Magyar Szó, 1983. július (40. évfolyam, 193-208. szám)
1983-07-31 / 208. szám
Г, М -BELPOLITIKA NYÁRI TÁRGYSORSJÁTÉKUNK Dudás Zsolt kihúzta barátjának a szelvényét Az 5. fordulóban főleg a szabadkaiaknak, adaiaknak és zentasaknak kedvezett a szerencse Tegnap délelőtt a Magyar Szó klubjában megejtettük nyári tárgysorsjátékunk 5. fordulójának húzását. Pontos időben érkezett a húzónk, DUDÁS Zsolt, az adai Cseh Károly Általános iskola ötödik osztályos színötös tanulója, édesanyja kíséretében. Korán megérkeztek Újvidékre, de nehezen találtak ide. Vagy 15 kilométert kocsikáztak a tartományi főváros utcáin míg egy járókelő pontosan, útbaigazította őket. A Dudás család rendszeres olvasója a Magyar Szónak, a lapot mindennap megveszik az újságárusnál, mindenki talál benne számára érdekes írást. Zsolti leggyakrabban a sportrovatot böngészi, elsősorban a kosárlabdát és a labdarúgást kedveli. Rokonai, ismerősei azzal a meghagyással engedték útnak, hogy húzza ki az ő szelvényüket, ha már az a szerencse érte, hogy ő lehet az ötödik forduló húzója. Hát ilyen húzó még nem volt, aki ennyire eleget tett volna ismerősei kérésének. Zsolti 9 adai szelvényt húzott ki, közte egyik barátjáét is. Mondta, hogy már délután elmegy megmondani neki, mit nyert. Az első helyre azonban mégis a szabadkaiak kerültek, ebben a fordulóban 11 nyereménytárgyat küldünk Szabadkára, de nem panaszkodhatnak a zentaiak sem. Ezúttal 4 nyereménytárgy került Mohóba, a többi között a forduló főnyereménye is, és Topolyára. Nagyon ritkán fordul elő, hogy Vajdaságon kívül élő olvasónk nyer. Most ez is megtörtént, a Gornji Milanovac-i Metailac fémgyár edénykomplettjét egy Gornji Milanovac-i olvasónk nyerte. Előbb kisorsoltuk a forduló főnyereményét, a blacei December 5-e üzem műtrágyaszóró készülékét. A nyertes: JUHÁSZ Zoltán, 24435 Mohol, Testvériség— egység u. 32. A műtrágyaszórót a gyár fogja elküldeni a nyertesnek. Kőművescsigát nyert: GEStA Irénke, 23325 Pádé, Tito marsall u. 21. Kisorsoltunk két pár férficipőt, a zentai Derby ajándékát. A nyertesek: OLÁH Vendel, 24435 Mohol, V. Stokic u. 55. és SZILÁK Szilveszter, 21235 Temerin, Moša Pijade u. 40. Kostana gyártmányú női cipőt nyert: KEREKES Magda, 24000 Szabadka, Tito marsall sugárút 19/11. 15. Kérjük, mindhárman írják meg, hányas számú cipőt szeretnének. A Gornji Milanovaci Metalac edénykomplettjének nyertese: UROSEVITY Gyöngyi, 32300 Gornji Milanovac, Vojvode Mišića 3. Az adai Merkur közszükségleti cikkeiből összeállított csomagot nyert: LAKATOS Erzsébet 24435 Mohol, J. J. Zmaj u. 54. Egy csomag, 4x4 m-es szobához való Preta tapétát nyert FEKETE Róbert, 24435 Mohol, Ivo Lola Ribar, u. 7. Értékes csomagot állított össze készítményeiből a korpivnicai Podravka. Úgy tudjuk, 20 deka kávé is van benne. A nyertes NAGY Csilla, 24220 Csantavér, Dušanovo, Partizanska 4/b. A zentai Jedinstvo női bőrmellényt ajándékozott a játéknak. Ezúttal a nyertes RÁCZ SZABÓ , Elek, 24352 Tornyos — Kevi, Petőfi brigád u. 28. A vranjei PKV férfiingeket is készít, egy ilyen inget nyert CSONTI Mihály, 23300 Kikinda, Njegoševa 