Magyar Zsidó Szemle 55. (1938)
1938 / 1-4. szám - TÁRSADALOM - Eppler Sándor: A budapesti zsidóság szociális munkája
Eppler Sándor 2 része álló, egyébként szűk anyagi eszközökkel nagyobb eredményeket lehetne elérni, ha a munka centrális irányítás mellett folynék, amint azt a többi felekezeteknél itt a fővárosban, de a zsidóknál is minden más világvárosban látjuk. Nem szeretek ugyan külföldi példákra hivatkozni, kénytelen vagyok azonban mégis arra utalni, hogy nem egy külföldi városban, már a békeévekben, az idő szavát megértve a zsidó gondozó munka megszervezésére u. n. Fürsorgezentralokat, tehát gondozó központokat létesítettek, sőt a közvetlen szomszédságunkban levő wieni hitközségnél, már 1910-ben a legideálisabban megszervezett központi jótékonysági ügyosztályról győződhettem meg magam is és hasonló intézmény nálunk való megszervezésének szükségességét azóta hirdetem, szorgalmazom, egyelőre azonban minden kézzelfogható eredmény nélkül. Lássuk be, hogy itt nálunk Budapesten a zsidó gondozandók gondozásáról beszélni alig lehet. Amit mi csinálunk, az ötletszerű segítségnyújtás és eklatáns példája annak, miként kezelik a szűkölködőt tulajdonképen koldus gyanánt, ahelyett, hogy szociális orvoslásban részesítenék. Sajnos, ami a pesti zsidóság keretében történik, az valóban koldusnevelés. Mert nem elegendő az arra reászorultat a szűk anyagi eszközök folytán szűkre szabott alamizsnával lekenyerezni, nem elég ez még akkor sem, ha ezt az alamizsnát rendszeresen adjuk. Az egyes esetekkel valóban esetenként kell foglalkozni és a segítséget individuálisan kell nyújtani, mert csak így lehet a szűkölködőt átmenteni az élet számára, csak így lehet a passzivitásra kárhoztatott hitsorsost ismét aktív munkára képesíteni, ahelyett, hogy rendszeresen koldulásra szoktatjuk. Mert, sajnos, abból már aligha lesz aktív ember, akit alamizsnával koldulásra szoktattunk és a zsidóság önmagának ellensége, amikor a mai rendszert tartja fenn, ahelyett, hogy rátérne arra az egyetlen helyes és a mai idők diktálta rendszerre, amely disztingvál szegény és szegény között és nem intézi el az ügyeket az évtizedek során kitaposott rossz módszerrel. Ez a rendszer még a boldog békeévekben sem volt helyes, amikor pedig a szegény fogalma alatt rendszerint megrokkant, munkaképtelenné vált öreg ellátatlanokat, vagy ezek özvegyeit és árváit értettük és ritkább volt a tönkrement exisztenciák esete. Évek óta azonban, fájdalom egyre nagyobb lesz az önhibájukon kívül tönkrement, egyébként életerős emberek száma és a munkanélküliek tömege, akiket alamizsnával ellátni a mai rendszer mellett csak ideig-óráig tudunk. Pedig ezeknek a megmentése mindennél nagyobb és sürgősebb feladat, mert ezeknek érthető elkeseredése, kétségbeesése az egész magyar zsidóság sorsára kiható következményekkel járhat, amit elhárítani kötelességünk.