Mérleg, 1979 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1979-01-01 / 1. szám

Anyagilag felelős az elszámolásért Adjuk vissza a fizetőpincér rangját! A szakmánk fény- és árnyol­dalairól folyó vita közben merült fel, a szakmát szerető és féltő nyugdíjas vendéglátóipari dolgo­zók találkozóján, hogy milyen szerepet foglalt el a főpincér az üzletek életében a harmincas és az azt megelőző években. Elöljáróban megemlítjük, hogy a főpincér-rendszerrel szemben szakszervezetünk már a harmin­cas években állást foglalt, és kö­vetelte annak megszüntetését, mert a főpincér jövedelme aránytalanul meghaladta az üz­letben dolgozó össz­felszolgálók keresetét, amiért is szorgalmazta a ,,revue” rendszer bevezetését. A főpincér a tulajdonosok telj­hatalmú megbízottja volt az üz­letben, aki a felszolgálók felvé­tele és elbocsátása terén rendel­kezett. Anyagilag volt felelős a bevételek elszámolásáért, melyet a tulajdonos biztosított magának a főpincér által lefizetett óva­dékkal. De nemcsak a bevételért volt felelős, hanem az üzlet rend­jéért, tisztaságáért, a vendégek­kel szembeni üzleti magatartá­sért, a szolgáltatás színvonaláért, de azért is, hogy a vendég elége­detten távozzék. Tehát függetle­nül attól, hogy fizetése nem volt, kereseti adóját és OTI-járulékot maga fizette,­ minden erejét, tu­dását a legnagyobb odaadással vetette latba a tulajdonos érde­keiért, azért, hogy munkájával elégedettek legyenek, aminek a vendég is élvezte hasznát. Mind­ezen túlmenően anyagilag fele­lős volt még az üzletben haszná­latos fémtárgyak — tálak, aláté­tek, tálcák stb. — leltáráért is. Ő viszont megválogatta a fel­szolgálókat, akiket alkalmasnak talált az üzlet részére, akiktől megkövetelte mindazt, amit a tulaj és a vendégek érdeke meg­kívánt. Ez időben Budapesten több száz felszolgáló volt munka nélkül, S így érthető az is, hogy mindenki megbecsülte munkahe­lyét. Az egyszerű vendég nyu­godtan ehette ebédjét, vagy va­csoráját, nem kellett attól tarta­nia, hogy kis adagot kap és ren­des adagot kell fizetnie, vagy fleckent kap tournedes helyett, de attól sem, hogy sima burgo­nyalevest — pár szem beledobott marhapörkölttel — bográcsgu­lyássá léptettek elő, sőt azt sem, hogy a kőkorsóban felszolgált fél liter bor, csak négy deci le­gyen. Ha pedig négy vendég, négy halászlét rendelt, akkor a felszolgáló a tálba nem három, hanem négy adagot tálaltatott. De az sem fordulhatott elő a nyolc-tíz tételt fogyasztó vendég­gel, hogy a számlájába egy tétel­lel többet tesznek bele, vagy rosszul adják össze, mert pár pengőért nem reszkírozta állását rendes helyen a főpincér. Azon­ban akkor is volt vastagon fogó ceruza! De nem az ebédelő, vagy vacsorázó szolid vendég számlá­ját adták azzal össze, hanem a szórakozóhelyeken azoknak, akik­nek nem számított, ha megvág­ják őket, sőt sok esetben ezt el is várták, mert ez sikk volt. Ezek a vendégek gyárosok, föld­­birtokosok, nagykereskedők vol­tak, és nem volt közöttük egy bányász, martinász, utazó turista, de még főiskolai tanár sem. A régi éttermek, vendéglők tu­lajdonosai, vagy azok hozzátar­tozói idejük jó részét az üzletben