Magyarország és a Nagyvilág, 1880 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1880-05-09 / 19. szám

19. Szám­­ lozsvárt, 1826-ban) az irodalom és irodalomtörténet tanára, jeles költő, elsőrangú műbirálónk, a magyar széppróza egyik mestere, — és Salamon Ferencz (szül. Déván, 1825-ben) történettanár, a hazai történet nagytekintélyű művelője, kinek részben már megjelent nagy munkájában, Budapest főváros történetében bizonyára jelentékeny hely fog jutni a budapesti egyetem épen oly viszontagságos, mint dicsőséges múltjának is. Ó ne szeress! , — Norton asszony. — NE szeress, ó ne, szegény halandó ! Földi virágból fonsz remény-füzért, S a föld virága múló, hervadandó, Lehull, ha nyílt, ha néhány perczet ért. О ne szeress, ha kit szeretsz rajongva, E drága f­öldről sír mélyébe száll, Sírján, mint bölcsőjén enyelg mosolygva Az égbolt fénye, a csillag­sugár. О ne szeress! ha változik a kedves, A rózsaajk majd nem mosolyg te rád, A nyájas szempár zordabb, hidegebb lesz, Szive ha lángol, hütelen, csalárd. О ne szeress! hejd csak hiába intett E szózat régen, h­iába int ma is. De égi fény körözi kedvesinket : Övék vagyunk, ha csalnak, halnak is. Hegedűs István. A „JÉGHEGY“. —■ Elbeszélés. — Irta Szépfal­adi Ö. Feren­cz. Vége. Pipacs, a derék rőföskereskedő pinczi házát egészen kistaffirozta, uj ablakokat csináltatott, belakk­oztatta, uj függönyöket rakatott, fürdőszo­bát rendezett be. Már előre a nyári élvezetekre is gondolt, mert a kerti pavillont megreperáltatta és olyan reményzöld rolettákkal, meg zsalugáterekkel vonta be, hogy csakugyan a siralomházban levő is új életre ébredt volna. Nekem mindezt hallanom kellett. Boldogtalan ember! Miért érkeztél a harma­dik csöngetés után? Miért nem terjesztettél magad körül nagyobb meleget, hogy legalább a szivét olvasztottad volna föl a jéghegynek! . . Gyufa­­ vagy, semmi egyéb! Nyomorult kénköves gyufa, miből öt paklit adnak egy krajczárért! V. A lakodalom napja ki volt tűzve. A vendége­ket meghívták a menyekzőre. Engemet nem hivott meg senki. Nem voltam ismerős Pipacs úrral. Elhatároztam, hogy ha nem voltam is bátor, nem tudtam is idejekorán szerelmet vallani, a templomba a tempó fogok megérkezni. Oda állok szembe az oltárral , majd Amandától fogom meg­tanulni a szerelem-vallást. Csak egy félórára vál­­tozhatnám Pipacscsá, aztán szívesen leszek akár katángkóró, hogy a szamarak lelegeljenek! A Nemesék házánál is nagy volt a sürgés­forgás. Amanda olyan szép akart lenni, hogy Pipacs Fábián vőföskereskedő megemlékezzék erre az esküvőre még a halálos óráján is. Pipacs úr már azelőtt való nap fűnek-fának mondogatta, hogy olyan nagy szerencse éri őt, a­melyet megsem érde­mel. Ha minden vásznát és selymét ráaggatja is menyasszonyára, akkor sem adhatna elég értékes portékát cserében azért a kimondhatlan boldogság­ért, mi negyven éves kopaszodó fejére és viruló szívére borulni fog. Amanda nem dicsekedett el boldogságával Különben Pipacs Fábián nem vár tőle lángoló szerelmet, mely egy erdőégéssel fölérjen. Áldott jó, jámbor, ha feleség lesz, felvarrja, ha kell, a kereskedő úr inggombját is, elmegy imádságos könyvével kis- és nagymisékre, istenfélően fogja nevelni gyermekeit — ha lesznek —, egyéb nem is kell. Amanda