Magyarország, 1899. augusztus (6. évfolyam, 210-240. szám)
1899-08-05 / 214. szám
Budapest, 1899. szombat, augusztus 5. MÄGYAE©ESZiQ béke ? S lehetséges-e ebben az ellentétekkel teli században az erők összeütközését sikeresebben megelőzni, mint a gazdasági szervezkedések intézményével, a melynek már neve is békét jelent ?! Budapest, augusztus 4. Kitüntetett osztálytanácsos. A király Emmerling Vilmosnak, a kereskedelemügyi minisztérium osztálytanácsosának, kitűnő szolgálatai elismeréséül a harmadosztályú vaskorona-rendet adományozta. Ez a rendjeladományozás az első fecske azon kitüntetések sorában, melyek a kiegyezés befejezése alkalmából rövid idő múlva publikáltatni fognak. Emmerling Vilmos a kereskedelmi minisztérium vám- és kereskedelmi ügyeinek referense. A kiegyezésnek kereskedelmi javaslatait ő készítette elő. Részben ezen érdemei elismeréséül nyerte most a magas rendjelet. A részletügyekről szóló törvény. Értesülésünk szerint a kereskedelmi minisztériumban a részletüzleteket szabályozó törvénytervezetet már elkészítették. A tervezet megvitatása czéljából a kereskedelmi miniszter szeptember hónapra ankétet szándékozik egybehívni. Új kisegítő bírák a Kúrián. Az igazságügyminiszter, mint az «Ügyvédek Lapja» írja, Fráter Imre nagyváradi, Mészöly Lajos győri és Makay Dezső budapesti kir. táblabirákat a m. kir. Kúriához kisegítő biráknak rendelte be. A Petőfi-ünnnep. Budapest, aug. 4. A mily szépen és igazán dicséretes alapossággal emlékezett meg a nagy német sajtó Petőfi félszázados ünnepéről, a franczia lapok alig vettek tudomást a világ egyik legnagyobb költőjének ünnepléséről, s ami keveset írtak is róla, az botrányosan felületes és hibás volt, így például a Parisban megjelenő Liberté, a kamara progresszista csoportjának lapja, a következő tudósítást közli a magyarországi Petőf-ünnepekről: Petőfi Sándornak, a legnagyobb magyar költő halálának ötvenedik évfordulóját egész Magyarország megünnepelte. Budapesten a szoczialisták is részt vettek a költő szobra előtti tüntetésben. Körülbelül tizenötezren mentek oda, miközben ezeket a jelszavakat kiáltották: Általános szavazati jog ! Igazság nélkül nincs haza. Kenyeret és szabadságot ! Az ünnepségekben a kormány egyetlen tagja sem vett részt közvetlenül. Ezt a távolmaradást azzal okolják meg, hogy a kormány oroszellenes tüntetésektől tartott, miután Petőfi Szibériában, orosz rabságban halt meg. De ilyen tüntetés egyáltalán nem történt. Ez a tudósítás természetesen elsősorban párisi laptársunk szégyene. Hibás azonban a hivatalos magyar sajtó is, amely a nagy nemzeti ünnepről semmi tudósítást nem adott a külföldi sajtónak, amelyet pedig egyes — a kormányt érintő kérdésekben — fontoskodó közleményeivel valósággal el szokott árasztani. A párisi szégyen után valósággal jólesik az az elismerés, amely — bár egy kisebb nemzet, keretéből — annak egy európai nevű írója részéről nyilatkozott meg. Brábek Ferencz cseh író, a magyar írók és költők, különösen Petőfi műveinek jeles fordítója ugyanis, akit e téren szerzett érdemeinek elismeréséül a Kisfaludy-Társaság is levelezőtagjai sorába választott, a lezajlott nemzeti ünnep alkalmával Prágából az alábbi levelet küldte Bartók Lajoshoz: «Nagyságos Uram! Ebben a pillanatban én is szivemmel ott vagyok, ahol Petőfinek nagy szelleme az egekre szállt, hogy onnét sugarait nemzetére örök időkre áraszthassa. Petőfinek dicső emlékét nemzetünkben is fölébreszteni óhajtván (költeményei nagy részének fordítását már évek előtt 1871-ben adtam ki) az idén életéről és költészetéről tanulmányt irtani, a melyet néhány hónap óta a Cseská Revue közöl. Egyidejűleg az eddigi füzeteket, melyek a Petőfiről írt tanulmányt tartalmazzák. Nagyságodnak azzal származtatom át, hogy a többieket is megjelenésük után át fogom küldeni. Nagyságodnak őszinte tisztelője Brabek Ferencz». * Londonban, az Angliában élő magyarok szép ünnepet rendeztek vasárnap, a mikor zsúfolásig megtelt a Westminster Abbey Poets Cornerja, hol