kap itt az elméleti háttér, a mentális folyamatok figyelemmel kísérése. 3. És ezzel eljutottunk a korunkbeli nyelvtudománynak talán a legfőbb pozitív vonásához, ahhoz, hogy rendkívüli módon kibővült, kiszélesedett, és jellemző rá a differenciálódás: részterületek válnak önállóvá, új irányzatok, új diszciplínák, új tanácskozási formák, módszerek születnek, és az egyes tudományágak interdiszciplináris kutatást igényelnek (vö. Szathmári 2015, 173 kk.). Benkő Loránd erről így nyilatkozott: „Két ellentétes irányt látok, ami pozitív: elméletileg és rendszerbelileg jórészt elmélyültebbek, célirányosabbak lettek a vizsgálatok, bővül a tematika, a látókör, nagyobb a sokszínűség, több területen finomodnak a közelítésmódok” (Benkő 2003: 431; az idézet folytatását 1. később a negatív vonások tárgyalásában: 1. még Benkő 2003: 442). A jelzett új irányzatok, diszciplínák között említhetjük a gyorsan fejlődő kognitív funkcionális nyelvleírást, a kommunikáció alaposabb vizsgálatából kinövő diskurzustant, a pragmatikát és a mostanában megalapozódó jelnyelvelméletet és -leírást. Mint jeleztem, keletkeztek új tanácskozási formák is: igen eredményesnek bizonyultak a kerekasztal-megbeszélések; dolgoznak továbbá egy-egy kisebb részterületet vizsgáló műhelyek, kutatócsoportok; lelkes munkát végeznek továbbá a Magyar Nyelvtudományi Társaságban megalakult új tagozatok: a névtani, a pragmatikai tagozat stb. A Társaság nagy létszámú Magyartanári tagozata például azzal a fontos céllal jött létre több mint egy évtizeddel ezelőtt, hogy „az anyanyelvet oktató tanárokat, valamint az anyanyelv-tanítással kapcsolatos fejlesztési munkálatokat hiteles szakmai fórum támogassa és képviselje” (Farkas 2005: 114). 4. Ezek után lássuk a negatív vonásokat. Korábban idéztem Benkő Lorándnak a nyelvtudomány fejlődésére vonatkozó megállapítását, amelyben - mint említettem - két ellentétes irányról szól: egy pozitívról és egy negatívról. Eddig a pozitív vonásokkal foglalkoztunk röviden, most következnek a negatív jelenségek. Ezekről összefoglalóan - az előző pontban idézett sorokat folytatva - így nyilatkozik: „Ami negatív folyamat, manapság többen vonzódnak a sablon, a leegyszerűsítés, a divat, az utánzás felé is, a könnyebb munka felé” (Benkő 2003: 431). Majd az idevágó jelenségeket felsorakoztatja. Elsőként arra utal, hogy a nyelv változásának, fejlődésének, valamint a nemzeti nyelv problematikájának a vizsgálata jobban visszaszorult, mint ahogy az kívánatos volna. Magam pedig még erősebben azt mondanám, hogy a nyelvtörténet nevű tárgy, diszciplína oktatásunkban nagyon is leszűkült. Ugyanez vonatkozik a dialektológiára is, amely pedig nyelvtudományunkban a nyelvtörténet mellett korábban vezető szerepet töltött be. Ezután Benkő professzor a nyelvészeti kutatással kapcsolatban egy kissé gúnyosan - ami pedig nem volt jellemző rá - ezt jegyezte meg: „Én filológusként ahhoz szoktam, hogy a tényeket tiszteletben tartsam. Nemcsak a nyelvi tényeket, hanem a tudománytörténet tényeit, a kutatási előzményeket is. Ma bizony tapasztalható, hogy egyesek nem törődnek azzal.