Népsport, 1980. november (36. évfolyam, 264-288. szám)
1980-11-24 / 283. szám
XXXVI. 283. ♦ 1980. november 24. LABDARÚGÁS A legjobb volt: Kiss László (Vasas) Kiss László, a piros-kékek középcsatára a héten ismét sokat hallatott magáról. Szerdán az NDK ellen vívott válogatott találkozón megint nem bizonyított, miután csak egy félidőt volt a pályán, ment fájlalta a lábát. Szombaton a Kaposvár ellen viszont három góljával döntő érdemieket szerzett a győzelemben. Vajon mi az oka annak, hogy ez a jó adottságokkal rendelkező csatár még mindig adós a válogatottal szemben? Kásis értéke a magyar labdarúgásnak. A Via- Sallban jó őszt mondhat magáénak. A 16 bajnoki mérkőzésen 17 gólt szerzett a piros-kékeknek, osztályzatai is magasak. Átlaga 6,37, ígykövették egymást a jegyek: 6, 7, 6, 6, 7, 6, 6, 5, 6, 6, 7, 9, 5, 8, 4, 8. Ezúttal — rendhagyó módon — nem a játékossal, hanem edzőjével beszéltünk. Tőle vártunk választ kérdéseinkre. Bundzsák Dezső örömmel vállalkozott arra, hogy értékelje Kiss teljesítményeit. • Mikor dőlt el, hogy Kiss vállalja a játékot a Kaposvár ellen? — Szombat délelőtt. Mindketten korán kint voltunk a pályán. Kiss különböző bemelegítő gyakorlatokat végzett, aztán kijelentette, rendben van a lába, örültem, hogy nem hagyta ki ezt a meccset, s mint kiderült, főszerepet játszott. • Mi volt a különbség a szerdai és a szombati játéka között. Mennyit ér a Kaposvárnak rúgott három gól, s az NDK elleni 45 perce? Értem a kérdést. De nem könnyű rá a válasz. Kiss a válogatottban nem tudott még kiemelkedőt nyújtani. Pedig ott a társak jobbak, mint nálunk. Úgy gondolom, még érződik az összeszokottság hiánya. Az ékeket mindenütt kiszolgálják. A s kétcsatáros játékban és a háromcsatárosban egyaránt. Természetes, amikor több a csatár, a felelősség is megoszlik. És az semközömbös, ki az ellenfél. Könnyebb volt most Mészárossal és Zenitaival csatázni, mint szerdán az NDK védőével. De a tapasztalat, a bajnoki mérkőzések sikerélménye előbb-utóbb eredményt kell hozzon. A holtponton kell átsegíteni. Ez persze összetett, nem könnyű feladat. • Milyen utasítással küldte pályára Kisst? Mit kért tőle? — Maradjon úgy elöl, hogy közben sokast mozogjon, szabaduljon meg őrzőétől. Megfelelt ennek az elvárásnak. Megvallom, tartottam attól, hogy esetleg kiújul a sérülése. És attól is féltem, hogy olyan tartózkodó lesz, mint a Rába ETO ellen. Az NDK elleni meccs előtt nagyon óvatos volt, s emiatt kapta őszi leggyengébb osztályzatát. Most döntő volt, hogy az első gólt ő szerezte, a másodiknál kitűnően tálalt Komjáti elé. A negyediknél jó helyezkedése hozta meg az eredményt. Az ötödik előtt vele szemben szabálytalankodtak. A földön feküdt, amikor az Izsó ellen elkövetett szabálytalanság után abíró a 11-es pontra mutatott. Jellemző, hogy amikor a mieink a büntető elvégzéséhez készülődtek, a közönség egyértelműen azt kérte kórusban, hogy Kiss rúgja a büntetőt. Nem cifrázta, nagy erővel bevágta a bal sarokba. Érthető, hogy ő volt a végrehajtó. A jó formában levő játékosnak meg kell adni az esélyt arra, hogy odaállhasson a labda mögé. Biztos voltam abban, hogy értékesíti. • És most hogyan tovább? — A Nyíregyháza következik — otthon! Most aztán lehet bizonyítani !Kissnek, az egész csapatnak. És kell is! Lacinak, persze, sokkal nehezebb lesz, mint a Fáy utcában volt. Akaraterejétől sok függ. Magam is kiváncsiam várom, hogy mire lesz képes. Mi is! A 16. forduló válogatottja Kakas 7 (FTC) Jancsika 7 Kocsis 7 Baranyi 7 Varga 7 (FTC) (Bp. Honvéd) (Videoton) (Bp. Honvéd) Kiss 6 Dárdai 7 Hermann 7 (II. Dózsa) (PMSC) (Tatabánya) Szlifka 7 Kiss 8 Izsó 7 (DVTK) (Vasas) (Vasas) A forduló játékvezetője: Jaczina ***** (Bp. Honvéd-Nyíregyháza) A MÁSODIK CSAPAT Disztl P. 6 (Videoton) Hatvanger 6 Szűcs 7 Vágási 6 Brezniczky 6 (Volán) (Nyíregyháza) (B.csaba) (PMSC) Kisteleki 6 Nagy II 7 Nagy 7 (Kaposvár) (D.