Nemzeti Sport, 2016. december (114. évfolyam, 328-356. szám)
2016-12-03 / 330. szám
PIZSAMÁBAN AZ ANTARKTISZON „Már régen vágytam az Antarktiszra, megkértem tehát Rockenbauer Pált és Szabados Tamást, ugorjanak már ki egy kicsit és filmezzék le nekem az ottani látnivalókat - olvasni Ősz Ferenc humorista sorait a Ludas Matyi 1969. január 2-i számában. - Én itthon ülök a meleg szobában, ők fagyoskodnak. Én dőzsölök a földi javakban, míg ők azon töprengenek, hogy szűk napidíjukból fókazsírt vagy fagykenőcsöt vásároljanak. Aztán hazajönnek, és én pizsamában nézem, hogy nekik többhetes szakállukon lógnak a jégcsapok." riport el a halódó Baranya megyei falucska akkori két lakosának egyikéhez, a visszavonult, csendes életre vágyó nyugalmazott nőgyógyászhoz. A társalgás során hamar kibukott, futóként valamikor egymás ellen versenyeztek, Iharosról, Rózsavölgyiről, Zátopekről beszélgettek, a baráti közös hang is elősegítette, hogy aztán az 1986 őszén készített túrafilm során nála szállt meg a csapat. Egy évvel később, a temetés után szintén itt töltötték az éjszakát a barátok. „Különös, zaklatottsággal vegyes megnyugvást jelentett, hogy aznap este ugyanazokon a székeken ültünk Péceli Bandinál, mint néhány hónappal korábban, még vele együtt. Minden ugyanolyan volt, tényleg csak ő hiányzott -idézi fel a 29 évvel ezelőtti légkört Heincz László, aki szinte pótapjaként nézett fel barátjára, munkatársára. - Ez a tudat akkor és ott, Kisújbányán valamelyest enyhítette az elviselhetetlen órákat, amelyekből aztán elviselhetetlen napok, hetek, évtizedek lettek. A mai napig mindennap fáj a hiánya." Bár őt nemigen látták játszani, 1933-as születésű fiatalként Rockenbauer Pált is magával ragadta az ötvenes évek magyar futballjának varázsa. Fejből sorolta az NB I-es csapatok felállását, a kispesti pályán pedig edzésre belógó kíváncsiskodóként csodálta a Honvéd-játékosok tréning utáni szórakozását. Felraktak a felső kapufa tetejére egy gyufás skatulyát, és újra és újra úgy rúgták le onnan a labdával, hogy az közben nem érintette a lécet. Visszatérve saját sportteljesítményére: bár a természetjárás és a hegymászás akkoriban is a sport határterületének számított, az 5895 méter magas Kilimandzsáró megmászása, az Antarktiszon töltött hónapok vagy akár a magyarországi kéktúra hátizsákos végigjárása nem kis fizikai áldozatot követelt. Ösztönzéséről fia, a művészettörténész-politikus Rockenbauer Zoltán beszélt az 1997-es, Roki című portréfilmben: „A természetből és a világból a kihívások érdekelték, ezért vágyott olyan helyekre, ahova normális ember nem. A sarkkör, a barlangászás, a hegymászás, a sivatag, bármi, ami emberi erővel legyőzhető. Jellemző rá, hogy a sarkkutatók közül nem a diadalmaskodó Amundsent vagy a legyőzött Scott kapitányt tekintette példaképének, hanem Fridtjof Nansent, aki mögött irtózatos nagy teljesítmény állt, még ha nem is volt annyira eredményes, mint a másik kettő." Először 1983 kora őszén járt Rockenbauer Pál a zengővárkonyi gesztenyésben. A Gyenes Károllyal készített, rádióban!!) sugárzott kerékpáros országjáró sorozatból nem kívánták kihagyni a művészettörténészként