a legjelesebb angol költők és színészek hamvai pihennek. A hat órai isteni tiszteleten jelen voltak a londoni magyar előkelő társaság tagjai közül mindazok, akik Brightonban s a közeli countryn töltik a nyarat. Az isteni tisztelet után remek piros és fehér szegfűvel díszített pálmaágat helyeztek Shakespeare sarkofágjára, melynek óriási nemzetiszín szalagjára magyar és angol nyelven és a felirat volt hímezve : Coriolanus írójának , Coriolanus fordítója halálának 50-ik évfordulóján. A londoni magyarok — 1899. juli 31. A szalagot a Westminster ereklyetárában fogják elhelyezni. A szép ünnepségen részt vettek: Berchtold-Károlyi Nandine grófné, Leiningen Erzsébet grófné és gyermekei, özv. Orczy Bódogné grófné, Wass Emma grófnő, Bubna Ferenczné grófné, Görgey Berta, Hughes-Hughesné Bajza Ilona, Lady Konstam, Crips-Dayné Klapka Márta, Michelis-Janicsáry Ilona, Kordy Médi és Ritta, Molitor Amelic, Dansachner Teréz, Peirano-Mártonffy Róza, Baile- Knight Fiola Teréz, Korbay Ferencz, Peirano Rikárd, Leiningen-Barwell Rikárd, Sztranyanszky László, Rozsnyay Kálmán, Róth-Rónay Kálmán, Reich Emil és neje, Kropf Lajos és az angol művész- és íróvilág jelesei közül Sir Henry Irving és fiai, Ellen Tony, Brandon Thomas és neje, Martin Harvey, a Prince of Wales igazgatója, Paul Konody, Antonie Hope, Sargent, Alma-Tadema, Goodwin, Amerika legjelesebb színésze, Lauret Emil, Mr. Buttler Petőfifordító, Herbert Eves, Orlando Barnet stb. * Abból az alkalomból, hogy Pápán Petőfinek és Jókainak szobrot akarnak emelni, a szoborbizottság a gyűjtésre felhívást bocsátott ki. A felhívás, amelyet dr. Fenyvessy Ferencz, Veszprém vármegye főispánja, a szoborbizottság védnöke, dr. Hegedűs Lóránt orsz. képviselő, a bizottság elnöke, Harmos Zoltán, a pápai Jókai-kör alelnöke s a bizottság társelnöke és Győri Gyula tanár, a bizottság jegyzője írt alá, így kezdődik : Szobrot Petőfi és Jókainak! Emeljünk szobrot Petőfi Sándornak és Jókai Mórnak! Emeljünk szobrot e két szellemóriásnak! Öntsük érezbe a magyar nemzet e két világító oszlopának alakját! Állítsuk fel a szobrokat itt, hol a nagyság csirái felfedezni kezdettek! Állítsuk fel a szobrokat itt, honnét világhódító útjukra megindultak! Állítsuk fel a szobrokat Pápán, azon a helyen, ahol Petőfi és Jókai iskolázott, állítsuk fel azokat Petőfi halálának ötvenedik évében. A fölhívás az adakozók figyelmébe ajánlja, hogy a kegyes adakozás és gyűjtés útján befolyt összeget, a gyűjtők és adakozók névjegyzékével együtt, legkésőbb ez évi október hónap végéig, Hermann Pál bizottsági pénztárnokhoz Pápára, (vagy egyszerűen a Petőfi-Jókai szoborbizottsághoz Pápán) kell megküldeni.* A vidéken lefolyt Petőfi-ünnepekről még egyre érkeznek hozzánk a tudósítások, amelyek a vidék igazi kegyeletéről tanúskodnak. így szép ünnepet ültek a csikvármegyei Kászonfürdőn, ahol Embery Árpád udvarhelyi tanár indítványára egy aranyserleget vásároltak, azzal a rendeltetéssel, hogy a A nő fölött, aki fehér kezecskéivel a költő szívébe egyenként szúrta a bántalmak valamennyi tövisét, mikor megszerette, még alig virult el tizenöt tavasz. Campaniában született, valószínűleg egy rózsakerekben,oly szép és virágra emlékeztetően kecses volt, éjjel kellett születnie, mert szemeiben a csillagos ég tündökölt és újszülöttül a feje fölött okvetetlen valamely ábrándos csalogány csattogott, mert máskülönben nem szólt volna oly zengő hangon az ajka. Tibullus az ő szeme ragyogásánál lett költő. És ezért meg kell bocsátani a hűtlenségét, hiszen az első, aki megbocsátott, Tibullus volt maga. Délia nélkül a legnagyobb elégia-költő, sohasem irt volna elégiákat. Délia szerette Tibullust, aki szende volt bár és szemérmes — finom erotikája egy szűz lány gyöngédségét leheli ki — a mellett sodróan tüzes és ellenállhatatlanul forró is tudott lenni és később valószínűleg a költő pedumbeli nyaralójának úrnője lett vén, ha Messala makacssága éjszakra nem kényszeríti az ifjút : háborúsdiba. A szerelem hárfája