Magyar Szó, 1973. november (30. évfolyam, 316-328. szám)
1973-11-25 / 325. szám
Vasárnap, 1973. nov. 25. Négy keréken Teheránba (9.) Közlekedés iráni módra Taxi Sok világváros forgatagában jártam már, de olyasmit, mint amit Teheránban átéltem, még sehol sem tapasztaltam — már ami a forgalmat illeti. Ötödik napja voltunk úton. Napkeltétől napnyugtáig, sőt még tovább is hajtottunk. Közben minden nagyobb városban megálltunk, körülnéztünk. Az ötödik napon Irán földjén utaztunk. Hajnalban kidultulik el Maku határvárosból. Még körülbelül 800 kilométeres út állt előttünk. A széles aszfaltúton gyorsan haladtunk. Esteledett már, amikor elértük utunk végcélját, Teheránt. Gyújtogatták már a lámpákait, amikor egy-két dombon áthaladva a külvárosba jutottunk. A külváros semmiben sem különbözött az addig látott iráni településektől. A házak többségét magas agyagfalak zárják el a külvilágtól. Noteszunkban ott volt a jugoszláv nagykövetség címe. Előző este Makóból telefonáltunk Balla László akkori iráni nagykövetünknek (azóta hazatért, és a szövetségi külügyi titkárságon osztályvezető), hogy foglaltasson számunkra szállást. Tehát a követségen kellett jelentkeznünk. De hogyan jutunk el a követségig?! Olyan forgalomba keveredtünk, amilyen a nyugati világvárosokban sincs. Hatalmas autócsordába kerültünk és az vitt bennünket, hol gyorsabban, hol lassabban. Térképünk nem volt, az utcaneveket nem láttuk, megállni éskérdezősködni nem lehetett. Egy nagy benzinkútnál kiugrottunk a csordából, és felhívtuk a követséget, jöjjön valaki értünk. _A jugoszláv követség közelében, a Parisa nevű szállodában foglaltak számunkra szobát. Ez a hotel nem tartozik a csillagos szállodák közé, de egészen elfogadható. Tizenhárom dollárba került a skétágyas szoba. Tiszta, fürdőszobás. Szinte éjjel nappal zümmög benne a léghűtő berendezés. Nélküle nehéz lenne kibírni az óriási hőséget. A hőmérő 40—45 fokot is mutatott árnyékban. Teheránban a városi közlekedést főleg taxik bonyolítják le. Földalatti, villamos és trolibusz nincs, néhány útvonalon közlekedik csak autóbusz. Több mint százezer taxi hordja a népet. Tetszés szerint leáll az ember bárhol az utcán, és int az arra haladó taxinak. Ha üres a taxi, felveszi és elviszi a kívánt helyre. Ha már ül benne valaki, csak akkor veszi fel az új utast, ha ugyanabba az irányba igyekszik. A taxisok minden útszélen álló előtt lelassítanak, s az bekiabálja az ablakon, hogy hova tart. Megtörténik, hogy heten-nyolcan is szoronganak egy taxiban. Hillman-típusú gépkocsik ezek. Az angliai Hillman cég neve van gyára Iránban is. Minden tíz kocsi közül hétnyolc ilyen. De van itt mindenfajta nyugati autó, sokféle amerikai gépkocsi, sok Mercedes. A taxi nagyon olcsó. Talán sehol a világon nem lehet ilyen potom áron taxizni. Induláskor a taximéter 10 ralt mutat. Ez körülbelül 2,2 dinárnak felel meg. Négy öt dinárért kilométereket lehet utazni. Háromféle taxi van. Legtöbb a narancssárga színű, és ezek a legolcsóbbak is. Van bennük taximéter. Első nap figyelmeztettek bennünket, hogy a narancssárga taxikat válasszuk, és nézzük kis rés támad a keresztközlekedésben, befurakodnak. Annak idején, amikor enynyire megélénkült a forgalom, német közlekedési szakembereket hívtak. Ők kijelölték az egyirányú utcákat, kivonalazták az úttestet, meghúzták a zebrákat, felállították a villanyrendőröket. De mindez hiába volt, senki sem tartotta magát a szabályokhoz. Megköszönték hát a szakemberek