Napi Gazdaság, 2009. március (19. évfolyam, 41-62. szám)
2009-03-27 / 60. szám
KARRIER NAPI GAZDASÁG 2009. MÁRCIUS 27-28., PÉNTEK-SZOMBAT INTERJÚ SZOKODI CSABÁVAL, A JOHNSON & JOHNSON KFT. ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓJÁVAL „Aki teheti, külhonban is szerezzen tapasztalatokat” A multinacionális cégek világában a sikerhez a magas szintű szakmai tudás mellett a megfelelő kommunikációs képességre is szükség van - tartja Szokodi Csaba, a Johnson & Johnson Kft. ügyvezető igazgatója. - Praktizáló traumatológusból miként vált egy multinacionális cég vezetőjévé? - A rendszerváltozás környékén - már családos emberként - az egri kórházban dolgoztam. Egy megkeresésre kifejezetten egzisztenciális okokból igent mondva az egyik amerikai gyógyszergyár területi képviselője lettem 1993-ban. A váltást segítette, hogy mindig érdekelt a gazdaság világa és az angol nyelvet is tudatosan tanultam, mert láttam, hogy hosszú távon anélkül nem lehet boldogulni. Egy év múlva kerültem a Johnson & Johnsonhoz, ahol testhezállóbb feladatot kaptam. Egy új divízió beindításában vehettem részt, majd két-három évente kaptam újabb feladatokat. - Közben a nemzetközi tréningprogramok kidolgozásában is részt vehetett, két évet Angliában dolgozott... - Megtapasztaltam, mit jelent egy nemzetközi cég szellemisége, milyen erős összekötő kapocs lehet egy jól kialakított vállalati kultúra és értékrend és mennyire más egy idegen közegben élni. Egészen különleges élmény volt, amikor külföldi előadásaim során 17 ázsiai országbeli leányvállalatunk szakembereinek tartottam tréninget. Hiába érkeztek mindannyian más közegből, a kommunikációjuk és az értékrendjük nagyon hasonló volt. Ezt garantálja cégünk kiválasztási és tréningszisztémája. - Mi kell ahhoz, hogy az ember idegenben is eredményes legyen? - Jó adag kompromisszumkészség, mert külföldön nekünk kell alkalmazkodnunk a kinti viszonyokhoz. Emiatt sem értettem azokat, akik az idehaza megszokott módon odakint is mindig a rosszat keresték mindenben. Angliában ráadásul sokkal feladatorientáltabbak az emberek. Lényegesen kevesebb érzelmet, ideológiát visznek a munkába, az üzleti partnerkapcsolatba, mint nálunk. Lehet azt mondani, hogy az a rendszer személytelenebb, de kétségtelenül hatékonyabb. - Milyen kihívás volt a hazatérés? - Nem okozott gondot, mert folyamatosan tartottam a kapcsolatot a magyarországi munkatársakkal. Ezt segítette a vállalat is, amely tudatosan ösztönzi az embereket arra, hogy külföldi tapasztalatszerzéssel is erősítsék szakmai kompetenciájukat. Emiatt is tanácsolom mindenkinek, akinek ehhez megvan az ambíciója, hogy egy ideig külhonban is szerezzen szakmai tapasztalatokat, már KARRIERÍV ► Szokodi Csaba 47 éves, 1986- ban a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen szerzett orvosi diplomát. Pályafutását 1987-ban az egri kórházban traumatológusként kezdte, 1993-1994-ben a Lilly területi képviselője, 1994-től a Johnson & Johnson ortopéd-traumatológiai üzletágának munkatársa, 2003-tól a Johnson & Jonhson Kft. ügyvezető igazgatója. Szokodi az orvostechnológiai üzletág vezetője és két további üzletág koordinatív irányítója. A cégcsoport Magyarországon mintegy 300 főt foglalkoztat, teljes forgalma 25 milliárd forint, a 72 fős orvostechnológiai részleg forgalma 5 milliárd forint, csak azért is, mert akkor a gyakran lesajnált magyarországi állapotokat is megtanulja értéken kezelni. A helyzet persze egy kicsit tudathasadásos, hiszen nyilván nekem is a legjobb szakemberekre van szükségem itthon, de tudom, hogy hoszszú távon mindenkinek az az előnyösebb, ha külföldi tapasztalatszerzéssel erősítik szakmai tudásukat és önbizalmukat. - Miként lett a leányvállalat első magyar származású vezetőjévé? - Cégünk 1998-ban jelentős akvizíciót hajtott végre az ortopédiai üzletágban és akkor lettem az új, másfél milliárd forint forgalmú divízió vezetője. Majd 2003- ban, egy pályázat eredményeként én lettem a Johnson & Johnson első magyar származású vezetője. