Művelődési Útmutató, 1955 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1955-01-01 / 1. szám

frfüstesődési ÚtMutató KIADJA A MŰVELŐDÉSÜGYI MINISZTÉRIUM KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEK VEZÉRIGAZGATÓSÁGA ÚJÉVI GONDOLATOK­­ Leveleinkre ez a keltezés került: 1955. Ezt ír­juk a hivatalos iratokra és ez a számjegy ötlik a szemünkbe ha az új naptárra tekintünk. Teg­nap még eggyel kevesebbet írtunk, de a tegnap már mögöttünk van s mi egy évvel korosabbak, érettebbek lettünk. Egy év! Leírni, vagy kimondani egy pillanat. Megélni azonban, átélni eseményeit, örömeit, gondjait, sokkal nehezebb, de szép. Üssük csak fel tíz év előtti emlékeink nagy könyvét, keressük meg az elmúlt évtizedek nap­jait megörökítő lapokat, mindez sora gondról, keserűségről, szükségről beszél. • A mindennapi kenyér utáni kegyetlen hajsza, félliterenként vásárolt petróleum a lámpába, a tízkilónként vásárolt tűzifa, ez jutott azoknak, akik a fát döntötték, a petróleumot a földből felszínre húzták, akik a búzát termelték és a ke­nyeret sütötték. Kopott nadrág és használt cipő az ócskástól, s még az is ünnepszámba ment, amikor ruházkodásra egyáltalán jutott... Kultúra? Jog? Emberség? A tömegek szá­mára ismeretlen fogalom volt! « Kegyetlenül nehéz volt az élet s mégis, akkor is szerettük. De mennyivel jobban szeretjük ma, amikor sorsunkat már nem az önkény kormá­nyozza, hanem szabad akaratunk, amikor az or­szág gazdája a dolgozó nép. • Gondjaink? Vannak még ma is. Igaz, tá­volról sem azok, távolról sem olyanok, mint valamikor voltak. Lényegükben változtak meg, nagyobbak, felelősségteljesebbek, országos go­n­dok. Ezek már a gazda gondjai. Akiket a múltban arra kárhoztattak, hogy decinként vásárolják az ecetet, kilónként vásárol­ják a tűzifát és ölükben hordják haza, akiknek a legfőbb gondjuk a mindennapi előteremtése volt maguk és családjuk számára, azok ma gyárak, műhelyek vezetésével birkóznak meg, az egész ország gondját vették vállukra. Ma már az a legfőbb gondjuk, hogy több búzát termeljünk, több állatot neveljünk, több cipőt, ruhát készítsünk, hogy olcsóbb és könnyebb legyen az életünk. A mindennapi élet apró­­jelei a máról sokat be­szélnek. Csak végig kell nézni az utcán. Hol látunk ma annyi szakadozott cipőjű, rongyos ruhájú embert, mint régen? Végig kell nézni a falun. Az elmúlt­ évek során épült házak a falusi dolgozók új életének néma tanúi. Vagy kopogjunk be a zsellér aj­taján ... Ha volna ahol bekopogni. A földes­urak birtokait övezte rozzant vityillók legtöbb helyen még hírmondani sem maradtak meg, rég lebontották őket s az egykori zsellér ma kollek­tivista, vagy brigádvezető és az évvégi osztás után ünnepi ebéd mellett ül, mert katonatiszt fia látogatóban van éppen szüleinél. A múltban a szegény és középparaszt a piac­nak élt. Szájától és családjától vonta el a fa­latot, hogy pénzzé tegye, mert sohasem jutott a mindennapi legszükségesebbre, az adóra és ki­tudja még hányfelé ... A falusi dolgozó ma sokkal jobban táplálkozik mint valamikor. Több jut a ruházkodásra és jut már a kulturális szükségletek kielégítésére is. Ma már olvas a falu. Az írástudatlanság ál­lapota lassan már csak emlék marad és nincs olyan falusi ház, ahová legalább egy-két újságot ne járatnának. Az asztalaikon megtalálhatók a szépirodalmi és mezőgazdasági szakkönyvek is és a falvak villamosításával mind több dolgozó házában szólal meg a hangszóró, rádió. Soroljuk ide a többszáz falusi filmszínházat, a kultúrotthonok ezreit, a könyvtárak majd minden helységet felölelő hálózatát és bennük a könyvek sokmillióit. A falvak és városok képe az elmúlt évek során nagyon megváltozott. A tegnap még kopár vi­dékek ma új gyárak munkázajától hangos. Szülőotthonok és egészségházak, iskolák és kul­­túrházak ezrei hirdetik szerte az országban a bé­kés építő­munka diadalát. Szebb lett az ország, szívünkben kedvesebb. Szeretjük, forrón és őszintén, tiszta szívvel, ahogy csak a dolgozók szerethetik, ahogy az a nép szeretheti aki gazdája az országnak és a maga hasznára építi, szépíti. A hazaszeretet tiszta érzése tölti el ma az ország minden dolgozóját, az itt élő nemzetisé­gek összes fiait. Románul vagy magyarul, néme­tül vagy szerbül beszéljenek, a közös haza iránti féltő szeretet szívüket egyformán hevíti. A párt és a kormány következetes lenini­sztálin­ nemzetiségi politikája biztosította — első ízben a történelem folyamán — az itt élő nemzetiségek teljes jogegyenlőségét. * Az itt élő nemzetiségek fiai a történelem során első ízben lettek az ország egyenjogú gazdái, építői és védelmezői.­ Íme az a tiszta vizű forrás, ahonnan az együttélő népek mély hazaszeretetüket me­rítik. Ez a szeretet a gazda, az apa szeretete, amely­­lyel családját óvja és a veszély ellen megvédel­mezi. Ebből az érzésből születő felháborodással Vili. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1955 JANUÁR

Next