szolgálatait, és minden maradt a régiben. Láttam például, hogy a rendőr egy idős asszonyt az úttesten kísért át a túlsó oldalra — a kijelölt gyalogátjárótól öt-hat méternyire. Karambolok Jóformán az az egyetlen szabály, hogy senkinek sem szabad nekimenni. Közlekedj, ahogy tudsz, és ahogy akarsz, de ne ütközz össze senkivel. Mindig az a hibás, aki a másiknak nekimegy. Hogy kinek volt előnyjoga, az nem számít. Óriási a hangzavar, mindenki mindenkire rátülköl. Karambol természetesen van, de sokkal kevesebb, mint amenynyit ilyen leírhatatlan tumultusban feltételezhet az ember. Kevesebb, mint nálunk. Mindenki vigyáz mindenkire. Néhány kisebb balesetnek szemtanúja voltam. Le is írom őket. Nagy tülkölés, fékcsikorgás és csattanás. Az egyik sarkon egy motorkerékpáros oldalról beleszaladt egy taxiba. Kissé benyomta az ajtaját. Egyik fél sem szólt egy szót sem, jóformán meg sem nézték egymást, mindenki folytatta az útját. A szemafornál egy jeep hátulról belefutott egy leállt Hillmanba, s összetörte bal oldali jelzőlámpáit. Nagy vita keletkezett, egyezkedés. Két rendőr arra sétált, megállt, hallgatta egy darabig a veszekedést, aztán továbbállt, nem szólt közbe. Belgrádi kombi vitt be bennünket a városba a teheráni vásárból. A sofőr kiválasztotta az egyik sávot és egyenletesen hajtott. Egyszer csak jobbról elébünk vágott egy személygépkocsi. A kombi jobb első ajtajának a sarkai jól benyomták az oldalát. Kiugrott egy szakállas úr a kocsiból és ránk támadt, hogy miért mentünk neki, miért nem fékezett a sofőr, amikor látta, hogy ő közeledik. Hiába bizonygattuk, hogy ő a hibás, hiszen elébünk vágott, utunkat állta. Az ott élő jugoszlávok mondták, hogy ha a rendőrség kiszáll, nem nekünk lesz igazunk, hanem a perzsának, hiszen mi mentünk neki. Sokáig folyt a magyarázkodás. Úgy volt, hogy megvárjuk a rendőrséget. De az aga végül megunta a vitát. — Majd Allah megfizeti a kárt! — nézett föl az égre, azután beült a kocsijába és elhajtott. SZÁNTÓ Zoltán KOLOZSVÁR olyan, mint a szégyenlős szépasszony, akit első pillantásra megszeretsz, ele többször kell látnod, hogy minden erényét felfedjed. A kolozsváriak meg a szó nemesebb értelmében vett lokálpatrióták, kik azonmód idegenvezetővé vedjenek át, ha megneszetik, hogy közelebbről érdekes városuk múltja és jelene. A született ciceronék rámenős udvariasságával elkalauzolnak Mátyás király szülőházáig, elvezetnek a pálmaházáról ismert botanikus kertbe, megmutatják a számtanzseni Bólyaiak otthonát és az Óvár minden régiségét, és szörnyűmód csodálkozva veszik tudomásul, hogy még nem jártál a Házsongarai temetőben. Pedig olyan nagyságok aluszszák ott örök almukat, mint Apáczai Csere János, Szenczi Molnár Albert, Jósika Miklós, Brassai Sámuel, Kriza János, Dsida Jenő, Asztalos István... — Ötszáz évvel ezelőtt körülfalaztuk magunkat, hogy szembeszegülhessünk törökkel, tatárral, labanccal és minden egyéb sarcolóval, az ódon pincékben rejtekhelyeket építettünk, hogy eldughassuk kincsünket az idevetődő idegenek elől, most pedig örömest várjuk a látogatót, hogy megmutogassuk, mi mindenünk van. A helybeli újságíró kolléga biztatott így újabb és újabb körsétára, sehogyan sem fáradva bele a gótikus, neogótikus reneszánsz, barokk, klasszicista, szecessziós, empire stílusú építmények, műemlékek szépségeinek ecsetelésébe. — Csak tíz műteremben jártál, és azt merészeled mondani, hogy ízelítőt kaptál Kolozsvár képzőművészetéből! Tudod-e, hogy