Műhely, 2005 (28. évfolyam, 1-6. szám)
2005 / 3. szám - Fodor Miklós: Valami túlvilági többlet : Prágai Tamás: Ellenőrök a hatoson
ság közé egyenlőségjel van téve, aminek nem az a felfogás lesz eredménye, hogy a valóság csak szövegekben létezik, hanem az, hogy az irodalom is a valóság része. Ezt a motívumot viszi tovább a regény egyik központi szervezőeleme, Menander regényei1, mely intertextuális alakzatként több szinten is beépül a történetbe. Már az első kötetben megjelent Krisztina grófnő és Lipót lakáj, akik Menander regényéből vándoroltak át a Károlyiék történetébe. Azonban Menander regényének is, mint intertextuális alakzatnak, elsősorban metanarratív funkciója van, mert a Károlyiak történetébe közvetlenül nem szól bele. A regény olvasása, mint motívum, ugyan állandóan jelen van és az ebből fakadó gondok is, mint a folyton eltűnő és előkerülő regény, de ez a jelenség az alcímben megjelölt történetet nem befolyásolja. Károlyi Sándor és Károlyi István közt zajló perbe nem szól bele. Funkciója jelezni, hogy a valóság úgy íródik, mint a regény, illetőleg, hogy a kettő leválaszthatatlan egymásról, ami abban áll, hogy a valóság ugyanúgy megismételheti a regényt, mint a regény a valóságot. Már az első két kötetben is önmaguktól vándoroltak Menander regényének a lapjai. Lipót lakáj és Krisztina grófnő is feltűntek itt-ott a valóságban. Azonban ez a harmadik kötetben tovább fokozódik még azzal, hogy több helyütt is bejelentik a szerző, Menander halálát: „És akkor odaszaladt egy valamivel nagyobb egér, aki valószínűleg hörcsög volt, és azt kiabálta: „Mondjátok meg Cinkgrófnek, Cinkgruf azt üzeni, hogy meghalt Menander!”12. >yArról teszek hitvallást, hogy Menander meghalt, ám él az Úr, az én Istenem, és ő támasztani fog másik Menandert (...) Vegyétek észre, ti rabtartók és tömlöcvigyázók, hogy a régi Menander meghalt, ám az új Menander még nem jött el közénk.”13 A szerző halálának ilyen sok helyütt való bejelentése játékos utalás az irodalomelméletben már közhelyszámba menő Roland Barthes tanulmányra: A szerző halálára.. A Testvériség szempontjából ez azért érdekes, mert a tanulmány megszünteti a szerzői hatalmat a szöveg fölött. Az írás válik elsőrendű és uralhatatlan képződménnyé, mely kívül kerül a szerzői hatalmon, mint irányító funkción. Márton László regénye elméleti síkon folyamatosan dialogizál Menander regényével. Az, hogy szerző nélkül is tovább íródik a Menander-regény, létrehoz a szövegben egy kvázi nem uralható teret. A regényben szereplő regény szereplői innentől fogva szabadon mozoghatnak, mert nem áll fellettük az író, mint a sorsukat irányító hatalom. A narrátor, aki válogathat (és ezt folyton jelzi is) a Károlyiékkal megtörténő események közt, és így irányíthatja történetüket, nem tudja irányítani a Menander regényéből előlépő szereplőket. A regénynek ez a nem uralható síkja a narrátori funkció elbizonytalanításához vezet. Az első két kötetben a Menander-regény egy szerző által íródott, a harmadikban azonban szerző nélkül is tovább íródik. A szerző teremtő hatalma, Márton László regényében, csupán egy irányító funkcióvá degradálódik. A narrátori hatalom háttérbe szorulásával az írás motivikusan egy mindent uraló képződménnyé válik. Pl.: „Rádöbbent, hogy ezek szerint a szavak testté válnak. Azaz mégsem, hanem fordítva lesz igaz, mert az emberi test válik szavakká. Vagyis tulajdonképpen mindegy, mert a kétféle változásnak ugyanaz lesz az eredménye. Csak az a kérdés, hogy szereplőként bentről figyeljük-e, vagy kintről nézzük az olvasó szemszögéből. Ám ez igazán elenyésző különbség.”1* Ugyanakkor az idézett szöveghelyből arra is lehet következtetni, hogy