Nemzet, 1886. január (5. évfolyam, 1198-1228. szám)

1886-01-01 / 1198. szám

B­I­L P­O­L­ID. Budapest, decz. 31. (Az újévi ü­dvözlés Az országgyűlési szabadelvű párt tagjai hel­­yjév napján, fél 11-kor gyűlnek egybe a szabad­­s párt clubjának helyiségében, hogy onnét testüle­tnek Tisza Kálmán miniszterelnök üd­­e. Budapest, decz. 31. (Az országos kiáll s­­zámadásainak lezárása.) A kiállítás­­os bizottsága által kiküldött bizottság p­érte­ink szerint befejezte működését és megállapí-­i kiállítás zárszámadásait. Ezek szerint az or­­i kiállítás pénzkezelése 1.617.000 forint pénza­ránynyal végződött, ebbe azonban be vannak irva azon állami előlegek, melyeket a kiállítás deiből az államkincstárnak vissza kellett volna mni. A pénztári hiánynyal szemben áll a kiállt­­épületek értéke és a kiállítási bizottság által tett etetések, mint parkírozás, víz- és gázvezeték jége. Összesen 1.200.000 frt. Budapest, decz. 31. (A gömör megyei cul­­i-e­g­y­­­e t.) Rimaszombatból vettük a gömörme­­i magyar közművelődési egyesület igazgató vá­­­ltmányának legutóbbi üléséről szóló jegyzőkönyv K Felemlítjük belőle, hogy az egyletnek van 51 ala­­p, 460 rendes és 550 bek­t pártoló tagja. A tagok ■zesen 6608 frt 72 krt írtak alá; készpénzben 1383 vl. 3 kr folyt be. A választmány kimondta, hogy a v­relkezés alatti összeget csak kivételes esetekben ártja igénybevehetőknek; az egyleteket fel fogja kér­ni, hogy az egyesület javára vigalmakat és esté­lyeket rendezzenek és e tekintetben különösen igénybe fog vétetni a női közönség pártfogása. A csetneki elöljáróság azon kérelme, hogy a csetneki vör tagsági díjai a felállíttatni szándékolt helyi óvo­­k javára a városi pénztárba fizettessenek, megelége­­éssel fogadtatott. Örvendetes adatokat jelentettek be garami körről, mely ez évi augusztusban óvodát nyitott, ahova már 70 növendék jár. Gömör megye és Felsőcz városa az egyesület alapító tagjai lettek. Az egyesület végül 20 irtot utalványozott magyar olvasó és gyakorló könyvek kiosztása czéljából. Budapest, decz. 31. (A muraközi dohány­­termelés.) »Zalamegye közigazgatási bizottsága, Svastits Benő alispán indítványa folytán, a muraközi lakosság jóléte és a közgazdasági szempontból egy­aránt nagy fontosságú dohánytermelés engedélyezése tárgyában, a következő feliratot intézte a pénzügymi­nisztériumhoz« : Nagyméltóságu magyar királyi Pénzügyminisz­tériumnak ! Nem sok idővel ezelőtt a Muraközi vidék virágzó dohánytermeléssel dicsekedhetett, mely nem­csak az ottani földmives nép vagyoni jólétének képez­te bőséges kutforrását, hanem abban a magas kincs­tár is igen nevezetes adóalappal birt. Néhány évvel ezelőtt azonban a nm. m. k. pénz­ügyminisztérium a dohánytermelési engedélyt Mura­köztől megvonni méltóztatott, a­mely intézkedés Mu­raköz közgazdasági viszonyaiban igen érezteti káros hatását, sőt azok tapasztalható hanyatlásának egyik legfőbb okát képezi. A muraközi talaj ugyanis lapályos, mély fek­vésénél fogva, a kukoriczán kívül egyéb gabona­nemek termelésére általában nem alkalmas, szőlő pedig Muraköz alsó vidékén egyáltalán nem mű­­veltetik; a kukoricza ott a fő és majdnem egye­düli termelési ág ; nagyon természetes tehát, hogy a termelés ily egyoldalúságánál fogva, a föld­mives nép sorsa sokkal inkább ki van téve az esé­lyeknek , mint az oly vidékeken, a­hol a termelés változatossága, a földmivelés egyik másik ágában szenvedettt veszteségeket kárpótolhatja; ez okozza tehát, hogy ha Muraközben a kukoricza termés nem sikerül, a nép súlyos válságokat szenved, kötelezettsé­geit sem az államkincstár , sem magán­felek irá­nyában nem teljesítheti, a végrehajtások napi­ren­den vannak, s a földmives csekély ingó tőkéjét fel­emésztik. Ellenben Muraköz és vidékének talaja a do­hánytermelésre kizárólag alkalmasnak bizonyult, és egyedül ezen termelési ág lehet hivatva Muraköz köz­­gazdasági viszonyaiban a termelési ágak kényszerült egyoldalúsága által veszélyeztetett egyensúlyt fenn­tartani a föld népét súlyos váltságoktól megóvni, és az államkincstár érdekeit biztosítani. Midőn ezen elősorolt indokainknál fogva a