Magyar Szó, 1955. június (12. évfolyam, 147-176. szám)
1955-06-01 / 147. szám
2. oldal Alapiparunk háború utáni fejlődése felvetette a koksz biztosításának kérdését, mert aztal Jugoszlávia nem örökölt egyetlen egy kokszolót sem a háború előtti időszakiból. Kénytelenek voltunk tehát a kokszot külföldről behozni, és drága pénzt fizetni érte. Hogy ezt kiküszöböljük, hozzáláttunk saját kokszolóink építéséihez, így felépítettük a lukaváci kokszolót, termelőképessége 225.000 tonna koksz, most van befejezőfésben a zendcai kokszoló is, kapacitása 450.000 tonna koksz lesz évente. A kokszolók felépítésével alapjában megváltozik behozatalunk összetétele ezen a téren. 1950-ben kőszánbehozatalunk egyenlő volt a nullával, a szükséges kokszimennyiséget viszont száz százalékban külföldről szereztük be. 1953 -ban koksz-szükségletünk biztosításához külföldről 63 százalék kőszenet szereztünk be és csak 37 százalék kokszot. Ezzel kapcsolatban még annyit, hogy 1950-ben kokszszükségletünk 371.403 tonna volt, tavalyelőtt pedig 559.733 tonna. Képünk a zenicai kokszolót ábrázolja. MAGYAIt SZÓ A köviéi-fúrótornyok árnyéka és art Mura-vidék, amelyet újabban gyakran emlegetnek híres kőolajmezőiről, a Szlovén Népköztársaság legkeletibb csücskében fekszik. Lendva városka, a Muravidék gazdasági és kulturális központja szelíden lejtő szőlőhegyek tövében épült. Nem tudni, mikor ütötte fel tanyáját az első ember esetben a lankákon. De a szántóföldek és szőlők alól, a vízmosásiakból élőik elülő őskori kőbaltáik és egyéb szerszámok beszédesen bizonyítják, hogy a mocsaraktól körülvett és bő megélhetést nyújtó dombsor déli oldala már az ősembernek is kedvenc tartózkodási helye volt. Lendva hirtelen, átmenet nélkül tárul a vonaton közeledő szeme elé. Amikor a Murán átrobog a vonat, érdekes látvány hívja magára a figyelmet- Kőolaj fúrótornyok erdeje, a háttérben pedig szőlőhegyek, csábító villa sorok. Ez már Új-Lendva, amolyan előváros féle. A sínek két oldalán egész sereg korszerű lakóház zárja ki a láthatárt, a szép új házakat a „Nafta“ vállalat alkalmazottai részére építették. Sok tisztviselő és munkáscsalád élvezi itt a mai építészet kényelmét: a villanyt, vízvezetéket és gázfűtést, a lakónegyednek saját kulturotthona és moziterme van. Szinte átmenet nélkül érkezünk Lendvára. A városka legszebb dísze a százados vár. A hagyományok szerint sohasem került török kézre. A várból gyönyörű kilátás nyílik. Tiszta időben nagyon messzire ellátni, egészen a távoli Pohorje, Kielnek és Kozjak hegyvonulatáig. A vár ódon termeiben dorbézoló főurak helyett méhrajként nyüzsög a gyermeksereg. Itt helyezték el a környékbeli tanulók otthonát Lendva előtt nagykiterjedésű lapály, a Mura völgye húzódik. A régi mocsarakat szorgos kezek termékeny szántóföldekké varázsolták. A fölösteges vízmennyiséget patakok és csermely vezetik le. A régi időkben hires hárs- ligeteső voltak itt. A város is errőlkapta nevét. (Linderhárs). Ma már a lombos hársfák helyett a koalajfúró tornyok százai nőttek hozzá a tájhoz. Nems olyan régóta építették ide ezeket ez olajkutakat. A felszabadulás után kezdtek gombamódra szaporodni Van úgy, hogy naponként keletkezik egyegy torony. Mennyi szorgalmas kéz dolgozik itt, és menynyi munkásnak biztosítja ez a munka a jövőjét A tornyok körül éjjel is nappali világosság van. A munka sohasem szűnik. A lendvahegyi kirándulók pedig gyönyörű természeti képet élvezhetnek esténként. t A városka legszebb disze a százados vár Jugoszláv küldöttség utaz az európai atomkutató tanács ülésére Szlobodan Nakicsenovics, a szövetségi atomerőbizottság titkára és dr. Iván Szupek, a bizottság tagja képviseli Jugoszláviát az európai atomkutató tanács június 8- ától 11-éig megtartandó genfi ülésén. A jugoszláv képviselők június 5-én utaznak el Genfbe. A plenáris ülésen 12 európai ország képviselői felőtt beszámolnak a tanács eddigi munkájáról, és megvitatják a Genfi tónál épülő nemzetközi atomkutató intézet építésének