Művelődési Útmutató, 1955 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1955-01-01 / 1. szám
frfüstesődési ÚtMutató KIADJA A MŰVELŐDÉSÜGYI MINISZTÉRIUM KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEK VEZÉRIGAZGATÓSÁGA ÚJÉVI GONDOLATOK Leveleinkre ez a keltezés került: 1955. Ezt írjuk a hivatalos iratokra és ez a számjegy ötlik a szemünkbe ha az új naptárra tekintünk. Tegnap még eggyel kevesebbet írtunk, de a tegnap már mögöttünk van s mi egy évvel korosabbak, érettebbek lettünk. Egy év! Leírni, vagy kimondani egy pillanat. Megélni azonban, átélni eseményeit, örömeit, gondjait, sokkal nehezebb, de szép. Üssük csak fel tíz év előtti emlékeink nagy könyvét, keressük meg az elmúlt évtizedek napjait megörökítő lapokat, mindez sora gondról, keserűségről, szükségről beszél. • A mindennapi kenyér utáni kegyetlen hajsza, félliterenként vásárolt petróleum a lámpába, a tízkilónként vásárolt tűzifa, ez jutott azoknak, akik a fát döntötték, a petróleumot a földből felszínre húzták, akik a búzát termelték és a kenyeret sütötték. Kopott nadrág és használt cipő az ócskástól, s még az is ünnepszámba ment, amikor ruházkodásra egyáltalán jutott... Kultúra? Jog? Emberség? A tömegek számára ismeretlen fogalom volt! « Kegyetlenül nehéz volt az élet s mégis, akkor is szerettük. De mennyivel jobban szeretjük ma, amikor sorsunkat már nem az önkény kormányozza, hanem szabad akaratunk, amikor az ország gazdája a dolgozó nép. • Gondjaink? Vannak még ma is. Igaz, távolról sem azok, távolról sem olyanok, mint valamikor voltak. Lényegükben változtak meg, nagyobbak, felelősségteljesebbek, országos gondok. Ezek már a gazda gondjai. Akiket a múltban arra kárhoztattak, hogy decinként vásárolják az ecetet, kilónként vásárolják a tűzifát és ölükben hordják haza, akiknek a legfőbb gondjuk a mindennapi előteremtése volt maguk és családjuk számára, azok ma gyárak, műhelyek vezetésével birkóznak meg, az egész ország gondját vették vállukra. Ma már az a legfőbb gondjuk, hogy több búzát termeljünk, több állatot neveljünk, több cipőt, ruhát készítsünk, hogy olcsóbb és könnyebb legyen az életünk. A mindennapi élet aprójelei a máról sokat beszélnek. Csak végig kell nézni az utcán. Hol látunk ma annyi szakadozott cipőjű, rongyos ruhájú embert, mint régen? Végig kell nézni a falun. Az elmúlt évek során épült házak a falusi dolgozók új életének néma tanúi. Vagy kopogjunk be a zsellér ajtaján ... Ha volna ahol bekopogni. A földesurak birtokait övezte rozzant vityillók legtöbb helyen még hírmondani sem maradtak meg, rég lebontották őket s az egykori zsellér ma kollektivista, vagy brigádvezető és az évvégi osztás után ünnepi ebéd mellett ül, mert katonatiszt fia látogatóban van éppen szüleinél. A múltban a szegény és középparaszt a piacnak élt. Szájától és családjától vonta el a falatot, hogy pénzzé tegye, mert sohasem jutott a mindennapi legszükségesebbre, az adóra és kitudja még hányfelé ... A falusi dolgozó ma sokkal jobban táplálkozik mint valamikor. Több jut a ruházkodásra és jut már a kulturális szükségletek kielégítésére is. Ma már olvas a falu. Az írástudatlanság állapota lassan már csak emlék marad és nincs olyan falusi ház, ahová legalább egy-két újságot ne járatnának. Az asztalaikon megtalálhatók a szépirodalmi és mezőgazdasági szakkönyvek is és a falvak villamosításával mind több dolgozó házában szólal meg a hangszóró, rádió. Soroljuk ide a többszáz falusi filmszínházat, a kultúrotthonok ezreit, a könyvtárak majd minden helységet felölelő hálózatát és bennük a könyvek sokmillióit. A falvak és városok képe az elmúlt évek során nagyon megváltozott. A tegnap még kopár vidékek ma új gyárak munkázajától hangos. Szülőotthonok és egészségházak, iskolák és kultúrházak ezrei hirdetik szerte az országban a békés építőmunka diadalát. Szebb lett az ország, szívünkben kedvesebb. Szeretjük, forrón és őszintén, tiszta szívvel, ahogy csak a dolgozók szerethetik, ahogy az a nép szeretheti aki gazdája az országnak és a maga hasznára építi, szépíti. A hazaszeretet tiszta érzése tölti el ma az ország minden dolgozóját, az itt élő nemzetiségek összes fiait. Románul vagy magyarul, németül vagy szerbül beszéljenek, a közös haza iránti féltő szeretet szívüket egyformán hevíti. A párt és a kormány következetes leninisztálin nemzetiségi politikája biztosította — első ízben a történelem folyamán — az itt élő nemzetiségek teljes jogegyenlőségét. * Az itt élő nemzetiségek fiai a történelem során első ízben lettek az ország egyenjogú gazdái, építői és védelmezői. Íme az a tiszta vizű forrás, ahonnan az együttélő népek mély hazaszeretetüket merítik. Ez a szeretet a gazda, az apa szeretete, amelylyel családját óvja és a veszély ellen megvédelmezi. Ebből az érzésből születő felháborodással Vili. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1955 JANUÁR