legalább kétszáz festőt, szobrászt tartunk számon? AZ ÚJABB INVITÁLÁS eredménye lett, hogy a múltból felelevenedett a székilányok legendája. Az egyik műteremben hatalmas festményen gyászruhára emlékeztető népviseletben, orgonasípszerűen, halovány arcú lányok sorakoztak. Ők azok, akik megfogadták, hogy a hajdani tatárjárásban elpusztult hatszáz falubelijük, javarészt férfiak emlékét megőrzik. Ennek a fogadalomnak tartozéka lett, hogy széki lány csak széki legényhez megy feleségül. A meséhez tartozik, hogy a kolozsvári Malom-árok — amelynek vize egykor Heltai Gáspárnak, a magyar nyomdászat ősének papírhúzó malmát is hajtotta — esténként találkahelye a városban szolgálatba szegődő széki lányoknak. Az egyik fűzfa árnyalta hídon álldogálnak apácaruhára emlékeztető öltözékükben, s kedvesen társalognak kék mellényes udvarlóikkal, a kubikostudományukról híres széki legényekkel, akiket élő bulldózereknek, azaz talajgyaluknak neveznek. A lüktető életű nagyvárosban is él hát a romantika. Ezt csak megerősíti, amit a Szamos északi partján emelkedő Hója erdőben tapasztal a látogató. A hamisítatlan birkabégetéstől hitelesebbé tett szabadtéri néprajzi múzeumot gyakran felkeresik azok az újdonsült városlakók, akik a sajátos hangulatú havasi falvakból kerültek Kolozsvárra. Ebben a falumúzeumban a tölgyfából bárdolt hatalmas kapuk tornácos házra nyílnak, az udvarban kerekes kút, a szobákban piros-fekete palotaszegi szőttesek, színes gyapjútakarók, cifrán faragott guzsalyok, díszes bútorok. Az ágaskodó fatemplom árnyékban román maház húzódik meg, fedetlen nyári konyhával. Hidraulikus aranyzúzó, vasverő és duplafűrész, posztóványoló és patakmalom sorakozik egymás mellett. A fazekas-, kőfaragó- és kovácsműhelyben a szerszámok szinte várják a mestert, hogy belépjen és fütyörészve dolgozni kezdjen. Van, aki megborzong az üres kísértetházak láttán, másnak melegség önti el szívét, mert gyermekkorát idézik föl, a messziről jött turista meg azon töpreng, miért ne lehetne az ő pátriájában is éppígy egybehozni, megmenteni azt, amit a paraszttelepüléseken a városiasodás térhódítása nyomtalanul eltüntet. — HALLOTTAD-E — riaszt föltűnődésemből a város másik végén vezetőm érces hangja —, hogy ezt a református templomot buzgón tanulmányozzák a heraldika tudósai, akik a világ minden részéből ide járnak? A szóban forgó Farkas utcai templom előtt áll egyik ismertetője, a kolozsvári fivérek Szent György lovasszobra, helyesebben a prágai Vencel-téren 1373-ban felavatott eredetinek hiteles mása. A reneszánsz szószékéről is nevezetes félezer éves templom fő attrakciója azonban a fal melletti karosszékek fölött sorakozó sok címer, így volt rendjén egykor: a faragott szék az erdélyi nemesek előjoga volt, akik rangját és dicsőségét színes címer hirdette, örökül maradva a kíváncsi utókornak. Románia egyik legrégibb patikájának mélyen a földbe rejtett pincéjében, amely négyszáz éves életkorát, homályát és felszerelését tekintve középkori alkimista műhelynek is beillene, az élménnyel betelt szemlélődő szinte kedvet kap, hogy hörpintsen egyet a lombikokban kotyvasztott bájitalból, amely — a feliratból ítélve — új erővel telít — Kolozsvár hagyatékának megismerésére. VUKOVICS Géza Romániai jegyzetek Kolozsvár hagyatéka Teheráni látkép az International Szálloda tetejéről A XV. században épült kolozsvári várfal épen maradt bástyája Két évvel a határidő előtt elindult az afrikai Szabadságvasút „A Tanzani