Magyarság, 1971 (47. évfolyam, 1-48. szám)
1971-01-22 / 4. szám
NUUCAHIAM AMERICAN Vol. XLVII. évfolyam 1971. január 22. No. 4. szám. Egyes szám ára: 15 cent Sen. Edmund MUSKIE zarándok utón /T/. Sen. Edmund Muskie egyike azoknak, akik a demokrata párt részéről elnök-jelöltségre pályáznak. Több aspiráns van. Van aki még csak kelleti magát és noszogatásra vár és van, aki már nem titkolja elnökségre irányuló ambícióját. Ilyen aspiráns Edmund Muskie. A jelölő konvencióig még vagy másfél év telik el, de ő már meg is tette a jelölés érdekében az első lépéseket, bizonyára számítva arra, hogy a demokrata konvenció ismét olyan viharos lehet, mint legutóbb volt, tehát célszerű idejében előnyre szert tenni. A jelölésre indulók mezőnye valószínűleg népes lesz azon a konvención és testvérharc, fej-fej melletti “hajrá” várható az utolsó métereken.. Úgy látszik, hogy a demokratáknak egyetlen konzervatív indulója se lesz a küzdelemben, hanem csak liberális. Esélyes konzervatívok aligha lesznek a küzdőtéren, mert a déli demokraták, akik valójában a régi és igazi demokraták, már idegeneknek érzik magukat az egyre jobban liberális oldalra eltolódott, de ma még demokratának nevezett pártban. Nincs is mit keresniük abban a mezőnyben, amelyben jelölésre semmi esélyük sincs. Ez a körülmény azt példázza, hogy a jelölés a liberálisok belügye, testvérharca lesz és az 1972-es választás a konzervatív és a liberális felfogású szavazók választási küzdelme és döntése lesz. De megjelölhetjük, illetve megfogalmazhatjuk mondanivalónkat más szavakkal is, így konzervatív helyett írhatunk jobboldalit vagy konstruktívet, — liberális helyett pedig baloldalit és destruktívet. — Az idő előrehaladásával ezek a fogalmak letisztultabb és világosabb értelmet fognak nyerni. Ez a fenti helyzetkép adja meg a magyarázatát annak, hogy Len Muskie miért kezdte meg a jelölés elnyeréséért indított akcióját egy külföldi utazással, belföldi programadás helyett. Ugyanis sokkal nehezebb utazgatni belföldön, a megoldásért kiáltó súlyos problémák szövevénye között. Ez az utazás bizony egy liberális honatya részére sok “átszállással” járna. Nehéz kiböngészni a sima előhaladáshoz szükséges “csatlakozásokat”. A politikai menetrend nem eléggé útbaigazító ezen a téren és sok a veszélyes kanyarulat. Ő tehát, — minden jel szerint — más utat-módot választott. Egy látszatra könnyebb és célravezetőbb módját a jelölés elnyerésének Először is elutazott Izraelbe. Ez első pillanatra úgy tűnik, mint egy zarándokút a Szentföldre és aZégiek kegyének elnyerése végett. Valóban az, de modern kiadásban. A példa nagyon régi. Már a görögök se mulasztották el, hogy valami nagyobb vállalkozásuk előtt el ne zarándokoljanak IDelephoi-ba, a híres jósdához, megkérdezni Pythia papnőt a vállalkozás sikere felől, miközben nem mulasztottak el mizdac ajándékokkal befolyásolni a kedvezőbb jóslásokat. Ez esetben Golda Meir a Pythia, a Tel Aviv-i jósda “háromlábú” székén ülve. És ha Len, Muskie gazdag ajándékokat nem is tudott adni, de ahoz mód nyílhatott, hogy annál több ígéretet tegyen megválasztása esetén az ingatag háromlábú széknek egy négylábúval való kicserélésére. Szinte sejthető a körülményekből, hogy mi lehetett a jóslat... Ez nem lehetett más, mint az, hogy meg kell szerezni, ki kell érdemelni az amerikai zsidóság teljes támogatását, mert e nélkül a demokrata párti elnökjelölés el nem érhető és ehez egy moszkvai zarándoklat sikeres abszolválásán keresztül szerezhető meg az érdem. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen átvitt értelmű jóslás, ha az megtörtént, nem az lehetett, hogy utazzék Angliába, Franciaországba, vagy Nyugat-Németországba, hiszen ezek az államok amúgy is szigorúan kézben vannak tartva, hanem utazzék Szovjetoroszországba, mert — ugyebár — ezzel az országgal úgy Amerika, mint Izrael a legjobb baráti viszonyban, valósággal testvéri egyetértésben áll. Es Sen Muskie nyomban el is utazott Moszkvába. Ilyen nehéz feladatot csak a mondabeli Heraklész kapott, hogy megszerezze általa a halhatatlanságot.... így vált Edmund Muskie utazó nagykövetté Tel Aviv és Moszkva között, enyhülésre bírni utóbbit az arabok melletti háborúskodásban. És így vált nyilvánvalóvá, hogy a demokrata párt elnökjelöltségének az elnyeréséhez itt, Amerikában — Moszkva jóindulatára is szükség van. Mindez ajobb belátás érdekében, mert aki haragot mer tartani Moszkvával, az ne akarjon Amerika elnöke lenni. A négy óra hosszat tartó marathoni tárgyalás arra