Nemzeti Sport, 2014. szeptember (112. évfolyam, 238-267. szám)
2014-09-01 / 238. szám
21 Labdarúgás Ból} THURY GÁBOR Mocsai búcsúja Miután a módosított felsőoktatási törvény lehetővé tette, hogy Mocsai Lajos megpályázhassa a Testnevelési Egyetemen rektori posztját, csak idő kérdése volt, mikor jelenti be a kandidálási szándékát. Nyilvánvalóvá vált, ha ezt megteszi, a megsokasodó teendői miatt valamiről le kell mondania. A mester a kapitányi posztról távozik, ezzel párhuzamosan a szövetség kinevezte a magyar felnőttválogatottak szakmai igazgatójának, és továbbra is a sportági akadémia irányítója. Mocsai a legeredményesebb magyar szakember, ugyanakkor az utóbbi évek majd’ minden Eljön a pillanat, amikor a frontvonalból célszerű hátrébb lépni világversenyén - a londoni olimpiát leszá- mítva - érezhető volt, hogy az általa értékalapúnak nevezett közösség viszont nem feltétlenül gondolkodik hasonlóan a mesteréről, legalábbis a játékosok metakommunikációja nem ezt sugallta. Mégis, a kapitány irányításával a legjobb nyolc közé rendre bejutott a csapat, ennél több pillanatnyilag még akkor sincs (nem volt) a sportágban, ha szerettünk volna, szeretnénk belelátni. A hiányérzet abból fakadhat(ott), hogy a reális esély(eke)t elbuktuk, legutóbb a szlovének elleni júniusi vb-selejtezőt. Ez utóbbin égbekiáltó volt a szakadék csapat és mestere között, még azt is mondanám, hogy kapitánybuktató a javából, ha nem tudnám, hogy az együttes esélyei ezzel minimálisra zsugorodtak az olimpiai szereplésre... Eljön a pillanat, amikor a frontvonalból célszerű hátrébb lépni a stresszmentes zónába, ahol nem kizárólag érmekben, helyezésekben méretődik meg a tudás. Mocsai mostantól nem azért felel, hogy a vékony jégen táncoló szakág krémje miként végez egy-egy tornán, hanem azért, hogy a jég vastagabb legyen. Ez még akkor is igaz, ha maradt némi hiányérzetünk. Mégis, a pályaív megismételhetetlennek tetszik. PERCRŐL PERCRE 31. perc: Korhut bedobását követően Sidibe viszszaadta a labdát a védőnek, aki ballal egyből középre emelt, és az egyedül hagyott Seydi hat méterről, a kapu jobb oldalába fejelt. 0-1 78. perc: Gosztonyi lövésébe Zsidai kézzel ért bele a debreceni tizenhatos előterében, ezért megkapta második sárga lapos figyelmeztetését is, amelyet követett a piros. 84. perc: Okuka a jobb oldalról adta be a labdát, amelyet a felugró Griffiths a kapu bal oldalába fejelt. 1-1 1 A 7. FORDULÓ MŰSORA Szeptember 12., péntek Lombard Pápa MTK 19.00 Szeptember 13., szombat DVSC-Teva Pécsi MFC 14.30 Bp. Honvéd-Haladás 16.30 Dunaújváros Nyíregyháza 18.30 Kecskemét Győri ETO 18.30 MVM-Paks Diósgyőr 20.30 Szeptember 14., vasárnap Videoton Újpest 16.30 Ferencváros Puskás Akadémia 18.30 Az állás 1. Videoton6 6 -- 19-2+1718 2. MVM-Paks6 4 2 - 12-2+1014 3. Diósgyőr6 4 2 - 11-5+6 14 4. Ferencváros6 4 -2 10-5 +5 12 5. MTK Budapest6 4 -2 9-9 0 12 6. Újpest6 2 4 - 4-2+2 10 7. DVSC-Teva6 2 2 2 5-4+1 8 8. Lombard Pápa6 2 2 2 5-9-4 8 9. Győri ETO6 2 1 3 9-10-1 7 10. Bp. Honvéd6 2 1 3 5-6-1 7 11. Nyíregyháza Spartacus 62 1 3 6-9-3 7 12. Kecskeméti TE6 1 1 4 6-10-4 4 13. Szombathelyi Haladás 6 1 1 4 3-9-6 4 14. Pécsi MFC6 -3 3 6-12-6 3 15. Puskás Akadémia6 -2 4 4-11 -7 2 16. Dunaújváros PASE6 -2 4 4-13-9 