Népszabadság - Budapest melléklet, 1999. március

1999-03-02

30 NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 1999. MÁRCIUS 2., KEDD Szemét a romok között Budapest egyik műemléki nevezetessé­ge volt a római katonai tábor nagy für­dőjének szépen helyreállított maradvá­nya a Flórián téren. Nem sok metropolis dicsekedhet azzal, hogy forgalmas pont­ján mindenki megcsodálhat egy gran­diózus úszómedencét, igazolásául an­nak, hogy nem ok nélkül tartja magát fürdővárosnak. És azzal sem sok metro­polis dicsekedhet, hogy e romok kedvé­ért áttervezték, másképp építették meg a nagy közlekedési műtárgyat, hogy tönk­re ne tegye, inkább védőleg borítsa be a római kultúra e jeles emlékét. Persze Budapestnek volt akkor - a nyolcvanas évek első felében - egy Dalmy Tibor ne­vű hídépítője, aki nem üres jelszónak te­kintette a műemlékvédők szlogenjét: Múlt nélkül nincs jövő. Ami ma a Flórián téren látható, az nem tárgya dicsekvésnek. De nevezetes­sége ismét: kevés metropolis szégyen­kezhet, mert engedte szétdúlni, tönkre­tenni, elpusztítani a régmúlt meg a kö­zelmúlt közös dicsőségét. A római köz­fürdő múzeumként megszűnt, helyét a vandalizmus alig elképzelhető romhal­maza foglalta el. Ellopták a múzeumi feliratot, a magyarázó táblákat, az úszó­medence szellemes üveg mellvédje tö­rött, hiányos, vagy ha van üveg, akkor agyonfirkált. Az elektromos hálózat szekrénye szétrombolva, a rómaiak pad­lófűtésének, a hypocaustumnak az osz­lopai, fedlapjai ledöntve, összetörve. Az aluljáró falán hatalmas graffiti: Isten szeret téged! A rómaiakat láthatólag nem szereti, azok hamis isteneket imád­tak. Hihetné az ember, hogy az aluljáróval senki illetékes nem törődik. Pedig nincs így. Új üzletek nyíltak itt, erre valaki en­gedélyt adott, még elő is írta, hogy kiala­kításuk egységes legyen. Azt már nem, hogy ne a divatos, de a hely szellemétől oly idegen acélportálok készüljenek. Az se jutott senkinek eszébe, hogy az üzlet­kialakítás tervezője konzultáljon a mű­emlék-helyreállítás egykori tervezőjé­vel, Ágostházi Lászlóval, de az sem, hogy megbüntessék azokat az új üzlettu­lajdonosokat, akik a rommaradványok közé ürítik szemetüket. Ottj ársamkor egy ausztrál turista ke­rülgette útikönyvvel a kezében a ledön­tött oszlopokat meg a szélfútta hulladé­kot a légionáriusok fürdőjének minden korábbinál romosabb romjai között. Lát­szott rajta, nem érti, hogy ha jutott pénz és energia arra, hogy útikönyvbe való látványosság készüljön, miért nem jut arra is, hogy az ne pusztuljon el néhány év alatt? Egyetlen ember van, aki az egykori fürdőmúzeum területén vigyáz értékeire: a hajléktalan, aki a raktárba és a WC-be fészkelte be magát. Az ajtón erős lakat őrzi megszerzett jussát. Nem tartom elfogadható védekezés­nek sem a pénzhiányt, sem azt, hogy a vandalizmus ellen nincs mit tenni. Igen­is lehet. Lenne csak a területen éjjel­nappal biztonsági őr kutyával, alig hi­szem, hogy ne lehetett volna, ne lehetne távol tartani a rongálókat. Alig hiszem, hogy az új üzletek bérleti jogának eladá­si árából ne lehetett volna - akár csak részben - helyreállítani az egyszer már helyreállított műemléket. Alig hiszem, hogy a kerületnek, a fővárosnak, a mű­emlékeseknek együttesen ne lenne annyi pénzük, hogy abból a romterületet meg az annak helyet adó, azt keretező aluljá­rót ne lehessen kiemelni a mostani ször­nyűséges állapotából. Vagy ha egyik sem lehetséges, kisza­kítani némi pénzt a millenniumi sok mil­­liárdból. Ha pedig ez se megy, kéretik a Flórián téri nagy római közfürdő marad­ványait törölni mind a műemlékjegyzék­ből, mind a világ valamennyi útikönyvé­ből. Ami rom meg még létezik, azt sóval gondosan behinteni. Román András Elhanyagolt római kori emlékek a Flórián térnél PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A BHG Híradástechnikai Rt. (székhely: 1119 Budapest, Hauszmann Alajos u. 3.), mint kiíró nyilvános, egyfordulós pályázatot hirdet a kizárólagos tulaj­donában lévő BHG-Informatika Kft. üzletrészének megvásárlására. A kft. törzstőkéje: 30 000 000 Ft A pályázatokat a megjelölt címre, zárt, cégjelzés nélküli borítékban, 3 (három) példányban magyar nyelven kell benyújtani. Az ajánlatokat a nyitva álló határidőben, közjegyző jelenlétében, személyesen vagy meghatalmazott útján kell leadni. A borítékon fel kell tüntetni a következő szöveget: „Pályázat a BHG-INFO Kft.