Magyar Szó, 1904. május (5. évfolyam, 104-128. szám)
1904-05-08 / 110. szám
1904. május 8. MAGYAR SZÓ előtt az egyetem kupolatermében gyűltek össze irodalmi órára. A kitűnő tanár ezt az órát a magyar nemzet nagy halottjának szentelte, kiről nagy melegséggel emlékezett meg. Az ifjúság, mely zsúfolásig megtöltötte a nagy termet, mély csendben, nagy meghatottsággal hallgatta a tudós tanár beszédét. A Belvárosi Polgári Kör e hónap 7-ikére, Tisza István miniszterelnök tiszteletére tervezett díszlakomát Jókai Mór halála miatt elhalasztotta. A Képzőművészeti Társulat választmányát Forster Gyula miniszteri tanácsos alelnök május 7-ikén délután 5 órára rendkívüli ülésre hívta össze, amely Jókai halála alkalmából teendő intézkedéseket és a temetésen való részvétel módozatait lesz hivatva megbeszélni. Az ülést a városligeti műcsarnokban fogják megtartani, melynek ormára a halálhír vétele után, azonnal kitűzték a gyászlobogót. A Nemzeti Kaszinó választmánya ma délután 5 órakor tartott ülésén Zselénszky Róbert gróf intéző igazgató mély megilletődéssel emlékezett meg ama, nagy veszteségről, mely Jókai Mór halála által a magyar nemzeti irodalmat és a magyar közéletet érte. Indítványára elhatározta a Kaszinó, hogy az elhunyt költőfejedelem koporsójára díszes koszorút helyez s a temetésen testületileg képviselteti magát. Az Országos Irodalmi Szövetség ma délelőtt rendkívüli igazgató-tanácsi ülést tartott, melyen elhatározta, hogy elhunyt elnökének, Jókai Mórnak ravatalára koszorút helyez és a temetésen küldöttségileg képviselteti magát. A Társadalomtudományi Társaság ma este vitaülést tartott, amelyben Pichler Gyula elnök meleg szavakban emlékezett meg arról a nagy veszteségről, mely az országot Jókai halálával érte. A Lipótvárosi kaszinó igazgatósága, ma délután Bánffy Dezső báró elnöklete alatt ülést tartott, melyen, az elnök mély meghatottsággal emlékezett meg a nemzet nagy halottjáról s indítványára az igazgatóság a következőket határozta el: 1. A kaszinó épületét gyászpompával ékesíti föl. 2. Részvétiratot intéz a költő özvegyéhez. 3. Koszorút helyez Jókai ravatalára. 4. A temetésen testületileg részt vesz. 5. Jókai arczképét megfesteti a kaszinó helyisége számára. 6. A Lipótvárosi kaszinó kijelenti, hogy a maga részéről hozzájárul amai társadalmi mozgalomhoz, mely Jókai emlékének a fővárosban emlékszobor felállítása által való megörökítését tervezi. A Nemzeti Szalon ma tartott igazgatósági ülésén elhatározta, hogy a költő király temetésén, Andrássy Gyula gróf elnök vezetésével az igazgatóság és a választmány testületileg vesz részt. Ma délután megjelentek a gyászházban Ernszt Lajos igazgató és Jéry Béla titkár és a Nemzeti Szalon nevében pompás kisekből és tearózsákból kötött babérkoszorút helyeztek a ravatalra. A Budapesti Ügyvédi Kör választmánya rendkívüli ülésre gyűlt, össze a gyász alkalmából, amelyen az elnök meghatottan emlékezett meg a hazát ért súlyos veszteségről. A választmány elhatározta, hogy a halhatatlan író ravatalára koszorút helyez és a temetésen testületileg részt vesz. A Terézvárosi kaszinó, amelynek Jókai Mór tagja volt, kitűzte a fekete zászlót s elhatározta, hogy koszorút helyez a ravatalra s a temetésen testületileg vesz részt. Az ügyvédjelöltek országos