2 n [mir?; 1WV ®|iV• m 1?S © I Bp. Honvéd 3-0 0-1 1-0 Diósgyőri VTK i-i 3-0 2-1 2-1 Dunaújváros 1-1 DVSC-Teva 1-0 2-0 Ferencváros 2-0 3-1 Győri ETO 3-1 4-3 0-1 HaladásT T í-i 0-1 KecskemétT TT T 0-1 Lombard Pápa 1-0 0-0 3-2 MTK BudapestM LT T 2-1 MVM-Paks TT" 3-0 0-0 NyíregyházaT T 3-0 0-3 0-2 Pécsi MFC 1-2T T 0-4 1-1 Puskás AkadémiaT TT T Újpest 0-0TTT Tm m VideotonT TT TT T 5-0 3-0L Zm 2014. szeptemberi., hétfő A mérkőzésről tudósított: Somogyi Zsolt, Doros László • Betegség, rosszullét, infúzió: Senad Husic szombaton kidőlt a sorból, így a védőre nem számíthatott Tomiszlav Szivics, a DVTK vezetőedzője. A másik oldalon a csütörtökön, a Young Boys ellen látott DVSC-ből kimaradt Máté Péter, Mészáros Norbert és Kulcsár Tamás, és kérdéses volt, hogy fizikailag és mentálisan túltette-e magát a hétközi erőpróbán és a kiesésen a magyar bajnok, amelynek keretéből sérülés miatt hiányzott Szakály Péter, Selim Bouadla, Rene Mihelic és Tisza Tibor. Jó hangulatban kezdődött el a meccs, de mégsem annyira, mint az megszokott. Sokszor írtunk már róla, mennyire különleges az a légkör, amelyben a Diósgyőr a hazai meccseit játssza, és a hangulatot csak fokozza a helyi műsorközlő, amely bemelegíti, meccsre hangolja a drukkereket. Nos, most ez elmaradt, úgy tudjuk, azért, mert az MLSZ rendszeresen bünteti a DVTK-t, mondván, túlságosan egyoldalú a hangosan beszélő. Pedig ő csak azt csinálja, amit Münchenben, Milánóban, Madridban, a világon bárhol, és sehol sem panaszkodnak ilyesmire, ez a normális. Nálunk nem... A Loki úgy lépett pályára, hogy ha győz, akkor is nyolc pont hátrányban lesz a menetelő Videotonhoz képest, igaz, a borsodiak úgy kalkuláltak, ha nyernek, kilenc pontra távolodnak el a bajnoktól, így mind a két csapat támadni akart, ám az is világos volt, hogy a biztonságos, stabil védekezés az első. A Lokinál két légiós szerepelt a belső védők posztján, ám amikor egymáshoz kellett passzolniuk, bajban voltak, nem értették meg egymást, a labda a reklámtábláról jött vissza, noha diósgyőri nem zavarta őket. A legnagyobb lendület, sajnos, az esőben volt, alighogy elkezdődött a mérkőzés, azonnal jött a zápor. Igazán nagy helyzet sokáig egyik kapunál sem volt, a házigazda néhány beíveléssel próbálkozott, főleg Drazsén Okuka igyekezett, a Lokiban Bódi Ádám tűnt aktívnak, ő például cselezni is mert, és neki volt igaza, a csúszós gyepen többször is becsapta a rátámadó ellenfelet. Nem volt magas a színvonal, inkább küzdelmes volt a mérkőzés, kevés helyzettel, ám ez nem zavarta a debrecenieket, hiszen Korhut Mihály beadása után L’Imam Seydi gólt fejelt. Nem is olyan rég felrobbant a stadion, amikor a légiós a hálóba talált, csakhogy a DVTK nem ragaszkodott hozzá, a Löki pedig lecsapott rá... A vendégek gólja nem volt előzmények nélküli, a DVSC játéka összeszedettebbnek bizonyult. A Löki a szünet utáni másodpercekben azonnal növelhette volna előnyét, hol egy gólvonalon álló védő, hol Antal Botond akadályozta meg az újabb debreceni gólt. Nem volt meglepő, hogy Tomiszlav Szivics kettőt cserélt előre. Bejött a támadó középpályás, Bognár István és a csatár, Georges Griffiths. Támadni, rohamozni kellett, mert a DVSC tartotta az előnyét, és kontrái is veszélyesnek tűntek. Zaklatottá