a szöveg beszélője egyenlőségjelet tesz a regényben szereplő alakok és a regényeket elolvasó emberek közt. Mintha az elbeszélő a világot egy borgesi szöveguniverzumként képzelné el, nem véletlen, hogy Borges neve és a Cervantesregény, utalásszerűen meg is jelenik a regényben. Túl szoros analógia persze nem vonható Márton és Borges regénypoétikája közt, de annyit azért talán meg lehet kockáztatni, hogy Márton hasonló szöveguniverzumként képzeli el a történelmet, mint Borges a világot. JEGYZETEK 1 Az irodalomkritikában a kilencvenes évektől megfigyelhető volt az úgynevezett történetvárás, mely a figyelmét a kis elbeszélések helyett a nagyregényekre, és ezek közül is elsősorban a történelmi regényekre irányította. A történelmi regények és a történetek írása így a kritikai tekintetben majdhogynem összefonódott. Ennek előzményei valahova a 60-as évekre vezethetőek vissza, mikor a prózairodalomban megkezdődik az eltávolodás a valóságközpontú elbeszélésektől. Mészöly, Nádas és Esterházy révén a 80-as évekre a valóságközpontú elbeszélés helyett kialakul a szövegközpontú próza. A nagyregényeket fölváltják a rövidprózák, melyek nem a történetre koncentrálnak, hanem a nyelv, az elbeszélhetőség próbatételére. Az elbeszélések tárgya maga a „szöveg’ lesz. A magyar próza eme jó tízéves tendenciája után újra kezdtek olyan elbeszélések születni, melyek valamilyen módon történeteket próbálnak elmondani. 2 Márton László: Kényszerű szabadulás (Testvériség I.), Jelenkor Kiadó, 2001. Márton László: A mennyország három csepp vére (Testvériség II.), Jelenkor Kiadó, 2002. 3 Vö.: Kálmán C. György: Önkéntes raboskodás (Márton László: Kényszerű szabadulás [Testvériség], Jelenkor, 2001. december. 4 Márton László: A követjárás nehézségei (Testvériség III.), Jelenkor Kiadó, 2003, in.: 18. o. 51. m. 190. o. 6 „Én azonban amellett érvelnék, hogy a történelmi írások magyarázó erejük egy részét abból merítik, hogy a puszta krónikákból történeteket tudnak létrehozni; a krónikákból történeteket pedig azzal a művelettel lehet teremteni, amelyet egy másik írásomban »cselekményesítésnek« neveztem. Cselekményesítésen egyszerűen azt értem, hogy a krónikákban található tényeket meghatározott típusú cselekményszerkezetek alkotórészeiként kódolják, pontosan úgy, ahogy azt Frye általában a »fikciókkal« kapcsolatban megfogalmazta.” Vö.: Hayden White: A történelem terhe, Osiris Kiadó, Budapest, 1997, 73. old. I Márton László: A követjárás nehézségei (Testvériség III.), Jelenkor Kiadó, 2003, in.: 201. o. 81. m. 233. o. 91. m. 81. o 101. m. 25. o. A Buda Várának visszavételekor A keresztények fogságába esett egy Kártigám nevű Török Kisasszonynak Ritka, és emlékezetes történetei. 121. m. 15. o. 131. m. 73-74. o. 141. m. 79. o. (Jelenkor Kiadó 2001, 2002, 2003) Szigeti Kovács Viktor Valami túlvilági többlet (Prágai Tamás: Ellenőrök a hatoson) A túlvilági fogalma arra utal, hogy jelen van az érzékelhető világban „valami”, ami nem érzékelhető. E jelenlét, mint minden esetben, hatást is jelent. Hatni kétféleképpen lehet: vonzással és erővel. A vonzás vágyat ébreszt, az erő tovalökdös. Ami vágyat ébreszt az inkább képi természetű, ami lökdös az inkább érzelmi/ indulati. Prágai Tamás elbeszélői világát ez a két lelki valóság uralja, ők a vezércsillagok. Azok a főhősök, akikkel a szerző - és ekként az olvasó - nagyobb mértékben azonosul, mindig érzik is ezt a kétágú túlvilági többletet. De nem csak érzik e hatást, el is szenvedik cselekedeteiket, sőt sorsukat e hatásnak látjuk alárendelődni. Azért beszélhetünk sorsról, mert a túlvilági többlet fogalmával együtt a teremtő hatalom fogalma is sejtetődik. E két szakra- 53