töltötték. Igaz! Nem is volt any­­nyi dolguk, mint a ma üzletveze­tőjének, aki ha a napi sokrétű munkájának eleget akar tenni, bizony nem töltheti munkaidejé­nek nagyobb részét az eladótér­ben. Azonban, amíg a tulajdonos megbízottja, a főpincér, állan­dóan ott volt a placcán, hogy a vendég és az üzlet érdekeit egy­formán figyelembe véve rendet tartson, addig a ma üzletvezető­je, nagyobb felelősséggel a vál­lán, nem mindenhol tudhat ma­ga mögött olyan dolgozókat, akik az önös érdekeiken túlmenően, a vállalat, az üzlet, sőt azt is mondhatnánk, hogy a szakma ér­dekeit képviselnék. És itt olyan ponthoz érkeztünk el, ahol szorít a cipő! Távol áll tőlünk, hogy a régi főpincér-rendszert vissza kíván­nánk, de! Ha régi tulajdonosok, az akkori feltételek mellett, an­­nélkül, hogy fizetést adtak volna a főpincérnek, megkövetelhették tőle, hogy az üzlet érdekeit maximálisan képviselje, akkor ma, minden erkölcsi és anyagi megbecsülés mellett, miért nem lehet felállítani hasonló, vagy magasabb mércét? Ma is rendelkezik a szakma megfelelő szaktudással bíró be­csületes, komoly felszolgálókkal, akik ezt a feladatot el tudnák látni (van is rá példa). Akiknek az lenne a kötelességük, hogy az üzlet és a vendég érdekeit egysé­gesen képviseljék, az üzlet belső rendjére, tisztaságára felügyelje­nek, tartsanak rendet és fegyel­met a felszolgálók között, fogad­ják és helyezzék el a vendéget, az üzletben tanuló fiatalok he­lyes irányba történő neveléséért felelősek legyenek, s ne csupán inkasszánsok, hanem az üzlet va­lódi gazdái legyenek. Tehát ne csak a bevételért legyenek fele­lősek, hanem az üzlet erkölcsi tisztaságáért is. Irányító szere­pük az üzlet minden mozzana­tára terjedjen ki. Munkájukért tartozzanak fegyelemi felelősség­gel. Legyen rang­fizetőnek (brigád­vezetőnek, főpincérnek) lenni, aki az üzletvezető első számú segítsége legyen, de ez mutatkoz­zék meg alapfizetésüknél is, a beosztással járó felelősség ará­nyában. A magasabb alapfizetés elérése érdekében törekedne, főleg az idősebb generáció, hogy előlép­hessen, s ez mindenképpen emel­né morális értelemben is, de gaz­daságilag is az üzletek panasz­­mentes munkáját. Borbély Károly FIGYELÜNK • MEGNYÍLT SZEGEDEN AZ OLCSÓ CIKKEK BOLTJA­ Erről számol be a Dél­­magyarország, s egyben arról tudósít, hogy a december negyedikén átadott üzlet ka­rácsonyig másfél millió forintot forgalma­zott. A bolt áruellátását az Észak-magyar­országi Textil Nagykereskedelmi Vállalat biztosítja. Szállítanak lakástextilt,­ méter­árut és ágyneműt, zömmel olyan terméke­ket, amelyek gyártását megszüntették, de még bőven van raktáron. S ennek a kap­csolatnak az az érdekessége és megszívle­lendő előnye, hogy a vállalattal kötött szer­ződés szerint leszállított áron adhatják el az olcsó cikkek boltjában azt az árut, ami nem kelendő vagy ha nem sikerül értéke­síteni, visszaveszi a nagyker. vállalat. A ta­pasztalat azonban az, hogy amíg áru van, addig a vevők is bejönnek az üzletbe. Még karácsony után sem esett vissza a forga­lom, ez bizonyítja az üzlet életképességét és az ellátásban betöltött fontos szerepét. • TUDUNK-E SZÓRAKOZNI? Ezt az