nm. pénzügyminisztérium elé azon tiszteletteljes kéréssel járulunk, hogy a dohánytermelést Muraközre és ha­son talajú vidékére ismét engedélyezni kegyeskedjék, nem hagytuk figyelmen kívü­l, hogy a dohányterme­­lelési engedély megvonására okot az elharapód­zott csempészetek által űzött visszaélések szolgál­tattak, és azért minthogy a legszigorúbb ellen­őrzést részünkről is feltétlenül szükségesnek tart­juk, és annak hatályosságát emelni a hatáskö­rünkben álló eszközökkel kötelességünknek ismer­jük, azon javaslatot bátorkodunk a nagyméltóságú minisztérium elé terjeszteni, hogy dohánytermelési engedély csak­is oly egyéneknek adathassák ki Mura­közben, ki erre teljes megbízhatóságuk folytán a ha­tóság által ajánltatnak. Azon meggyőződésben vagyunk, hogy ezen kü­lön intézkedés a csempészetek elharapódzása ellen elég biztosítékot nyújtana, s annyival is inkább, mert a szigorú büntetésen, mely bűnöst és ártatlant egy­aránt sújtott, Mura köznépe okult annyira, hogy jö­vőre tartózkodni fog oly üzelmektől, melyek anyagi jólétének leggazdagabb forrásától önhibája miatt is­mét megfoszthatnák. Kelt Zalamegye közigazgatási bizottságának 1885. deczember 9-én tartott ülésében. A közigazga­tási bizottság hetes elnöke Svastits Benő m. k., alispán. Alsó-Rubin, decz. 31. (Árvamegye köz­­igazgatási bizottságának ülése.) [Saját levelezőnktől.] Árvamegye közigazgatási bizott­sága Szmrecsányi Darius főispán elnöklete alatt e hó 28-án ülést tartott. Ez alkalommal tárgyalás alá vet­ték a kamatadó, házadó és keresetadó elleni felszóla­lásokat. Az adófelügyelő jelentése, mely az 1885. évi október hó 1-ével életbeléptetett, ugyanazon évi XXII. t. sz. végrehajtása, illetve a nyilvántartás tár­gyát képező egyes eseteknek az adómunkálatban való keresztülvitelére vonatkozott. A szükséges intézkedés megtétele czéljából áttétetett a törvényhatósági bi­zottsághoz. A tanfelügyelő előterjesztése az alsó-kubini állami elemi és polgári iskola 1883—4. és 1884—5-iki évi számadásaira vonatkozott. Megvizs­gálás végett kiadatott a megyei számvevőségnek. Felolvasták ezután a belügyminiszternek 65,757. sz. alatti leiratát, melyben értesíti a közigazgatási bi­zottságot, hogy a személyes gyógyszertári jogosítvány maga csakis reáljogú gyógyszertáraknál tudható be a hagyaték átlagába; a gyógyszertár személyes üzleti joga pedig a jogositványnyal biró gyógyszerésznek szemé­lyéhez van kötve s az 1876. XIV. t. sz. 131. §. értelmé­ben e személyes üzleti jog s sem el nem adható, sem el nem hagyományozható. Ugyanazon törvény 132. §. szerint csakis gyógyszertár haszonélvezete száll az özvegyre, illetve a gyermekekre, ezek nagykorúságáig. E leirat tudomásul vétetett és miheztartás végett az árvaszék­nek kiadatni rendeltetett. A megyei alispán, mint az erdészeti bizottság elnöke beterjeszti, e bizottság f. évi nov. hó 21-én tartott ülésének jegyzőkönyvét. Tu­domásul vétetett. A közmunka- és közlekedő­ügyi mi­nisztérium körrendeletben tudatja, hogy az állami segélylyel teljesített építkezések felülvizsgálása, csakis a kerületi főmérnökök által eszközölhető, mi szintén tudomásul vétetett. A földművelési-, ipar- és keres­kedelemügyi minisztérium leküldi a megyei erdőtiszti alap 1883. és 1884. évi számadásait, jóváhagyó zára­dékkal. Kiadatott a törvényhatósági bizottságnak. Felolvastatott a miniszterelnöknek folyó évi 3973. sz. a. rendelete, honvédelmi ügyekre vonatkozó kimuta­tásoknak miképp leendő felterjesztésére vonatkozó­lag. Tudomásul vétetett és a járási szolgabiráknak miheztartás végett kiadatni elhatároztatott. Az alispán, mint az erdőrendészeti bizottság elnöke, felterjesztés végett bemutatja ezen bizottság­nak a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisz­tériumhoz intézett kérelmét az iránt, hogy a helybeli adófelügyelőségnél szervezett catasteri nyilvántartás­nál lévő catasteri térképek az erdei üzemeknek kidol­gozásánál való használhatás czéljából a megyei erdő­gondnokok részére átengedtessenek. A kérelmet pár­­tolólag terjesztik föl. Végül tárgyalás alá vették a vallás- és közoktatásügyi miniszternek 1885. évi nov. hó 13-án 1924. elnöki szám alatt kelt körrendelettel, az izraelita anyakönyvek vezetése tárgyában kibocsá­tott szabályrendelete értelmében végbement választá­sok eredményét, a megyei izraelita hitközségek anya­könyv vezetőire vonatkozólag. A választási jegyző­könyv tudomásul vétetett s föl fogják terjeszteni a cultus miniszterhez, a hitközségeket pedig értesítették, hogy a megválasztottaknak magyarul tudniuk kell és az anyakönyveket csakis magyar nyelven lehet ve­zetniük. M.