kérdését. i szervezeti problémákról is tárgyaltak a zombori járási szakszervezeti tanács plénumán A zombori járási szakszervezeti tanács a napokban plenáris ülésén megvitatta a szakszervezeti szövetség III. kongresszusa határozatainak megvalósítási módját. A részvevőkkel VUKAN GYUKICS, a járási szakszervezeti tanács elnöke ismertette a kongresszus munkáját. Hangsúlyozta, hogy a szakszervezet, mint a munkásosztály társadalmi szervezete a dolgozók önigazgatási rendszerének összetevő része ■ ezért legfontosabb feladata a munkás- és társadalmi önigazgatás fejlesztése. Az értekezlet részvevői megállapították, hogy a zombori járás szakszervezeti csoportjai ezidáig kevés figyelmet fordítottak a társadalmi vagyon megőrzésére, a gazdasági bűncselekmények megakadályozására. A kommunális rendszer megalakításával a helyi szakszervezeti tanácsokra felelősségteljesebb munka vár, feladataik is bővülnek. A plénum részvevői nagy figyelmet szenteltek a szervezeti problémáknak. Mivel a zombori járás a komranmaközösségben a hódsági járás egy részével bővül, szükséges lesz a szakszervezeti tanácsot is bővíteni, u. tagokat választani a hódsági járásból. A szaktanács kezdeményezőbizottságot alakított a leendő új községek területén. Mivel Zomborban megalakítjáta a helyi szakszervezeti tanácsot, kezdeményező bizottságot alakítottak az alakuló közgyűlés megszervezésére. A járási szaktanács illetékességének egy részét átruházza a helyi szakszer - 'rp*“M tanácsokra, például az ideiglenes munkanélküliek segélyezését, a felmondások kérdését, stb. Ezáltal a járási szakszervezeti tanács többet foglalkozhat a járás szakcsoportjainak általános problémáival és több segítséget is nyújthat nekik. Hogy szélesebb körben alaposabban tanulmányozhassa, és támogathassa egyes kérdések megoldását a járási szaktanács több állandó bizottságot alakított. Éspedig: szervezeti, pénzügyi, munkavédelmi bizottságot, a munkásönigazgatás kérdéseivel foglalkozó bizottságot, az ipari tanulók, valamint a kulturális, sportélet és a dolgozók szórakozásával és az életszínvonallal foglalkozó bizottságot. A plénum egyben meghatározta, e bizottságok feladatait is. A plénum részvevői elhatározták, hogy szemináriumokat szerveznek a szakszervezeti szövetség II. kongreszszusa anyagának áttanulmányozására, hogy ezzel is hozzájáruljanak minél tökéletesebb megvalósításához. V. J. Felvételünk Szarajevóban a szakszervezeti szövetség III. kongresszusán készült. Gyúró Szalai elvtárs átveszi a maribori ,'TAM* gépkocsigyár munkaközössége ajándékát, egy autóbusz kicsinyített mását. Csernye, Tóba és Molin egy község Május 14-e fordulópontot jelent Csernye is a hozzácsatlakozó Tóba és Molin életében, mert ezen a napon mondták ki a választók, hogy Csernye központtal egy községbe egyesülnek. A Járási községalakító bizottság első elképzelése az volt, hogy Csernye és Tóba egyesüljön, Molin pedig Livadéhoz csatlakozzon. A további tanulmányozás során bebizonyosodott, hogy Molinnak Livadéval, csak rokoni kapcsolatai vannak, viszont a falut gazdasági érdekei Csemnyéhez fűzik, mert oda járnak az emberek malomba. Ipari növényeiket ott értékesítik, ott vásárolnak és a falu postája is Csernyén van. Ezért a molini lakosság a bizottság tervét az első pillanattól kezdve elutasította és kifejezte óhaját, hogy Csernyéhez csatlakozzon. A három falu így természetes egységet képez. 6000 lakosa, és több mint 15 ezer hold szántóföldje van. A község fejlesztésére mér komoly terveket emlegetnek a választók ülésein. Elsősorban a három falut kövesúttal akarják összekapcsolni. Iskolát építenek, lakást a szakembereknek, gyógyszertárat, később esetleg kisebb kórházat Csernyén. Mindezt természetesen az új kommuna ereje és szükséglet* szabja meg. HOL ALAKUL VÁROS TANÁCS SZERBIÁBAN Tegnap Slobodan Penezics elnökletével megtartották a szerb köztársasági kommuna bizottság ülését. Megvitattak egyes vitás kérdéseket a köztársaság közigazgatási, területi felosztásával kapcsolatban, és