147. A szabadkai Sigma tranzisztoros autógyújtó készülékét KAZINCZ Ottó nyerte, 24430 Ada, Május 1-je u. 27. Nevena gyártmányú kozmetikai csomagot nyert: BÚS Mária 24400 Zenta, Aleksa Santica 29. Merima gyártmányú kozmetikai csomagot nyert: SÉTÁLÓ Attila, 21235 Temerin, Bezerédi Miklós u. 8. A horgosi—törökkanizsai paprikagyár csomagját nyerte: HAUK Melinda, 24000 Szabadka, Luke Perkovica 7. A zentai Champignon készételgyár értékes csomagjainak nyertesei: SZÖLLÖSI Ibolya, 24400 Zenta, Stevana Sindelica 15/a. SZAKÁCS Stela, 24000 Szabadka, Jugoszláv u. 83. és SZABÓ József, 24430 Ada, Petra Koćića 37. Négy csomagot sorsoltunk ki a s zentai Fermin készítményeiből. A nyertesek: KORPONAI Anna, 21000 Újvidék, Puskin u. 23/16., TÖRÖK Julika, 24323 Feketics, Népfront u. 68., HATALA Ružica, 24000 Szabadka, Hedrik Károly u. 9. és VASTAG Esztike, 21220 Becse, József Attila u. 117. Tesanji autógyertya-komplettet nyert: LUKÁCS Róbert, 21226 Péterréve, Svetozar Markovic u. 54. Kisorsoltunk öt könyv- és folyóiratcsomagot, a Forum könyvterjesztő osztályának ajándékát. A nyertesek: HORNYÁK József, 24300 Topolya, Július 4-e u. bb., HUSZKA Aranka, 24430 Ada, Dura Đakovića 51, SZERENCSÉS Magdolna, 24000 Szabadka, Krajiška 27., RÓZSA István, 24210 Bajmok, Maksim Gorkij u. 9. és TURUC Roland, 25230 Kula, N. Pejcica 32. A zentai Bacvanka tésztagyár termékeiből egy 10 kilós csomagot nyert: VÖRÖS Sándor, 24300 Topolya, Ohridska 25. INA Delta TLX motorolajat nyert: NAGY Terézia, 21000 Újvidék, Petőfi Sándor u. 140. A zágrábi Jugoton hanglemezgyár erre a fordulóra öt csomagot ajándékozott, egy-egy csomagban négy nagylemez van. A nyertesek: VíG Ilona, 24000. Szabadka, Pribojska 1., KANASZ Mária, 24400 Zenta, Madách Imre u. 33., HOLLÓ Piroska, 24430 Ada, Stevan Sremac u. 18., SÜKE István, 25230 Kula, Bácska u. 3. és KOVÁCS József, 24400 Zenta, Alsó Tiszapart 41. A zágrábi Croatia zseblámpái-I nak nyertesei: MUCSI Margit, 24430 Ada, Karađorđeva 35., PAPP Mária, 21000 Újvidék, Branimira , Cosica 2., HOLOVICS Erzsébet, ■ 24300 Topolya, Szervó Mihály u. 6., BÁLINT Mónika, 24000 Szabadka, Blaška Rajića 27/53., TARI Terézia, 24400 Zenta, Ivo Lola Ribar u. 31., DEÁK Ferenc, 24406 Felsőhegy, Népfront u. 26. és FARAGÓ Tímea, 21235 Temerin, Veljko Vlahovica u. 31.. Roszironcsomagot nyert: ZSOMBOR Sanyika, 24340 Moravica, Bolmáni u. 38., CSETE I. Margit, I 24342 Pacsér, Tito marsall tér 6. , és LŐRINCZ Eleonóra, 24000 Szajbadka, Csikós Béla u. 3. | A becsei Sojaprotein 3 kilós szó- Ialisztcsomagját nyerte VÖRÖS Rózsa, 24430 Ada, Pergel Flórián u. 7. és HOLIK Mihály, 24000 Szabadka, Bajnáti u. 38/16. A Sojaprotein 40 kiló szójadarát is ajándékozott. A nyertesek: IBANSZKI Pál, 24323 Feketics, Sa- Iva Kovačević u. 29., TÓTH Zoltán, 24342 Pacsér, Bajmoki út 4., SOÓSI Erika, 24400 Zenta, Madách Imre U. 9. Az Autometal jelvénykomplettjjét nyerte: RÁPOTI Gizella, 24323 Feketics, Tito marsall u. 49/a. Podravka-kakast ábrázoló faliszőnyeget nyert: SISKA Rózsa, 24300 Topolya, Ady Endre u. 19. A Vegeta 100 receptje című szakácskönyv nyertesei: MOLNÁR