-Sziget, decz. 29. (Máramaros megye közgyűlése.) [Saját levelezőnktől.] A téli közgyűlés, mely más években mindig a legnépe­sebb szokott lenni, most az elején szinte nem is volt határozatképes, de aztán mégis valamennyire megtelt a közgyűlési nagy terem. Pont tiz órakor megnyitotta a gyűlést Lónyay János főispán, kit beléptekor zajos éljenzéssel fogadtak, amint ez a buzgó, reggeltől estig tevékeny, érintkezésében mindenkivel előzékeny főnök méltán megérdemel. — A gyűlés folyamán több érdekes tárgy került elő, melyeket a közgyűlés figyelemmel hallgatott és intézett el. Ez­úttal nem volt a közgyűlésnek semmi akadálya. Hollósy István bizottsági tag, kit a múlt gyűlésen széksértés miatt 100 frt pénzbírságra ítéltek, most is tartott magasan röpködő »cultur«-szókkal bőségesen saturált haza­fiasságot hangoztató dictiót, de nem sértett. Ugyanis Szatmár megyének a közművel­ő­­dési czélokra kivetendő 11­ a p­ó­t­a­d­ó tárgyában ismeretes körirata felolvastatván, Hollósy István bi­zottsági tag felszólalt, hogy a pótadó már most sza­vaztassák meg. A közgyűlés azonban egyhangúlag elfogadta az állandó választmánynak Szaplonczay Miklós főjegyző által előterjesztett következő javas­latát : »A megye közönsége annak kijelentése mellett, hogy a magyar közművelődés előmozdítása tekinteté­ből anyagi áldozatokra is kész, ezúttal a pótadó kive­tése iránt nem határozhat, mivel az 1883. évi XV. t. sz. 10. §-a értelmében a pótadó kivetése iránt rend­szerint a költségvetés megállapítása alkalmával hatá­roz a közgyűlés; továbbá a közgyűlési meghívóban az, hogy a pótadó kivetése szándékoltatik, kiteendő. Minthogy pedig a költségvetés már tárgyalva volt s indítvány akkor a pótadó kivetése iránt nem tétetett s az közhírré nem hozatott, ennél fogva most pótadó nem is volt megszavazható.« De hogy Máramaros megye közönsége ez irányban is meg fogja hozni a kellő áldozatot, az kétségtelen. Hisz midőn a mai közgyűlésen a belügyminiszternek a »Máramarosi közművelődési egyesület« alapsza­bályait megerősítő leirata felolvastatott, lelkesen megéljenezték, az egyesület tehát a megyében nép­szerűségre talál és Lónyay főispán, ki az élén áll, hozzá méltóan buzog. Hollóssy István m m­ég indítványt tett, hogy a közös ezredeknél magyar vezényszó is beho­zassák, Budapesten katonai intézet állíttassák, hol magyarul tanítsanak s ez iránt a képviselőházhoz felirat intéztessék stb. Látván a hangulatot, indít­ványa megokolásától egy szánakozást kifejező moz­dulattal elállott. , Kávásy Ákos bizottsági tag és az állandó választmány tagja, Hollósynak szólva, igen helyesen jegyezte meg, hogy: a bizottsági tag ar azok közé tartozik, kik sokat markolnak és keveset fognak : de­finitionál a hazaszeretetről, culturáról csak az időt vesztegeti, mert nyitott ajtókat készül döngetni. Máramaros megye közönsége tudja is, mi a hazasze­retet, teljesíti is kötelességét mindig. M­i­h­á­­­k­a László alispán kijelenti, hogy a köz­­birtokossági elnökségeiről lemond, csupán a taracz­­közit és a rónait tartja meg addig, mig a számadások elintéztetnek. Hollósy felszólítja, hogy minden elnökségről mondjon le, mert ellenkező esetben ő azonnal ismét a belügyminisztériumnál tesz panaszt. Lónyay főispán oda szól: »Ez a bizottsági tag urnák teljes szabadságában áll.