Magyar Szemle 10. kötet (1930. 9-12. sz.)
Ihrig Károly: A szociális probléma a mezőgazdaságban
I MAGYAR SZEMLE 1930 SZEPTEMBER X. KÖTET 1. (37.) SZÁM A SZOCIÁLIS PROBLÉMA A MEZŐGAZDASÁGBAN DŐRŐL-IDŐRE felbukkanó hírek szerint a mezőgazdasági munkásság társadalmi biztosításáról szóló törvényjavaslat tervezete elkészült és várja a képviselőház elé való terjesztését. Az időpont ma, a még mindig elmélyülő válságban, alig alkalmas ilyen, a mezőgazdaságra újabb nagy terhet jelentő kérdésnek tárgyalására. Mindenki kénytelen elismerni, hogy a szociális biztosításnak az iparihoz hasonló keretek közt való megvalósítása a mezőgazdaságban a munkaadónak ma alig elviselhető megterhelést okozna. Viszont, minden egyébtől eltekintve, már csak az egyenlő elbánás elve alapján is jogos a követelés, hogy a mezőgazdaságnak szociális gondoskodásra szoruló rétegeivel a társadalom éppúgy törődjék, mint tette ezt az ipari munkásságra vonatkozóan a közelmúltban meghozott törvények által. A társadalom itt olyan kötelezettséggel áll szemben, melynek teljesítését sokáig elodázni nem lehet, mert fenyeget a veszély, hogy addig halogatjuk, amíg politikai nyomás alatt, tehát nem a kivihetőség kereteihez alkalmazkodva, hanem demagóg jelszavak által diktált ütemben kell majd teljesíteni. Tény, hogy a mezőgazdasági munkavállalók sorsáról azokban az esetekben, amikor a társadalmi biztosításnak kellene rajtuk segíteni, eddig nem sok gondoskodás történt. Tudvalevőleg kötelező biztosítás alá csupán a gazdasági cselédek, a nem különleges munkára szerződött sommások (ha legalább egy hónapra szerződtek), a szegődményes iparosok, valamint az állandóan alkalmazott vizsgázott gépészek és gazdasági gépmunkások esnek, mégpedig csakis baleset esetére. Teljesen kimaradtak tehát az egy hónapnál rövidebb ideig dolgozó napszámosok és a különleges gazdasági munkát végző idénymunkások, valamint a törpebirtokosok és törpebérlők. Senki sincs továbbá kötelezőleg biztosítva betegség (kivéve a foglalkozási és következményes betegségeket), sem öregség és rokkantság esetére. Úgy horizontális, mint vertikális irányban tehát nagymérvű kiterjesztésre volna szükség. A helyzet a legtöbb külföldi országban is ilyen, vagy legalább is ilyen volt kevéssel ezelőttig. Az 1921-ben megtartott III. nemzetközi munkaügyi értekezlet ezzel a kérdéssel is foglalkozott. Ennek eredményeképpen jöttek létre azok az egyezmények, amelyek a mezőgazdasági bérmunkások üzemi baleseteire, a foglalkozási betegségekre és a kötelező betegségbiztosításra, továbbá az az ajánlás, amely a betegség, öregség és rokkantság esetére való biztosításra vonatkozik. Ezeket Magyarország is elfogadta és így tulajdonképpen nemzetközileg vállalt kötelezettséggel állunk szemben. 5