-re” Az ajánlattevő köteles az eredeti példányt megjelölni „EREDETI” felírással. Ha a pályázó ezt elmulasztja, a kiíró választ egyet a beérkezett példányok közül, ami a továbbiakban az eredeti példány funkcióját tölti be. Ha a példányok között eltérés adódik, az így megjelölt ajánlatban foglaltak az irányadók. A pályázat benyújtásának határideje: 1999. április 1-jén, csütörtök 10-12 óra között. A pályázat beadásának helye: BHG Híradástechnikai Rt. hivatalos helyiségében 1119 Budapest, Hauszmann Alajos u. 3. I. emelet vezérigazgatói titkárság Az ajánlati kötöttség az ajánlat benyújtásának határidejétől számított 30 (har­minc) nap. Az ajánlattevőnek vételi szándéka bizonyítására 1 000 000 Ft bánatpénz ösz­­szeget a pályázat benyújtásának határidejéig forintban, készpénzben, be kell fizetni vagy át kell utalni a társaság által az ABN-AMRO BANK Rt.-nél bánat­pénz befizetésére megnyitott 10201006-70071070 sz. bankszámlára. A vételár kizárólag készpénzben, az adásvételi szerződés aláírásától számított 15 napon belül, egy összegben fizethető. A BHG Híradástechnikai Rt. fenntartja a jogot, hogy a pályázatot eredményte­lennek nyilvánítsa. A kiíró a pályázatokat a benyújtástól számított legkésőbb 30 napon belül bírálja el. A pályázati kiírás részletes feltételeit és követelményrendszerét, valamint a kft. ismertetését tartalmazó - titoktartási nyilatkozat aláírása ellenében kötelezően megvásárolandó - részletes tájékoztató 10 000 Ft + áfa vételárért a BHG Hír­adástechnikai Rt. székhelyén megvásárolható. További információ Újvárosi Huba vezérigazgató úrnál történt előzetes bejelentés után kapható személyesen vagy a következő telefonszámon: 204-5658 és telefax: 204-5637. Belső munkák a Kossuth­­mauzóleumban MTI-JELENTÉS A Kossuth Szövetség bízik abban, hogy a jeles magyar államférfi halálának 105. év­fordulója, illetve a forradalom és szabad­ságharc 150. jubileuma évében befejeződ­nek a Fiumei úti temetőben lévő Kossuth­­mauzóleum felújítási munkálatai, amely­hez további pénzügyi támogatást várnak - mondta Gavlik István elnök az A177-nek. Hozzátette: tavaly egymillió forint gyűlt össze, reméli, hogy az apró forintok segít­ségre késztetik a kormányzatot is. Aczél Eszter, a Nemzeti Panteon Ala­pítvány képviselője elmondta: már belső munkákat végeznek a mauzóleumban, amelynek során eltávolítják, helyreál­­lítják a beázás következtében megrongá­lódott burkolatot, és megkezdődött a mo­zaikdíszítés restaurálása is. A tervek sze­rint nyár közepéig felújítják a padlózatot, valamint korszerűsítik a világítást is. A külső felújítás folyamán - utalt az elmúlt évben befejezett munkákra - megszüntették a beázást, az egész épít­ményt szigetelték. Megtisztították a kö­veket, a külső lépcsőket, szükség esetén kőcseréket végeztek, valamint újra bur­kolták a talapzatot. Ismertette, hogy elkészült a mauzó­leumot díszítő Hunnia-szobor, illetőleg a kandeláberek és a bronzkapuk felújítá­sa. Restaurátorműhelyben dolgoznak a Géniusz bronzszobor helyreállításán. A mozaikmunkák elkészülte után megkez­dődhet a szarkofág restaurálása. Az alapítvány képviselője jelezte: a felújítás befejezéséhez mintegy har­mincmillió forint még szükséges. Tyúkok, lokomotívok, metszőollók Minek menne falusi gyerek a Mezőgaz­dasági Múzeumba? Olyan az egész, mint otthon: tanya, parasztház, szalmatető, kemence, az udvaron tyúkok, pulykák, libák. Ráadásul