Magyarország, 1973. július-december (10. évfolyam, 26-52. szám)

1973-11-11 / 45. szám

Haderőcsökkentés Kilenc új betű Hosszú tárgyalások kezdetén A kontinens erőviszonyai­ n Bécsből ezután hetenként kétszer sztereotippá váló jelentések fognak érkezni. „Ülést tartott a haderő­­csökkentési konferencia.” Az egy­kori császárváros új Kongress­­hausában tizenhét európai ország­nak, továbbá az Egyesült Álla­moknak és Kanadának a képvise­lői tárgyalnak majd a heti két ülést előirányzó ütemben „a kö­zép-európai haderők és fegyver­zetek kölcsönös csökkentéséről, va­lamint az ezzel kapcsolatos intéz­kedésekről”. A tárgykör hivatalos meghatá­rozását egy új, kilencbetűs betű­szó rögzíti: MURFAAMCE. Ez lép az MBFR helyébe, amelyet éve­ken át a nyugati sajtó igyekezett elfogadtatni. A négy betű annyit jelentett, hogy „kölcsönös és ki­egyensúlyozott haderőcsökkentés”. Az ellentétek Az új betűszó — nemcsak játék a betűkkel, hanem a ma még fennálló és éles kelet—nyugati el­lentét summázata ez. A NATO kö­reiben ma sem titkolják, hogy ab­ból indulnak ki: „A Varsói Szer­ződésnek kedvező nagyobb egyen­lőtlenségek mutatkoznak, mind a földrajzi távolságok, mind a Kö­­zép-Európában szemben álló erők mennyiségének és jellegének te­kintetében”, tehát „kiegyensúlyo­zott” haderő- és fegyverzetcsök­kentést szeretnének elérni. Ez ma­gyarra lefordítva: a Varsói Szer­ződés országai nagyobb arányban csökkentsék erőiket, mint a NATO államai, a Szovjetunió több kato­náját vonja ki, mint az Egyesült Államok, és így tovább. (Így ala­kul ki az úgynevezett aszimmet­rikus megoldás ...) Közismert, hogy a szükségből akarnak erényt kovácsolni: az amerikai szenátus már évek­­óta sürgeti Nyugat-Európából a „GI”-k, a „kiskatonák” hazahoza­talát — főként anyagi okokból. A gyengülő pozíciójú Nixon egyre kevésbé tud ennek a követelésnek ellenállni, tehát meg kell próbál­koznia olyan megoldás keresésével, amely az USA egyoldalú visszako­zását amerikai szempontból is el­fogadható kompromisszummal he­lyettesíti. (Washington a csapat­csökkentési készségének hangsú­lyozásával nyugat-európai szövet­ségeseire is bizonyos nyomást gya­korol: ha ragaszkodnak az ameri­kai jelenléthez, fizessék meg! Eb­ben az összefüggésben érdemes megemlíteni, hogy a következő két évre az amerikaiak 3,3 milliárd dollár, vagyis 8 milliárd márka összegű „deviza-kiegyenlítést” kö­vetelnek a nyugatnémet kormány­tól, továbbá 660 millió dollárnyi, azaz másfél milliárd márkás rész­vételt a csapatok költségeinek fe­dezésében.) A NATO 1968 óta emlegeti az MBFB-t, vagyis a kölcsönös és ki­egyen­sú­lyozott had­erőcsökken­tésre irányuló tárgyalások szükséges vol­tát.­­A Varsói Szerződés tagorszá­gainak Politikai Tanácskozó Tes­tülete 1966 júliusában, a bukaresti ülésén a nemzetközi feszültség csökkentése céljából és a leszere­lés előmozdítására konkrét intéz­kedéseket javasolt. Elsőként a kül­földi katonai támaszpontok fel­számolását, a külföldi csapatok ki­vonását idegen területekről saját nemzeti határaik mögé, mindkét német állam fegyveres erőinek meghatározott mértékű és meg­határozott idejű csökkentését, és így tovább.