vasút a szabadság vasútja. Az a célja, hogy megszilárdítsa az egységet és a függetlenséget — a népek vasútja ez, Zambia és Tanzánia népéé.” Ezekkel a büszke szavakkal nyitotta meg Kenneth Kaunda zambiai államfő Afrika déli részének egyik legfontosabb közlekedési útvonalát. Az 1860 kilométer hosszú vasútvonal, ha teljesen elkészül, a tanzániai Dar es Salaam kikötőt összeköti a zambiai Kapiri Mpoisi bányavárossal. A most átadott szakasz pontosan a fele a tervezett vasútvonal hosszának. A borúlátók azt állították, hogy ezt a tervet sohasem lehet megvalósítani. A délafrikai fehér politikusok 1970-ben kijelentették: — A vasútvonal sohasem éri el Zambiát. — Most azonban a vasút nemcsak hogy elérte Tunduma tanzániai—zambiai határvárost, hanem ez a rész a határidő előtt készült el. Ugyanis 1974-re tűzték ki ennek a szakasznak a befejezését. A vasútvonal építéséhez szükséges pénzt és műszaki ismereteket a Kínai Népköztársaság adta. Mindkét említett afrikai ország vezetője nagy hálával méltatta a 35 000 kínai technikus érdemét, aki a vágányokat rekordidő alatt fektette le Afrika legnehezebben járható területein. A vasútvonal 970 kilométeres tanzániai szakaszán 22 alagutat és számos folyóhidat építettek, dombokat vágtak ketté és mocsaraikat íveltek át. A tanzániaiak csak dicsérni tudják a kínai vendégeket. Akínai munkatáborokban korán eloltják a villanyt, a munkások nem akarnak mindenáron szerelmi kapcsolatot teremteni a bennszülött nőkkel, és nem isznak. A Tanzani vasút nemcsak a legnagyobb kínai vállalkozás Afrikában, hanem egyben a legnagyobb segély, amelyet Kína a fejlődő országoknak nyújtott. A vasútvonalból négy afrikai ország húz hasznot: Beosuána például nem lesz kénytelen a Dél-afrikai Köztársaságon át szállítani termékeit. A zambiai réz kivitele" a rhodesiai "határ lezárása után megnehezült, most ez a helyzet is megváltozik. Zaire szintén könnyebben szállíthatja ki bányászati termékeit. A tanzániai Dar es Salaam a legfontosabb kikötő lesz Afrika keleti partján. A vasútvonal teljes befejezése után évente 3,5 millió tonna árut szállítanak majd rajta mindkét irányban, naponta .17 szerelvény fog közlekedni Kapiri Mposi és Dar es Salaam között, a taximétert. A számokat könnyen megtanultuk. A másik fajta a telefontaxi. Hívásra érkezik, és természetesen drágább. Végül vannak „vad” taxik. Magángépkocsik ezek, amelyek vezetői jó pénz reményében kiválasztják a külföldi vagy a gazdagnak vélt hazai embert, és felajánlják neki szolgálataikat. Természetesen drágák. Induláskor egyezkedni, alkudozni kell velük. Szabályos szabálytalanság Több százezer gépkocsi közlekedik Teherán utcáin. A pontos számokat nem tudtam meg. De talán senki sem tudja megmondani, hisz állandóan változik. Egy adat szerint, naponta 230 újabb gépkocsit regisztrálnak és kapcsolnak be a közlekedésbe. Számunkra óriási zűrzavar ez a közlekedés. Leírhatatlan. Három autónak kijelölt helyen hat is megy. Előznek jobbról is, balról is, ahol van hely. Mindenki ott hajt el, ahol tud. A telt vonalat az út közepén senki sem tiszteli. Áthajtanak rajta, még ha dupla is. Egyirányú utcába behajtanak a tilosból. Nem jelzik, ha fordulni akarnak. Legfeljebb kinyúlnak az ablakon, és intenek, hogy lassítson a mögöttük hajtó, mert fordulni akarnak. A piros jelzőlámpa állítja meg őket egyedül. De a pirosnál is fél kocsival bent vannak a másik utcában, és meg sem várják, hogy zöldre váltson a fény, ha egy MAGYAR SZÓ 5. oldal