talpig aczélt ölt, és fagyba, hidegbe, csaták förgetegébe indul. Suva beszélt Déliájának a válás fájdalmairól , a bucsúzkodás éjjelén zokogva borult lábacskái elé és megremegtető szívét izzó vallomásaival. Délia megindult és az utolsó pillanatot elérzékenyedésében, bárha addig mindig ellenállottak, az első szeretkezés gyönyörével viszonzák az ifjú ölelését fehér karjai. Szivében egy üdvösséggel, lelkében egy feledhetetlen és mámoros ködével és fejében a legédesebb emlékek forró felhőjével így indult a vad gallusok ellen Tibull. * A háború elzugott s a római sasok győzelmesen repülték be a széles Galliát, a légiók diadalmenetben tértek vissza Itáliába és diadalittas serege élén büszkén vonult be Rómába a győztes triumfátor , Marcus Valerius Messala Corvinus. Délia remegve és pirulva várta vissza kedvesét, aki pártáját szerelmi zálogul vive Galliába. És az nem tért vissza . . . Ha akkor elébe lép, szőke fürtéin, a győző cserkoszorújával. Délia mindörökre rabnője lett vona a hősiesség glóriájában ragyogó költőnek. Ám Tibull nem volt a triumfáló sereg falanxai között. Az elhalványuló Délia szomorúan ejté ki kezéből a rózsafüzért, mit kedvese számára font, míg egy éles centurió gúnyosan felelte kérdésére, hogy a gyönge gavallér Corda szigetén maradt — betegen . . . Gyűlöletes szó. Gyilkosa a nő szerelmének. — Beteg ! . . . rebegte Délia kényes szemekkel. De történeti tény, hogy a következő perczben már ajábiggyesztve ismétlő : beteg ! . .. Mikor itt előtte izmos, erőteljes és egészséges férfiakból egy egész hadsereg . . . A hírhozó katona, akinek arczán rézvéres patinává sűrűsödött a por, izzadság és vér, átkapta a leány derekát: — Sohse busulj, rózsám. Kinek a leánya vagy ? Én elveszlek a nyavalyás helyett feleségül. És megzörgette tüszőjét. Száz arany csöngött abban és egy drága gyöngyfüzér türkizcsattos vége arasznyira lógott ki belőle. Délia hallotta az arany pengését, látta az igazgyöngyök ragyogását és az izmos légionáriusnak nem mondott nemet. Priapusra , két legfőbb istenségének hogy tudott volna ellenállni .... Ugyanebben az időben szerzé Corda szigetén árnyas pálmák alatt legsóvárabb és legszebb elégiáját a beteg költő, amelyben a viszontlátás gyönyörét oly óriási nagynak képzelő, hogy a pillanattól félt . . Visszatértekor Déliát asszonyul találta. Bánata nem ismert határt. Buját borba akarta temetni, de a fanyar faleriumival kevert édes chicsi bor még színül fogyasztva sem mámorositotta meg. Sokáig járt hűtlen kedvese ajtaja elé és e zár előtt igen sok könyet elsírt és azok Déliát végre is meginditák. Hiszen «nem rejthetett gyönge szivébe követ». Egy-egy boldog órácskát lopott elázott férjétől a költőnek, akivel oly édesen lehetett átturbékolni az élét, később azonban teljesen elhidegült tőle. Egyik csillaga lett a római «vie galant»-nak s mert ezeknek a bájos csillagoknak a tündöklését a verőfényes tengeri fürdőkben becsülték meg legjobban. Délia Truszk és Bajae habjaiban fürdőzött nyaranta — üdülés tekintetéből . . . * Bizony sokáig tartott, mig a seb behegedt, de — behegedt mégis, legalább úgy a hogy —— igen. És eljött az idő, mikor már Nemezist szerette és csakis őt szerette és Nemezis nem szerette őt . . . Tibullus mondja, hogy ez a leány bámulatosan szép volt és ezt Tibulltól elhinni lovagias kötelesség. Aki bevallja azt, hogy római létére dobraüttette ősei képét, mind, valamennyit, csakhogy Nemezis aranyszomját kielégíthesse, annak szavai férfiak között is hitelre méltók. Tehát Nemezis gyönyörű volt. Vannak asszonyok, akikkel együtt jár a rózsa alata. Tibullus mondja, hogy Nemezis nyomában egy egész rózsaerdőé haladt. Amit pedig magán viselt, az felért egy kisebb királysággal. Petrónius szavai szerint «szőtt levegőben» járt, oly lehelettszerűen finom volt a testét fedő patyolat. Dús szőke haját illatos nárdussal szagosíták belé a Vöröstengerből való csigahéjakat tűzött, majd igaz gyöngyfüzérből csavart lantocska szorította kontyba föl, melynek közepén 3