Magyar Szó, 1972. március (29. évfolyam, 59-89. szám)
1972-03-08 / 66. szám
* Kodály Zoltán * Kodály Zoltán * Kodály Zoltán ★ Kodály Zoltán * „Voltam ... félkézzel lantos, másikkal néptanító, kubikos, téglahordó, pallér, orvos, ami csak kellett, és szerettem volna minden egyéb lenni, amire csak szükség volt.” Kodály Zoltán nyolcvan esztendős korában tette ezt a vallomást saját életéről, azokról a hosszú évtizedekről, amelyeknek minden hetét, minden napját, minden óráját a magyar muzsikának szentelte. Neve Bartók Béla nevével együtt világszerte elválaszthatatlanul egybeforrt a magyar zeneművészet fogalmával. A nagy zeneszerzőre, a művészre, a népdalgyűjtőre, a tekintélyes tanítómesterre emlékezünk ebben az esztendőben. Kilencven évvel ezelőtt, 1882. december 6-án született, halálának ötödik évfordulója pedig március 6-án volt. Szülővárosomról nincs semmi gyermekkori emlékem, mert röviddel azután, hogy megszülettem, édesapámat elhelyezték Kecskemétről, úgyhogy én csak évek múlva kerültem oda, és már körülbelül tízéves voltam, amikor a várost megismertem. Vasútállomásról vasútállomásra vándoroltunk akkoriban, ahogy ez már a vasutasok életével együtt, járt Kecskemétről Szobra, aztán Galántára, onnan meg Nagyszombatra. Ez volt a három főállomás, és a két utóbbi már régóta Magyarország határain kívülre esik. Így aztán valóban „egy másik országban” töltöttem el a gyermekkoromat. Szülővárosomat csak az után a nagy földrengés után látogattam meg, amelyik sok házat romba döntött. Édesapám már csak azt az ablakot tudta nekem megmutatni, amelyikben először látta meg Édesanyámat. Ő odavalósi volt, ott is házasodtak össze... Abban a világban , amelyet a mi képzeletünk az jellemez, hogy ott parasztok és állattenyésztők élnek — találkozott-e valamikor a zenével? Nálunk otthon muzsikáltak. Édesapám szenvedélyes hegedűjátékos volt. Édesanyám tudott valamelyest zongorázni — édesapámmal szonátáztak. Emlékszem rá, hogy két vonat indítása között bejött a lakásba és hegedült. Édesanyám fiatal lány korában énekelni is tanult. Hagyatékából még sokáig őriztem Schubert „Hattyúdal”-át egy régi kiadásban. Amikor négy- vagy ötéves voltam, meg akart tanítani néhány zongorakísérettel ellátott úgynevezett magyar gyermekdalra. Ezek voltak a legújabbak és legjobbak, amelyek akkoriban, a nyolcvanas években, megjelentek — de nekem egyáltalán nem tetszettek. Lényegében tehát mégis a klaszikus hagyományból származó zene élményében részesült? Otthon igen. És egy esemény felejthetetlen marad számomra: délután a lenyugvó nap az egész házat szinte lángba borította, a szüleim éppen muzsikáltak, és az a zenemű a mai napig ezzel a megvilágítással függ össze számomra; csak később jöttem rá, hogy egy Mozart szonáta volt az, amit a szüleim játszottak. Akkoriban már Tanár Úr maga is játszott valamilyen hangszeren? — Nem. Bár ott állt a zongora, mégsem volt valami különös kedvem hozzá, hogy nekilássak. Néha azért kalimpáltam rajta, de sokkal jobban szerettem a szabadon, csak úgy magamban énekelni, de szöveg nélkül: nyilván ezek voltak első kompozícióim, amelyek akkoriban több örömet okoztak nekem, mint később bármely szerzeményem. Csak tízéves koromban kezdtem hegedülni tanulni, addig nem szorítottak rá, és bár néhány év alatt annyira vittem, hogy Mendelssohn hegedűversenyét játszottam, később sem volt nagy kedvem hozzá. Közben