egyesülete Jókai Mór elhalálozása alkalmából tegnap este tartott rendkívül választmányi ülésén elhatározta, hogy a nagy, költő halála felett érzett veszteségnek jegyzőkönyvileg ad kifejezést, a ravatalra koszorút helyez, a temetésen testületileg vesz részt és a nagy halott emlékének, megörökítésére Jókai-alapot létesít. A Révai Testvérek Irodalmi Intézet r. t. igazgatósága nagynevű elnöke. Jókai Mór elhunyta alkalmából ma megtartott ülésén a következő határozatokat hozta: 1. Az intézet a maga részéről gyászjelentést bocsát közre magyar, német és franczia nyelven. A német és franczia nyelvű gyászjelentéseket a külföld irodalmi testületeinek, akadémiáinak, társulatainak, irodalmi folyóiratainak és Jókai külföldi ’kiadóinak fogja elküldeni. Továbbá koszorút helyes ravatalára, részvétiratokat intéz a családhoz és a temetésen úgy a vezetőség, mint a tisztikar testületileg résztvesz. 2. Elkészítteti néhai elnökének márvány mellszobrát és az intézet helyiségében a legelőkelőbb helyen fogja örök emlékezetül elhelyezni. 3. Gondoskodni fog a költő emlékéhez méltó nagy biográfia megírásáról. 4. A költő hátrahagyott műveit közre fogja bocsátani oly czélok javára, melyek az elhunyt nagy férfiú intenczióinak megfelelők és emlékének megőrzésével kapcsolatosak. 5. A nemzet által emelendő Jókai-szobor költségéhez 1000 koronával hozzájárul. Az Athaeneum irodalmi és nyomdai r.-t., mely* nel: Jókai Mór 36 esztendőn át, alapításától kezdve igazgatósági tagja volt, ma tartott rendkívüli igazgatósági ülésében elhatározta, hogy a haláleset alkalmából külön gyászjelentést bocsát ki és a családtagok előtt részvétének átiratilag ad kifejezést. a ravatalra koszorút tétet le és a végtisztességnél testületileg foga magát képviseltetni. A budapesti poliklinikai egyesület tegnap tartott igazgatósági gyűlésén dr. Sámuel Lázár alelnök indítványára elhatározta, hogy Jókai Mór, az igazgatótanács régi tagjának elhunyta felett érzett mély gyászát jegyzőkönyvében kifejezi és emlékét megörökíti, az elhunyt ravatalára díszes koszorút helyez, a temetésen küldöttségileg vesz részt, az elhunyt családjához részvét-iratot intéz és felkéri az egyesület elnökét, Apponyi Albert grófot, hogy a f. hó 12-én tartandó közgyűlésen Jókai Mór elhunyta felett az egyesület gyászát kegyelettel kifejezésre juttassa. Az Országos Magyar Iskola-Egyesület is részt vesz Jókai temetésén. Koszorút helyezett a ravatalra, ezzel a felirattal: „Az Országos Magyar Iskola-Egyesület — Jókai Mórnak“. Az egyesületet a termetesen Toldy László dr. és Tóth József pestmegyei kir. tanfelügyelő, alelnökök, fogják képviselni. .A magyar könyvkereskedők egylete koszorút tett le Jókai ravatalára s Benkő Gyula társelnök vezetése mellett testületileg fog a temetésen résztvenni. Singer Vilmos, a ..Neues Wiener Tagblatt1 főszerkesztője, mint a sajtóegyesületek nemzetközi központi irodájának s a II. bécsi nemzetközi sajtókongresszus elnöke részt fog venni Jókai Mór temetésén. * A főváros színházai hétfőn, a temetés napján, gyászuk jeléül nem tartanak előadást. A magyar képviselőház ma délelőtti ülésében emlékezett meg a nagy költő haláláról, amelyről országgyűlési tudósításunkban számolunk be. • 110. szám 7 sági bizottság tagjai, akiket Beniczky Ferencz