komoly volt s ez eléggé tetszett Pipacs úrnak. A házasság előtt igen óhajtandó, hogy minden leány magába szálljon, visszanézzen múltjára, nagyot sóhajtson és csak azután tekint­sen a közel jövőbe. A vidámság, mosoly, egyenlő a könnyelműséggel. Csak olyan erény, mint a hülyének a bátorsága, ki nem tudja felfogni, mi az a veszély. A komolysággal a derék vőföskereskedő tehát meg lett volna elégedve, de az már sehogy se ment a fejébe, hogy a szeretett s valószínűleg szerető menyasszony semmi kedvet nem mutat a bizalmas­ságra. Uramfia! más szerelmesek, más jegyesek annyi szívességet előlegeznek és Amanda még csak egyetlen csókkal sem örvendeztette meg, sőt arczát sem hagyta lehelletével érinteni. »Majd eljő az ideje mindennek!« — rebegő Amanda és oly bizalommal tekintett a földre és égre, mintha ki­­vánta volna a Pipacs nélkül való mennybe röppenést vagy az udvarias földnek szives megnyílását. És mégis Pipacsné lesz ! Bizony a magam boldogságáért már nem adtam volna egy fakovát. Vissza akartam indulni Pestre, anélkül, hogy csak lássam is Amandát Miért is néztem ? Vissza úgy sem nézhetem ? . . . Oh, nem ! Látnom kell az oltár előtt! A nagy nap megérkezett. Pipacs urnak szivét nem tapogathattam meg, csak vásznát, hanem azért merek fogadni az örök üdvösségébe, hogy jobban zakatolt, mint egy gőz­malom. Az utolsó napokban szebbnél-szebb tervek fogamzottak meg agyamban. Órákig elültem Irén húgom mellett és szótlan maradtam, mintha egy második Amerikát akarnék fölfedezni nagy töp­rengésemben. Elgondoltam, hogy még­sem kellene szó nélkül ott hagyni Pipacs úrnak Amandát. A legédesebb hangú szerelmes leveleket fabrikáltam, rózsaszín tintával zöld lapra pingáltam le a szívből fakadó frázisokat . . Aztán mind széttéptem. Más menyasszonyának udvaroljak ? . . Kaphatok-e ko­sárnál egyéb választ ? Egy nefelejcs-bokrétát küldtem névtelenül. Összeállítottam a virágnyelv szerint és a közepébe tűztem a két hervadt virágot, melyet egykor a bálban Amanda viselt és én emlékül ejtettem. Többé nincs jogom még e hervadt emlékhez sem. A kocsim már ott várt a ház előtt. A nász­vendégek mind együtt voltak és örültek a fiatal pár leendő boldogságának. Egy részük a fogyasztandó pezsgő élvezetéről is már előre jókedvben nyilat­kozott. Mikor megérkeztek a templomba, Pipacs úr olyan volt mint a pipacs, Amanda olyan mint a halál. Én a templom egyik végébe húzódtam s onnan néztem a rám nézve szomorú jelenetet. Úgy tűntem föl magam előtt, mint az az ember, ki a legnagyobb zivatarban kiáll a szabad ég alá, pedig nem tudhatja, nem csapja-e agyon a másik percz­­ben valami villám. A mama, Amanda édes­anyja megpillantott engem s úgy tetszett, mintha sajnálatot érezne irántam. Legalább annyi részvéttel tekintett felém, hogy pár lépéssel vissza kellett húzódnom. Ebben a perczben Amandára néztem és a villám szinte agyon sújtott. Amit nem vártam, amit nem reméltem, megtörtént. Amanda, úgy látszik, az utolsó perc­ben is gyönyörködik kínaimban, külön­ben nem tűzte volna keblére azt a bokrétát, melyet én küldtem neki. Milyen kitanulhatlan az asszonyi szív ! Amanda perczről-perczre halványult az oltár­nál. Pipacs úr csak azon imádkozott, hogy addig ne történjék semmi baja, mig az »igen« szót