Munkás, 1907 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1907-01-06 / 1. szám

­ Nem lesz­­addig nyugalom Magyarországon, míg az ennek a rendszernek alapján lehetséges a közös vámterület fentartása és a kül­földdel kötendő szerződések oly képen­ megkötése, melyek a kisiparra, a pro­letár milliók megélhetésére ólomsúly­­ként nehezednek. Hogy ez nem mese, azt láthatjuk a kisipar züllésében és a proletármilliók szaporodásában. A Szerbiával felmerült vámkonfliktus is a feudálisok érdekében történt, az ő haszonhajhászatuk idézte elő és ezt is csak a nép érzi és érezte meg a leg­jobban, mert a nép megélhetésének lehetősége nehezíttetett meg ezáltal. S a feudálisok ezért ragaszkodnak annyira a közös vámterület fentartásához is, mivel ez hoz nekik legtöbb hasznot a konyhájukra. A kormánynak legtöbb tagja szintén nagybirtokos, ami elég magyarázatot szolgáltat arra, hogy az általános egyenlő titkos választói jog behozatalát hozza, halassza, sőt amennyire lehetséges, ti­tokban akadályozza. Hogy pedig elhá­rítsák magukról a gyanúnak még az árnyékát is, mintha nem rajtuk múlna,hogy az általános választói jog késést szen­ved, hát egyszer-másszor megszólaltat­ják egyik-másik korifeusukat, hogy „a kormány bizony dolgozik a reform megvalósításán“, holott éppen az ily folytonos ígérgetésekkel árulják el, hogy a választói reformot keresztülvinni nincs — Miért? már annyira jobban van a kis­fia? — Nem azért kérem, hanem mert az én sógornőm nem akar urak szeretője lenni. — Micsoda ?! — kiáltott az igazgató. — Hát maga gorombáskodással hálálja meg az én jószívűségemet? Majd meg­tanítom én magukat! Dühösen csengetett. — Pénztárnok úr — szólt a belépő hivatalnokhoz —, a ma esti fizetésnél kiadja Német Jánosnak a könyvét. A mi gyárunkban nem kap többé munkát. Német még kinn a folyosón is hal­lotta az igazgató dühöngését. Este csakugyan kiadták a könyvét. Lelke tele volt keserűséggel, mikor hazafelé ment. Olykor megfordult és dühösen nézett hátra a füstölgő gyárra. Aztán ment tovább félénken, szomorúan, mint a kivert kutya.* Arra a képre mellékalakokat is fes­tenek. Az egyik oldalra például Juszti­­cia istenasszonyt, amint egy vén, pety­hüdt gavallérral, a megszemélyesített tőkével szeretkezik, kedvük. S így csak az lehet a válasz, hogy a népet ismét becsapták. Azt azonban ne higyjék sem a kor­mány, sem pedig a vele egy követ fújó nagybirtokos bőrkabátosok és klerikális népbutitók, hogy ezen reform keresztül vitelének húzásával, halasztásával célt érnek, mert nemcsak az öntudatra éb­redt munkásság lakott jól népbolondító munkájukkal, de jó lakott már a kis­polgárság legnagyobb része is, mely csak az alkalmas pillanatot várja, mikor fizesse vissza a kölcsönt fel­ültetőinek, becsapóinak. És ez az idő már nagyon közeledik. Társadalmi és gazdasági szemle: felkérjük a „sz munkás“-nál­ úgy helybeli, valamint vidéki előfizetőit, hogy akik előfizetéseikkel hátralék­­­­ban vannak, szíveskedjenek hát­ralékaikat mielőbb rendezni, mert elleneseiben] kénytelenek leszünk az illetők részére a lap küldését be­szüntetni. — Uszítók munkája. A profithajhá­­szatból folyó agyarkodás, uszítás már rögeszméjükké vált a kapzsi munkálta­­­­tóknak. Ha valahol a munkások szer­vezkedni akarnak vagy egyesületi cso­portokat alakítani óhajtanak, megindul ellenük azonnal az uszítás, hogy a hatóságok akadályozzák meg a szerve­zés munkálatait, a csoportok alakítását, amire a vidéki basák legnagyobb kész­séggel