fő*ispán gyöngélkedése miatt, az alispán fog vezetni. Komárom: Komárom város az országot nagy fia, halálával ért gyászból dicső szülöttének nagy emlékéhez méltóan vesz részt. A városházán, a ref. templom tornyán és a középületeken lengő fekete lobogók szomorúan hirdetik a megrendítő országos csapást. Komárom város polgármestere a gyászhir vétele után, azonnal részvét iratot intézett az elhunyt költő özvegyéhez és leányához és összehívta ■A város tanácsát, hogy a város gyászának és részvétének külső kifejezése iránt határozzon. A tanács elhatározta, hogy a nagy halott ravatalára nagy küldöttség útján koszorút helyez. E küldöttséget Sárközy Aurél főispán fogja vezetni és a nagy költő szülőföldje nevében Tuba János országgyűlési képviselő fog a simán a város és nemzet nagy halottjától búcsút venni. A küldöttségben a városi tanács tagjai, a város legtekintélyesebb polgárai és festői magyaros öltözetükben a szekeres gazdák vesznek részt. A tanács ezenkívül javaslatot terjeszt a közgyűlés elé egy gyászünnepély rendezése iránt, mely a ref. templomban megtartandó gyászistentisztelettel fog kezdődni és utána a törvényhatóság rendkin kívüli gyászközgyülés következik a városi székház dísztermében. A közgyűlés a Jókai Mór emlékére a város területén országos gyűjtés segítségével létesítendő szobor emelését is ki fogja mondani. Beregszász: Beregszászban is, melynek a költőkirály [UNK] díszpolgára volt, általános megdöbbenést keltett Jókai halála. Az épületekre gyászlobogókat tűztek ki. Gáthy Zsigmond polgármester azonnal értekezletet. és tanácsülést, hívott össze, amelyen elhatározták, hogy a kitűnő díszpolgár ravatalára a város diszkoszorút küld és a temetésen küldöttség által képviselteti magát. Pápa: A pápai Jókai-Kör megbízta Hegedűs Lórántot, a város országgyűlési képviselőjét, hogy koszorút helyezzen Jókai Mór ravatalára, a következő felírással: „A pápai Jókai-Kör —• az ország legnagyobb költőjének“. A Hegedűs-család gyásza. A haláleset alkalmából tömérdek részvétnyilatkozattal keresték föl Hegedűs Sándor valóságos belső titkos tanácsos családját is, akinek felesége a megboldogult testvérének, Jókai Károlynak leánya. Berzevicsy Albert dr. kultuszminiszter a kormány nevében mély részvétet fejezte ki a Hegedűs- és a Fesztycsaládoknak se Tisza István gróf miniszterelnök maga is igen meleghangú levelet intézett Hegedűs Sándorhoz, amelyben mélységes részvéttel adózik le súlyos csapás alkalmából. A Hegedüs-családnél táviratban, levélben, vagy személyesen igen sokan kondolálták, többek között Bilinszki Leon lovag, a Magyar-Osztrák Bank kormányzója, aki Bécsből a következő táviratot küldte: Magyarország nagy halottjának koporsójánál Magyarországgal gyászolok. Bilinszki: Berczik Árpád miniszteri tanácsos a következő részvét-táviratot küldte: Az Írók családja édesatyját vesztette el a nagyban, akit most minden magyar ember gyászol. Mint e család egyik szerény tagja, legmélyebb részvétemet fejezem ki az igazi családnak. Bérezik. Gyarmathy Zsigáné, a kiváló írónő a következő táviratot küldte Hegedüsné Jókai Jolánnak: Lehullott a mi fejünk koronája! Mindnyájunk könnye összefoly a tiétekkel s mindnyájunk veszteségét te sokszorozva érzed, mert tudom, mint imádtad drága bátyádat. Gyarmathyné. Részvétüket