Magyar Sajtó, 2003 (44. évfolyam, 1-10. szám)

2003 / 7. szám

„Ó, Tin­WYAK NEM RIADÓ LEÁNYA” Ó, Tihanynak riadó leánya! Szállj ki szent hegyed közül, ím. kit a sors eddig annyit hánya, Most az Újs. Szaksz. üdülőjében üdül!... Imigyen parafrazeáltam a nagy költő és újságíró kolléga, Csokonai Vitéz Mihály két évszázaddal ezelőtti fohászát a tihanyi visszhanghoz és rajta keresztül a kegyetlen sorshoz. Öt év után ugyanis immár má­sodszor vettem igénybe MÚOSZ-tagságomnak ezt a legígéretesebb szociális juttatását.­­Akkor még szerencsémnek tartottam, hogy jo­gosultságomon nem változtatott az sem, hogy időközben a kies komplexum a Sajtószakszervezet kezelésébe került.) Fél évtizeddel ezelőtt szerény, de kellemes szolgáltatást kaptunk. Az üdülő szobáinak már akkor is leromlott álla­potáért - a Balaton hús vize mellett - kárpótolt az ak­kori személyzet figyelmessége. Akkor is félpanzión voltunk, de az egyik tihanyi étteremmel kötött meg­állapodás lehetővé tette, hogy két szerény, de ízle­tes menüből választhassunk. Előzetesen most is ilyen kettős választást ígér­tek, így nagy volt a megrökönyödésünk, amikor a „díszvacsora" egyetlen főétke a krumplis tészta volt. Igaz, midőn elrebegtem, hogy ezt az étket min­dennél jobban utálom, az üdülő ifjú és számomra új vezetője engedélyezte, hogy azt sült brokkolira cse­réljem, de felségemnek nem volt más választása, mint „mars a grenadírba". Szólnom kell arról is, hogy az említett üdülővezetőt Le­­pies Krisztinának hívják, mely családi név feltűnően egye­zik a szakszervezet főtitkárának nevével. Az egybeesés nem véletlen, mert a leányáról van szó! Ezt az abszolút módon eti­kátlan alaphelyzetet csak azzal lehetett volna feloldani, ha „Ti­hanynak riadó leánya” mindent megtett volna azért, hogy az újság­író vendégeket kárpótolja az összeomlófélben lévő üdülő megpróbál­tatásaiért. Ehelyett azonban a kisasszony - barátja társaságában - csaknem minden erőfeszítését arra irányította, hogy a szó szoros ér­telmében „megsüsse pecsenyéjét". Ugyanis abszolút prioritást él­vező fő tevékenységük a gyönyörű, a parti üdülőrészen felállított pe­csenyesütőjük sikerére irányult. Reggeltől estéig sült itt a 350 forin­tért mért grillpecsenye! És hogy vevő is legyen rá, a korábban zárt üdülőrészt megnyitotta a kirándulók „hordái” előtt. Ezzel megfosz­tották az üdülő jogos bérlőit attól a kellemes „privacy”-től, amelyért még érdemes volt igénybe venni a végső romlásnak indult üdülőt. Amikor egy alkalmi holland vendég azt dicsérte előttem, milyen nagyszerű, hogy Magyarországon, nem úgy, mint Hollandiában, díj­mentesen igénybe lehet venni a legszebb partszakaszt is, én nem egészen ugyanezen a véleményen voltam. Másként gondolta az a kollégám is, aki feleségével együtt az első üdülőben eltöltött nap után, akárcsak az írásom elején megidézett Csokonai, „csapot, pa­pot” és a két hétre befizetett 112 ezer forintját is feledve elmene­kült az üdülőből. A pecsenyesütés mellett különösen azt fájlalta, hogy még az ifjú üdülővezetőnek állt feljebb, amikor elpanaszolta, hogy szobájában a szekrényajtó első kinyitásakor rázuhant, és a jó nyaraláshoz elengedhetetlenül szükséges hűtőszekrénynek esze ágában sem volt működnie. „Zordon erdők, durva bércek, szírtok! Harsogjátok jajjaim! Tik talán több érzéssel bírtok, Mintsem embertársaim..." így folytathatnám Csokonai halhatatlan jövendölését