tárgyaltak a kommuna-rendszer sajátságairól, a nagy és közepes nagyságú városokban. A képviselők állást foglaltak arról, hogy mely városokban kell városi tanácsot alakítani. A javaslatok szerint Beográdban és Szuboticán nem létesülhet városi tanács, ellenben Nisben és Novisrádon alakítanak ilyen tanácsot. Szerda, 1955 VI. 1. Tanácsfutzás a nézstgoitasági kamarában 420 Jeepet osztanak szét a mezőgazdasági szervezetek között A mezőgazdasági kamarák tőkét nem készítik a népszövetségének elnöksége tegletes tervet nap Szlávkó Kamára SzO- A tegnapi ülésen megyivetségi Végrehajtó Tanács tatták mintegy 420 külföldtagja jelenlétében ülést tarről érkező Jeep elosztásának tett. Az elnökség bizonyos kérdését. Ezenkívül június időre elhalasztotta a szövet végéig mintegy 70 hűtőberenségi mezőgazdasági alap kedezéssel ellátott gépkocsit tetéséről szóló szabályzat , bocsátanak a mezőgazdasági meghozatalát, amíg a szakérszervezetek rendelkezésére. A szövetségi közművelődési bizottság ülése A Szövetségi Végrehajtó Tanács közművelődési bizottságának tegnapi ülésén megvitatták az új ösztöndíjazási törvénytervezetet és a színházak igazgatásáról szóló új törvény tervezetét Az ösztöndíjazási törvénybe, mint már írtuk, több njítát vezettek be. Először is az ösztöndíj a jövőben nem függ csupán a tanulók és egyetemi hallgatók anyagi helyzetétől,hanem tanulmányi előmenetelétől is. A törvényjavaslat előirányozza az egyetemi hallgatók gyermekpótlékának fokozatos megszüntetését. Az egyetemi hallgatók gyemekpótlék helyett ösztöndíjat kapnak. Az új rendszer bevezetéséig megmarad a gyermekpótlék, de felfüggesztik folyósítását, ha az egyetemi hallgató nem vizsgázik rendszeresen. A törvényjavaslat előirányozza, hogy az ösztöndíj alapot külön bizottságnak kell kezelnie Az ösztöndíj bizottságok tagjai közművelődési munkások valamint a gazdasági szervezetek, a népbizottságok és az egyetemi hallgatók képviselői lesznek. MV cainnaiTHgi TÁRSADALMI ÖNIGAZGATÁS A KERESKEDELEMBEN A munkás és társadalmi önigazgatással kapcsolatban a szakszervezeti szövetség III. kongresszusa leszögezte, hogy be kellene vezetni azokba a gazdasági ágazatokba is, amelyek nem termelők, de közvetlen kapcsolatban vannak a fogyasztóval. Az a vélemény kristályosodott ki, hogy többek között a kereskedelemben is be kellene vezetni a társadalmi önigazgatást , azokat a szerveket, amelyekben helyet foglalnak a munkaközösségen kívülálló egyének is, ez esetben a fogyasztók. Ezt oly módon oldanák meg, hogy bizonyos számú polgár részt vesz a kereskedelmi vállalat igazgatásában. Éspedig úgy, hogy „a társadalmi igazgatással párhuzamosan meg kell valósítani a fogyasztók anyagi érdekeltségének elvét egy-egy kereskedelmi vállalat esetleges nyereségében, ahhoz mérten, hogy mekkora az évi fogyasztásuk az illető kereskedelmi vállalatban“ — mondotta beszámolójában Gyúró Szalai elvtárs, a szakszervezeti szövetség központi tanársának elnöke. Alapos vita vitán a kontgresszus a munkás és társadalmi önigazgatásról szóló határozatában leszögezte, hgy „a kereskedelem szolgáltatási jellege és a fogyasztó érdekeltsége a kereskedelem munkájában megköveteli, hogy e gazdasági ágazatban a fogyasztók anyagi érdekeltségének biztosítása mellett bevezessük a társadalmi önigazgatás megfelelő elemeit". A társadalmi önigazgatóé bemeselése a kereskedjemben hozzájárult gazdasági ágazat fejlesztéséhez, a gyakorlatban felmerült különféle negatív jelenségek torküüszöböléséhez. Mert ezáltal közvetlenül érdekeit fogyasztó is részt vehet a kereskedelmi vállalat ügykezelésié- nek ellenőrzésében, megteheti észrevételeit és javaslatait a vállalat munkájára vonatkozólag, egyszóval résztvesz Irán vitájában. Mittel minden fogyasztó közvetlenül, anyagilag is érdekelt abban, hogy az árut minél olcsóbban kapja, a kereskedlmi vállalat önigazgatási szervében is arra törekszik majd hogy a kereskedelem, mint a termelő és fogyasztó közötti közvetítő minél olcsóbb legyen. az. o.