Nagyvilág, 2006 (51. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 1. szám - MŰHELY - Eminescu, Mihai: Ikrek

MIHAI EMINESCU Ikrek Mihai Eminescu életművének nagyja olvasható magyarul, néhány verse több fordításban is. A kéziratban fennmaradt Ikreknek is van magyar változata - de azt még akkor sem vettem elő, amikor Farkas Jenő barátom kérésére én is bele­vágtam. Munka közben döbbentem rá, hogy ebben a hosszú költeményben fel­lelhető Eminescu költészetének majd’ minden eleme és főként ritmusa: a ro­mantikus pátosztól a szimbolistákra jellemző hangzásokon át a folklorisztikus hatásokig. Ez a „formai” feladvány izgatott. Az is, hogy a nemzeti mítosz megala­pozásának igyekezete közben Eminescunak miként sikerült már-már kozmikussá tenni az őt kínzó világfájdalmat, mi több a vanitatum vanitas tragikumát, ugyan­akkor hogyan hajlik át az elmesélt történetbölcseletbe (különös módon legin­kább az átkokban, melyek mintha a szereplő személyeken át a teremtő istensé­gig elhatolnának), míg végül a kísértő jó és az eleven gonosz a halálban egye­sül. Végül is az érdekelt, hogy hangzik/hangozhat ma ez a XIX. századi vers. CSÍKI LÁSZLÓ : Egy halvány mécses a magas kőbolt alatt Világítja meg az összes dák királyokat, Címeres köpenyben, márványszoborképpen Állnak sorban, fekete falmélyedésben, S a terem főhelyén a trónszéket amott Gyászfátyol takarja, mert Sarmis halott. Leple alól arca árnyékként sejlik át, Sírba tették a sorban utolsó királyt. Egy sötét zug mélyén vascsikorgás hullik, A falban rejtekajtó tárul ki sarkig, Fehér kéz nyúlik ki hosszú köpeny alól, Szurokfáklya benne, a fénye áthatol És meg-megvilágít egy arcot, homlokot... Rótt oszlopon órában pereg a homok. Brigbel, Sarmisnak ikeröccse, alálép - Hasonlítanak, mint lényéhez az árnyék­­, Szövétnekét emeli, lassan közelít, Fülét hegyezve kémlel: „Senki nincsen itt!

Next