Napkelet, 1923. január-május (1. évfolyam, 1-5. szám)
1923-04-01 / 4. szám - SZEMLE - Farkas Gyula: Petőfi-ünnepélyek Németországban
387 jen). Mindegyikben a művészi kompozíció valóságos élményt zár be, annak melegségét, szubtilis életszerűségét megőrizve. Szép verseket ír Walter Gyula is, de nála sok az elvontság és a gondolati elem. Versekkel szerepelnek még: Berde Mária, Kovács Károly, Nikodémusz Károly, Farczádi Sándor stb. Mély érzéssel átgondolt s itt-ott szép sorokban megcsendülő lírai jelenetet írt Kovács László A mérhetetlen perc címen. A szépprózai művek között magasan kiemelkedik Molter Károly pompás szatirikus rajza az erdélyi kisebbségi jogokról, a földreformról s a tisztviselőkérdésről. A kiváló marosvásárhelyi író ezzel a kis dramélettel foglalta el helyét az Erdélyi Irodalmi Társaságban. Ugyanakkor Biró Vencel Az erdélyi fejedelemség tekintélye a Portán címen tartott székfoglalót, ezt a kérdést sok új és érdekes adattal világítva meg. Bencze Domokos, J. Dienes Jenő, Rácz Pál és mások írnak még novellákat. Rácz Pálnak, aki ungvári hírlapíró, egy novelláskötete is megjelent Rongyszedő és más elbeszélések címen. A könyvről Reményik Sándor nagy elismeréssel emlékezik meg. (dr.) Petőfi - ünnepélyek Németországban. Január 3-ikán két német művész a berlini Meistersaal-ban spontán Petőfi-ünnepélyt rendezett, melyen áhitatos német közönség jelent meg. Magyarok talán csak ketten voltunk. Ez a propaganda-mentesség az estnek benső értéket kölcsönzött. Az ünnepi szónok: Otto Zarek, neves német esztétikus, beszédjében a következő figyelemreméltó szavakat mondta: „Emlegettetni s mégis ismeretlennek lenni: ez a sorsa a magyar Petőfinek is, mint mindazoknak, akiket nemzetük nemzeti költővé nyilvánított.“ „Genannt, aber nicht gekannt zu sein“, — valóban ez volt Petőfinek eddig a sorsa Németországban. Műveinek német kiadásai Kertben a kezdő (vajmi gyarló!) kísérletei óta egész kis könyvtárrá növekedtek, mégsem sikerült egy fordítónak sem visszaadni költészetének valódi színeit, megéreztetni ifjú lelkének mély szépségeit. „A magyarok nemzeti költője“, ez volt minden, amit a művelt német tudott róla, mert illett neki róla tudnia. Csodálatos, hogy mégis akadtak egynéhányan, kevesen, akik a rossz átültetések ködén át is megsejtették a gazdag fényforrást, költészetének világirodalmi értékét, mint pl. a mostanában hazaiias büszkeséggel sokat idézett Grimm, aki Petőfit a világirodalom három legnagyobb költője közé sorozta. És Németország a Petőfi-évfordulót mégis minden más külföldi államnál nagyobb fénnyel ülte meg s ebben az ünneplésben résztvett majdnem minden nagyobb német város. Noha ez az ünneplés nagyrészt a magyar nemzeti költőnek szólt, akinek hasonló sorsú nemzetéhez meleg rokonszenvvel fordul megpróbáltatásainak nehéz idejében a német nép, legfőbb jelentőségét mégsem a rokonszenv e megnyilvánulásában, hanem abban látjuk, hogy megismertették a német nép széles rétegeivel Petőfit, a költőt és Petőfit, az embert. E megismertetést egyaránt szolgálták a sajtó és az ünnepélyek. Szilveszter napján alig volt számbavehető német lap, mely vezető helyen meg ne emlékezett volna Petőfiről. Persze e megemlékezésben nem mindig volt köszönet. Egyesek csak zavaros életrajzi adatokat közöltek, növelve azt a romantikus ködöt, mely a németek képzeletében Petőfi életét körülveszi. A „Vorwärts“ nem tudta megállni, hogy ki ne jelentse, miszerint Petőfit ma Magyarországon bizonyára internálótáborba csuknák; a „Rote Fahne“ megteszi jakobinusnak, azok egyikének, kikre — szerinte, — „az orosz kommunisták joggal hivatkoznak, mint előfutáraikra“)!). (Jellemző, hogy a két utóbbi lap cikke magyar nevű író tollából ered.) — Akad azonban az újságcikkek, folyóirattárcák nagy tömegében néhány mélyenjáró, megértő is, mint pl. Erényi Gusztáv megemlékezése a „Vossische Zeitungéban, vagy Otto Zarek é a „National- Zeitung“-ban. Az ünnepségeknek három nagy állomása volt: München, Lipcse és Berlin, a három nagy német egyetemi város és mind a háromban éppen az egyetem volt az ünnepség színhelye: a német tudomány, irodalom és művészet hódolt Petőfi géniusza előtt. Münchenben, — ahol legéberebben él a német nemzeti érzés, — ez az ünnep is túlnőtt az irodalmi megemlékezés hideg keretein, forró lelkesedése, sajátnak érzett 25*