kimondja. Imádsága nem teljesült, mert Amanda előtt egy­szerre elborult a világ és ájultan omlott össze az oltár zsámolyánál. Az összes násznép igyekezete, a szentelt vízzel való locsolás sem volt képes többé eszméletét visszaadni. Mint leányt szállították a kocsira s vitték haza. A rémület nagy volt. Amanda útközben félrebeszélt, lázban volt, de Pipacs nevét egy szóval sem említette. Az orvos megvizsgálván a beteget, kijelen­tette, hogy forróláz tünetei jelentkeznek s egyelőre a menyegzőre még csak gondolni sem lehet. Pipacs úr kiadásai nagyok voltak, nem is em­lítve a veranda megcsináltatását, a salugátereket, a lakk­ozott pádimentomot és a huszonöt forintos bukétát, melyet egyenesen Budapestről hozatott menyasszonya számára. Még­hozzá a bájos menyasz­­szony lázas kifakadásaiban mindig a kis nefelejcs­csomót követelte s kereste a kis száraz virágot, hogy csókjaival árassza el. Nem találtam magyarázatot a helyzet szá­mára. Engem szeretne és Pipacsot választotta, mi összefüggés van ebben. Szemem ismét a tükörre tévedt és vettem fáradságot, hogy déli termetemen legeltessem tekintetemet. Bármint fürkésztem, bár­­mint hízelegtem is magamnak, annyit el kellett is­mernem, hogy a hordót bizony valami karcsú por­tékának senki sem fogja tartani. De hátha ? Egy hét múlva, midőn­ben­yire járt, hogy Amanda a legnagyobb veszedelemben van, kopog­tatás hallatszik ajtómon és Pipacs úr lépett be szobámba. Nagyon örvendtem a szerencsének, de semmikép sem tudtam elképzelni a látogatás czél­­ját. Csak nem a nefelejcs-bokrétáért akar felelős­ségre vonni ? Csak nem akarja rajtam megvenni a lakodalomra fordított költségeit ? . . Oh, a helyzet sokkal komolyabb, hogysem ilyesmire csak gon­dolni is lehetne. — Uram ! — kezdő beszédét, amint leültettem. Nemesné ő nagysága, leendő anyósom megbízásá­ból­ van szerencsém uraságodat üdvözölni. — Részemről a szerencse, uram. Mivel lehe­tek szolgálatjára ? — Tetszik tudni, a nők szeszélesek s a férfiak arra vannak hivatva, hogy a nők szeszélyeit teljesít­sék. Mennyivel inkább tartozom én teljesíteni szere­tett menyasszonyom kivánatát, ki már a halál tor­kában van és életéhez valóban kevés a remény. — Szegény Amanda kisasszony! Egy perczre mindketten elhalgattunk, mialatt Pipacs úr egy lepecsételt csomagot vett ki zsebé­ből és adott át nekem e szavakkal: — Tessék elolvasni, ami ebben foglaltatik. — Majd el fogom olvasni, mondom s az asz­talra tettem a csomagot. — Kérem, uram, én előttem olvassa fel, ez a haldokló kívánsága. — Megtehetem uram. Parancs előttem ez a kívánat. Felbontottam a csomagot és Amanda arcz­­képe esett ki belőle. Én is bámultam, de Pipacs úr is meg volt lepve. Az arczkép mellett semmi írás sem volt, minek Pipacs úr igen látszott örvendeni, hanem amint az arczkép fonákjára fordítottunk, legtetején e szó ál­lott: »Naplóm« és alatta a következő pár sor: »Jéghegy«-nek nevezett el, de nem vagyok az, mert égek, lángolok. Aki iránt leghidegebb voltam, azt szerettem legjobban; akinek karomat sem nyúj­tottam, az az első pillanattól szivembe volt fog­lalva. Bocsásson meg Kálmán, ha én vallom be kegyednek szerelmemet és bocsásson meg kegyed is, Pipacs úr, hogy szerelem nélkül akartam neje M­ AGYARORSZÁG ÉS A "NAGYVILÁG. 299

Next