Magyar Vadász, 1959 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1959-01-10 / 1. szám
KÖZÖS FELADATUNK írta: dr. Balassa Gyula miniszterhelyett fx. a.: Országos Erdészeti liittgatóság vezetője, ÖRÖMMEL FOGADTAM a Magyar Vadász szerkesztő bizottságának a felhívását, hogy újévi vezércikket írjak a lapba. Örömmel, egyrészt azért, mert ezen, az utóbbi időben szakszerűen és színvonalasan szerkesztett lapon keresztül említhetem meg azokat a gondolatokat, melyekkel ezúton is szolgálni kívánom vadgazdálkodásunk ügyét, másrészt azért, mert a MAVOSZ-hoz tartozó mintegy 20 000 vadász helyes szemlélete és ezen keresztül munkája döntően könnyítheti meg hivatalos vadgazdálkodási tervünk végrehajtását. Ez a hivatalos vadgazdálkodási program komoly, nagy feladat. Fel akarjuk számolni a vadgazdálkodásban a múlt súlyos hibáit, mulasztásait, s helyre akarjuk állítani minőségben és mennyiségben azt a vadállományt, amely népgazdaságunk számára a legtöbb hasznot, vadászaink számára a legtöbb vadászörömet hozza majd. Egyúttal vadászati és vadgazdálkodási kultúránk fokozott s méltó nemzetközi hírét is emelni fogja. Vadgazdálkodásunkban ugyanis — és ezzel nyilván minden szocialista erkölcsű vadász is egyetérthet —s a felszabadulás utáni években elég sok mulasztás volt, és jelentős hibák történtek. Hasznosvadállományunk mind mennyiségi, mind minőségi tekintetben erős hanyatlásnak indult. Mi volt ennek egyik oka? Mondjuk ki bátran! Az, hogy felszabadulásunk után hosszú éveken keresztül a vadászatot, és ami ezzel szorosan összefügg, a vadgazdálkodást egy helytelen szemléletből kiindulva, nem megfelelő módon kezeltük. Burzsoá passzió majmolása! — mondták igen sokan, még vezető elvtársaink közül is. I LETT ENNEK a következménye? Az, hogy amikor dolgozó népünk ura lett végre saját országának, amikor végre dolgozó népünk széles rétegei előtt megnyíltak a kulturális fejlődés lehetőségének kapui, az irodalom, színház, képzőművészet és a sport élvezetének lehetősége — a vadászat nemes sportjának művelésétől igen sok arra hajlamos és arra érdemes dolgozónk az előbb említett helytelen szemlélet hatása alatt távol tartotta magát. Ilyen körülmények között a szükségesnél nagyobb számban olyanok élvezték a vadászat „sportját”, akikből nemcsak a szocialista vadászerkölcs, hanem ennek alapja, maga a szocialista erkölcs kisebbnagyobb mértékben hiányzott. Ennek következtében, sajnos, elég sok helyen a vadászterületet a szó szoros értelmében vadászterületnek, hasznos vadállományunkat a dolgozó nép vagyona helyett, saját vagyonuknak tekintették. A vadászat nemes sportja helyett a húsvadászat üzleti szemléletű tevékenységét űzték, lehetőleg a patron, vagy töltény árát meg nem haladó „áldozattal.” így indult hanyatlásnak népünk vagyonának hasznos vad része. Voltak ugyan egy néhányan, akik azt annak idején bátrabb, vagy bátortalan hangon szóvá tették. Sajnos, jóindulatú figyelmeztetésük hatástalan maradt. Tudjuk jól, elvtársak, hogy nem egy helyén az országnak, a környék hírhedt orvvadászai kaparintották kezükbe a vadászatot, akik kétes értékű „vadász - múltjukra” hivatkozva és a szabadság jelszavát saját szájuk íze szerint magyarázva és hangoztatva, mérhetetlen anyagi és erkölcsi kárt okoztak. Még súlyosabb volt a helyzet ott, ahol a vadásztársaságokból az ilyen egy-két elem miatt a becsületes dolgozók lassacskán visszavonultak és helyüket rendszerünkhöz nem hű, osztályidegen elemek töltötték fel. Vagy ahol az ilyenfajta elemek hangzatos nevű vadásztársaságokban néhány öntudathiányos dolgozót használtak fel üz elmeik fedezetéül-NEM CSODA TEHÁT, ha ilyen körülmények között trófeás vadállományunkkal együtt egyéb hasznosvad-állományunk is ijesztő mértékben apadni kezdett, és ugyanakkor szaporodott kártevő dúvadjaink és a hasznosvadunkat pusztító ragadozók száma. Fácán- és fogolyállományunk rohamos csökkenésével évről-évre mind nagyobb gondot okozott az ijesztő mértékben emelkedő mezőgazdasági rovarkárosítás is. így állt elő az a képtelen helyzet is, hogy nemesvad-állományunk leapadt létszáma mellett, a vadkár aránytalan súlyos teherként nehezedett népgazdaságunkra. 3