Napi Gazdaság, 2003. augusztus (13. évfolyam, 148-167. szám)
2003-08-01 / 148. szám
SOK VOLT AZ EREDMÉNYES PÁLYÁZÓ A turisztikai cégek kilencmilliárdhoz jutnak M ANDACS BOTOND A Széchenyi turizmusfejlesztési program első félévben elbírált pályázatain kilenc területen összesen 9,35 milliárd forint támogatást osztottak szét. A 435 pályázó összesen 22 milliárd forint támogatásra tartott volna igényt - jelentette be Pál Béla, a gazdasági tárca turisztikai államtitkára. A legnagyobb érdeklődés az egészségturisztikai pályázatok iránt mutatkozott, ide több mint 17 milliárd forint értékben érkezett jelentkezés. A tárca tizennégy pályázatra 5,45 milliárd forint támogatást ad, további kilencre más területekről 880 millió forintot csoportosít át. A kereskedelmi szálláshelyek és a vendéglátás feltételeinek javítására kiírt kamattámogatási pályázatra kilenc jelentkezés érkezett, ebből nyolc volt megfelelő, amelyekre 180 millió forint jut. A projekt-előkészítésre kiírt pályázat keretében 23 fejlesztéshez 327 millió forint támogatásra tett javaslatot a bírálóbizottság. Az ágazatban általános rossz hangulat közepette jó hír, hogy idén nőtt a belföldi vendégek vendégéjszakáinak száma. Az első félévben 3,7 milliárd forint értékű üdülési csekket vásároltak a cégek, ez a tavalyi duplája. Ebből július végéig egymilliárd forintnyit váltottak be, így idén további forgalomnövekedés várható. A belföldi turizmust azért is élénkíteni kell, mert idén eddig mintegy 8 százalékkal csökkent a külföldiek által Magyarországon töltött vendégéjszakák száma. Két osztrák bank által készített felmérés szerint Magyarország a szezon egyik legtakarékosabb úti célja, mivel Ausztriához képest itt egy euró kétszer annyit tér - mondta Pál. A 435 pályázó összesen 22 milliárd forint támogatásra tartott volna igényt Pesszimista a piac • KOLOZSI PÁL PÉTER Mind az idei, mind pedig a jövő évi elemzői prognózisokat jelentősen átrajzolták a kormány két hete bejelentett megszorító intézkedései és adóváltoztatási tervei. A szakértők többsége ma már sem az inflációs célkitűzések, sem pedig a fiskális deficitcélok teljesülésében nem bízik - derül ki a Reuters legfrissebb felméréséből. Az elemzők előrejelzéseinek átlaga szerint 2003-ban 5 százalék feletti inflációs rátával ér véget az év, szemben a jegybank által kitűzött 4,5 százalékkal, jövőre pedig 4,71 százalékos indexet jeleznek előre. Az idei inflációs cél teljesülésére egy makroelemző sem lát esélyt, és a többség borúlátó a 2004-es esztendővel kapcsolatban is. A piaci figyelem középpontjában álló költségvetési folyamatokról szintén pesszimistán nyilatkoztak a megkérdezett szakértők. A pénzügyi tárca 4,8 százalékos előrejelzésével szemben az elemzők átlagosan 5,3 százalékra teszik az államháztartás hiányának a bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított arányát, 2004-re pedig 4,5 százalékos deficitet valószínűsítenek. A költségvetés helyzetét stabilizálni hivatott kormányzati bejelentések jóval drasztikusabban rontották az inflációs várakozásokat, mint amennyivel javították a fiskális előrejelzéseket. A július elején készített felméréshez képest a 2003-as hiányprognózis átlagban 0,2 százalékponttal javult, a 2004-es előrejelzés pedig még romlott is, miköz-ben a decemberi inflációs rátákat 0,12, illetve 0,46 százalékponttal megemelték a makroelemzők. A REUTERS PROGNÓZISA ___________________Előző______CL Decemberi infláció___________________ 2003 ___________________4,89 5,01 2004 ___________________4,25 4,71 GDP-növekedés___________________ 2003 ____________________3,1 3,2 2004 ____________________3,6 3,6 Áht-hiány*________________________ 2003 ____________________5,5 5,3 2004 ______________ 4,4 4,5 *a GDP százalékában_________Forrás: Reuters 1 10 Az automaták nehezen térnek át euróra •■ FOLYTATÁS AZ I. OLDALRÓL A berendezések 90 százaléka italautomata, amelyek nagyobbik része meleg italt árusít. A 10 százalékot kitevő áruautomaták iránt egyelőre kicsi a kereslet, ám az érdeklődés folyamatosan növekszik. A kilencvenes évek elejétől kialakult piac még nem érte el a telítettséget. Magyarországon a népességhez képest még mindig tizedannyi automata működik, mint Nyugat-Európában - tette GYORSAN NŐ hozzá Ábrányi. Ma már több mint száz vending- , ranninggel foglalkozó gép- és fizetőrendszereket, alkatrészeket, töltőtermékeket és poharakat gyártó, for- ^ galmazó cég tevékenykedik, közülük 47 tagot egyre Szakrabtömörít az 1994-ben alapított MIÁSZ. A szerve- ^ ^ ^ ■ v(.]