vállalkoznak, amennyiben a gaz­dag gyárosokra nagy gondot fordítanak, hogy egyéni érdekeiken csorba ne es­sék. Így történt, hogy a rózsahegyi vas- és fémmunkások egyesületi csoportot­­ akartak alakítani, amiben azonban a­­ gyárosok uszítására a járási főhasa meg­akadályozta őket és két vas- és fém­munkást, akik a csoport alakításának előkészítésében részt vettek, kiutasította Rózsahegyről, nem tekintve azt sem, hogy az illetők családapák. Persze, hogy erre a többi munkások azonnal megadták a választ, azzal, hogy vala­mennyien beszüntették a munkát, hogy addig nem dolgoznak, míg két társukat vissza nem veszik a munkába és míg Wunzl Vencel művezetőt el nem bo­csátják a munkából, aki a gyárosokat a munkások ellen uszította. És meg­történhet, ha a gyárosok és a basa konokságukban megmaradnak, az ösz­­szes rózsahegyi munkások beszüntetik­­ a munkát. Le a kalappal keresztény szo­­­­cialisták! Igen, le a kalappal, mert a ti dicsőségtek nagy és illő, hogy olyan vezéreitek előtt tisztelettel állatok meg, kalaplevéve, akik útmutatóitok és ma­gyarázzák nektek a tiszta erkölcsiséget, a keresztény felebaráti szeretetet, míg utóvégre — becsapnak benneteket. Vagy az ilyenek nem érdemlik meg, hogy előttük kalapot emeljetek? Pedig bi­zony megérdemlik, hogy kalapot emel­jetek előttük, mert ők azok, akik be­mutatják, hogy mire való a keresztény szocializmus. A Gyürki Ödönök, Ud­­vary Ferencek már elég bizonyítékát adták kér­­szociális vezérkedésüknek. Most pedig hozzájuk szegődött valami Ilba János nevű „úr“, aki a kassai kér­­szociálisok pénzéből, melyet zászló­jukra gyűjtöttek — hir szerint — el­tüntetett bizonyos összegeket, úgy, hogy a begyűlt pénzek elkönyvelésénél, ahol 200, 300 koronát kellett volna beve­zetni, elfeledte a második nullát is oda írni. Persze, hogy Aba „urnak“ e tette az egyesületből való kiugratását vonta maga után, a „vezérségtől“ elcsapták és vele számtalan — addig volt „hive“ — szintén ott hagyta a két­ szociális egyesületet, mint szt. Pál az oláhokat. És ennek a manipulációnak a vége az lett, hogy Fischer-Colbrie kassai püspök a megyénél hivatali állást szerzett Abá­­nak. Hogy mit szólnak ehez azok, akiket hazátlan bitangoknak neveznek a kér­ szocik, azt elvtársainkra és az elfogulatlanul ítélő közönség elbírálá­sára bízzuk. Az ájtatosság mennyit jövedel­mez. Az Inntperpen mellett levő apáca kolostort a múlt napokban kirabolták,mely alkalommal több mint két millió koronát raboltak el pénzben és értékpapírokban éjszakának idején. A tudósításban meg­van írva, hogy miképen hatoltak be a kolostorba, hogyan vitték ki a vasszek­rényt, melyben a pénz és az értékpapírok voltak és hogy a kolostor kertjében, ahol a szekrényt feltörték, a rablók még jóízűen falatoztak is. Ez azonban nem annyira érdekel bennünket mint az, hogy az apácák annyi pénzt összeharácsoltak — dolog, munka nélkül. Mert bizony furcsán hangzik, hogy akik egész éle­tüket munkával töltik el, megszakadásig dolgoznak, alig képesek megélni, sokszor éhezni, nélkülözni kénytelenek és az apácák, akiknek büdös a munka, csak „ájtatoskodnak“, milliókat gyűjtenek. így aztán semmi megütközni való sincs azon, ha az apácákkal egy kategóriába tartozó papság toporzékol dühében a franciák ellen, akik az apácáknak és a többi kolostorbeli heréknek útilaput kötöttek a talpuk alá. Jönnek a kulik. A temesmegyei mezőgazdák szövetsége kedvet kapott a többi feudális nagybirtokostól, hogy MUNKÁS 1907. január 6.

Next