néhány zongoraórát kaptam a testvérnénémtől. Számomra soha sem az volt a lényeges, hogy egy hangszeren játszani tudjak. Kezdettől fogva sokkal többet komponáltam, mint játszottam. De az iskolatársaimmal vonósnégyeseket akartam játszani, és mert nem volt csellistánk, egyszerűen elhatároztam, hogy ezt a hangszer is megtanulom. Hozattam egy gordonkaiskolát, és egymás után sorban végig megtanultam az összes gyakorlatot. — Néhány évvel később újra elővettem a hegedűt, mert véletlenül egy jobb hegedűtanár bukkant fel a színen, így aztán egyik napon csellóztam, a másikon hegedültem. Ugyanazon kvartetten belül még cseréltünk is ... Elkezdtem a csellóval, aztán átadtam egy másik fiúnak, én meg folytattam a brácsán. Kvartetthasználatra már éppen megfelelt. .1898-ban az iskolai zenekarunk bemutatta egy nyitányomat ... Kodály a gyermekkoráról (Részlet egy beszélgetésből) A jövő zenészei között Népdal Kodály gyűjtéséből. TZCD&DS hogy a hal is hall? Sőt, hangokat is ad, ezeket a halászhajók finom műszerei felfoglják, és így követik a vonuló halrajokat? —oOo— hogy hány magyar népdal alkotja dallamkincsünket? Több mint százezer! Ezeket már le is kottázták, és össze is hasonlították. Kiderült, hogy egy dallamnak néha több száz változata is van? —oOo hogy Mátyás királynak olyan híres énekkara volt, hogy a pápa fölemelte saját kórusának létszámát, nehogy alulmaradjon a magyar király művészetpártolásával szemben? —oOo— hogy egy ember képmását nemcsak a festő ecsetje, a grafikus ceruzája varázsolhatja elénk, hanem a zeneszerző művészete is? Van zenei arckép is. Liszt Ferenc Történelmi Arcképek sorozatában zongoradarabokban örökítette meg Vörösmarty Mihály, Teleki László, Széchenyi István és Deák Ferenc portréit. NoOo— hogy az írók, költők jó megfigyelők, tehát legtöbbjük jó rajzoló is? Kisfaludy Károlyt, a költőt festőként is számon tartják. A francia Balzac megmintázta regényeinek alakjait, és makettek között mozgatva őket, élte bele magát regénybeli hősének helyzetébe. Néhány jó tanács | A folt nem mindig csúfít A köténynek, nadrágnak, blúznak a játék vagy a mun- ska hevében olykor baja esik, kikopik a térde, leszakad a zsebe, kilyukad a könyöke, kitisztíthatatlan folt esik raj-ta. Ne várjunk ilyenkor anyura, vagy nagymamára, hogy bestoppolja, egy kis ügyességgel magunk is könnyen se- Igíthetünk a bajon. Feltűnő színű filcből, vászonból vág- t junk ki vidám ábrákat, virágokat és ezzel erősítsük meg a lyukas helyeket. S ha öcsinek is kedveskedni akartok netán megsúgjuk, ő szívesebben veszi a „férfias” megoldásokat. Régi bőr- kesztyű vagy táska, vagy a sokféle színben kapható mű- bőr szélesen rátűzött foltjai ellen nem lesz kifogása. Ikebana vagy az első vallomás . — Ez itt a tél, ez a szá s ráz ág. Ez a rőt levél meg s az ősz. A nyár legyen e rózsaszál. S a tavasz? • Peti gondban van. Aztán hirtelen felkapja fejét, körülnéz, megfogja Éva kezét. S szól: — Ülj oda a sarokba, te leszel a tavasz. Kedves rejtvényfejtők! Nagy buzgóságról és játék készségről tettetek tanúbizonyságot: szép számban érkeztek megfejtések. Különösen annak örültünk, hogy a játsszunk a szavakkal játék megnyerte tetszéseteket. Mert mi másra következtethetünk abból, hogy egyikmásik Napsugár-barát nyolc szópárt is beküldött a kötelező öt helyett, mint például Berta Juditka VI. osztályos tanuló, Becse. Akadtak olyan szorgalmas