Szabad Nép, 1953. augusztus (11. évfolyam, 213-243. szám)

1953-08-17 / 229. szám

HÉTFŐ, 1953 AUGUSZTUS 17 „ÍRÓI ARCKÉPEK ”­­ * Nagy írók mindig hagynak maguk után olyan írásokat is, amelyekről talán maguk sem gondolták, hogy ugyanolyan időtállók lesz­nek, mint a halhatatlanságnak szánt remek­műveik. Irodalmi tanulmányaik, karcolataik, megemlékezéseik, a szakadatlan alkotó mun­ka lélegzetvételeinek értékes gyümölcsei Ezek az írások kitöltik a nagy alkotások között lévő szüneteket. Ezek az írások színesítenek és magyaráznak, úgy tanúskodnak, mint alkotó­juk minden mozdulatánál jelenlévő szem­tanuk. Ilyen tanúbizonyság ez a könyv is , ame­lyet nemrégiben adott ki a Művelt Nép Könyvkiadó — Mikszáth Kálmán «Írói arc­képek» című tanulmánykötete. A század­vég és a századforduló nagy­ magyar kriti­kai realistájának válogatott tanulmányait, irodalmi karcolatait gyűjti össze és teszi a magyar olvasók asztalára, hogy ezzel is kö­zelebb vigye őket haladó irodalmunk egyik büszkeségéhez, Mikszáth művészi és emberi nagyságának megismeréséhez, megértéséhez. Az olvasó nagy izgalommal veszi ke­zébe ezeket az írásokat, s ugyanolyan él­vezettel olvassa végig, mint az író többi fe­ledhetetlen szépségű könyvét. Mi ad ezek­nek a nagyrészt félévszázad óta feledésbe merült és most a poros, megsárgult újság­­oldalakból kiollózott írásoknak ilyen varázs­latos erőt? Fel lehetne hozni sok mindent a bizonyításra, amit csak Mikszáthnál csodá­lunk ,és szeretünk. Úgy fonódnak össze a színes szálak, mint a szöveté — ki tudja melyik honnan indul vagy, hová fut, csak azt látjuk, hogy mértani pontossággal hozzák elénk a tarka anyagot. A gazdag nyelv, áradó, életteli mesélőkedv, pompás fordula­tok, az egy mondaton belül is három-négy irányban ütni-vágni tudó mikszáthi bravúr teljesen leköti az olvasót. A legnagyobb élmény azonban az író igaz­sága, szenvedélyes hitvallása az igazi iroda­lom mellett. A több évtized távlatából visszate­kintő olvasó ez író szemén át majd­nem minden esetben pontos és átfogó képet kaphat egy évszázad irodalmá­ról, írókról, egy egész korszakról. A cikkek nagy része kortársakról szól, azokról, akiket személyes ismerete és tapasztalata alapján rajzol meg. Egyik írásában kifejti Mikszáth, hogy milyen nehéz így eltalálni az igazságot. Mikszáthnál azonban éppen ez a meglepő és nagyszerű, hogy milyen tisztán tudott látni saját korában, amikor annyi akadályon, híná­ron kellett átemelnie kifogott tárgyait, hogy megközelítőleg is pontos képet adhasson ró­luk. De ő, amit egyszer kis acéltollára szúrt, nem engedte el, hogy meg ne forgassa­ az igazság fényénél, mindig bátran megmondta róla véleményét. A millennium hazugságözöné­­ben úszó dzsentrivilág, a harmincmilliós ma­gyarságról álmodó, de 48 eszméit sárbatipró uralkodó osztály hangoskodása nem tudta el­téríteni írói hivatásától. Ezért maradtak meg ezek az írások frissen, ezért olvashatjuk őket nagy érdeklődéssel és élvezettel. A kötetben összegyűjtött cikkek, karcolatok túlnyomó része egy-egy íróval foglalkozik. Verseghy Ferenctől kezdve Petőfin, Aranyon, Gyulai Pálon át egészen Papp Dánielig vo­nultatja­ fel a XIX. század irodalmának kü­lönböző kiváló vagy kevésbbé jelentős alak­jait, némelyiknek több cikket is szentel. A felsorakozó írások, arcképek, tanulmányok és megemlékezések így egy csokorba kötve való­­ságos irodalomtörténetet adnak. Olyan