Miskolczi Napló, 1904. május (4. évfolyam, 99-122. szám)

1904-05-07 / 104. szám

2 Jókai ereje. Jókai egyszer úgy megszorí­totta V­a­d­n­a­y Károly kezét, hogy sziszegve dugta zsebre . — Ez még semmi — vigasztalta Vadnayt a jelenvolt Bernáth Gazsi. Minap úgy megszorított egy lázsiást, hogy az az ember is ordított bele, aki kalapált a Körmöcön.­ Jókai meg a kalapok. Ezt az anekdotát maga Jókai be­szélte el egy svábhegyi estén egy írókból és művészekből álló nagyobb társaságnak : — A hatvanas években egy nagy­­fejű képviselő kicserélte egyszer a kalapomat. Gondoltam, most már mindegy, a kocsimig csak eltart a kalapja, de mikor rátettem a fe­jemre, hát leesett a vállamig. Utol­jára is kénytelen voltam hátul bele­­dugni a botomat s igy vittem a ka­lapot félig a fejemen, félig a boto­mon a kocsiig. Még furcsább esetem volt egyszer az Akadémián. Valami gyűlésre szó­lítottak be. Onnan meg úgy elvitte valaki a kalapomat, hogy a magáét se hagyta ott helyette. No még ilyet nem értem, gondol­tam. Ez valami kétfejű ember lehe­tett, hogy mind a két kalap kellett neki. Aztán a szavazó urnában jöttem haza , van ott egy hagyományos ko­pott ócska kalap, amibe a szavazó­­cédulákat szokták dobni, — ezt tet­tem a fejemre. Jókai hegedűje. Ezt az anekdotát Hermann Ottó beszélte el egyszer Jókairól: — Cigánybanda tévedt egyszer Kossuth Lajoshoz Turinba. A prí­más kérdeztette a kormányzótól, el­fogadná-e a tisztelgésüket. Kossuth azt szente, hogy szívesen látja, de hagyják otthon a hegedűket. Jókai ezt tudta s amikor egyszer Olaszországba utazott, elkerülte Kossuthot, amit itthon a szemére ve­tettek. Jókai úgy vágta ki magát, hogy elmondta a cigányok esetét és hozzátette : — Nem mentem hozzá, mert nem hagyhattam otthon a hegedűmet. Jókai parókája. A Petőfi-társaság egy tagválasztó gyűlése után történt, hogy a társa­ság új tagja Pósa Lajos, a gyer­mekek aranyszájú mesemondója lel­kes pohárköszöntőbe kezdett a lakv­­án. Jókai Mórra emelte a poharát, m­o­ndván : — A magyar irodalom királya, a kinek fején nem korona van, ha­nem . — Paróka, — vágott közbe a nagy költő általános jó kedvű ka­cagást keltve. MISKOLCZI NAPLÓ Jókai Borsodban. A szabadságharc után Jókai tud­valevőleg Borsodban bujdosott. Itt irta egyik legszebb regényét, a Ten­­gerszemü hölgyet is. Se állandó lakása, se pénze nem lévén, bizony megtörtént, hogy Jó­kainak rongyos volt a ruhája és lyukas a cipője. Egy esős nap után kisétált egy­szer a feleségével a Bükkbe. Az út sáros volt és lucskos, nem éppen alkalmas a sétálásra. — Menjük vissza, a czipőd he­gyénél egy lyuk van, a víz beszivá­rog rajta — mondta a felesége. — Nem baj, aranyom, itt a sa­roknál is van egy lyuk, azon meg kiszivárog — felelte Jókai. NAPI HÍREK. Tájékoztató. Május 7. A gazdasági egyesület gyűlése d. e. 11 órakor. Május 8. A vizcsepptársaság felolvasása Kriesch Aladár festőművész képeivel. Május 8. A miskolczi haláregylet köz­gyűlése d. e. 11 órakor a városháza nagy­termében. Május 12. A vizcsepptársaság évi köz­gyűlése. Május 15. A szendrői kőszénbánya részv. táró. közgyűlése d. e. 11 órakor. Május 31. Városi közgyűlés d. u. 8 óra­kor. Juniu 1. az ev. ref. főgimnáziumi ifjú­ság tánczmulatsága a Népkertben.