pajtások is, akik minden feladatot megoldottak. Elsőnek dicsérjük meg a Rusko Seló-i Sörös Jóskát. Mivel ilyen ügyesek vagytok, úgy látjuk, nincs szükség kéthetes beküldési határidőre. A jövőben tehát minden héten keddig küldjétek be a megfejtéseket a következő címre: Magyar Szó — NAPSUGÁR, 2100 Novi Sad, Vojvode Mišića 1. I — Nem tudsz köszönni!? . Azt hiszem, nincs köztetek I senki, aki ne kapott volna ki I már azért, mert nem köszönt illedelmesen az utcán olyan I néniknek és bácsiknak, aki I két életében se látott, és I akikről később ilyesmiket ■ hallott otthon: „Na, sose hit- I tem volna, hogy annak a csi I nos Mancinak ilyen lehetet- I len férje van.” Meg „Hogy vehetett el az a jóképű Pista I egy ilyen tehenet”, én meg ■ azért kaptam ki, mert nem I köszöntem neki, a tehénnek. Én igazán illemtudó vagyok, és nem szeretem a ve- I lem kapcsolatos családi zű■ röket, köszönök is mindenkinek, ha éppen muszáj, de I mondjátok meg, hogyan igazodjon el a magunkfajta kis I fiú a sokféle köszönés között. • Mert teszem azt például, az iskolában azt mondják, I hogy Jó napot kívánok-kal kell köszönni mindenkinek, I meg Jó reggelt-tel, Jó estét- I tel, esetleg Jó éjszakával. Na hát, ez még menne valahogy, I leszámítva, hogy néha nehéz eltalálni, Jó reggel van-e, |vagy már Jó napot. (Megfi■ gyertem, ezt még a felnőt I tek sem tudják.) De hogy mi I kor kell Jó napot kívánok! 1 helyett Jó estét! mondani, I azt senki sem tudja ezen a kerek világon, biztos vagyok I benne. Mert amikor a télen átjött hozzánk a szomszéd néni, megnézni a tévében a magyar műsort, akkor mindig jó estét mondott, most meg a napokban jó napottal köszönt be hozzánk. Hát most tessék eldönteni, mikor kezdődik az este. De ez még mind semmi. Amikor a múltkor nagyiéknál úgy köszöntem, ahogy az iskolában tanultuk, hogy Jó napot kívánok, mindjárt megpirongatott mindenki előtt. Illedelmes kisfiú Kézit csókolomot mond, nem Jó napot. Erre meg apu mondta azt, persze otthon, hogy mai ember ma már nem használhatja a kapitalista világból visszamaradt csökevényt. Meg azt mondta, hogy a világon mindenütt már jó napot kívánnak egymásnak, csak mi köszönünk kezitcsókolommal, de ez maradi gondolkodásra vall. Anyu viszont később meg azt mondta, hogy ne legyek olyan haladó, legalábbis ne a nagyi vonalán, egyelőre csak köszönjek neki kézit csókolommal, „de isten ments, hogy az iskolában is ezt mondd! Más idős néniknek is mondd, ha elmegyünk hozzájuk, hogy Csókolom! Az utcán nem muszáj, Bácsiknak se nagyon muszáj, csak ha nagyon öregek.” Nahát, most tessék köszönni. Én már nem ismerem itt ki magamat. Legjobb lenne nem köszönni senkinek, meg várni, amíg a felnőttek meg-,egyeznek egymás közt... (Úgy mellesleg... Kézit csókolom minden anyukának a nőnapon.) Különben: Jó napot kívánok! Illemtudó Illés Dániel III. oszt. tanuló ! Nevessünk Srácok a moziban Két kisfiú ül a moziban, s láthatóan nagyon élvezik az egyáltalán nem nekik való filmet. Feltűnik ez egy szomszéd nézőnek: — Gyerekek, van jegyetek? — Persze. — S hogy lehet, hogy ti szüleitek nincsenek veletek?. — Otthon vannak. — Mit csinálnak? — Hát — mondja az egyik srác —, azt hiszem, keresik a jegyeket. —oOo— Szakmai ismeret A villanyszerelő kisfia éktelen bömbölésbe kezd. — Miért sírsz? Mi bajod? — kérdezi az apja aggódva. — Hozzányúltam egy darázshoz, és nem volt szigetelve. Foltminták 3. oldal