« Hollósy leül és az egész gyűlésre elnémul. Az ez év végén kilépett közigazgatási bizottsági tagok: Szilágyi István, Kricsfalusy Vilmos, Szilágyi János, Schönherr Ágost, Mihályi Péter ismét meg­választattak; fiait ügyész-helyettes lett Mandics József. Az 1886-iki költségvetését a megyének, mint bejelentetett, a belügyminiszter jóváhagyta. A bevétel 77,544 írttal, a kiadás 76,698 írttal s a megtakarítás 846 írttal van előirányozva. A megyebeli községek jövő évi költség-előirány­zata bemutattatott; a kis és nagy községek összes évi szakrészletei 122,886 frt 10 krral vannak előirá­nyozva. A községek törzsvagyonának jövedelmei 22,677 frt 53 krt tevén, a még szükségelt 100,208 frt 57 kr. pótadó kivetése utján szereztetik be, mely a megyebeli adózók által fizetett 353,320 frt egyenes állami adó 28- 37 °­0-ának felel meg. M.-Sziget rendezett tanácsú város kiadásánál az előirányzott 50,300 frt jóváhagyatott. M.-Szigeten 13,613 frt 93 kr. fedezendő 21°/0-nyi pótadó­val. A megye területén egyedül Técső nagyközségben nem vált szükségessé pótadó kivetése. Legmagasabb pótadó (63 °/C) Tyuska községben vettetik ki. Az igazgató-választmány tagjai lettek: Szap­lonczay Miklós, Kutka Kálmán, Kricsfalusy Vilmos, Veréczy Lajos, Lator Bálint. A főispán által kine­veztetett elnökül: Bikkál Nándor, Cziple Zsigmond, Hitter Győző, dr. Mihályi János. A leállítási bizott­ságba elnökül: Mentz Károly, tagokul: Kutka Kál­mán, b. Sztojka Gyula és Kovásy Pál. A gyalog közmunka megváltási ára 45 krban állapíttatott meg. A gyógyfürdőkre vonatkozó sza­bályrendelet elkészítésére az alispán elnöklete alatt bizottság küldetett ki. A szarvasmarha-­s lótenyésztés érdekében az apa-állatok beszerzése iránt szabályrendelet alkot­tatott. Néhány apróbb tárgy elintézése után a gyűlés befejeztetett, Lónyay boldog új évet kívánt a bizott­ság tagjainak, kik viszont zajosan megéljenezték a kitűnő főispánt. Ungvár, decz. 30. (Ungmegye közgyű­lése.) Ungmegye törvényhatósága tegnap rendkívüli közgyűlést tartott, melynek egyik főtárgyát a folyó ügyeken kívül a kilépett 5 közigazgatási bizottsági tag újbóli választása képezte. Miután választásról volt szó, természetesen a bizottsági tagok nagyobb számmal gyűltek össze a megye minden vidékéről. Gróf Török Napoleon főispán, kiről átalában mondhatjuk, hogy a megye átalános bizalmát és tiszteletét nagy mérvben bírja, megnyitván a gyűlést, mindenek előtt számot adott azon kül­detésről, melylyel őt, élén a megye választott 10 küldöttével, a miniszterelnök jubiláris ünnepélye alkalmából, a megye bizottsága meg­bízta. Tudomására hozta a megye bizottságának a szíves fogadtatást, s azon üzenetét a miniszterelnök­nek, hogy hálásan s elismeréssel fogadván a megtisz­teltetést, ígéri, hogy a megye érdekeit szívén viselve, minden lehetőt meg fog tenni annak javára. A megye bizottsága eme tudomásul hozást, a miniszterelnök­nek lelkes éltetésével, s a küldöttség helyes eljárá­sának tényét megnyugvással fogadta. Ezen nyilatkozat után olvastattak a miniszteri s felsőbb hatósági leiratok, melyek után a főispán ki­jelentette, hogy a fenálló törvények értelmében a vá­­lasztott közigazgatási bizottsági ta­gok közül öten, név szerint: Bugyis András, Firczák Gyula, Iváncsy László, Mislinszky József és Nehre­­beczky György urak kiléptek. Az új választás gyorsan történt meg, a­mennyiben a megye bizottsági tagok osztatlan bizalommal viseltetvén a lelépők irányába, azokat újra titkos szavazat útján majdnem egyhangú­lag megválasztották. A választás eredménye hangos éljenzésekkel fogadtatott. Ezen ad­ás után olvastattak egyes megyék át­iratai. Midőn a Csongrádmegye átirata felolvastatott, mely felszólítja a megyét, hogy a javaslatba hozott és már tárgyalás alatt álló közigazgatási re­formokra vonatkozó tövényj­avaslat el­len felszóllaljon az országgyűlés előtt, gr. Sztáray Antal azon indítványt tette, hogy a megye négy képvi­selője a megye részéről hivassák fel arra, hogy ezen tör­vényjavaslat ellen működve, ne engedjék azt törvény­erőre emelni, indokolva ezen indítványát különösen azzal, hogy Ung megyét úgy ismeri, sőt nevezetes ar­ról, hogy az alkotmányosság és szabadság megvédésé­nél mindig az elsők között szokott lenni. Az említett törvényjavaslatot pedig olyannak látja, mely veszé­lyeztetheti az alkotmányosság és szabadságot, mert ha arról volna biztosítható, hogy a megyék élén oly főispánok lennének, mint minővel Ungmegyének van szerencséje leírhatni, nem aggódnék annyira, de fél attól, hogy a nagy hatalommal felruházandó főispánok majd visszaélnek hatalmi állásukkal az ország és megyék alkotmányossága és szabadsága kárára. Ezen indítvány után maga az elnöklő főispán emelt szót s kijelentette, hogy ezen indítványt napirendre nem bocsáthatja azon házsza­bályok értelmében, hogy minden indítvány 24 órával előbb írásban leteendő a bizottság asztalára, mi­után pedig az említett indítvány előlegesen írás­ban be nem adatott, kéri a főispán a bizottságot az indítvány feletti napirendre térni, annak mellőzésé­vel. Az indítványozót támogatni látszott Iváncsy László és Kende István, a főispán nézetét védte Thu­­ránszky Tivadar, mire a bizottsági gyűlés kimon­dotta a napirendre térést s az indít­vány egyszerűen elesett. Ugyanezen alka­lomból Kende István fiatal bizottsági tag indítvá­nyozta, hogy a megyei tisztviselők holtiglan válasz­tassanak, mely indítvány elhangzott viszhang nélkül. Következtek a folyó megyei ügyek. Lő­­rinczy Jenő, a felvidéki járás szolgabirája, melegen ajánlotta a megye bizottságának figyelmébe, mikép létetnének lépések a megye részéről a törvényhozó testület előtt, hogy a községekben minden olyan egyén, ki korcsmáltatással foglalkozik, vagy azzal üzleti viszonyban van, a községben semmi néven ne­vezendő hivatalt ne viselhessen. A megye bizottsága egyhangúlag elfogadta a nézetet s elhatározta, hogy felír e tárgyban az ország­­gyűléshez és a kormányhoz. Ezek után be lévén fejezve a bizottság teen­dője, a főispán az évnek szerencsés befejezése al­kalmából, köszönetet mondott a közügyek terén tanú­sított magatartásért s egyúttal a jövő évre sok bol­dogságot és szerencsét kívánt. Erre fölemelkedett Firczák Gyula, Munkács egyházmegyei apátkanonok, mint a bizottmánynak egyik legbuzgóbb tagja s a főispánt következő szavak­kal üdvözölte: A mai nappal Ungmegye törvényható­sága nyilvános működésének ez évben zárkövét teszi le. Ha visszaemlékezünk azon tényekre, melyek köz­ügyeink érdekében itt e teremben végeztettek, ezek­ből indokolva tűnik föl azon őszinte tisztelet, sze­retet és ragaszkodás, melylyel Ungmegye kö­zönsége, gróf Török Napoleon, szeretett főispánunk iránt minden időben viseltetett és viseltetik. Ma, mi­dőn egy uj év küszöbén állunk, részint tájékozott­sággal s részben csak sejtelmével bírunk annak, mily sok és fontos azon teendő, melyeket államiságunk, ha­zánk, megyénk érdekében kötelességünk lesz érvé­nyesíteni. Ezek szerencsés keresztülviteléhez ismt méltóságos főispán urunk bölcsessége, igazságszere­­tete, tapintata s példányszerű hazafiságára van szük­ségünk, hogy ezek által közgyeinket továbbra is biztos kezekkel és szerencsésen vezényelje. Meg vagyok győződve, hogy a megye közérzü­letét fejezem ki, a­midőn az kívánom, hogy mélyen tisztelt főispánunkat isten erő, egészség és boldog megelégedésben a haza és megyénk javára még soká tartsa és éltesse. Ezen felszólalás után a bizottság lelkesülten megéljenezte az ősz főispánt és emelkedett hangulat­ban oszlott szét a bizottság, meghitt magához, hogy néze meg saját készítményü fest­ményeit, melyek »igazán remekek«. (Olasz novella, mondom). A herczegné akkor légyottot adott a gróf­nak a Louvre csarnokaiban, de a gróf hiába várt, a herczegné nem jött. Rászedte a festő grófot. Most az özvegygyé lett herczegnő eljött és külső kényszerből kezét és vele nagy vagyonát ajánlja fel a grófnak. A gróf gyöngéden, de határozottan visszautasítja a kí­nálkozó szerencsét, mert Simonne-t szereti. Ez kellő bizonyíték a scrupulosus orvos szemében, ki most már örömmel egyezik bele a házasságba. Ugyebár egyszerű cselekvény, oly egyszerű, hogy egészen hihetetlen. A szerző maga is azt mond­ja a darab végén, hogy a falu, ahol ez történt, még nincs felvéve a földrajzba. Még neve sincs, majd csak ezután fogják valahogy elkeresztelni. De hát nem is a cselekvést kell tekinteni e darabban, hanem finom kidolgozását. Ez pedig oly finom, oly kedves, oly szel­lemes és oly pikáns, hogy az ember, átengedvén ma­gát a csevegés múzsájának, mely