­ Junius 5. A közművelődési egyesület tánczmulatsága. Junim 19. Az izr. ipartársulat tánczmu­latsága a népkertben. — Jókai halálhíre Miskolczon. A költőkirály halálának hire a kora reggeli órákban terjedt el városunk­ban s mindenütt mélységes részvétet és fájdalmas megdöbbenést keltett. A város több épületére gyászlobo­gót tűztek ki a halál hírére. Az országot ért nagy gyászról be­szélnek mindenfelé ; utcán, kávéhá­zakban, irodákban csak a mélyen megdöbbentő halálhír foglalkoztatja most az embereket. A fekete lobogókon kívül a gyász külső jeleit leginkább a könyvkeres­kedők kirakatai mutatják. A Ferenczi-féle könyvkereskedő cég kirakatai állandóan nagy közönség szemléli az ott kitett képeket, melyek Jókait ábrázolják élete különböző fázisaiban. Különösen érdekes egy fénykép, mely utolsó éveiben ábrá­zolja a költőt. * — Személyi hír- Lévay József nyug. alispán, a Magyar Tudományos Akadémia tagja ma reggel Buda­pestre utazott. — Városi közgyűlés. Miskolcz város képviselőtestülete május havi rendes közgyűlését f. hó 31-én d. u. 4 órakor tartja meg dr. S­z­e­n­t­p­á­l­i Isván pol­gármester elnöklete alatt. — A miskolczi hirlapirók — Jókainéhoz. Jókai halála alkal­mából a miskolczi hirlapirók a következő részvéttáviratot in­tézték az elhunyt költő özve­gyéhez : Özv. Jókai Mórné Őméltóságának Budapesten. Halhatatlan emlékű férje Jókai Mór halála a magyar újságírók pótolhatlan veszte­sége. A lesújtó gyászeset fölött megrendülve őszinte benső részvéttel osztozunk mélysé­ges bánatában. Miskolczi újságírók. — Vörös-kereszt. A magyar szent korona országainak Vörös-kereszt egylete ez idei országos közgyűlését f. évi május hó 17-én tartja gróf Csekonics Endre egyesületi elnök elnöklete alatt. Ugyancsak 1. évi május hó 17-én fogja a Vörös­kereszt egy­let fennállásának huszonötödik évfor­dulóját ünnepelni. Az ünnepségeken a király ő Felsége és Mária Valéria főhercegnő is megjelennek. A vörös­­kereszt egylet helybeli választmányá­nak azon tagjait, akik az ünnepsé­geken résztvenni óhajtanak, ebbeli szándékukról a­­választmány ügyvivő alelnökét, dr. K­ö 1t­n­e­r Károly kórházigazgatót legkésőbb f. hó 12-ig értesítsék. Az ügyvivő alelnök ezen értesítések alapján fog arról gondos­kodni, hogy a miskolczi választmány tagjai részére belépőjegyek az ünnep­ségekhez kellő számban feltartassanak. — Pályázatok a városnál­ Miskolcz városánál elhalálozás folytán meg­üresedett és 1600 korona évi törzs­fizetéssel javadalmazott egy kerületi orvosi, nemkülönben egy 1200 ko­rona törzsfizetés és 300 korona lak­bérrel javadalmazott írnoki állásra pályázat hirdettetik. A pályázni óhaj­tók szabályszerűen felszerelt pályázati kérvényüket dr. S­z­e­n­t­p­á­l­i Ist­ván polgármesterhez f. hó 18-ig be­zárólag nyújtsák be . A közművelődési egyesület­ gyű­lése. A borsod-miskolczi közműve­lődési és múzeum-egyesület irodalmi szakosztálya ma délután 5 órakor dr. S­z­e­n­t­p­á­l­i István elnöklete alatt ülést tart. — A miskolczi vasúti sztrájkhoz. A miskolczi vasutas sztrájk harmadik napján, április 22-én reggel a rendező­­pályaudvarról egy rokonaotivot akar­­­tak a pályaudvarra vezetni, mire Borbély János főkocsitisztitó ka­lapácscsal a váltó elé állott s azt szét akarta rombolni. Majd a kala­pácsot egy feléje közeledő vasúti