Mult és Jelen, 1845 (5. évfolyam, 1-104. szám)
1845-08-08 / 63. szám
ERDÉLY ÉS MAGYARORSZÁG. Megtisztelés. ö cs. és ap., kir. Felsége jul. 18-n költ legfennsőbb határozata által Barra Imre Kolozsmegye rendes orvosát és G a z á g ó l j u k á c s szamosújvári rendes orvost szalagtól függő kisebb aranyérdempénzzel méltóztatott megtisztelni. Kinevezések. Az erdélyi udv. cancellária Benner József udv. írnok nyugalmazása következéséül Bod Péter udv. accessistát udv. írnokká, diurnista Vajda Andrást udv. accessistává léptette elő, végre gyakornok Janka Imrét diurnistává nevezte ki. Erdélyi gazdasági egyesület. Az erd. gazdasági egyesület folyó évi második közgyűléséről, úgy az egyesület munkálatáról, e következő tudósítást kívánjuk közölni. Midőn az egyesület szinte csak egy évi életéből, annak eddigi munkálatát, úgy a folyó évi július 29-n tartott közgyűlés végzéseit az olvasó közönséggel tudatni kívánjuk, illetőleg a részvényesek és hazafiak értesítése végett, azt azon meggyőződéssel teszszük, hogy az, jövőre biztos serkentőül és ösztönül leend ezen egyesület nagyobb gyarapítására, mit a honfiak lelkes hozzájárultától és tettleges pártolásuktól joggal remélünk.— A' gazdasági egyesület jelen félévi munkaköre ezekben központosult. — A* szorosabb értelemben vett honi gazdaság terjedelmes mezején, főleg két tárgy igényelte az egyesület figyelmét, egyik a' földmivelés, másik az állat-gazdaságból a’ szarvasmarha-tenyésztés czélszerű előmozdítása. — Az elsőt eszközölte az egyesület az időt és erőt nyerő újabb gazdasági eszközök, gépek meghozatala 's próbálása után, a'jobbaknak közzé tétele által , a mi végre gyeptörő és Zugmayer - féle , Benkő Dániel által javított, úgy kapáló és töltő ekéket szénagyűjtő gépet, Waltcourt-féle koronát rendeltetett meg, ezen intézkedésében az egyesületet jutalomfeltétellel czélirányosan segitette gr. Teleki János, ki is két jutalmat tett fel 28 — 25 ezüst rftban egy legjobbnak találandó kerülő- és váltó-ekére, melyeknél tökellékül tüzetett ki az, hogy egyszerű, falusi mesterember által is könnyen csinálható legyen, azon feljűl a* barázdát tökéletesen forditsa meg; a' felserkentett verseny itt is bebizonyította idves következményét, mint ez alább, a' Kolozsvárit tartott jutalom-oszlás elősorolásánál kitetszik. — A másodikra a' szarvasmarha tenyésztésére nézve azon elvből kiindulva , hogy különösen az alsóbb néposztály jobb és nemesebb marhatenyésztésre ébresztessék, czélszerűnek találta a’ Kolozsvárit jul. 30-n tartandó szarvasmarha kiállításon és 120 ezüst r fjutalmazáson kivül az ország különböző vidékein még hármat állitni, t. i. ns Udvarhelyszékben Sz. Keresztúron május 2-ára, ns Küzépszolnokban Zsibón julius 11-ére, ns Alsófejérben Nagyenyeden odob. 15-ére, a kiállításkor legszebbnek találandó 1 vagy 2 éves bikabornyuk és linókért mindenütt 80 ezüst rfttal, melyből 30 rft első osztályú bikabornyuért, 30 ezüst rft első osztályú tinóért, 20 ez. rft pedig második osztályúért adatik.------A' kolozsvárijak 27- 28 és 29 napjain tartatni szokott országos lóvásárnak a lótenyésztés elmozdítása tekintetébeli terjedelmesebbé tételét is egyik lényeges teendői közzé sorozta az egyesület 's meglévén mind aziránti intézkedését, hogy Erdély lótenyésztői kötelezzék magukat arra, miszerint az említett vásárra meghatározott számú lovakat hozzanak, melyek részint szabad kézből, részint az egyesület által kinevezett bizottmányi tagok felügyelete alatt közárverésen adassanak el, mind arra nézve, hogy ezen rendelkezés az ausztriai birodalomban , a szomszéd Moldova és Oláhországban előre köztudomássá tétetett, az lett örvendetes sikere, hogy egyfelől Bécsből, Pestről több vevők jelentek meg, másfelől sok és jeles minőségű lovak hozattak, melyekből csak remondálás útján is felesen és azonkívül is számosan keltek el.S ha bár ezen intézkedés jelenleg a várakozásnak teljesen meg nem felelt is, de annnak igen szép és biztos jövendője van , ha a' buzgóság, a' részvétlenség szikláján nem törik meg.