Gábor, 24000 Szabadka, Brace Su- Idanemica u. 91. és SZABÓ József, 24000 Szabadka, Ivan Milutinovic u. 101. A Libero Markoni 100 bolondos ebédje című szakácskönyvet nyerte: NAGY ZÁMBÓ László, 24400 Zenta, Edvard Kardelj rakpart 29/4. és SZABÓ József, 24430 Ada, Ady Endre u. 21. A Sütemény az ön büszkesége című magyar nyelvű könyvet KRIZSÁN Csaba nyerte, 24430 Ada, Djura Djakovic u. 83., BALÓ Mária, 24400 Zenta, Majer Ottmár u. 11. és TÓTH Janika, 24430 Ada, Becsei út 14. Studenac trikót nyert: BORSOS Jolán, 24230 Kula, Simo Solaja u. 24. Végül kisorsoltuk, ki lesz a következő húzónk: KLINOVSZKI Anna, 25211 Nemesmollitics, Zombori út 63. szelvénye került elő a dobból. Kérjük, jöjjön el szombaton 9 órára szerkesztőségünkbe, hogy megejtse a 6. forduló húzását. Útiköltségét fedezzük, ezenkívül jutalma egy Inka édességcsomag lesz. A nyereménytárgyak egy részét a héten postázzuk, a többit az ajándékozó munkaszervezetek küldik el a játék végén. A jubiláló FORUM Könyvterjesztő egy éve, 1982 őszén a jugoszláviai magyar lapokkal ,,Minden házba könyvet!” jelszóval könyvterjesztő versenyt hirdetett. A nagy vállalkozás célja: minél több házhoz, minél több könyvet eljuttatni és ezzel új olvasókat toborozni, nevelni. A versenyben részt vevő iskolák 2—3 tagú csaportokat szerveztek, és ezek a fiatal könyvbarátok a könyvkosarakkal tervszerűen sorra járták lakóhelyük utcáit, és úgyszólván minden házba elvitték a válogatott olvasnivalót. A nagyszabású könyvterjesztő verseny során nyolcvan kosarazási akciót rendeztek az iskolai Forum Könyvbarátok Körének tagjai, mintegy 3500 ifjú könyvbarát részvételével. Az ily módon eladott könyvek értéke 3 232 000 dinár. A kísérőrendezvényeken 35 író-olvasó találkozót, valamint húsz egyéb rendezvényt (könyvbemutató, irodalmi műsor, előadás, könyvkiállítás stb.) tartottak. Nemcsak az iskolákban, hanem az óvodákban is nagysikerű volt a könyvbarátok terjesztési versenye, ahol 2 000 000 dinár értékű könyvvel lett gazdagabb a kis olvasók könyvtára. A könyvterjesztő versennyel párhuzamosan, mintegy 350 üzemi és egyéb nyilvános vagy zárt jellegű könyvvásárra, kiállításra került sor. A könyvosztály munkatársai úgyszólván minden kis községet, munkaszervezetet felkerestek, és felkínálták a legújabb Fórum-könyveket. Ebben a jelentésben nem szólunk a Marxista Könyvesbolt külön beszámolót igénylő munkájáról. Ezekben a vállalkozásokban kizárólag hazai kiadványok szerepeltek, mondani sem kell, milyen sikernek számít ez, és az eredmények is impozánsak. Összegezve a könyvterjesztő verseny eredményeit, megállapíthatjuk, hogy a vállalkozás nemcsak kereskedelmi, hanem elsősorban olvasónevelési, művelődési szempontból is hasznosnak mutatkozott: akár terjesztőként, akár vásárlóként több ezer embert összevezetett a könyvvel, számtalan új olvasót, könyvlarátot találva. A szervezőknek, részvevőknek lehetővé tette, hogy a helyi lehetőségeket, ötleteket beillesztve minél sokoldalúbban szolgálják a könyv, az irodalmi kultúra, az olvasótoborzás és -nevelés ügyét. A terjesztésben részt vevő iskolák könyvtárai az eladott könyvek 10 százalékáért könyvvel gyarapították az iskolai könyvtárakat. A legjobb eredményt elért iskolák, szervezők és terjesztők a következő díjakat kapták: I. díj: az adai Cseh Károly Általános Iskola Könyvbarátok Körét, előterjesztették az 1983. évi Csépe Imre Könyvterjesztő Dara (elismerő oklevél és 10 000 din.). II. díj: Elismerő oklevél és egyegy 100 kötetes könyvtár. 