Nemzeti Társalkodó, 1840. január-június (1-26. szám)

1840-03-12 / 11. szám

87 magyar kereskedő nevek mindent feledtetenek. Eszembe juta hogy Lengyelországban nemesnek tiltva volt kereskedővé, gyárossá lenni, eszem­be jutott jelen állapotra ’s hazámra gondolok. Az utczák alatt elvonuló csatornák szinte mindenütt készek, ’s a’ collegium elébe kezdett artézi kút is nem soká véget érend, jót vagy rosszat, még meg nem mondhatni. A’ város’ férfiki sötét újas mellényt, ha­sonló nadr­ágot viselnek. A’ nőnem iszonyatos nagyra mesterkélt fejével az idegent magára bá­­mítja. VII. Jőjünk komolyabbakra. Égtem a pillana­tért, mellyben emléket láthassak, megragadott honfiúi érzelem’ szülöttjét. A’ nap lemenni in­dult, mikor a’ Csokonai’ emlékéhez vettük ú­­tunkat, bőrhalmok, pálinkás hordók, és eladó széna-sokaság között értünk ki a’ nyugoti te­metőbe. Messzire feltűnt az emlék a’ sík teme­tőn , ’s olly édes érzelmek’ árja lepett meg mi­dőn jobb szellemem úgy vitt az emlék felé, hogy a’ nap’ ragyogó fényözönébe veszett el teteje: úgy tetszett nékem mintha Phoebus is koszoruz­­ni kívánná a’ nép költőt, ki akkor állt elő, mi­dőn legvakabban villák a’ magyar költészet’ le­­endhetőségét. Magasan csapongtak képzelmeim mint az álomvilág’ zenithje, ’s mélyen mint az érzelem’nádira , ’s a’ két végpont között a’Cso­konai’ könnyű lebegési­ szelleme állt. Ott vol­tam végre az érez oszlop mellett, ’s a’ gyer­­mekies tisztelet’ szorongó keblével lepett meg az est’ alkonya. Ez három ölnyi magas négyszegű ércz osz­lop költőnk’ csontjai felett, alól köveken nyu­­goszik, az Írott rész ismét két érczlépcsőzeten, szinte kongástalan vastagsággal, e’ felett teké­ken áll mindig hegyesbülő teteje. A’ felírás nyú­­goton: Csokonai Vitéz Mihály Született 17­73. Debreczenben. Meghalt 1805. flazafiai emelték 183­6. Délen, egy lanton két tárogató, felül nim­bus közti lebegő szellem egyik kezében füzért, másban borostyánágat nyújt. Keleten ez van írva: — a’ múzsáknak szózatja A’ sírt is megrázkódtatja ’S életet fi­val belé­­­r­t Északon felhők köztt egy szellem papirt tart kezében, rajta olvasható: a’ költő munkái. Munkái alább asztalon halmozva hever­nek , sarkaikon e’ czímek : a Szabadság, a Sze­retet , Béka-egérhartz, Diétái, Anacreon, Do­rottya , Tavasz , Lilla , Hízelkedő , Tél, Hal­junk meg, Ódák, Alkalmatosságokra. Mindezek aranyos kiálló betűkkel, ’s már a’ durvaság néhányat letördele. Az egyik lépcsőzeten alól olvasható: Beregh-szászi Tál Terve szeréül, Öntettetett Ungváron 1836. Mig ott állok több rendű német és zsidó jött, alig tudtak valamit róla olvasni, még is olly élénken festegeték egymásnak hallott érdemeit. Emlékéhez sima ösvény vezet, de jaj a’ kitán­­torodónak a’ szamár tövisek’ szuronyától. Az e­­gész sírvilágban két kően­lék van, a’ többi he­gyes tetejű fa, az igazán sírdombok felett. VIII. Vasárnap reggel a’ tanuló ifjúság’ templo­­mozására mentem, mig készülődnek, nézzük meg az iskola’épületeit, elől áll a’századunk’ elején é­­pített új sor kőfedél­lel, megette a’ régi 1588-tól fogva, romladozó félben, leghátrább tizenöt apró szoba ’s mindenik előtt eleven lúgos. Az isteni tisztelet’ helye az auditórium az új épületben, a’ szála e’ végre kicsi, cathedrája és orgonája pedig igazolják a’ czélt. Karének emelte a’ tisz­

Next