­ Az Észak-atlanti Szerződés Szer­vezetében a propagandisták nyil­ván azért is vetették fel 1968-ban, egy évvel a szerződés huszadik év­fordulója előtt ezt a békésnek tű­nő javaslatot, hogy bizonyítsák: a NATO korántsem az a kockázatos­költséges katonai koalíció, aminek ellenfelei és bírálói minősítik az „atlanti” országok határain belül és kívül. Nem fölösleges emlékez­tetni ma erre, hiszen öt év telt el azóta, a feledés homályába me­rülnek korábbi körülmények, ak­kori érvek, igények és szükséges­ségek. 1968-ban a NATO urai né­mi aggodalommal tekintettek a huszadik forduló elé. Azért, mert a szövetség fennállásának huszadik évében nyílt meg — az alapok­mány értelmében — a lehetőség a tagállamoknak a kilépésre is! És friss volt a De Gaulle-i lépés ha­tása, a francia kormány akkor — a mai magatartásánál határozot­tabban — fordult szembe a kato­nai integrációval! Ma újabb évfordulóra készül a NATO. 1974. április 4-én az Észak-atlanti Szerződés aláírásá­nak huszonötödik évfordulóját ün­nepük majd. A bécsi haderő- és fegyverzet­­csökkentési tárgyalásokra a NATO olyan zárt hadrendben vonult fel, amely viszonylag egységes fellépést eredményezett az előkészítő sza­kaszban épp úgy, mint a tulajdon­képpeni konferencia kezdetén, az általános politikai nyilatkozatok megtételekor. (Éppen ezért tűnt is fel, hogy Stanley Resor amerikai nagykövet, az USA delegációjának vezetője nem használta már az MBFR betűszót, holott több más NATO-állam képviselője még ez­zel élt. Bizonyára nem csupán a szokás hatalmáról volt szó ese­tükben ...) Viszont a NATO tizenkét kül­döttsége Bécsben látszólag azonos álláspontot képvisel egész sor fon­tos kérdésben: csak a Szovjetunió és az Egyesült Államok európai szárazföldi egységeit kell és lehet szerintük csökkenteni, nem lehet és nem szabad hozzányúlni a légi­erőkhöz, a nukleáris fegyverzetű alakulatokhoz. A NATO egységét van hivatva jelképezni az a gyakorlat is, hogy akárcsak az előkészítő megbeszé­lések idején, Quarles van Afford holland nagykövet az atlanti — közös — szóvivő szerepkörét szin­tén betölti. Az első sajtókonferen­ciáján „közös szövetséges véle­mény” elemeit sietett előtárni, egészen odáig, hogy a csökkentés bonyolult valaminek ígérkezik, de azért a megállapodás lehetséges . Gondok és érvek Kétségtelen, hogy a leszerelési tárgyalások komplikált és komplex voltát majdnem elérő, sokáig el­tartó és viszonylag csekély ered­ményeket ígérő konferenciának ígérkezik a bécsi MURFRAMCE. Jó néhány ország küldöttsége évekre bérelt villát a küldöttség vezetőjének rezidenciájául, szá­mos diplomata gondoskodott már gyermekeinek bécsi iskoláztatásá­ról. A folyosói találgatások szerint 1976-ra, az amerikai elnökválasz­tás évére várható az első részle­ges megállapodás a haderőcsök­kentés vonatkozásában, de csak 5 —10, vagy legfeljebb 15 százalékos arányban apasztanák le akkor is az amerikai és a szovjet egységek létszámát az európai országokban. Ismételjük: amolyan „fotótippek” ezek. Mi a szovjet álláspont? A vi­lág már megismerte Leonyid Brezsnyev beszédéből, amely a moszkvai béke-világkongresszuson hangzott el, négy nappal a bécsi konferencia összeülte előtt. A Szovjetunió Kommunista Pártjá­nak főtitkára kijelentette, hogy meg kell állapodni „Közép-Európa