Magyarország, 1905. február (12. évfolyam, 29-54. szám)

1905-02-01 / 29. szám

11 MAGYARORSZÁG___________Budapest, 1905. szerda, február 1. r . áll és ő ahhoz ragaszkodik s nem lép koali­­c­zióra a Tisza pártjával. Andrássy Gyula gróf és a disszidensek épp úgy szeretik Tiszát, mint Tisza őket, s Andrássy mindennap ol­vashatja az „Az Újságában az ellene emelt vádakat, hogy minden bajnak Andrássy Gyula az oka és mindenért csak ő a felelős. Kíván­csian várják, hogyan öleli Tisza keblére Andráss­yt, s ha ismét összeködnének és egy párton lennének, hogyan vetné nyakába a hurkot. Valóban, a 67-es pártok koalícziója nagyszerű rögeszme. Igaz-e, hogy a király a 67-es törvényekhez feltétlenül ragaszkodik ? Igaz-e, hogy a 48-as párttal kormányozni nem akar? És ha igaz, mi következik belőle? Ezt vegyük Szemügyre. Törvényt csak törvénynyel lehet megvál­toztatni s a 67-iki törvényeket is csak a jog­folytonosság sérelme nélkül lehet módosítani. Ez megkönnyíti az átmenetet a királynak is, de aziránt ne ámítsa ő felségét senki, hogy a nemzet ítélete után a régi politikai gyakor­lat folytattathatik. A függetlenségi párt tartozik elvhűségének s tartozik a nemzetnek azzal, hogy az osztrák militarizmus, germanizáczió és kizsákmányolás ellen Magyarországot meg­védje és állami függetlenségét kivívja. A leg­alkotmányosabb király tudhatja és tapasztalni fogja, hogy az új parlamenttel a régi politi­kát folytatni nem lehet. Tehát irányváltoztatás kell. A szabadelvű párt és Tisza, az udvar és a generálisok ma­kacsságában bíznak. Azt hiszik, hogy a király nem fog engedni, mert Beck, Pittreich, Bolfras és Goluchovszki, no meg Fejérváry, Khuen és Tisza lebeszélik. Föltéve, hogy a királyban nem csalódnak, mi következik ebből? Parlamentáris kormány, melynek többsége volna, ily módon nem alakulhat. De ha a király a parlamenten kívül veszi minisztereit, s egy hivatalnok-kormánynyal experimentálna, vagy egy szabadelvű minoritási minisztéri­ummal akarná az ország ügyeit intéztetni, ennek következménye nem lehetne más, mint a konfliktus a kormány és a törvényhozás között. Leszavaznák a minisztériumot. Nem kapna indemnitást, folytathatná az ex,­levet, nem kap im újonezot, nem kapna kereskedelmi szerződéseket, nem kapna adókat s az állam, a közigazgatás és a hadsereg egész rendje megzavarodnék. Ezt csak nem akarhatja ő felsége ? Csak Tisza erőszakos természete gondolhat ilyent. Megpróbálta tanácsát követni a ki­rály s most látja, hogy ez hova vezetett. A makacsság politikája jövőben sem lehet sze­rencsésebb. Tegyük fel, hogy az a miniszterelnök, akit Tisza ajánl, nem boldogulván, másodszor is feloszlatja az országgyűlést. Mi sem kívána­tosabb ennél. Hiszen írmagja sem kerül akkor vissza a szabadelvű pártnak. Gyászmagyarkák lesznek azok a liberálisok, kiket egypár kincstári ke­rületből a kormány mutatóul behozhatna. Tisztességes, becsületes magyar ember egy sem vállalhatna szabadelvű jelöltséget. A vesztegetés taktikája most is kudarc­ot val­lott, a Ház feloszlatása tehát czélhoz nem vezetne. Az auliku­s liberalizmusnak tehát, ha ma­­kacskodik, , egyetlen kormányzati módja lenne: az