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy hűséges típusként évről évre e cégnél bizonyítottam, és annak is, hogy időközben a szükséges nemzetközi tapasztalatot is megszereztem. - Mennyiben jelent előnyt az emberek kiválasztásánál, motiválásánál az, hogy korábban tréningekkel is foglalkozott? - Egyértelműen előnyös, hogy elsajátíthattam azt a tudást, ami ahhoz kell, hogy mondjuk 10-15 egészen más kultúrájú szakember egy cél érdekében tevékenykedjen. Ehhez fel kell ismerni azt, hogy kinek melyek az erősségei és arra is ügyelni kell, hogy pozitív impulzusokat is sugározzunk az embereink felé. A főnök ugyanis - akárcsak egy szülő - gyakran hajlamos arra, hogy csak a rossz dolgokról beszéljen, pedig ennél lényegesen célravezetőbb, ha - a hibákat nem feledve - az eredményekre koncentrál és erre építve fejleszti a munkatársak képességeit. Ehhez pedig kulcskérdés a hatékony kommunikációs képesség, enélkül ma már a legmagasabb szintű tudással sem juthatunk előrébb. - A válság mennyire változtatta meg üzletpolitikájukat? - Az egészségügyi ipar abban a sajátos helyzetben van, hogy Magyarországon 2006 óta olyan restriktív változások zajlanak az ágazatban, amelyeknek következményeként már évek óta jelentős piaci visszaesést tapasztalunk. Ennek hatására már évekkel ezelőtt létrehoztuk azt a rugalmas szervezetet és értékesítési stratégiát, ami segít abban, hogy várhatóan létszámleépítés nélkül - a továbbfejlődés lehetőségét megtartva éljük túl ezt a nehéz időszakot. - Az üzleti életben mit tart a legfontosabbnak? - Az őszinte és nyílt partnerséget. Amerikai cégként alapfilozófiánk része az etikus magatartás, ami itthon rövid távon nem mindig jelent üzleti előnyt. A jó hír az, hogy 1991 óta, amióta a magyar piacon megjelentünk, egyre inkább elfogadják, hogy mi ilyenek vagyunk. MEICHL ZOLTÁN SS. ■ B Wm gtm — A részmunkaidőt pályázati pénzzel segítik A kormány elfogadta azt a rendeletet, amelynek alapján a Munkaerőpiaci Alapból a válságkezelésre elkülönített tízmilliárd forintos keret forrásait a részmunkaidős foglalkoztatás támogatására is fel lehet használni - jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő. A várakozások szerint ez több ezer munkahely megőrzését teszi lehetővé. A támogatás feltétele, hogy a munkaadó legalább a teljes munkaidő felét elérő részmunkaidőben biztosítsa a dolgozó továbbfoglalkoztatását legfeljebb egy évig, illetve vállalja, hogy - minimum a támogatási időtartammal megegyező ideig - megőrzi a létszámot (Napi, 2009. március 13.). A támogatás a kieső munkaidőre járó alapbér 80 százaléka és annak járulékai lehet, legfeljebb a minimálbér másfélszereséig. A rendelet lehetőséget teremt a szakképzettséggel rendelkező pályakezdők elhelyezkedésének támogatására is. A munkaadó által igénybe vehető támogatás mértéke a pályakezdőnek járó munkabér legalább 50, legfeljebb 100 százaléka lehet. A döntés évente 3-4 ezer szakképzettséggel rendelkező pályakezdő elhelyezkedését segítheti. NAPI Találjuk meg együt a megfelelő pozíciót.. ...több tízezer! állásajánlatból.\ Ljobpilotri IPM Az ártalmas fény A kék néger ' . ..|5 Sanghaj: Csak a tajcsi nem változott A száznapos mandai pogrom Miért élnek tovább az intelligens emberei!? , Merre tart az agy evolúciója? f '•*§', I Az IPM nagy O-tesztje ft Tanuljunk grafológiát! A JÖVŐD MOST! E X P 0" I országos, integrált állásbörze diplomázóknak, friss- és fiatal diplomásoknak 10-12.000 álláskereső, több mint 40 felsőoktatási intézményből 90% 20-26 éves korosztály Átlagosan 303 érdeklődő standonként 3 szinten, több mint 1500 m2-es helyszínen mintegy 800 m2-es beépített terület A standos kiállítás mellett számos megjelenési lehetőség „Networking Reggeli" Ivi w corvínus £ 0 Y E t £ M lg kV fel* Uli •♦Tel: 482 5047,30/279 7432 Fax: 482 5577 - www.karrierexpo.hu karrierexpo@uni-corvinus.hu nyitva: 10h-17h-ig ! NI