e darabot szövi, egészen megfeledkezik róla, hogy e darabban egye­bet is követelhetne szellemnél. Nem követel semmit, hanem élvez. Élvezi a gyönyörű elmés, bohó mesét, ^'"•'VMeilhac oly raffinirozott naivsággal tud elő­keli ennél több esilye sokat’ mikor mulattatják! Hát Mikor a függöny alászállt, ,, , ,, , gyogó sziporkáját láttam minden szemel. Ja. A másik darab »Antoinette Rigaud«, mint már tegnap mondok, komolyabb mű. Komolyabb a tar­talma és komolyabb az ambitiója. Voltaképpen Seribe és Sardou műveinek nyomán járó színmű, melyben több súly van fektetve a cselekvésre, vagyis jobban mondva a cselszövésre, mint a jellemzésre, crou JDe van benne olyasmi, ami Scribe-nél és bar­­mely öntudai igen található: merész, eredeti inventio, ha szembe száll a drívlSSP art mondanék, készakaz­­elfogadott conventióval, és ínányzik' WA.szentnek egy elem mely a Scribe-iskola termékeit oly becse­­,dlz. csodáltakká teszi: a drámai kerekded­­ség, a befejezettség, ama bizonyos teljesség, mely a °M»k­SCeX‘AS6dit mi'de” l.kunk®61TMe0t “81 érdelM68“l »fezük: de „em £‘eS”“‘IndU'- KG‘ Pr°~‘ tárgy»l Tréfond tábornok neje azon gyötrelmek követ­keztében halt meg, melyeket háborúban távol levő fér­jének sorsa miatt kellett kiállnia. Halálos ágyán azt kérte férjétől, hogy egyetlen lányukat, Geneviéve-t nem adja nőül katonához. A tábornok ezt megígérte. Lánya felnőtt és bele szeretett egy derék katona­tisztbe, kinek neve Olilvier de Treuilles. Midőn Ollivier húga Antoinette megjelenik és bátyja számára megkéri Genevieve kezét, a tábornok saját nagy bánatára bár, de határozottan visszauta­sítja a kérelmet. Kénytelen így cselekedni, kötve van haldokló nejének tett ígérete által. Mi ugyan erre azt mondjuk, hogy hát hagyja oda Ollivier a katonai pályát, és válasszon valami polgári foglalkozást, melyből családját tisztességesen eltarthatja. De a franczia katonák nem így gondol­kodnak. Aki Saint-Cyrben végezte tanulmányát és ifjúságát, az nem lehet más mint katona. Ollivier te­hát boldogtalan, de, véleménye szerint, nem tehet semmit. Ez ugyan nagy baj, mert Ollivier ez által el­árulja, hogy nem szereti valami nagyon Geneviévet. Ha szeretné feláldozni pályáját érte. Mi pedig az ilyen 12 Reaumur fokú szenvedély iránt nem érdek­lődhetünk, és az első felvonás meglehetős hidegen is hagy bennünket, habár kiváncsiak vagyunk is az iránt, hogy fog a tábornok és segédtisztje kiszaba­dulni a dilemmából. tanu szerencs®re itt a második felvonás. Ez meg­is 01b-vier^^arra. h°gy a drámának tárgya nem a w „u V' hanem valami egészen más, t. i­­lyet már jeleztünk. "­asodik processus, me­ Antoinette nőül ment egy becsületes, aex­­ qnad­roshoz, Rigaud úrhoz, kinek kitűnő az étvágya, kifo­gástalan a gyöngédsége, de szelleme kissé nagyon is polgárias alkotványa. Rigaud úr kifogástalan férj, de neje lelkét nem tudja betölteni. Az asszony is becsü­letes, szilárd jellemű, de férjét szeretni nem képes. __Felső - Francziaország valamely fürdőhelyén felismertte,t­alálkozott Jacques Saunoy festővel, és nyílt volna, — ha ki iránt szive önkényt meg- Leveleket váltott a fold­ak­­ábrándban élt vele, mig végre Poeti,us vol élye nőttön nő. Erezte ai,°Sy szen­t ül»» Megszökött A­lf férjéhez, és Saunovval jól. Haza szökött dási helyét. ^ 10 *uda^a tudatta tartózko­d szegény Antoinette épp az nap, mikor bátyja számára megkérte barátnéja Geneviéve kezét, itt találkozik Saunoyval a tábornok házában. A festő azért jött, hogy a tábornok arczképét fesse. Rövid explicatio után, Antoinette visszaköveteli leveleit Saunoytól. Ez, némi vonakodás után meg­ígéri, hogy visszaadja a leveleket. El is jő éjszaka a levelekkel, tudván, hogy An­toinette férje távol van,mint esküdt valamely esküdt­széki tárgyaláson. Alig adta át a le­eleket Saunoy, a férj kopog­tat az ajtón. Nagy a rénület. Saunoy egy mellék­szo­bába menekül. A férj belép, leül vacsorálni, és nyu­godtan elmondja a e­sküdtszéki tárgyalás tárgyát. A férj együtt fogta felségét szeretőjével, és agyon­lőtte feleségét. Az eset egészen hasonló ahhoz, mely­ben épp e perezben Antoinette van. Rigaud