abszolutizmus. A koronázási esküt ha meg lehetett sérteni, a királyi hitlevéllel együtt szét is lehet tépni, de ki merné ezt ő felségének tanácsolni? Az az abszolutizmus nem lehetne többé ma­gyar, hanem csak idegen, katonai és osztrák. Azzal szemben az egész nemzet passzív vagy aktív rezisztenciával küzdene. Tehát ez az utolsó módszer sem lehetséges, a katonai abszolutizmus, kivált amikor Orosz­országban forradalom van. Kasl Ivor báró: Örök dicsőség! Örök dicsőség néked, nemzetem! A párt-bálványt hogy összetörted. Szörnyebb nem volt az ó­kor Baálja sem, Amelyet emberáldo­z­tal tömtek. A Minothaurus is a porba hullt, Már csak vonaglik Bécsben szörnyű teste. Theseusunk volt: Apponyi, Kossuth, Ariadné fonaluk a hon szerelme. Örök dicsőség néked, nemzetem, Hogy az alkotmánytiprót eltiportad. Mily ébredés! — Valónak sem hiszem. — Csak édes álom tán'? — De óh ! csak folytasd! Most láthatod, hogy sorsod rajtad áll. Győzhetsz egy pokol bécsi ördög ellen. A hetyke hős­öm Bécsig meg sem áll. Kiűzte a maga idézte szellem. Örök dicsőség néked, nemzetem. Hogy harczra keltél s küzdtél télbe, fagyba. De százszorosan átkozott legyen, Ki ellenáll, vagy harc­zod abbahagyja. Ivánka. István. A szív emlékezete. Irta : Catullé Menttes. — A Magyarország tárczája. — I. Az egész ország gyászolt és szomorkodott és senki sem tudta, hogy mi fog következni. Mióta özvegy lett, a fiatal király nem törő­dött az államügyekkel, hanem éjjelt-nappalt sírva töltött el meghalt feleségének arczképe előtt. Az arczképet ő maga festette; még fele­sége életében megtanult festeni, véteknek tartotta, ugyanis, hogy másnak megengedje, hogy forrón szeretett feleségének vonásait megörökítse. A király féltékeny volt, féltékeny emberek pedig nem szeretik, ha azt, akit szeretnek, a festők vizsgáló szemmel nézegetik. A festő nem visz át mindent a vásznára abból, amit lát, valami visszamarad a szemében, esetleg a szívében, amit nem lehet elvenni tőle, — így gondolkozott a király és ezért maga fes­tette le feleségét. Mióta a királyné meghalt, ez a kép volt egyetlen vigasztalása. Nem tudta a képet könnyek nélkül nézni, látása fájdalmas volt, de ezt a fájdalmat nem adta volna oda az életnek valamennyi gyönyörűségéért. Semmi iránt, sem érdeklődött. Hiába jöttek hozzá miniszterei megdöbbentő jelentésekkel, hogy Ormuz királya nagy haddal támadásra ké­szül, nem is hallgatott rájuk. Nem törődött beszédükkel, hanem tovább elmerült a kép nézésébe. Egy nap egyik kamarása azt az alázatos megjegyzést koc­káztatta meg, hogy a leg­nagyobb és legigazabb fájdalom sem tarthat örökké. A királynak vannak kötelességei népe irányában, emeljen valakit m­aga mellé a trónra, akár egy császár, akár egy paraszt leányát. A király borzasztó haragra gerjedt e beszéd hallatára és saját fenséges kezeivel hajította ki a kamarást. Azután a körülállók­­hoz fordult: — A szörnyeteg! Azt akarta, hogy hűtlen legyek az ő emlékéhez! ... Le kellene fe­jeztetnem a szentségtörőt! Nektek pedig mondom és hirdessétek ki mindenütt, hogy nem fogja asszony trónomat és palotámat megosztani) hacsak nem hasonlít tökéletesen ahhoz, akit elvesztettem ... Itt a képe, néz­zétek meg jól! A király tudta nagyon jól, mikor ezeket a szavakat mondta, hogy nem lett hitelen fe­lesége emlékéhez, hisz nem volt nő hozzá fogható az egész világon. Ő volt a legtöké­letesebb szépség. Kétszer pedig ugyanaz a csoda sohasem ismétlődik. Óh, azok a nagy, ragyogó fekete szemek, a csodálatos, selyemhez hasonló sötét haj, amely zizegő palástként borult a királyné vállaira, a magas, hófehér homlok, a nyájas mosolygású ajkak,­­ ahhoz hasonló nem­ volt, de nem is lesz többé ezen a földön. És ha a mese ismétlődött volna is, ha a tündé­rek egy leánygyermek bölcsőjében ajándék gyanánt összehordtak volna minden szépet, a szerencsés gyermeknek még akkor sem le­hetett volna olyan fekete haja, olyan mély tüzű szeme és olyan elragadó fehér homloka. II. Hónapok múltak el, eltelt egy esztendő is, de a király állapota, szomorúsága nem vál­tozott. Az Ormuzból érkezett hírek mind nyug­talanítóbbak voltak, de a király nem törődött az országát fenyegető veszedelemmel. A mi­niszterek vetettek ugyan ki hadiadókat a király nevében, de ahelyett, hogy a hadsere­get szerelték volna fel, a szépen csengő ara­nyakat feneketlen zsebükbe sülyesztették. Az ország nyögött a súlyos adók alatt és mégis nyitva állt, a hódítani vágyó ellenség előtt. Az elégületlenség napról-napra növekedett, mind többen csoportosultak a királyi palota előtt, hogy kérjenek és panaszkodjanak. A kérésből, követelésből majd lázongás lett és a népet katonaság verte szét. Mindebből a király nem tudott semmit. A szerencsétlen király minden idejét ott A helyzet. — Saját tudósítónktól. — Budapest, január 31. , Spekulácsió Andrássyval. A bukott Tisza-klikk mérgében bűnbakot keres és megtalálja azt — Andrássy Gyula személyében. Ő az oka mindennek, az ő ál­lásfoglalása és agitácziója döntötte el a vá­lasztásokat az ellenzék javára. A Tiszához legközelebb álló lap folytonosan a legmérge­sebb kirohanásokat intézi Andrássy ellen. Emellett csodálatosképpen azt hangoztat­ják folytonosan a bukott szabadelvűek, hogy a jövő miniszterelnök nem lehet más, mint Andrássy Gyula gróf és ők, Tiszával együtt, készek őt támogatni. Mi a magyarázata ennek az ellentmondásnak ? Pedig a magyarázat nagyon egyszerű. Itt egy rút spekuláczió folyik. A tendenczia az, hogy a diskreditált szabadelvű pártot Andrássy népszerűségével és intakt egyéniségével restaurál­ják, azután pedig, mikor már a szabadelvű párt régi erejét visszanyerte , Andrássyt, megbuk­tassák és ismét Tiszáék vegyék kezükbe a hatalmat. Ezért kell a bukás minden ódiumát Andrássyra kenni, hogy ő már ezzel az ódiummal terhelten vegye át a kor­mányt. Az a reménységük, hogy­ az ilyen megterhelt, ennélfogva gyönge kormány a későbbi nehézségekkel megküzdeni nem tud, de arra elég jó lesz, hogy a szabadelvű párt többségét újra megteremtse. Szóval, meg akarják ismételni a Széll Kálmánnal űzött rut játékot. Támogatják, de ugyanakkor demoniziálják. Annyi bizonyos, hogy ha Andrássy a szabadelvű pártra támaszkodva alkot kabinetet, ez a kabinet rendkívül gyönge lesz, mivel hamarabb megbuktatja azt a pártjabeli intrika, mint az ellenzék oppo­­zíc­iója.

Next