_ zet a piac 60-70 százalékát fedi le. A forróitalos súrolunk autómasináknál a legjelentősebb forgalmazó az Alois mattiból Dallmayr Kft., az M. M. Matik Kft., a Nestlé Hungária Kft., a Spengler Kft., a Store Kft. és a Yoppi Hungary Kft., míg a hidegitalosoknál a Coca-Cola Beverages Kft. az egyeduralkodó Magyarországon. A piac várható szűkülésével az állóautomaták után a kisebb közösségek kiszolgálására alkalmas, méretében is kisebb asztali gépek iránt nőhet meg a kereslet - vélekedik az elnök. A MIÁSZ várakozásai szerint Magyarország uniós csatlakozása az iparág számára pozitív ________________________ változást hoz, az alapanyagok ital- és ételautomatákat bárhol ki könnyebben jutnak Magyarorlehet helyezni, ahol van vezetékes szamra, ugyanakkor a magyar víz, nincs a közelben fertőzésre vállalatok lehetőségeinek bőreszélyes terület (illemhely), s biztolését is várja a szervezet, mivel sírva van a kézmosás és a szemét- a magyar cégek jóval olcsóbban eldobás lehetősége, tudják üzemeltetni (az alacsonyabb bérköltség miatt is) a gépeket, mint nyugati társaik. Ábrányi szerint a monetáris unióhoz való csatlakozásra hamarosan el kell kezdeniük a cégeknek a felkészülést. Az automatákat euróelfogadó érmevizsgáló berendezéssel kell felszerelni. Az átmeneti időszakban a jelenleg forintot elfogadó és visszaadó masinákat alkalmassá kell tenni, hogy forintot és eurót egyaránt elfogadjanak, s csak forintot adjanak vissza, majd 2008-tól, még a türelmi időszakban az eurót és a forintot egyaránt elfogadják, s csak eurót adjanak vissza, míg végül csak eurót kezeljenek. Egy érmevizsgáló 120-140 ezer forintba kerül, ami az automaták típustól függő árának 6-43 százalékát teszi ki. A MIÁSZ szerint az átállás drága, idő- és munkaigényes feladat lesz, s a költségeket még az is növeli, hogy több régi típusú automata pénzvizsgálóját nem lehet átalakítani, így ezeket le kell majd cserélni. A tárcák az EU-s pénzekről mondanak le először • FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL A belügy 6,74 milliárdjából a rendőrségtől elvont összeg 462 milliót tesz ki. A tárcánál fajlagosan a lakásépítési beruházások (33 százalék), az állami támogatású bérlakásprogram (10 százalék) és a hivatásos állomány nyugdíjaztatásának (11 százalék) költségeit nyirbálják meg leginkább. Az oktatási tárca 5,5 milliárdos elvonásának fő vesztese a felsőoktatás 3,37 milliárd forinttal, a személyi kiadásokhoz nem nyúlnak az egyetemek. A környezetvédelmi tárca a 894,5 milliós elvonás 70 százalékát az uniós támogatással készülő társfinanszírozási keretből veszi el, mivel a tendereztetések elhúzódása miatt a pénzt egyébként sem használhatná fel idén. Az egészségügyben egy PHARE informatikai fejlesztési program marad el, a gép-műszer beszerzési program forrása pedig 211,4 millió forinttal (10 százalék) apad. A konszolidációra és reorganizációra szánt pénz 70 százalékát zárolja a tárca, személyi és intézményi költségeket azonban nem érint a 2,4 milliárdos elvonás. A gazdasági tárca főként az ISPA-támogatásokból megvalósuló programok finanszírozását fogja vissza. Az agrárlogisztikára szánt 400 millió forint teljes elvonásán kívül a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium - a GKM-hez hasonlóan - a főbb kiadási tételeknél 2,5 százalékkal vág. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma a múzeumrekonstrukció 2,7 milliárdos költségét 20 százalékkal mérsékli, ezenfelül a kulturális beruházások támogatása csökken 10 százalékos mértékben. A sporttárca a sportvállalkozások támogatását lenullázza, a sportlétesítményfejlesztés támogatását pedig 142 millióval csökkenti. A Gazdasági Versenyhivatal 28,4, a Központi Statisztikai Hivatal 293,9, a Magyar Tudományos Akadémia pedig 904,9 millió forinttal mérsékli kiadásait. Az MTA több mint 130 milliót von el az akadémikusi tiszteletdíjak és hozzátartozói ellátási díjak keretéből, hasonlóan jelentős a fiatal kutatói pályázatok támogatásának mérséklése. Jövőre háromszázmilliárd közúthálózat-fejlesztésre ■ BAKONYI ATTILA