mutat, hogy Muskie szívesen látott vendég volt Moszkvában, tehát Tel Aviv szerint alkalmas elnök lesz Amerika számára, hacsak nem akad egy olyan aspiráns, aki a Tel Aviv-i isteneknek teendő hasznossági ígéreteivel túl fogja szárnyalni Sen Muskiet. — Hogy ez a “keleti nyitás” mennyire fogja segíteni az, elnökjelöltség elnyerését, az a jövő titka. És még inkább a jövő titka, hogy az elnökjelölés elnyerése esetén mennyiben fogja ez elősegíteni a szavazók többségének a megszerzését is. A második világháború alatt és után nagyon gyakran emlegetett, a győzők intézkedéseit indokló, jelszó lett a félelem nélküli élet, amely félelem az európai nacionalizmus elterjedése miatti félelem volt. És most negyedszázaddal a második világháború után, a félelem nélküli élet Amerika legkomolyabb belpolitikai problémájává vált. Az amerikai választók pedig jogosan kérdezhetik, hogy Len Muskie “keleti nyitásának”, az ő elnökjelöltségének elnyerésén kívül, mi köze Van a békésen, félelem nélkül dolgozni, építeni akaró amerikai polgárnak ehez a problémájához? És mi haszna van Sen Muskie izraeli zarándokútjának? Hát már odáig jutott volna Amerika, hogy az elnökválasztással kapcsolatos legsajátosabb belügyiben Moszkva rokonszenve, vagy ellenszenve is szóba jöhet? .» MILTON J. SHAPP Nyílt levelek Penna-kormányzót beiktatták a Daily News-ból Harrisburgban január 19- én beiktatták Pennsylvania új kormányzóját GoV. Milton J. Shappot.• Farkasordító hidegben zajlott le a ceremónia az állam hatalmas kormányzói hivatalos épülete előtt a lépcsőkre épített faemelvényen. Elsőnek egy rabbi imádkozott, majd egy katolikus főpap, azután a Penna's Supreme Court főbírája, John C. Bell odatartotta M. J. Shapp elé a Bibliát, és az új kormányzót feleskette. Ernest P. Kline, helyettes kormányzó egy órával korábban tett esküt egy másik bíró előtt. Az eskütétel után Shapp kormányzó és felesége előtt a kegyetlen hidegben a díszes felvonuló csoportok futva tettek eleget szerepüknek. Sok demokrata vezető volt köztük Shapp kormányzó tízperces beszédet mondott. Este a Penn-Harris Motor Inn-ben és a Zembo Mosqueban nagy beiktatási bál volt. 4,000 táncos tömörült össze a motel báltermében, melynek befogadóképessége csak 2,000. Olyan hőség volt, mint egy törökfürdőben. Harrisburg azon az estén carneválvárossá változott.* Shapp kormányzó első óráit nagyon megkeserítette a Demokrata Párt “masinája”.. Un ‘cocus’ tanácskozások voltak többfelé és az állami szenátus úgy látszik, hogy az új kormányzó által kinevezett kabinet-tagok elfogadását elutasítja a most következő, hétfői első gyűlésen. A “palotaforradalom” oka az, hogy Shapp “nagyon független” volt, nemcsak a megválasztása idején, hanem a kinevezéseknél sem kérte ki a hivatalos dem.-véleményt... A NEW YORKI rendőrök abbahagyták a tüntető felvonulásokkal fűszerezett sztrájkot. —• “Különös csend” címen.—“Mialatt a II. világháború folyamán a hadseregben voltam, a tisztektől naponta hallottam előadásokat a nácik és Hitler rettenetes voltát illetően. A koreai háborúban nem hallottam előadásokat a kommunisták vérszomjas voltáról. Barátaim, kik Vietnamban szolgáltak, ugyanezt mondják: Miért ?” □ “Miért van az, hogy ultraes ál-liberálisok az egekig ordítoznak, amikor a keménysisakosok elvernek néhány embert, de gyanúsan csöndben maradnak, amikor háborúellenes elemek s a hozzájuk hasonlóak azt állítva, hogy a békéért menetelnek,, , lázadókká, gyújtogatókká, vandálokká változnak? Barátom! Micsoda kettős standard van ma Amerikában!” □ Ha tetszik vagy nem, __ ign*w a nevén nevezi a dolgokat. Egy sincs olyan az általa megtámadott személyek között, akiknek a közéletben való megjelenése nélkül az országnak nem menne jobban. Nézzük csak az ő célpontjait: Students for a Democratic Society, Weathermen, Black Panthers, Fulbright, Hatfiel Goodell, McGovern, a defetisták és a vietcongista radikálisok.” n “Vixon elnök fegyverszüneti propozíciói ellenére ,d_ mégiscsak inkább úgy fejezném be a háborút, hogy kiképezhetnék 10 vietnami vízalatti úszót /“fragmen”/, és ellátnám őket a szükséges robbanóanyagokkal, transportációval, stb. s szabadon engedném őket a Haiphong kikötőjében. Missziójuk sikeres befejezése után mindegyiküknek egy 25.000 dolláros jutalmat szavaznék meg.” □ Az UNO 25 éves évfordulója alkalmával minden hű amerikainak félárbocon és gyászfátyollal betakarva kellene tartania a lobogót. Az UYO többet tett az Egyesült Államok aláásása terén, mint bármely más erő a történelem folyamán.”