Párizs, Róma, Budapest forgataga után a baranyai faluba visszavonuló református lelkész, Fülep Lajos (1885-1970) csendes fészkét. A zengővárkonyi remete parókiája írók, gondolkodók kedvelt úti céljának számított. Járt nála a harmincas évek elején Kodolányi János is, benyomásairól a Magyarország hasábjain adott számot. „Z, ahová iparkodunk, a hegyek mögött fekszik, egy patakkal hasított völgyben. Köröskörül erdőség koszorúzza a hegyeket. Itt van a híres gesztenyés is, ahol gyermekkoromban annyit jártam. Ez a kisfalu az ország egyik legcsodálatosabb szépségű vidékén van, így szemre kívánni sem lehet alkalmasabb helyet a világtól való elvonulásra, az Istennel való társalkodásra. Irigylem is F.-et, mert volt ereje szakítani Budapest úgynevezett szellemi életével, tülekedésével, kétes érvényesülési alkalmaival." Kulturális körökben heves vitát váltott ki Illyés Gyula zengővárkonyi tapasztalatain alapuló, 1933-ban közzétett, Pusztulás című esszéje. „A hegyekből leárad tompítón és kábítón a virágzó szelíd gesztenyeerdők sűrű illata; édes ez az illat, édeskés és néha émelyítő, mint a meztelen meleg női testé. (...) A falu felett jobbról is, balról is ősi szelíd gesztenyeerdők terülnek, évszázados gyönyörű fák, koronájuk magasan az égbe nyúlik, vastag szélső ágaik barátságosan a földre könyökölnek. Mindegyik fa egy-egy külön birodalom szakadatlan méhzsongással, rigófüttyel és elvillanó mókusokkal. A fák úgy állnak, mint századok előtt álltak, semmi ápolás nem kell nekik, évente mégis jelentékeny summát hullajtanak gazdáik ölébe. Valóságos paradicsom ez, Magyarország legszebb tája, legalábbis abból, amit eddig én ismerek. Itt láttam, hogyan viseli pusztulását egy nép." Akkor lennék boldog, ha mindent megmutattam. Valami titokzatos, megmagyarázhatatlan vonzalom fűzte Rockenbauer Pált a szelídgesztenyékhez. Emlékezhetünk, a Másfélmillió lépést a Kőszeg melletti, végtelen nyugalmat árasztó cuki gesztenyésben rögzített képkockák zárják, a második sorozatban látható zengővárkonyi fák pedig örök nyomot hagytak benne. Ahogyan a készítők mondják, úgy intézkedett, hogy a gesztenyés állandó lakója legyen. Ez esetben túlzott jelentőséget nem érdemes tulajdonítani a szimbolikának, mégis tény: a külvilágtól tövises burokkal védett gesztenye hagyományosan a tisztaság, a kísértés feletti győzelem és az erény jelképe. A zengővárkonyi gazdák, pincetulajdonosok közül Kopa bácsival szoros kapcsolatot ápolt, az ő gesztenyefájáról utóbb Szabados Tamás készített gyönyörű kisfilmet Jelfák címmel. „Kopa bácsi borospincéje ott volt a csodafa alatt - hangzik a személyes hangú narráció. - Kiültek ilyenkor poharazgatni. Lentről két falu hangja érkezett. Zengővárkony kutyái ugattak, Pécsvárad zsibongását a pára fékezte. Ajtócsapódások, messzi beszélgetések, a hegyoldal udvaraiból hangzó kakaskukorékolások. Vannak emberek, akik társat találnak a természetben mindennel. Jobb társat fűvel, fával, virággal, felhővel, mint emberekkel. ” A gesztenyésben járva többször világossá tette, azt szeretné, hogy ide, a fák alá temessék. Szavaiból akkor mégsem lehetett kihallani, hogy a kívánság rövid időn belül fájdalmas cselekvést követel. Miként Heincz László viszszaemlékezéséből kiderül, sajátosan távolságtartó módon közölte végakaratát a baráttal, szellemi társsal. „A Másfélmillió ezerkilencszáznyolcvanhat őszén forgatott folytatása előtt ketten jártuk végig az utat, és a zengővárkonyi gesztenyésben azt mondta nekem: »Uram, mikor távozom, Szabadossal együtt elkaparnak a gesztenyefa alá, és eltűnnek innen!