érdekes témát vetette fel a Lobogó című hetilap riportja. Mi a különbség a jó han­gulatú mulatós és a hangoskodássá fajuló italozás között? A megkérdezett pincér pesszimista: Uram, az emberek ma már nem mulatnak, csak isznak. S aztán némi nosztalgiával írja a szerző: „Eszünkbe jut­nak a Krúdytól megtanult velős pirítások, s a hajnalig tartó viták, hajnali ringlis sörözések.” E kis kitérő után az érdekelt szakembereké a szó. Beke Imre, a Ké­ményseprő étterem üzletvezetője így véle­kedik: „A közelmúltban történt átépítés után javult valamit az étel-ital arány, most a forgalomnak egyharmada az étel­forgalomból adódik, a másik kétharmada ital. Vagyis ha egy fő átlagos fogyasztása száz forint, abból hetvenet költ italra.” Fűzzük hozzá az elmondottakhoz, hogy ez az arány még mindig nem túl kecsegtető. De nézzük, mit mond a hangulatos és kel­lemes budai Hársfa vendéglő üzletvezető­je, Zsámboki Józsefné: „A vendéglátás szolgáltatás. Minden vendég jó. Persze, ha úgy kérdez, hogy kiket fogadunk szíve­sen ... Nos, aki igényli a vendéglátást. Aki nemcsak az italért jön be az éttermünkbe, vagy nemcsak azért, mert éhes és valamit enni akar, hanem mert éppen a Hársfába akar jönni, a hangulatáért, a jó konyhá­jáért és figyelmes kiszolgálásáért. Évtizedes törzsvendégeink vannak. Én úgy látom, a régi mulatós társaságok kihalóban vannak. Én például, ha megnézem a következő heti tévéműsort, már tudom, melyik nap milyen forgalmun­k lesz. Otthonülők lettek az emberek. A televízió házhoz viszi e szóra­kozást, melyhez nem kell külön felöltöznie és nem jelent külön kiadást, össze ne cserél­jük azonban a két szót: mulatni vagy du­hajkodni. Egy baráti kör közös vacsorája, beszélgetve borozgató estéje mulatós. Az alkoholmámorban az önmutogató erőfitog­tatás a duhajkodás.” • NAGY VISSZHANGOT KELTETT A KÉK FÉNY ADÁSA, amely egyes vendég­látóipari dolgozók visszaéléseit leplezte le. Ebből az apropóból kereste fel Gál Zsuzsa, a Népszava munkatársa Somogyi Jenőt, a Pannónia Vendéglátó Vállalat vezérigaz­gatóját, hogy megtudakolja, haragszik-e a tévére a leleplező riport miatt? Somogyi Jenő vezérigazgató többek között így vála­szolt: „Hadd kezdjem azzal, hogy a ven­déglátás különböző ágaiban, az üzemi és gyermekélelmezést is beleértve, naponta 2,3 millió ember étkezik. Az idén még 16 millió külföldit is kiszolgált a szakma, s merem mondani: nem rosszul. Jelentős si­kereink voltak és vannak, ám ezeket a si­kereket súlyosan beárnyékolják a kék fényben látott jelenségek. Még akkor is, ha ezek valóban csak jelenségek, elvétve fordulnak elő. Feladatomnak érzem és val­lom a becsületes vendéglátóipari dolgozók megvédését, de ez csakis a becstelenek el­különítésével lehetséges. Arról kell gon­doskodnunk, hogy eredményeinket ne ta­possák sárba a bűnözők. Ehhez viszont az szükséges, hogy nagyobb tiszteletet adjunk azoknak, akik tisztességesen és keményen dolgoznak a vendéglátásban, Őszintén, szív­ből mondom, mi örömmel és hálával fo­gadjuk, hogy a fogyasztóközönség, a sajtó, a televízió velünk együtt halad a­ szak­mánk tisztességéért folyó harcban ...” • EGY SZILVESZTERI BESZÁMOLÓ GYŐRRŐL: A Kisalföld című lapban ol­vastuk, hogy a Rába parti városban nem­zetközi szilveszter volt. A Hungária étte­remben például 350 személyre terítettek december harmincegyedikén, előre meg­váltott belépőjegyekkel osztrák, jugoszláv, csehszlovák, amerikai és spanyol vendégek ültek asztalhoz. Az ünnepi menü Martini­val kezdődött, előételnek kaviáros tojást adtak Sharon mártással, majd szilveszteri bőségtál következett, desszertként pedig gesztenyés alagutat szolgáltak fel. Éjfél után a vendégek virslit kaptak mustárral, de egy órakor már készen volt a gyomor­erősítő korhelyleves is. • S VÉGEZETÜL: A KIRAKATBAN OLVASTUK, hogy a „Megtakarítás 900 ezer dollár!” Hogyan takarítjuk meg a címben jelölt összeget évente anélkül, hogy Olym­­pos déligyümölcs levekből ne legyen ke­vesebb a hazai piacon, sőt a kínálat a ko­­rábbi évekhez képest emelkedjék? — kér­dezi a cikkíró, Sugár Róbert. A válasz egy­szerűnek látszik: — „Ne importáljunk az üdítők készítéséhez kemény dollárért éven­te több millió liter ivóvizet, amiből köz­tudottan idehaza is van elegendő és PVC flakonokat, amelyeket ipari vállalataink is képesek gyártani.. Egyszerű!!! Kérdés — felelet Téma: a bizalmi jogkör KÉRDÉS: A bizalminak a bérezésnél egyetértési joga van. Mi a teendő, ha a bizalmival partner gazdasági vezetőnek ilyen jogköre nincs? VÁLASZ: Valóban még mindig gond, hogy a bizalmival partner gazdasági ve­zetők nem mindenütt rendelkeznek megfelelő hatáskörrel, így a bizalmiak egyetértési joga helyett csak javaslattételi jog érvényesül. Együttesen javasla­tot kell kialakítaniuk és továbbítaniuk a magasabb szintű döntéshez. Ezt az együttes javaslatot a felsőbb szintű gazdasági vezetőnek figyelembe kell venni. Ha ettől eltér, azt meg kell indokolnia, miért nem lehetett a bizalmi javaslatát érvényesíteni. KÉRDÉS: A szakszervezeti tagdíjat miért nem lehet intézményesen levonni a szakszervezeti tagoktól? VÁLASZ: Ezzel kapcsolatban még nincs kialakult módszer, gyakorlat. Kísér­letek folynak, keressük a megfelelő megoldást, hogy a bizalminak több ideje legyen az érdemi munkára. KÉRDÉS: Ismeretes, hogy a bizalmiak fluktuációja, mozgása is nagymértékű. Mikor támogassa a bizalmi áthelyezését az SZB? VÁLASZ: Mindig együtt kell vizsgálni a csoport- és az egyéni érdeket. Ter­mészetesen előléptetésnél támogatni kell, de jelezni kell, ha a bizalmit indo­kolatlanul, a felsőbb szakszervezeti szerv megkérdezése nélkül helyezik át. KÉRDÉS: Ellenőrizheti-e a bizalmi a biztonságos munkakörülmények megtar­tását? VÁLASZ: Igen, a csoporton belül a bizalmi is ellenőrzi. Ha hibát észlel, kér­jen segítséget, jelentse a gazdasági vezetőnek, a brigádvezetőnek, kérje a vál­lalati társadalmi munkavédelmi felügyelő segítségét. Az észlelt hibák jelentése, annak alapján a hiba megszüntetése a csoport tagjainak egészségvédelmét, testi épségének megóvását szolgálja. Ellenőrizze, hogy a csoport tagjai megkapják és felhasználják-e az előírt egyéni védőeszközöket stb. (Részletesen a bizalmi feladata A szakszervezeti bizalmiak kézikönyve 256—2654 oldalán található.) KÉRDÉS: Mi az üzem- és munkaszervezés lényege? VÁLASZ: Magas színvonalú, hatékony gazdálkodás az állóeszközökkel, gépek­kel, anyagokkal, a munkaerővel és munkaidővel. Ez társadalmi, vállalati (szö­vetkezeti) és közvetlen személyes dolgozói érdek is. Az üzem- és munkaszer­vezés korszerűsítése a vállalatoknál, szövetkezeteknél elsősorban a gazdasági vezetők feladata. Intézkedéseik sikere azonban nagymértékben függ attól, hogy a szervezés fejlesztését mennyire tudják a dolgozók ügyévé, mindennapi mun­kájuk részévé tenni. Ebben nem nélkülözhetik a bizalmi rendszeres közreműkö­dését. Vitassuk meg a Nyílt levelet! nyelvének a tanulása, Kárpát­alján pedig a ruszint kellett tanulnom. Külföldi utazásaim alkalmával még fokozódtak a nyelvi nehézségek, melyek áthi­dalása részben sikerült a tanult nyelvekkel. Mégis a legnagyobb eredményt az 1927-ben tanult eszperantó nyelvnek köszönhet­tem, amelyet a már tudott nyelvek révén három hónap alatt elsajátítottam. Éppen azért tartom fontosnak és szükségesnek a Nyílt levél­ben foglalt célkitűzést, illetve a közös nyelv használatát, mivel évtizedek óta tapasztalom, hogy a nemzeti nyelveket olyan sajá­tos kiejtéssel beszélik a népek, fiai, amely nehezíti a megértést. Például voltak a várnai kong­resszuson olyanok, akik két éven át tanulták a bolgár nyelvet, őket a bolgárok valahogy meg­értették, de a bolgárul külföl­dön tanulók egy kukkot sem értettek a gyors bolgár beszéd­ből. És ez vonatkozik minden nemzeti nyelvre, amelyeket csak hosszabb külföldi tartózkodás után lehet jól elsajátítani. Az az állítás, hogy mi, ma­gyarok, hiába tanuljuk meg az eszperantót, ha azt a külföldiek nem tanulják, nem fedi a való­ságot. Az eszperató nyelv főként a világnyelvek szavaiból van összeállítva, tehát az eszperan­tót a világnyelvet beszélő népek fiai néhány hónap alatt köny­­nyen megtanulják. A kis népek fiai pedig eddig is kénytelenek voltak világnyelveket tanulni, azért ők is könnyen tanulják az eszperantót, amelyet több ország­ban használhatnak, mint a vi­lágnyelveket. Egyébként ma már az eszperantó fogalom, amit tud­nak minden országban. Az esz­perantót, illetve a közös nyelv problémáját a nagy nemzetek parlamentjei is tárgyalják a nyelvi nehézségek és a magas tolmácsköltségek miatt. Óriási jelentősége lenne, ha a nemzetközi idegenforgalomban bevezetnék az eszperantó nyelv használatát. Nyelvi megértés nél­kül nem teljes értékű a külföldi tartózkodás­ és nem kerül iga­zán emberközelbe a turista. Ezt a nyelvtudásra leginkább ráutalt magyar népnek kell tud­nia a legjobban, mert kézzel­­lábbal való mutogatással nem tudjuk nyújtani azt a vendéglá­tást, amelyet a magyaros ven­dégszeretet megkívánna. Korsós Lajos leveléből Minden külföldön járt turista nagyra értékeli azt a kezdemé­nyezést, amelyet a Nyílt levél aláírói elindítottak. Mint a régi Magyarország nemzetiséglakta vidékein szolgáló vasutas, ren­geteg időt töltöttem el nyelvta­nulással. A németek 11 között né­metül, Erdélyben románul, a Délvidéken pedig szerbül kellett tanulnom, hogy a más nyelven beszélő embertársaimmal megér­tessem magam. Az olasz és orosz hadifoglyokkal való gondolat­­cseréhez szükséges volt azok

Next