újváros) (Bp. Honvéd) Szabó 7 Kuti 7 (Videoton) (Bp. Honvéd) (Mivel a jobbszélső posztján - Szlifkát kivéve - csak 5-ös osztályzatokat érdemeltek ki, nem jelöltünk senkit a második csapatba!) A Czabán Samu téren viszonylag hamar kiderült, hogy nem hét végig ájtatosságra jött össze a játéktéren a huszonkét futballista. A megbocsátás, a felebaráti szeretet és más mélyebb érzések ugyanis egészen huszadrangú szerepet játszottak, annál inkább kopogtak a bokák, szikráztak a sípcsontok, s meglehetősen sűrűn terült el itt is, ott is egy-egy labdát kergető „vitéz”. Egy-egy csattanós belépő után már-már kicsit megszeppenve pislogott a bíró felé a talpon maradó fél, ám hamar megnyugodott, amikor , látta, hogy annak a szeme sem rebben, természetes jelenségnek könyveli el többek között azt is, ha egy játékosnak egyszerre rúgják ki mindkét lábát úgy, hogy csak a labda nem szenved ilyen esetekben külsérelmi nyomokat. Eleinte csak a két 16-os között folyt az aprítás, mivel a védők tartottak attól, hogy a bíró a 16-oson belül már szigorúbban ragaszkod-a paragrafusokhoz. De nem. Martos felvágása után — Szíjgyártó volt a tettes — talán még a földrengést jelző szeizmográf is kilengett a közeli obszervatóriumokban, akkorát zuhant a Volán-védő, mégsem lett komolyabb következménye a dolognak, úgyszintén nem Menyhárt buktatásának, mely után Magos vehetett „talajmintákat” a büntetőterületből. Ha mindez elment a kapu előterében, akkor egyértelmű volt, hogy ennél kijjebb szigorúbb „nagytakarítás” is megengedhető. Volt is nagy adok-kapok, de a végén mindenki megúszta. A rugdosók komolyabb büntetés, a szenvedő felek súlyosabb sérülés nélkül, ráadásul a hazaiak a két büntető elmaradását sem sínylették meg pontokban. De hogy végül is így alakult minden, az nem elsősorban a játékvezetőn múlott a jelen esetben. Pádár bíró jószándéka ugyancsak a visszájára fordult. Amennyiben az volt a célja, hogy engedi a kemény játékot, a test test elleni férfias összecsapásokat, mert ebből volt a legkevesebb. S mivel a durvaságok megtorlatlanul maradtak, néhányan úgy vélekedtek, itt ma szabad a tánc. És, sajnos, nem is tévedtek. Az harmadik Amióta megh narifidum, indultak az NB I őszi küzdelmei, a Ferencváros csapata ott tanyázik a táblázat élén. Feledtetve a tavalyi gyengébb évet, ezúttal kitett magáért a társaság. De míg másokat nyugtat a siker, addig a zöld-fehéreknél a listavezetés úgy fest, felfűtötte a kedélyeket, egyre inkább nyomasztja a gárdát, idegessé, mit több, ingerültté tesz egyeseket. Szombaton Pécsett idén már a harmadik ferencvárosi játékos került a kiállítás sorsára. De mint korábban Békéscsabán, úgy most a Mecsek alján is megmentette 10 emberrel az egyik bajnoki ponttot a zöld-fehér csapat. Ám holnap?... Jó lenne hát rendezni a rendezendőket, s mindenkinek lehiggadni az együttesben. Nem csak a statisztika kedvéért, hanem ezt kívánja a hagyomány is. Mert nem ez a jellemzője a zöld-fehérek játékának. Az igazi futballista a pályán nem csupán ellenfelét, hanem saját magát is legyőzi. E közt helyszámba menő megállapítás napjaink játékában egyre inkább bizonyságot nyer. A játszadozások kora ugyanis már lejárt, mindinkább előtérbe került a labdarúgás küzdő jellege. Felgyorsult a játék, sűrűsödtek a párharcok, egyre több az ütközés, lépten-nyomon öszszecsap két ember, s ezeknek az összecsapásoknak egy része ugyancsak fáj. A felfokozott kedélyállapot, a felfellbanó indulat pedig nem a legjobb tanácsadó. Aki pedig egy-egy jogos, vagy vélt sérelmén nem tud napirendre térni, aki ilyenkor nem tud uralkodni mozdulatain, vagy nem tudja magába fojtani gondolatait, nem csupán magának árt, hanem a legtöbb esetben csapatát is nehéz helyzetbe hozza. Dunaújvárosban a fiatal Pölöskei megjegyzése a vendégeknek egy