Jövőre összesen 300 milliárd forint jut autópályák és autóutak építésére, mivel a 2004- es költségvetésben 180 milliárd forint többletforrás lesz az autópályák finanszírozására - jelentette be Kiss Péter. A kancelláriaminiszter szerint összesen 420 kilométer autópálya és gyorsforgalmi út épül az országban 2006-ig. A jövő évi többletforrás biztosítja, hogy az M7-es autópálya az egész déli parton elkészüljön még ebben a ciklusban. Az econet.hu Informatikai Rt. soron kívüli tájékoztatása zártkörű tőkeemelésről Az econet.hu Rt. ezúton teszi közzé, hogy a 2003. június 25-i igazgatósági ülésen elhatározott zártkörű tőkeemelési lehetőséggel valamennyi befektetésre felkért jogi személy élt és a társaság elkülönített alszámlájára 118.590.000,- Ft befizetésre került, melyekért a társaság 1.185.900 db „A” sorozatú részvényt bocsát ki. A dematerializált részvények tényleges keletkeztetésére a tőkeemelés cégbíróság által történő bejegyzését követően kerül sor. econet.hu Informatikai Rt. MAGYAR GAZDASÁG ____NAPI GAZDASÁG _ 2003. AUGUSZTUS 12., PÉNTEK-SZOMBAT HIRHALO A PM cáfolja a további szűkítést Máté Dániel, a Pénzügyminisztérium szóvivője csütörtökön bejelentette, hogy a tárcánál nem készült olyan terv, amely csökkentené a lakáshitelek kamattámogatásának idejét. Lapunk értesülései szerint ezt a jövőben a jelenlegi húszról három évre rövidítenék. Úgy tudjuk, nemcsak az egész lakástámogatási rendszer átalakításáról, de egyes meghatározóelemeinek szűkítéséről is születtek már elképzelések. ► Mától drágul az áram A mai naptól lép életbe a gazdasági tárca által 2004. január elsejétől előrehozott, átlagosan kilencszázalékos áramáremelés. Ezen belül a lakosság nappali ára 8,4 százalékkal, az éjszakai áram pedig 12 százalékkal nő, így előbbi legmagasabb díja 25,7 forintra, utóbbié pedig 13 forintra nő kilowattóránként. A mostani, előrehozott áremelkedéssel, illetve a nagykereskedelmi áramár 12 százalékos növelésével az MVM az első kalkulációk szerint 15-20 milliárd forint pluszbevételhez juthat. Szintén a mai naptól lép életbe az a miniszterelnöki határozat, amely szerint az Országos Atomenergia Hivatal felügyeletét eddig ellátó gazdasági minisztertől a belügyminiszter veszi át ezt a feladatot. ► Az Eximbank az orosz piacon erősít A Magyar Export-Import Bank Rt. (Eximbank Rt.) csütörtökön 30,6 millió dollár összegű vevőhitel-megállapodást kötött az Arhangelszk megye kormányzatának tulajdonában álló GDP-Arhangelszk állami vállalattal. A 9 éves futamidejű hitel - a szerkezetkész arhangelszki városi kórházzal összefüggésben - magyar építési-szerelési munkálatok elvégzésére és orvosi berendezések exportjára nyújt finanszírozást. Arhangelszk megye kormányzatának garanciája mellett. AZ OTP ALAPKEZELŐ RT. KÖZLEMÉNYE befektetési tanácsadási tevékenységi engedélyről, a tevékenység megkezdéséről, befektetési tanácsadók nyilvántartásba vételéről Az OTP Alapkezelő Rt. (székhelye: 1052 Budapest, Deák F. u. 7- 9.; cégjegyzékszáma: 01-10-043959) („Alapkezelő”) a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény („Tpt.”) 395. § (1) bekezdés d) pontjának megfelelően közzéteszi, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a 2003. július 22-én kelt, 18.441/6/2003. iktatószám alatti levelével tájékoztatta az Alapkezelőt arról, hogy az Alapkezelő kérelmére a Felügyelet az Alapkezelő alkalmazásában álló Köves Benedeket, valamint Bakos Dezső Álmost a befektetési tanácsadókról vezetett névjegyzékbe bejegyezte. Az Alapkezelő a Tpt. 395. § (1) bekezdés a) pontjának megfelelően közzéteszi továbbá, hogy a Felügyelet a 2003. július 22-én kelt, 18.441/5/2003. iktatószámú, 111/100.015-6/2003. számú határozatával engedélyezte, hogy az Alapkezelő a Tpt. 81. § (2) bekezdésének f) pontjában foglalt befektetési tanácsadási tevékenységet is folytasson. Az engedély alapján az Alapkezelő befektetési tanácsadási tevékenységének 2003. július 30. nappal történő megkezdéséről határozott. Budapest, 2003. 07. 30. OTP Alapkezelő Rt. A Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Karának hallgatói az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt., a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem hallgatói a Magyar Külkereskedelmi Bank V. támogatása révén olvassák lapunkat.