úr ki­teszi forgópisztolyát a asztalra és tovább vacsorál. — És önök elítélik a gyilkos férjet, kérdi ha­­lálsápadtan és magán ívül az izgalomtól és rémület­től a boldogtalan Antonette. — Dehogy! Felmentettük a bosszúálló férjet. — Felmentették ! — Hogyne. Tizenketten voltunk esküdtek. Csu­pa férjek.. — És ön is úgy tenne, mint az a férj ? kérdi félholtan a félelemtől Antoinette. — Tökéletesen így tennék. Csakhogy az én pisztolyom elől nem renekülne el a szerető, azt is agyonlőném. Ez a jelenet a lej­obb a darabban. Eredeti, me­rész és végső határig oszíti az érdeket. Ez tetszett legjobban. Végre Saunoy emenekül a házból, de az alvó évtévé szobáján , ablakán keresztül. Máskép nem menekülhetett. L Antoinette férje, Rigaud úr látta a menekülőt lesállni az ablakból, és reggel elmondja a dolgot a­ábornoknak. Hosszú inquisi­­tió után, melyet ügyesn tudott a szerző a drámába beleilleszteni, a gyám végre mégis Antoinettere háramlik. Ekkor ellép bátyja Ollivier és azt vallja magára, hogy ő volt a kisasszony szobájá­ban. Visszautasítva ltván kérelmét, kényszerítni akarta — úgymond­­ a tábornokot, hogy lányát neki adja. De aztán megbánta tettét, és az abla­kon keresztül menekül, mikor a folyosó ajtaját rá­csukták. Antoinette meg­an mentve, de Ollivier el van veszve. Le kell mondnia pályájáról. Antoinette ezt­­ nem engedheti; elmegy a tábornokhoz és megvallja neki az igazat. A tábornok meglágyul, és a­helyett, hogy Ollivier tiszti rangjáról való lemondását elfo­gadná, keblére szorítja a derék tisztet, ki ily önfelál­dozásra képes húga becsületéért, és­­ neki adja leányát. Ez utolsó perezben tehát a dráma két tárgya egybe folyik. Fájdalom, későn. A dráma, egyes helyzetei eredetiségének és izgatóan érdekes voltának daczára is, el van ítélve. Először azért, mert tárgya kettős és e két tárgy nem egyesül kellő időben és kellő szorosan egy­mással. Másodszor pedig azért, mert a szenvedélyek, melyek benne működnek, nem eléggé erősek, nem meggyőzők. Ollivier nem szereti eléggé Geneviévet, mert különben megtette volna érte azt, a­mit megtett húga jóhírnevéért. De Antoinette sem szereti Saunoy-t valami, na­gyon­­ csak valamivel jobban, mint férjét, kit pedig sehogy sem szeret. Az egész drámán végig valami rövid lélekzet érezhető, mely mindent, a­mi különben jó volna, meg­ront és földre van. A dialógus sem valami jól táp­lált. Nehezen foly. Minden szó, minden fordulat a gyötröttség nyomát viseli, mintha nagy erőfeszíté­sébe került volna az írónak. És végre a darab még egy csomó nyílt kérdést is hagy maga után. Mivé lesz a férj, Rigaud úr virtuális megcsa­­latása ? Mivé lesz a festő szerelme ? Mivé lesz Antoinette szerelme és hibája ? És mivé lesz a tábornok fogadása és esküje ? E darab végén mindenkinek bekötik a szemét és elnémítják lelkét, — a közönségnek is. E darabot tehát jónak nem igen lehet elfogad­ni. Érdekesnek, inkább. Egy azonban világossá lesz belőle: az, hogy írója valóban nagy tehetséggel bír, különösen az eredetire irányuló, bátor inventio-tehet­­séggel. Meglátjuk, mit hoz ezután a színpadra. Csak több ily próba után, lehetend rá kimondani, hogy benne Francziaország új jeles drámaírót nyert. KESZLER JÓZSEF: K­ÜTLFÖLD. Budapest, decz. 31. Freycinet a ke­let-rumé­liai kérdésről.) Bécsből táv­irati utón közlik velünk a jegyzéket, melyet Freycinet franczia külügyminiszter a Balkán­félsziget ügyeiről a hatalmakhoz intézett. A jegyzék, melyet a­z N. Fr. Presse­­-vel egyide­jűleg közlünk, következőleg hangzik: A Szerbiában és Bolgárországban legutóbb végbement háborús események, a konstantinápolyi conferentia tanácskozásának, ezeknek következté­ben való megszakítása, az ottomán biztosoknak Philippopolba való küldése a balkán-félszigeti ügyekben oly fontos mozzanatokat képeznek, hogy nem mulaszthatom el visszapillantást vetni a meg­haladott útra és a köztársasági kormány által e kér­désben elfoglalt magatartásra. Fölösleges emlékeztet­nem önt arra, hogy mily meglepetést okozott Euró­pának szeptember 18-ikán a kelet-ruméliai moz­galom. Szeptember 23-ikán közvetlenül kifejeztem nézeteimet