1. Kishegyes, Október 18. Egységes Középiskola 2. Temerin, Kókai Imre Átalános Iskola III. díj: Egy-egy 50 kötetes könyvcsomag a legjobb versenyszerűzöknek : 1. Fái Rozália, Torda, Ady Endre Általános Iskola 2. Kemény Péter Irén, Bácstopolya, Csáki Lajos Általános Iskola 3. Kálmán Mária, Palics, Vladimír Nazor Általános Iskola. IV. díj: E!:"Kl?ző oklevél a verseny szervezésében kitűnt iskoláknak: Péterréve, Palics, Törökbecse, Torda, Becse, Petőfi Sándor iskola. A fenti díjak mellett az első díjas adai Cseh Károly iskola Könyvbarátok Körének legjobb csoportja és vezető tanára a Fórum Könyvterjesztő vendégeként meglátogatja a belgrádi nemzetközi könyvvásárt. Az óvodai és vállalati Forum Könyvbarát Körök vezetőit, szervezőit külön jutalmazza a könyvterjesztő osztály. A ,,Minden házba könyvet!” akció minden részvevőjének és az új olvasóknak, kellemes nyaralást kíván a FORUM KÖNYVTERJESZTŐ OSZTÁLYA (A könyvcsomagokat és az elismerő okleveleket szeptemberben ünnepélyes mS-olvasó találkozók keretében adják át a részvevőknek.) A ,,Minden házba könyvet?’ akció emblémáját Léphart Pál, neves karikaturistánk rajzolta A könyv olvasóra talált! A Minden házba könyvel! akció eredményei Az ötödik forduló húzásáról Hányas számú cipőt küldjünk? Minden fordulóban kisorsolunk két-három pár cipőt. Kérjük a nyerteseket, írják meg, hányas számú cipő kell. Eddig nem kaptuk meg mindenkitől a választ, ezért ismételten felhívjuk azokat a nyerteseket, akik cipőt nyertek, hogy mielőbb jelentkezzenek. Három pótbetű lesz Mint ismeretes, a főnyereményszelvény egy 68 betűs mondatból fog állni. Sokan jelentkeztek, hogy nincs meg minden betűjük. Közöltük már, hogy végül három pótszelvényt közlünk, amelyekkel három hiányzó betű helyettesíthető. Akinek több betűje hiányzik, mint három, forduljon szerkesztőségünkhöz vagy a Magyar Szó terjesztő osztályához, megküldjük neki a hiányzó újságpéldányokat. A FŐNYEREMÉNYSZELVÉNY BETŰJE: 40. MAGYAR SZÓ 1983. július 31., vasárnap FŐNYEREMÉNYÜNK a kishegyesi Bácska építőanyaggyártó munkaszervezet garázsa Szélessége: 3,00 m Hosszúsága: 5,40 m Magassága: 2,40 m A garázst az illetékes városrendezési intézet által megadott feltételek szerint kell elhelyezni a telken. Az alapok és a padló döngölt beton. A fal és a födémszerkezet előregyártott elemekből készül. A falazóelemeket kétoldalú megmunkálással építi be a gyártó. A fal és a födém IZOBROK-ból van, kitűnő hőszigetelő. A tetőszerkezet fűrészelt fa, tetőfedő anyagként pedig cserepet használunk. Az ajtó és az ablak a falazóelemekkel együtt kerül a helyére. A falak vízszigetelése egy réteg kondorlemezzel van megoldva. A garázsba a villanyon kívül ajánlatos a vízvezetéket is bevezetni.