gólba került. Ott kezdődött a dolog, hogy Nagy II Jánost felvágták, mire a középpályás „rövid úton” törlesztett az apró termetű Szabó Ottónál. Nagy szerint ezzel a lovagias ügy le is rendeződött, a bíró szerint viszont még nem teljesen, ezért nyomban a középpályás orra alá dugott egy sárga lapot. Így már nagyjából rendben is lett volna minden, ha a győri védők nem érzik úgy, hogy egy felvágás még kijár a dunaújvárosi fiúnak. Meg is adták neki, s ezzel lehet, hogy megindult volna egy bokázási lavina, ha a mérkőzés bírája nem terem a helyszínen, nem inti oda a győri kapitányt, Magyart és nem hozza tudtára, hogy mivel minden számla kiegyenlítést nyert, mostantól nincs rugdosás. A kapitány tudomásul vette a döntést, nem így Pölöskei, aki, bár nem kérte senki, kommentárt fűzött a történtekhez. A kommentárért szabadrúgással sújtották csapatát, a szabadrúgásból gól lett, s a gól egy pontba került a vendégeknek. Vágási feje aranyat ér. Mindezt Békéscsabán nagyon is jól tudják, s a tételt csak erősítette a ZTE elleni 90 perc. Ezen a délutánon ugyanis több jó fejelő is összejött a Viharsarokban. Ott volt a zalaegerszegi Kereki és Gass, valamint természetesen Vágási, így a közönség nagy érdeklődéssel figyelte: vajon ki lesz a legnagyobb legény a légtérben, az ő kedvencük, vagy a „túlerőben” lévő vendégek. A szóban forgó párbajában Gass volt helyzeti előnyben, ő ugyanis csatárt játszott, míg a másik kettő elsősorban a saját kapuja előtt vigyázta a légteret. Hármuk versengésében végül a hazai „egyke” Vágási bizonyult a legjobbnak. Ő jól őrködött, sőt a másik oldalon is megtette a magáét: fejesgóljával eldöntötte a két pont sorsát. — A pontrúgásoknál természetes, hogy ott vagyok az ellenfél kapuja előtt. Akkor is,ha nem középcsatárt, hanem beállást játszom — mondotta a békéscsabai játékos. — Három szögletünknél már elég jól betajoltam magam, is vártam a Pásztor-féle, szokásos, bekanyarított labdát. Eljött a pillanat. Amikor a szabadrúgás után elindult a laszti, még úgy tűnt,kissé magas az íve. Már-már úgy láttam, hosszú lesz, aligha érdemes felugrani rá. Végül azonban nagyon örültem, hogy nem hagytam veszni, s felugrottam, ugyanis a pettyes, hogy-hogynem, egyszer csak lecsapott, és mondhatom jókor. Pont találkoztunk, mint annyiszor az elmúlt időszakban. Persze, a teljes igazsághoz hozzátartozik, a zalaegerszegi védők is egy kicsit „levegősen” álltak ott a kapu előtt. Nem kellett nagyon tolakodnom, hogy én érjem el legelőbb a labdát. Ahazai bennfentesek úgy tudják, az őszi idény végén„bekötik” Vágási fejét. De nem félnek attól, hogy ettől a „kötéstől” kevésbé tud majd fejelni. A Diósgyőrben már nem egy ifikorból alig kinőtt, hanem egy tapasztaltabb, érettebb játékos veszítette el uralmát az idegei felett, egy olyan sportember, akinek épp a példamutatás lett volna az elsődleges kötelessége. A támadósor „öregje”, a Szlifka és Szemere között játszó Borostyán lobbant be, egy pillanat leforgása alatt, mégpedig azért, mert Jurácsik szabálytalankodott vele szemben. A játékvezető sípja ugyan azonnal harsant, ám a csatár ezzel nem látta rendezettnek az ügyet, s ő maga nyomban elégtételt vett a sérelemért. Visszarúgott, sőt még kis híján az újpesti hátvédhez vágta a labdát is. Ebből a felelőtlenségből nem lett gól, mint Dunaújvárosban, viszont Borostyánnak Mohácsi felmutatta a piros lapot, s ettől kezdve tíz emberrel játszott a DVTK. Most pedig nincs olyan helyzetben a vasgyári csapat, hogy ellenfeleivel szemben „nagyvonalúskodjon”, bárkinek is bármilyen minimális előnyt adjon ... ! Tatabányán a bajnoki év elején a szakvezetés magasra tette a játéko£ fok előtt a mércét. A tabella közepén való lavírozást nem tartották már elegendőnek, s becsesebb eredményt várnak labdarúgóiktól. A bronzérem megszerzését tűzték ki zászlójukra. Jó úton