fejezték még ki: Wlassics Gyula dr., Reiszig Ede, Szinnnyey József, Károlyi Sandorné grófné, Harkányi Frigyes báró, Rakovszky István, az állami számvevőszék elnöke, Somló Sándor, a Nemzeti Színház igazgatója a színház nevében. Luppa Péter, Gothard Sándor, Szécsy Károly, Földváry Miklós, Schmidt József nyugalmazott államtitkár, Sonnenfeld dr. Páriából, a Klarwill-család Bécsből, a Petőfi-Társaság nevében Herczeg Ferencz, Ábrányi Emil és Szana Tamás és még számosan. Vidék: Pest-Pilis-Solt-Kis-kun vármegye törvényhatósága is méltó módon vesz részt az országos gyászban. Beniczky Lajos alispán, a költő-fejedelem halála hírének a vétele után rögtön kitüzette a gyászlobogót Pestmegye székházának a homlokzatára , elrendelte, hogy a megyebeli községek és városok is hasonlóképp tegyenek a középSkste3tnííl. A» diepftn púm* pSst koszorút küldött a rsvatHtra, a tttrrftegTiírtt Mt? nevében. A temetésen nagyszámban fognak megjelenni a bent megyei tisztviselő-kar és törvényhozó Gyászjelentések. A Kisfaludy-Társaság gyászjelentése a következő: A Kisfaludy-Társaság mély gyásszal jelenti elhunyt kitűnő tagjának, Jókai Mórnak ez évi májusban életének SO-ik, Kisfaludy Társasági tagságának 44-ik évében történt gyászos elhunytak Irodalmunk egén a két legfényesebb csillag Arany és Petőfi halhatatlan neve mellett ott ragyog a Jókai Móré is. Az ő fényéé szelleme oszlathatta a sötétséget a fej ázeti kétségbeesés szomorú napjaiban. girájába őt egy nemzet kegyelete kíséri s egy nemzeti hálája őrzi emlékezetét. A Petőfi-Társaság mély fájdalommal tudatja alapítójának és halhatatlan nevű elnökének, Jókai Mórnak május hó 5-én, életének 79-ik esztendejében bekövetkezett földi halálát. Vele, akire büszkén tekintett nemzete, sírba szált, a Petőfi-Társaság nagy vezére és forrón szeretett atyja. Budapest, 1904. évi május hó 6-án. Emlékén örök dicsőség fénye ragyogjon! Az Otthon kor a következő gyászjelentést adta ki: Az Otthon írók és hírlapírók köre mély fájdalommal jelenti, hogy tiszteleti elnöke, Jókai Móri meghalt. Budapesten, 1904. május é. A Petőfi Társaság a következő gyászjelentést adta ki: A szegedi Dugonics Társaság jelentése így szól: A Dugonics Társaság mély fájdalommal jelenti, hogy a nemzet imádott költő-fejedelme és legdrágább nagy fia, Jókai Mór, akinek neve, mint tiszteletbeli tagé Társaságunkra is rávető, sugarait, folyó hó. 5-én, dicsőséges életének 79-ik évében meghalt. Szivében megsebzett nemzetünkkel együtt mély gyárban siratjuk az ő napfényes életének elmúlását és csodás lelkének az örök életbe való szállását. Könnyeink az anyaföldre hullanak utána, imánk az égbe száll érette. A temetés. A temetés ügyében kiküldött végrehajtó-bizottság a következőket teszi közzé: Azok a küldöttségek és testületek, amelyik a halhatatlan költő végtisztességén részt kívánnak venni, szíveskedjenek szándékukat és kiküldötteiknek számát vasárnap reggel 9 órától fogva legkésőbb hétfő délelőtt 11 óráig a végrehajtó bizottságnak a Nemzeti Múzeum igazgatósági irodájában lévő helyiségeiben lehetőleg élő szóval bejelenteni. A bizottsag e öepüT rrUfsek átvétele céljából Wi5ító laptól fogva. pemanvTrCzI-ban van. A bejelentők a bizottság helyiségeiben mindjárt megkapják a felállításuk üdvére vonatkozó ula