vált a meccs, a játékosok lökdösődtek, veszekedtek egymással, ahelyett, hogy futballoztak volna. Próbált előremenni a DVTK, de görcsös, feszült volt a hazai csapat játéka, így pedig nem könnyű kreatívan támadni... Aztán Zsidai Lászlót második sárga lappal kiállította a játékvezető, és az előnyt kihasználta a Diósgyőr, a cserejátékos Georges Griffiths megszerezte első gólját DVTK-mezben, és ettől felpörögött a hazai csapat, kapujához szegezte a bajnokot. A DVTK sokat küzdött az egy pontért - a Loki hátránya a listavezető Videotonnal szemben tíz pontra nőtt. HANGULAT ••••••• ) ) ) EDZŐI HÚZÁSOK • ••••• ) ) ) ) A MECCS EMBERE BÓDI ÁDÁM • •••• ) ) ) ) ) MECCS INDEX 1 5.33 A DVTK megilletődötten kezdett, Miroszlav Grumics jobbára csak vergő- sdött elöl, és a csa- s tárnak „kinevezett” I Gosztonyi András I sem találta a helyét. A vendégek jobban I alkalmazkodtak I az esőtől felázott 1 talajhoz, a diósgyő riek játékába sok hiba csúszott. A I hazaiak túl óvatos I felfogásban futbal- I loztak, és az első I félidőben helyzetet I sem tudtak kialakítani. A szünet után I felpörögtek az események, a hajrában I pedig a DVTK meg- I fordíthatta volna I az eredményt. A főszereplők közül Bódi Ádám emelkedett ki, aki mert játszani, ügyesen trükközött, igaz, neki kifejezetten feküdt ez a talaj. A SOK SÉRÜLT MIATT NEHÉZ VOLT HATÉKONY KEZDŐT ÖSSZEÁLLÍTANI NB1-6. FORDULÓ Az eső lendülete AZ ÉGI ÁLDÁS volt a leggyorsabb, igaz, a dobogós helyezésért küzdő csapatok csatájában nem csak a támadásra, a védekezésre is figyelni kellett DIÓSGYŐRI VTK DVSC-TEVA DIÓSGYŐR, 5562 NÉZŐ CEDE: Bori helyett Takácsi (2) a szünetben, Grumics helyett Griffiths (-), Egerszegi helyett Bognár I. (-) mindkettő a 63. percben Gólszerző: Seydi (0-1) a 31., Griffiths (1-1) a 84 percben : Sárga lap: Zsidai (buktatta Elek Ákost) a 29., Grumics, Morozov I (mindkettő dulakodásért) az 59. percben ( Kiállítva: Zsidai a 78. percben ! Játékvezető: Vad II István 7 Az első félidőben jól kézben tartotta az I irányítást, a szünet után azonban a forró pillanatokban lehetett volna I jóval határozottabb is, ráadásul több esetben nem jól ítélte meg a szabálytalanságokat sem. Asszisztensek: Ring György, Georgiou Theodoras - Erdős József, Németh Ádám Kádár Tamás pontosan tudta, hogy vasárnap este milyen nehéz volt tartani L'lmann Seydit fotó: mirkó István SPORTSZERŰSÉG I iixhimai atámadó futballerejei ••••• )))) ) 1—4—4—2 I J* 1—4—4—2 fi CSERE: Seydi helyet Kulcsár T. (-) a 68., Bódi helyett Máté P. (-) a 85., Vadnai helyett Ludánszki I. (-) a 90. percben Nagy taktikai csata volt... A Debrecen az első félidőben remekül lezárta a területeket. A találkozó elején görcsösek voltunk, talán túlságosan tiszteltük az ellenfelet. A végén a lehetőségeink megvoltak a sikerhez, de meg kell becsüljük ezt az egy pontot is. Jó úton járunk... Ne feledjük, elvettünk a Debrecentől két pontot. Jól játszottunk, olykor kifejezetten lendületesen futballoztunk. A kiállítás meghatározta a mérkőzést, nem biztos, hogy sárga lapot kellett volna adni Zsidai Lászlónak a kezezésért. A végén magassági fölényben volt az ellenfelünk, szerettünk volna cserélni, de még mielőtt megtehettük volna, Griffiths a kapunkba fejelte a labdát. si sport