ezek nem is kotyognak, nem is csipkednek, a tollfosztás is művi, azt a kitömött csirkét tíz a bábuból való gazdasszony az életben nem süti ki. No és mit keres városi gyerek a múzeum ter­meiben, még azt hihetné, hogy az agyag­malactól egyenes út vezet a rántott húsig. A Vajdahunyad vára mégis gyerekkel van tele, vidékről is, faluról is hozzák az iskolai osztályokat a buszok. Mert azért ez mégsem egészen olyan, mint otthon. Nemcsak azért, mert ez a gyöngytyúk nem szalad el, inkább azért, mert az őskortól, a honfoglalás korától kezdve lehet végigsétálni az állatte­nyésztés, a növénytermesztés stációin. Méghozzá olyan szemléletesen, hogy gyerekember legyen a talpán, ha hidegen hagyja az évszázadokkal ezelőtt kihalt magyar medve utolsó, kitömött példá­nya, a Kemna gőzlokomotív modellje vagy például az a szélmalom, amely az 1896. évi millenniumi kiállításra készült kicsinyített másolat, netán a csikászbocs­­kor, a lábóhorog vagy éppen a kertészet történetét bemutató termekben a „Posoni kert” makettje, az alföldi piaci kofa ter­mékeivel. S ha a látogatónak a gondosan kidolgozott, érdekesen fölépített kiállítá­sok közben még arra is van ideje, hogy magát a múzeumot szintén szemügyre vegye, akkor elmerenghet, hogy tán itt még jobb, mint otthon. Ez pedig felnőttekkel is megeshet, pláne, ha rátalálnak a szőlészeti kiállítás­ra. Bortudorok és pincegazdák is tovább művelhetik tudásukat itt, de egyszerű boromisszák ugyancsak megtudhatják, hogy a jégkorszak után fönnmaradt lige­ti szőlőből néhány ezredévig kellett válo­gatni, hogy a mai nemesített szőlőket ka­­pálgathassuk. Nem árt tudni, hogy a ga­bona mellett a szőlő volt a legkeresettebb árucikk, amely a magyar mezővárosok­ból, hegyvidékekről a piacokra került. Ezen a jó szokáson a törökök sem tudtak változtatni, a hódoltság alatt is virágzott a szőlőkultúra, a mohamedán vallás csak a hódítóknak tiltotta a borivást. Sőt az igazhitűeknek köszönhetjük a vörösbort, amelynek készítési eljárásait a törökök elől hozzánk menekülő szerbek hozták magukkal, s tanították meg nekünk. Az­tán a törökök kiűzése után a lakatlanul maradt helyekre betelepülő szorgalmas svábok még inkább lendítettek a szőlő­­termesztésen, akkor rajzolta föl magát a borászati térképre Pest megye budai tele­püléseinek többsége. Először az 1755. évi vámrendelet súj­totta a magyar borokat, az osztrákoknak ugyanis nem nagyon tetszett a magyar fejlődés, de alapos pusztítást az amerikai gyökértetű végzett. 1875-től húsz év alatt az ország szőlőterületeinek felét el­pusztította. 1896-ban törvényt hoztak a szőlő fölújításáról, s ez a területet ismét 90 százalékban visszaállította. Trianon nem pusztította tovább a szőlőt, a szőlő­termő vidékek kétharmada megmaradt, bár a lakosság kétharmada a határon túl­ra került. A napjainkig mesélő kiállítá­son kisparaszti pincét, présházbelsőt, ká­dárszerszámok gyűjteményét is meg­szemlélhetjük, sőt a borokból ízelítőt ve­hetünk. A múzeumi történeti borházban hétvégeken aktuális események kereté­ben aktuális borokat lehet kóstolni, feb­ruárban, azaz böjtelő havában a metsző­ollók hasznosságáról diskurálhat az asz­taltársaság, márciusban, böjt másod ha­vában pedig a szerelem borairól, a leg­szebb nők legfinomabb borairól esik szó, s kortyolgatás illő gyertyafény mellett, boltívek alatt. Minek is menne az ember máshová, iskolába körmölni, földekre kapálni, sző­lőskertbe metszeni, mikor minden együtt van a Mezőgazdasági Múzeumban? J.A. Ének egy templomért Csepelen és Csepel-szigeten ezer éve vetette meg lábát a kereszténység, hívei kivétel nélkül a keleti egyházhoz tartoz­tak, görög katolikusok voltak. Helyükbe később a nyugati katolicizmus érkezett. Az a kevés görög katolikus, aki megma­radt, szétszóródott az országban. Most ismét a bizánci rítus szerint imádkoznak Csepelen, Halásztelken és Tökölön. A településeken