már meghatározott körzetére vo­natkozóan a külföldi, és a tárgya­lásokon részt vevő államok nem­zeti szárazföldi és légierejének csökkentésében”. A Szovjetunió te­hát nemcsak a külföldi csapatok kérdését kívánja a konferencia na­pirendjére tűzni, hanem a közép­­európai országok saját haderői csökkentésének kérdését is. És nem csupán a szárazföldi erőkét, amint ezt a NATO igényli, hanem a légierőkét is! Leonyid Brezsnyev hozzáfűzte: „Nyilvánvalóan el kell ismerni azt is, hogy a csökkentés­nek vonatkoznia kell a nukleáris fegyverrel felszerelt alakulatokra is.” Brezsnyev megnyilatkozásában különös hangsúlyt kapott, hogy „a végrehajtandó csökkentés ne bont­sa meg Közép-Európában és álta­lában az európai kontinensen a kialakult erőviszonyokat”. Ez nyil­vánvaló utalás volt az olyan NATO-törekvésekre, amelyek ép­pen ezeknek az erőviszonyoknak a megváltoztatására irányultak. (Ma­gyar vonatkozásban nem fölösle­ges emlékeztetni arra a NATO- kísérletre, amely a bécsi előkészí­tési szakaszban megmutatkozott: úgy akarták Magyarországot be­vonni a haderőcsökkentésbe, hogy ugyanakkor kihagyták Olaszorszá­got, egyoldalú stratégiai előnyöket akarván biztosítani a NATO-nak. Hiszen Olaszország nemcsak az az Itália, ahol „a citrom virágzik”, hanem amerikai és NATO-objek­­tumokkal telezsúfolt ország ...) A Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága a bécsi konferencia összeültének másnap­ján kifejezésre juttatta: „Európa országainak közös érdeke”, hogy ez az értekezlet, „figyelembe véve az egyenlő biztonság elvét”, ered­ményes munkát végezzen. A Ma­gyar Népköztársaság a MARFA­­AMCE-konferencián úgynevezett különleges jogállással rendelkező állam, így döntött annak idején az előkészítő szakaszban a május 14-i plenáris ülés. Magyar hozzájárulás Bécsben a magyar küldöttség ve­zetője, dr. Petrán János, felszóla­lásában hangoztatta, hogy a ma­gyar kormány megkülönböztetett figyelmet szentel a leszerelés kér­déseinek és támogat minden olyan konstruktív kezdeményezést, min­den kétoldalú vagy több­oldalú alapon kidolgozott intézkedést, amely a fegyverkezési verseny korlátozására irányul. A fegyveres erők és a fegyverzetek kölcsönös csökkentését Közép-Európában je­lentős lépésnek minősíti a magyar kormány az általános és teljes leszerelés céljának elérése felé. A magyar küldöttség közölte, hogy a delegáció tagjai élve az ügyrend biztosította lehetőségekkel mindent meg fognak tenni azért, hogy a tárgyalások eredményesek legye­nek. (Az ügyrend értelmében a magyar küldöttség is felszólalhat minden kérdésben és dokumentu­mokat köröztethet, csak elnököt nem adhat az ülésekre, azokon ugyanis a 11 teljes jogú ország képviselői elnökölnek.) A bécsi tárgyalások ütemét a szocialista küldöttségek gyorsíta­ni kívánják, szemben a nyugati időhúzó taktikával, amelynek már nem egy jele megmutatkozott. A szovjet delegáció magatartását Brezsnyevnek az a bejelentése ha­tározza meg, hogy a Szovjetunió már 1975-ben kész lenne tényleges intézkedésekre a fegyveres erők és a fegyverzet csökkentésében. pálfy József SAJTÓIGAZOLVÁNY - MÁR AZ ÚJ RÖVIDÍTÉSSEL Számos diplomata gondoskodott gyermekeinek iskoláztatásáról MAGYARORSZÁG 1973/15

Next