jár a csapat, mostanában egymás után nyeri mérkőzéseit, szombaton a Csepel elleni találkozón a félidőben mégis morő volt a hangulat a hazai öltözőben. — Egyáltalán nem csodálkozhatnátok azon, ha most kimennétek, nem találnátok nézőt a lelátón — jelentette ki Lakat dr., amikor a csapat bevonult pihenőre. — Nem vehetnétek zokon, ha mindenki fogná a kalapját és hazamenne, mert azok az emberek nem azért jöttek ki erre a pályára, hogy egy kényelmeskedő társaság hibáktól hemzsegő téblábolását lessék. Vegyétek végre tudomásul, hogy ezeket az embereket ki kell szolgálni, hogy őket még egy kínkeservvel elért kis győzelem sem elégíti ki akkor, ha ilyen gyenge a játék. Tessék küzdeni, hajtani, életet vinni a pályára. Ez a kötelességetek! ... Hasonló kemény szavakkal illette őket Majtán József szakosztályelnök is, és a bírálatnak később foganatja lett. Megemberelte magát mindenki, fellobbant végre a tűz a hazaiakban, s egyszeriben más lett a játék. Az öregmozgó Hermann például nem ismert elveszett labdát, s ha kellett, a fájdalmán is úrrá tudott lenni. Egy esetben kiadós rúgást kapott a lábára, a csattanásból arra lehetett következtetni, hogy aligha marad talpon. De ő átvette a labdát, majd továbbadta, csak utána csuklott össze. S mivel a vendégek nem adták olcsón a két pontot, végül ugyancsak megküzdöttek ezért a tatabányáik. Azt a gyenge első félidőt azonban ők sem tudták feledni, így a győzelem ellenére is csendes maradt a találkozót követően a Bányász öltözője . . . ! Noteszlapok Szabályismeret, óh... ne a szabálykönyv a lelátón, sőt mi több, a játéktéren is. Mert ha történetesen ott van egy-egy példány a Hungária körúton a szurkolók zsebében, akkor aligha lett volna olyan forró a levegő a nézőtéren a vendégek második gólja után, ám ha netán a kék-fehér védők is felüthették volna a szóban forgó kis könyvecskét Baranyi kapukirúgása előtt a les címszó alatt, akkor talán az a bizonyos gól meg sem születik. Szabálykönyv hiányában, s a szabály pontos ismerete miatt viszont megkapták a gólt, s a hazai hívek, valamint az MTKVM-játékosok szemében a mérkőzés bírája sok minden volt akkor, csak éppen jó és kedves ember nem. Pedig ő csak azt tette, ami a kötelessége, s a szabályok szellemében járt el. Ha nem adja meg a gólt, akkor hibázott volna Kőrös. Az eset úgy történt, hogy a vendégek saját ötösük sarkára tehették a lasztit, hogy elindítsák azt a hazai kapu felé. Az MTK-VM védői a félpályánál helyezkedtek el, s noha látták, hogy jóval mögöttük tanyázik a vendégek szélsője, Májer, különösebb figyelmet nem szenteltek rá. Nyilván abból indultak ki, hogy csak maradjon ott — „lesen” —, akkor a legkevésbé ártalmas. Más véleményen volt minderről a fekete hajú válogatott védő, Baranyi, aki nagy harci kiáltás közepette nekifutott a labdának és bődületeset rúgott bele. Az átszállt a hazai hátvédek feje felett, éppen a szélső elé, aki úgy fest, nagyon is jól ismeri az ide vonatkozó szabályt, mert nem gondolkozott egy pillanatig sem, hanem usgyi, már rohant is vele a kapu felé. A védők egy kicsit megrökönyödtek, egy pillanatig megtorpantak, s csak ezután vetették magukat a nyomába, de már késve érkeztek. Ők — és a közönség egy része úgyszintén — nagy felháborodással vették tudomásul a dolgot. Fülöp nyomban a bíróhoz rohant és tiltakozott. Felugrott a kispadról Szentmihályi edző is, s elindult az oldalvonal felé, nyilván, hogy csillapítsa a kedélyeket, a szurkolóhad pedig lángot lövellt a síp ura felé. Ők egyszerűen nem értették, hogy lehet egy több méteres „lest” így elnézni. Egy dologban nem tévedtek, abban, hogy Májer tényleg méterekkel a védők mögött tartózkodott. Egy másikban azonban igen. Abban, hogy mégis szabályos volt a gól. Ugyanis kapukirúgás, partdobás, szögletrúgás és játékvezetői labda esetében nincs lesállás. NÉPSPORT 3 NB I