ötezer hívőt számlálnak, ám saját templomuk nincs. A miséiket és összejöveteleiket a közösségi házban tartják. Változást az hozott, hogy a cse­peli önkormányzat telket ajándékozott a közösségnek. Csepelen 1997-ben lerak­ták a templom alapkövét. Egy művész is az ügy mellé állt. A Csepelen lakó Zámbó Jimmy március 6-án este fél hatkor lép fel a csepeli sportcsarnokban olyan repertoárral, amelynek minden száma a békéről és szeretetről szól. A koncert teljes bevé­telét a görög katolikus templom építé­sére fordítják, a templomszentelést au­gusztus 20-ra tervezik. Matula Gy. Oszkár A nagy emberek, tudjuk, néha érthetetlenek. Kö­vethetetlenek, rejtélyesek, mint a szfinx, hatvan-het­­ven év távolából kifür­készhetetlen, hogy mit tet­tek, miért tették, hogy gondolták. Kosztolányi például imádott fodrász­hoz járni. Homloka gyö­nyörűen felkopaszodott, omlott a fürt, zseniális költőfrizurája volt egész életében, meg is énekelte önmaga nem rút, nem őszülő fejét (azt persze nem tette hozzá, hogy olyan nagyon nem is volt már minek őszülnie), és folyton beült a hajvágó­hoz. Aztán hazament, né­zegette magát, hívta a fe­leségét, hogy mondjon vé­leményt ő is - jól elvoltak azzal a néhány szál haj­jal. Lehet, hogy a baj a fe­jemmel van. Az enyém rút is, őszül is, és megőrülök a borbélyoktól. Illetve: borbély már régen nin­csen. Csak férfifodrászat van. Borotválást az AIDS óta nem vállalnak, a férfi­ak kikoptak a kis üzletecs­kékből, a szalonokba pe­dig rendes ember nem te­szi be a lábát. Maradnak a nők, lányok és asszo­nyok, de főleg asszonyok, hogy a hajunkkal bíbelőd­jenek. Nehéz munka ez. Elő­ször is sok a piszok, hi­szen senki nem mossa ____Megálló____ Régi vágás meg a haját csak azért, mert fodrászhoz megy. Aztán ott a sok humoros manus, elfogódott pasas, felfuvalkodott hólyag és szégyenlős úr, akik mind magukat bámulják a tü­körben. Meg ez az izgal­mas, érzéki közelség. Pi­rulok, lesütöm a szemem, nem akarok magamra nézni, mert nem bízom a csodában, nem akarok a nőre nézni, mert mit bá­mészkodjak, pillantásom tehát nagy zavaromban besiklik a dekoltázsba, karöltőbe. Lehetetlen helyzet. Fodrásznőm bájos, há­rom fülbevalót visel, a ke­ze puha és hideg, mint a béka lába. Frizurája le­nyűgöző antireklám: rö­vid, egyenesre kihúzott haj valami lehetetlen na­rancssárga színre mázol­va. Ettől jön meg a bizal­mam hozzá, hiszen senki nem csinálja magának a haját, tehát, ha ketten vannak az üzletben, bizto­san ő a tehetségesebb. „Milyenre vágjam?” — kérdi, de nekem ez a sokk. Nem tudom, felelem neki, mire ő nem hagyja annyi­ban. „Nem kell ugye, hogy rálógjon a fülre?” Valamit nyögök, amit ő úgy ért, hogy de, igen is, szeretném, ha rálógna. Szeretné a fene, de ha el­kezdenék tiltakozni, akkor olyan volna, mintha elálló füleim mellett kardoskod­nék, ezért hallgatok. Ő vi­szont olyan, mint az öreg halász, és én vagyok neki a haja. Nem enged. „Ho­gyan volt ez vágva hátul? Fölnyírva, vagy csak olló­val. ” Kínban vagyok. Ol­lóval, de most legyen föl­nyírva, suttogom, de lá­tom az arcán, hogy vala­mi nem stimmel. Hülye­ség, kérdem tőle, ő meg elmosolyodik, és azt mondja egyszerűen, hogy igen. Ha rálóg a fülre, ak­kor nem kell fölnyírni. Szeretnék hazamenni, ahogyan minden halacska szeretne hazamenni, ha már ott feszül a horog a szája sarkában. Nem le­het. Bedőlök a mosdótál­ba, forró a víz és hideg a sampon, utána tűröm, hogy veszedelmes tárgyak villogjanak a fejem körül. Olló, borotva, hajszárító. Mire vége, tényleg meg­változom. Egy hájfejű ide­gen néz vissza rám a tü­körből. Fizetek, és hálál­kodom, vidám arcot vág­va kilépek a főposta utcá­jára. Rögtön az az érzé­sem, hogy mindenki en­gem bámul, ezért gyorsan beállok a csöpögő eresz alá némi csapzottságot el­érendő. Folyik a hólé a fe­jemre, de már igazán bol­dog vagyok Újabb három hónapot kaptam az élet­től. Rottenbiller

Next