tihanyi üdülőnk vendégeinek sorsáról. A további idézés helyett felszólí­tom „illetékes embertársaimat”: ne engedjék meg, hogy hajdan volt kellemes tihanyi üdülésünk - a tihanyi ekhóhoz hasonlóan - a múlt feledésének homályába merüljön! Réti György Tisztelt Főszerkesztő úr! A tihanyi üdülővel kapcsolatos észrevételek valóban választ igé­nyelnek. De mielőtt a panaszokra reflektálnék, engedjék meg a Magyar Sajtó olvasói, hogy az előzményekről tájékoztatást adjak. Kezdem azzal, hogy a tihanyi újságíró-üdülő 2002 végére hasz­nálhatatlan állapotba került. Erről a Magyar Újságírók Országos Szövetségének egy szakértői véleménnyel megerősített tájékoz­tatást adtunk. Ez gyakorlatilag azt jelentet­te, hogy jelentős beruházás nélkül az üdülő működtetése lehetetlen lett volna. A konyha átépítése azért vált szükségessé, mert az EU-s normákat az ÁNTSZ megköve­telte. Korábban helyben nem is volt étkeztetés, az a Kolos­tor Étteremben történt. A Sajtószakszervezet és a Magyar Újságírók Közössé­ge az üdültetésére pályáza­tot hirdetett meg 2002 no­vemberében. Több újság­ban és a Veszprémi Napló­ban többször is hirdetést je­lentettünk meg, üzemeltetőt keresve. Miután a MÚK és a Sajtószakszervezet nem ren­delkezett a beruházással kap­csolatos pénzekkel, ezt az üzemel­tetőnek kellett volna vállalnia. A sok­szori próbálkozás során sem találtunk olyan üzemeltetőt, aki a beruházásokat vál­lalta volna. Végül jelentkezett egy üzemeltető, akiről a szerződéskötés során kiderült, hogy nem rendelkezik készpénz­zel, így az ő korábbi társa, Vislóczki András vállalta, hogy mégis üzemelteti az üdülőt. Neki valóban Lepies Krisztina a jövendőbe­lije, így együtt láttak neki az üzemeltetéshez. Több mint húszmil­lió forintot kellett költeni az üdülő és a strand rendbetételéhez. Kétségtelen, a bútorok és az ágyneműk cseréjére még nem került sor, mert az elavult tányérok, evőeszközök cseréjén kívül a több mint 6 millió forintba kerülő konyhagépek elsőbbséget élveztek. Ami pedig a panaszokat illeti. Az egyik levélíró szerint az a baj, ha sütik a pecsenyét, a másik szerint az a baj, ha nincs. Kétség­telen, a beruházás május végén fejeződött be, ezért az antenna­szerelés, a korlátépítés később fejeződött be. Az étkezésre hely­ben soha nem volt panasz, az üdülővezető a külön kéréseket tel­jesítette, sőt még internetezést is lehetővé tett az egyik pana­szosnak. A hűtőszekrénnyel összefüggésben az derült ki, hogy működik, és bármilyen gond merült fel, akár az ágyneművel, akár a törölközőket illetően, a recepción minden panaszt orvo­soltak. Újságot a főszezonban az üzemeltető járatott, a recepci­ón olvasható volt. Az egyszemélyes beutalóval érkező nyugdíjas hölgy ragaszkodott ahhoz, hogy egyedül legyen egy háromágyas szobában, és még ezt a kérést is teljesítették. Az üzemeltetővel együtt a Sajtószakszervezet és a MÚK is min­dent elkövetett, hogy jól érezzék magukat a vendégek, és néhány kivételtől eltekintve elégedetten távoztak. Az újságírók közül jó néhányan idén többször is igénybe vették ezt a szolgáltatást. Egyéb panaszokat helyben és időben lehet orvosolni, s miután a levélírók vagy nem kívánták az orvoslást, vagy csak utólag rek­lamálnak - többnyire alaptalanul -, de a jószándékú, tehát jó­szándékú észrevételeiket a jövő évi üzemeltetésnél hasznosítjuk. Dr. Lepies György a Sajtószakszervezet főtitkára MaSa 2003/7. 14

Next