«" És ha egyszer rajtam lánckerék taposna, Alattam a föld is sírva beomolna. Havas eső szitált, hideg, borongós vasárnap volt. Délelőtt érkeztek meg Pestről két autóval a hozzátartozók, barátok. Elő volt készítve minden. Gyenes Károly, Heincz László és Rockenbauer Zoltán előzetesen a váci temetkezési vállalatnál elintézte a holttest elszállítását, aztán Zengővárkonyban kijárta az engedélyt a temetésre. A nyolcvanas évek mélyszagú, aktatologató világában szinte hihetetlennek tűnt, de egyetlen délután alatt meglett az aláírás, pecsét a kiszemelt földterület tulajdonosától, bérlőjétől, a tsz-től és a Köjáltól. Aztán a helyi kocsmában kértek két markos férfit a sírásásra, majd még aznap este kisétáltak velük a gesztenyefák alá, és a holdvilágnál kijelölték a helyet. A gesztenyést a temetés napján bajos volt megközelíteni, a koporsót szállító szekeret a nedves időben a sáros emelkedőn alig bírták felhúzni a lovak, a gyásznép is csak a földutat kikerülve, az erdőn keresztül tudott haladni. Pap nem volt jelen, aki az ismerősök közül szóba jöhetett, nem ért rá Zengővárkonyba utazni. Elimádkozták a Miatyánkot, rögtönzött gyászbeszédet Gyenes Károly mondott, megkövetve Kovács Ferencet, a kiskunfélegyházi természetjárók vezetőjét, akit korábban egymás között mosolyogva csak „kortárs Ferencként” emlegettek, miután egy közönségtalálkozón - akkor úgy tűnt, a célon némiképp túllőve - úgy fogalmazott, megtiszteltetés számára, hogy Rockenbauer kortársa lehet. Aztán világossá vált, talán nem is szólt akkora ostobaságot. Ha én zászló volnék, sohasem lobognék, Mindenféle szélnek haragosa volnék, Akkor lennék boldog, ha kifeszítenének, S nem lennék játéka mindenféle szélnek. Jávában zajlottak még az ...és még egymillió lépés utómunkálatai 1987 telén, a sorozat zengővárkonyi részéhez a szerző hiányában már Gyenes Károly írta a szöveget. Felesleges hangsúlyozni, milyen felelősséget vállalt a feladattal: Rockenbauer Pál stílusában emléket állítani Rockenbauer Pálnak ott, ahol Rockenbauer Pál békességre talált. „Kilométerszámlálónk 599-et mutat. Ha ez alkalommal a Nagy-Milictől számoljuk, akkor 1723 kilométer a gyalogút hossza. E kedves, szép fák sátoros lombja alatt a napsütéses déli lejtők mediterrán békessége, nyugalma marasztaló. Épp a legjobb hely megpihenni." ROCKENBAUER PÁL 33-1987) FŐBB FILM (1933-1987) FŐBB FILMJEI, TELEVÍZIÓS SOROZATAI: Levante vizen (1965) Antarktiszon (1969) Rockenbauer Pál és csapata 1979 nyarán, a Másfélmillió lépés Magyarországon forgatásán - háttérben a füzéri vár Jöjj és nézd a Kilimandzsárót! (1976) Kecskeméttől a Pamírig (1982) Másfélm Magyar búvárok ...és még egymillió lépés (1986) 1;....v ■ í1,: • ■ W 3 A napsugár nyomában (1971) Fotó: MTI/KOZÁK ALBER