al­tisztnek adta át s azt is felbujtotta, hogy a váltót széjjel verje. Borbély és társa ellen most a rendőrség ál­lamvagyon rongálás, illetve közveszé­lyes cselekmény okozása miatt vizs­gálatot indított. — Kifosztott múzeum. A nagyvá­radi múzeumot múlt hó 22-ének éj­jelén ismeretlen tettesek kifosztották. A betörők a legértékesebb , arany és ezüst régiségeket, drága festményeket és különféle nagyértékű és ritka mű­tárgyakat loptak el mintegy 20000 korona értékben. A tetteseket mind­eddig hiába keresték. A nagyváradi rendőrség most újabb körözést kül­dött a miskolczi és más váro­sok rendőrkapitányi hivatalaihoz az­zal, hogy a tettesek kézrekerítője 600 korona jutalomban részesül. — Birkózóverseny. Egy újabb ne­vező jelentkezett a 12-én megtar­tandó birkózóversenyre és pedig W­e­i­s­z Richard, a budapesti ma­gyar Testgyakorlók Körének tagja, birkózó bajnok, aki az eddigi bir­kózó versenyeken minden díjat meg­nyert. — Pályázat körorvosi állásra. Bor­sodvármegye miskolczi járásához tar­tozó harsányi körorvosi állás elhalá­lozás folytán megüresedvén, annak betöltésére pályázat van hirdetve. A pályázni kívánók felszerelt kérvényei­ket 1. évi május 24-ig adhatják be. A körorvosi állás javadalmazása ed­dig 1491 koronából, a szabályrende­­letileg megállapított látogatási díjak­ból állott, azonban ezen összegnek 1600 koronára való felemelése az al­ispán által jóváhagyatván, még a tör­vényhatósági közgyűlés megerősítésére vár. A fizetés negyedévi részletekben a miskolczi m. kir. adóhivatalnál ve­hető fel. A körhöz tartozó községek Harsány székhelyen kívül Aranyos, Kis-Győr, Geszt és Vatta. A válasz­tás f. évi május 26-án d. e. 9 óra­kor Harsány községházánál fog meg­­ejtetni. — Agyonlőtte a feleségét, Csar­nakon (Zemplén m.) Görgey Gyula járásbírónak Kovács András nevű vincellérje, feleségét revolverrel agyon­lőtte. A szegény asszony nem sokáig kínlódott, mire az orvos megérkezett a helyszínére, már halott volt. Ko­vács tettét állítólag véletlenül kö­vette el egy családi perpatvart kö­vető dulakodás közben. Egyébként a bíróság fogja csak kideríteni, hogy véletlen vagy szándékos emberölés­sel állunk-e szemben. A miskolczi demokrata kör t. hó 7-én este fél 8 órakor a Lloyd szállodabeli körhelyiségében értekez­letet tart, melyre a kör t. tagjait ez­úton hívja meg a kör vezetősége. — Kertmegnyitás katonazenével. Holnap, szombaton este nyitja A Borsod-miskolczi közművelődési és múzeum-egyesület, a miskolczi hírlapírók, valamint az összes kö­zépiskolák önképzőkörei — mint ér­tesülünk — részvéttáviratot külde­nek az elhunyt költőfejedelem öz­vegyéhez. Miskolcz, 1904. május 7. ev­on ea Nagy paplanraktárik * Figyelem! Figyelem! Készpénzzel történt tavaszi bevásárlásomról megérkezve, azon kellemes helyzetben vagyok, hogy áruimat jutányos árakon bocsájthatom a t. vevőközönség rendelkezésére. Nagy raktár: selyem-, SZÖVött-, delin- és liberti blúzokból, nap- és esőernyőkben, selyem, fu­dekos ás klasse kertjükben. Miederek, haris­nyák, csipkék, csipke­gallérok, övék ás mindennemű ruhadiszek -Óriási választékban. A nagyérdemű kö­­zönyk szives látogatását |||||| | ||||)FR 10N­CQA Széchenyi­ utcza 87. sz. kérve, kiváló tisztelettel IWN­ ■ IbiIhI V£hI A­IWflIIm9n ■— cro

Next