— A jelen évre részint gr. Teleki János és az egyesület által váltó-és kerülő-ekékre, részint az egyesület által a’ fennemlitett négy helyeken marhakiállitásra kitett jutalmakra nézve Sz. Kereszturon , Zsibón és Kolozsvárit a’ versenyzések megesvén, azoknak eredménye a' következő.------1-szer Sz. Keresztúron május 2-án. Dijosztó választmányi elnök id. Sebessi István jelentése szerint, a’ jutalomra kiállitott szarvasmarhák közzül az első 30 e. rft jutalmat nyerte el ábrahámfalvi Ugrón János 1 éves tinója, a másodikat gagyi Szentkirályi Ferencz 2 éves bikabornya, a harmadik 20 e. rftet pedig, szabad zsellér ábrahámi Kocsis János 3 éves lehene. Az első jutalomdíjt nyert egy éves tinó tulajdonosa Ugron János az illető jutalomdíjt nem vette el, hanem azt a honi gazdasági egyletnek azon fennhagyással viszszadni nyilvánította, hogy az a' jövő 1846 dik évben is Udvarhelyszékben tartandó szarvasmarha-kiállításon legszebbnek találandó Udvarhelyszékből , vagy 2 éves trió jutalmazására fordittassék.------TI: Zsibón julius 30-n.— Dijosztó választmányi elnök id. b. Apor Pál jelentése szerint Zsibón kiállítótt 19 szarvasmarhák közzül a’ 30 ezüst rft első jutalmat nyerte el báró Wesselényi Miklós négy éves tehene. A második 30 e. rftot Petr. Horváth Mihály 2 éves bikabornya. A harmadik 20 e. rftot pedig b. Wesselényi Miklós 2 éves üszője nyerte el. Ezeken kívül igen szép és kitüntetésre méltónak találtatott b. Wesselényi Miklós és Gruber József egy egy éves, valamint Pap Ignácz solymosi gazdatiszt két éves két üszője, úgy b. Wesselényi Miklós és b. Wesselényi Farkas két két éves bikabornyai. — A' nyertesek kihirdetése alkalmá Atal, b. Wesselényi Miklós a’ részére ítélt harmad rendű 20 e. fi jutalmat a’ biztosság kezei közzé viszszaajándékozván, az azt azon tulajdonosok köztt kívánta feloszlatni, kiknek kiállított tinói, vagy tehenei a’ dijazásra méltattak után, legkitűnőbbeknek találtattak, mihez képpest ezen 20 e. ft jutalom a’ biztosság egyhangú ítélete szerint Pap Ignácz és Gruber József között osztatott fel. P. Horváth Mihály úr is a’ nyert másod rendű 30 e. ft jutalmat, azzal a’ meghagyással adta viszsza az egyesületnek, hogy 1846-ik év julius 30- tartandó szarvasmarha kiállításon, a’ legszebb két-két éves üszőt előállító két nemnemes fürdészek közti egyenlöleg osztassék fel. Továbbá, minthogy a baromtenyésztés nemesítése eszközlése végett intézett kiállítások és díjazások biztosabb sikért úgy szülhetnek, ha az iparos gazdák közzül minél többen és jobban jutalmaztatnak, kitüntetésekben részesülnek 's igy a’ versenyzésre minél több figyelem gerjesztő é s nagyobb részvétre ébresztő inger szolgáltatik,ezen czél elérhetése tekintetétéből a' vidékből egybegyíilt hazafiak aláírás utján még külön jutalmi dijt állitottak fel a' következő feltételek allatt: 1. Az alább meghatározandó jutalmak elenyerésére csak nemnemes földészek versenyezhetnek. — 2. A' jutalom-kiosztás történjék a' jövő 1846-ik évben Zsibón, az úgy nevezett szent Péter napi vásár alkalmával. — 3. 30 e. ft jutalom a legerősebb egyszersmind legszebb 1. 2. vagy 3 évii tinót vagy tulkot. — 15 e. ft az egy évii, 25 e. ft a’ 2 évii.— 40 e. a’ 3 évii legerősebb egyszersmind legszebb kancza vagy paripa csikót, előállító földésznek. — 4. Ezen meghatározott öszveg ha az aláíróktól ki nem kerülne, a hátralévő mennyiséget, az aláírók kötelesek a meghatározott számra felemelni. — 5. Ezen jutalmak kiosztásakor minden részvényes szavazattal fog birni. — 6. E' jutalmak kitűzése pedig közhírré tétessék. A’ gazdasági egylet ezen jelentést teljes méltánylattal fogadta. (Vége következik). Előleges megyei kiszles. Ns Doboka megyének aug. 4-re hirdetett 63 l*éniclí aits, »-ii 1845. mibfj ERDÉLYI HÍRLAP. Figyelmeztet''’S. A’ és Jelen“ al hozzá tartozó „Ilon és Külföld“ melléklappal hetenként négy ivén jelenik meg. Félévi előfizetés e' hírlapra 6llilt írt Cilsiben. Itt helyben lehet szerkesztőnél belső farkasútszai professori szállásán előfizetni, valamint minden cs. k. postákon: nem kolozsvári olvasóink biztos alkalomtól beküldhetik az előfizetést egyenesen a szerkesztő professor kezébe.