a szerb követnek; ugyanez nap ki­jelentettem az osztrák-magyar nagykövet előtt, hogy mi hajlandók vagyunk oly lépéshez csatlakozni, a­melyet a nagyhatalmak oly czélból tennének So­­phiában, hogy Sándor fejedelmet lebeszéljék a moz­galomnak Bolgárország és Kelet-Rumélia határán túl való terjesztéséről. Rákövetkező napon megbíztam képviselőinket,hogy a nagyhatalmaknál j­elezzék,mily sürgős volna a szomszéd államoknak azt ajánlani, hogy tartózkodjanak oly tün­tetésektől, melyek az ottomán birodalom egyéb terüle­tein visszahatást kelthetnének. A választ be sem várva, utasításokat küldtünk Belgrádban, Athénben és Bukarestben levő ügynökeinknek. Midőn így jártunk el, nem gondoltunk arra, hogy amaz államok közömbösek maradhatnának az eseményekkel szemben, de nézetünk szerint mi­ndent elérhettek, ha nyugalomban várják vala be Európa tanácskozásainak eredményét. Ezen fáradozásokkal be nem érve és daczára azon tartózkodásnak,melylyel oly események méltatásánál kell nézetünk szerint viseltet­nünk, melyeknél érdekeink nem forognak szóban, 25-én azon nézetünknek adtunk kifejezést, hogy a nagyhatalmaknak meg kell állapodniok, hogy a fe­nyegető veszélyek eltávolítására eszközöket kereshes­senek és hogy kielégítő megoldás elemeit előkészít­hessék. Egyúttal készeknek nyilatkoztunk, az e czélból tartandó tanácskozásokban való résztvételre. Javas­latunk igen rokonszenves visszhangra talált és szep­tember 26-án az orosz kormány azon indítványt tette, hogy a konstantinápolyi nagykövetek egyezze­nek meg a portával és Sándor fejedelemmel szemben követendő azonos magatartás iránt, hogy a vérontás kikerültessék. A hatalmaknak időt kellett engedni, hogy magukat elhatároz­zák. Szerencsétlenségre a conferentia csak októ­ber 4-én ülhetett­­össze, Noailles marquis már szeptember 29-én birtokában volt részletes utasításai­nak. Miután az ottomán birodalom iránt táplált ér­­­zelmeinket senki sem gyanúsíthatta, mert annak con­­solidatióját mindenkor óhajtottuk, nem tartottuk szük­ségesnek a kérdések megoldását elégtelen, látszólagos eszközökre szorítani. Novilles marquis ennek főlztán oda utasíttatott, hogy járuljon hozzá a többség né­zetéhez, ha az a rumeliai lakosság törekvéseinek ki­elégítésére irányul. Ez alatt azt értettük, hogy a ber­lini szerződés alkotta kormányzási módon eszközlen­­dő változtatások nemcsak hogy ne sértsék a tönk bi­­­rodalom életérdekeit, hanem ellenkezőleg, hogy annak jogait megszilárdítsák. Ilyen érdekek volnána pél­dául a Balkán megszállásának praktikus megoldása és a bolgár évi adó pontos megfizetése, a­mi edeni­­felé holt betű maradt. A legközelebbről érde­kelt hatalmak nem tartották szükségesnek, hog ezen problémát, melynek megoldása bonyodalmas nehéz­­séggel járna, azonnal tárgyalás alá vegye. A köztársaság kormánya ennek folytán késéggel vett részt azon tanácskozásokban, melyekne tár­gya egyszerűen egy oly jegyzék volt, mely­nek a fejedelmet és Rumélia lakossági kö­telességeikre kellett volna emlékeztetnie. E­­gyzék elkészítésére egy hét fordíttatván azt a srtának csak október 14-én, Sándor fejedelemné 15-én nyújthatták át, miközben a ruméliai izgalom kézzelfogható körvonalakban lépett el­­be, míg Szerbia és Görögország megkettőződ hadikészü­­lődéseik által elégedetlenségüknek éfgg°dalmaik­­nak adtak kifejezést, amire az unió asolidatiójára való kilátás nyújtott okot. Én köteles­emn­ek ismer­tem október 13-án táviratilag ügyeinkéi® a kabi­­neteket, hogy mily veszélyekkel jár s ügyek előze­tes elhúzódása. Midőn azután a szálmc 19-ikén a belgrádi és athéni kormányokká közölte jegyzékü­­­ket be kellett látni, hogy ezen­­ezközök is nem fe­lelnek meg a helyzet szükségleteinek, pár­a porta Oroszország tanácsára október 21-én konstantiná­polyi conferentia összeülését javasol mely a ber­lini szerződés és a szultán fennhatóságai alapján oldotta volna meg a Keletruméliára merült ne­hézségeket. Midőn a conferentia nov. összeült, meg­maradtunk a mellett, hogy a Sár ijedelemhez intézendő azon felszólítás, hogy a 111" szerződést ismerje el és a ruméliaiaknak ada*20Q utasítás

Next