Magyar Vadász, 1965 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1965-06-10 / 6. szám
VADMENTÉS Talán furcsán hangzik e két ellentétesnek látszó, de a vadászat szempontjából mégis egy célt, a vadmentést szolgáló kifejezés. U. i. azért riasztjuk a vadat, hogy elősegítsük a menekülést, megmentsük a pusztulástól a kaszálások során és nem „zsákmányszerzés” céljából (hajtó, körvadászatok, befogások). A kaszások, de különösen a gépikaszálások során igen sok nyúl, fácán és fogoly, sőt más apróvad, pusztult el még különböző óvóintézkedések mellett is! Hát ahol nem fordítottak gondot az apróvadállomány kimentésére, mentésére! fs az így elpusztult apróvad értéke is jelentős, tekintélyes összeget jelent években, amikor a gyengén fejlődött, vagy kevés őszi vetés esetén az amúgyis kedvelt lucernások, lóherések képezik a kedvező búvó-fészkelő területet. S hogy milyen nehéz a meglapuló nyulat, vagy fészkelő foglyot és fácántyúkot fészkéről felvenni, nem kell mondanom, ismeretes minden vadász (sőt nem vadászok) előtt is. Megkíséreltünk eddig is minden lehető és célravezetőnek vált módszert arra, hogy minél több apróvadat mentsünk el a kasza elől, s szinte félve figyeli az ember, hogy a rohanó gépi kasza után lendülő rendben nem vergődik-e nyomorékká csonkított nyúl, vagy lába, szárnyaszegett fácán, vagy fogoly, mely feláldozta magát fészke védelmében. A különféle mentési próbálkozások során megkíséreltem a gépi kaszálásoknál igénybe venni az erőgép (pl. a ’Zetor) kipufogóját olymódon, hogy a kipufogó csövet meghosszabbítva, törésmentes ívben, az első kerék elé jobb oldalra vezettük előre kb. 4 méterre a hátsó kerék után felszerelt kasza elé. Az előre vezetett kipufogócső végét négyágú kígyónyelv alakra képezve, 45 fokos szögben kaszálandó területre szereltük fel. A cső négy ágára használt ékszíj darabokat fehé szükségesnek tartom bevált mentési módszeremet megismételni. Közölni vadásztársaimmal azzal, hogy kíséreljék meg, próbálják ki még azok is, akik talán kételkednek eredményességében. Nem sokat kockáztatnak a befektetéssel, de sokat nyerhetnék a megmentett állománnyal. Az érdeklődőknek szívesen szolgálok közelebbi felvilágosítással is. A könnyebb megértés, megismerés céljából csatolok egy felvételt a riasztó készülékkel felszerelt Zetorról. (Amennyiben más erőgép alkalmazásáról volna szó, úgy annak megfelelően módosítandó a kipufogócső felszerelése.) piros, illetve fehér-fekete színűre fes- nemcsak a közvetlen kaszálásra ke- CHOMA DEZSŐ tettem le. Az így felszerelt kipufogócsőből kilövő forró gáz kipufogó hangját, hőjét, szagát, de különösen a kilövő (paskoló) erejét, mely magára alapuló állatra az érintés hatását kelti, de a növényzet mozgatásával is zavarja, gondoltam hatásosnak. Ezeket a hatásokat fokoztam a felfüggesztett ékszíj darabokkal is, melyek rugalmasak lévén a cső rázódásra kígyózó-paskoló mozgással verdesve a növényzet, s esetleg a lapuló állatot is érintve, tökéletesítik a riasztást. A kipufogócsőágak és a lelógó ékszíjdarabok színezése is a riasztás fokozását kívánja szolgálni a rázódás folytán előálló vibrálás és fény hatással. Már az első kísérletnél örömmel kellett tapasztalnunk, hogy ez a riasztási mód az eddiginél nemcsak egyszerűbb, olcsóbb, de hatásosabb! Előre bocsátottuk a riasztó készülékkel felszerelt gépet, s azt követte a riasztó készülék nélküli gép. Aránylag kis területen, kb. 5—6 kat. holdon, a riasztóval felszerelt gép elöl 4 nyulat, 4 db.fácántyúkot, 3 db. foglyot és 1 harisit láttunk elmenekülni élve, de elvágott vagy sebzett állatot neki találtunk. Ugyanakkor a riasztó nélküli gép elől menekülő vadat nem láttunk, de találtunk egy megcsonkított nyulat, egy fácántyúkot, s a fészkét 12 tojásból, 4 összetörve. Minthogy hasonló megfigyelést jelentettek a kaszálásnál jelen volt vadőrök, s az őket ellenőrző fővadász is, az előző, majd következő kaszálásokról azt a következtetésit vonta le, hogy a szóban forgó vadriasztó készülék, ha nem is tökéletes, teljes mentési, riasztási eredményt szolgáltat, de legalább 70 százalékra tehetjük működését. Megtörtént az is, hogy a riasztó készülékes gép elvágott 2 fácántyúkot egy alkalommal, de ugyanakkor a másik riasztó készülék nélküli gép után 2 fogoly, 4 fácán és 7 nyúl pusztult el. A két elvágott fácántyúk kb. 15 napja ült már a fészkén. Az ilyen régen kotló tyúkok igen nehezen hagyják el fészküket. A kipufogós riasztó készülék hatása rülső sávra terjed, de a következő szomszéd sávra is. Ennek tudható be, hogy az első gépet követő riasztó készülék nélküli gép elől nem láttunk menekülő vadat. A riasztó hatás kiterjeszthető volna szélesebb területre is, könnyebb anyagból készített riasztóval és még a kasza után felszerelt, de a következő gép kaszája alá kerülő sávra is terjedő ékszíjat tartó fémrúddal, így minden sáv, illetve a kaszálás alá kerülő terület kétszer lenne riasztva. Ezen riasztási módnak azonkívül, hogy alig kerül valamibe, tehát minden legkisebb eredmény esetén is rentábilis, a láncok, fémdarabok helyett ékszíj, gumiabroncsoknak a használata mentesít bennünket a fémláncdarabkának a takarmányba, és az állatba való jutása esetén az ún. „idegen test” következményeitől is, de a fő és igen nagy jelentősége a riasztás eredményességében rejlik. Ennek is vannak ellenzői. Úgy vettük észre, hogy a kaszálásnál közreműködők (traktorvezetők és munkatársaik) — tisztelet a kivételnek — nem szívesen veszik tudomásul, hogy így kevesebb, vagy alig akad elvágott vadkacsa, míg ezelőtt gyakran került a konyhára. Ezzel kapcsolatban az volna a javaslatom, hogy „kártalanítsuk” őket. De azért is, hogy nagyobb kedvvel dolgozzanak a riasztókészülékkel felszerelt gépen, a mentési munkájukhoz mérten biztosítsunk részükre célprémiumot, és majd az idényben részesüljenek „természetbeni” juttatásban is, ha már annyira szeretik a nyúl- vagy fácánpecsenyét. Én remélem, hogy ezzel is előbbre visszük a „mentés” ügyét. S ■