iro­dalomtörténetet persze, amely nem az iroda­lomtörténetírás igényével íródott, amelyben nem találhatjuk meg a rendszerezés szándé­kait, még csak a folytonosságra­ törekvést sem. Egy nagy író mondja el a véleményét az irodalomról és az írókról úgy, hogy akar­­va-akaratban megrajzolja az egész század szellemi arculatát. A kötet legszebb, legkiemelkedőbb írásai­ban Petőfinek, Aranynak, Jókainak állított szép emléket. Arcképeik Mikszáth ecsetje nyo­mán megkapták az igazi színeket, a legjel­b Mikszáth Kálmán: «írói arcképek». Művelt Nép Könyvkiadó 1953. legzebb vonásokat. Nem valami sablonos, ál­tudományos, felszínes magyarázkodásban, hanem a nagy író mély igazságszeretetéből kiindult érdeklődés és művészi szenvedélyes­­ség fényében, így találja meg azokat a szá­lakat, amelyek elvezetik őt egy-egy régebbi vagy kortárs­ író értékeinek felismeréséhez. Témáját olyan sokrétűen, szerteágazóan tudja feldolgozni, áradó beszélőkedve annyi mindent feltár, hogy alig hihetnénk mindezt egy cikk szoros keretében. Március 15-e ese­ményeinek leírásánál az igazi Petőfivel is­merkedünk meg, az elsők között emeli ki a költő korában szinte egyedülálló forradal­­miságát. Gyulai portréjának megrajzolásá­­ban feltárja az egész kort, minden betegsé­gével és korruptságával együtt. Különös jelentőséget ad a kötetnek, hogy egy-egy karcolat vagy tanulmány nagyon sokat elárul Mikszáth művészi alkotómód­ és politikai felfogásának irányelvei­ről. Tántoríthatatlanul tud­ott harcolni és mindig az árral szemben harcolt az igazi, esetből merített irodalomért. Utálta és me­x-VIV. e azo­kat az írókat- akik a divatos lab­onirodalommal aratták könnyű babérai­­ka , s melegen üdvözölt minden olyan iro­dal­mi­­megnyilvánulást, amelyben érezte az éset közelségét és melegségét. «Az elbeszélő és a színiirodalom — írja —most már a hét­köznapi életből menti tárgyait. De még nem egészen. Még mindig sok nyűgözi a kon­vencionális sablonokból... Meggyőződésem, hogy úgy a színpadi, mint az elbeszélői té­máknak még mindig jobban kell közeledniük az éleihez, lehányván azokat a békákat, melyeket az esztétika az öreg témákra azok­­nak a gyermekkorában rakott». ...Ezek a törekvései utalnak arra is, hogy Mikszáth a művészet igazságát szorosan összekapcsolta az élet igazságaival és hir­dette, hogy a jó művek csak az élet gazdag talajából gyökerezhetnek. Az írónak köteles­sége kibányászni a hétköznapokból azokat a kincseket, amelyeket hazug látszat, vagy a bűnös erőszak eltakart. Az igazságnak győzedelme, az igazi mű­vészet győzedelme persze sohasem jelentett nála az élet felületéhez való ragaszkodást. «Bátran ki lehet mondani, hogy a legszebb festéket az igazság adja a megörökíteni szándékolt archoz. Nem a fotográfus-féle ri­deg igazság, hanem a művész igazsága» — írja «Jókai Mór élete és kora» című tanul­mányának befejező részében, ő mindig erre törekedett, ez a tudatos és szenvedélyes igazságkeresés emeli Mikszáthot a kritikai realizmus magyar mestereinek élére. Mikszáth érezte, hogy milyen nehéz do­log korában jól és igazán írni. A körülötte feltörekvő írónemzedék ebben a nyomasztó légkörben fuldoklott és Mikszáth becsületes írói magatartásával és példamutatásával ezen a hínáron akarta átmenteni ifjú társait. Az igazság szenvedélyes szeretete példaként állhat íróink előtt. Mikszáth életműve világo­san bizonyítja, hogy nagy érzelmek és szen­vedélyek nélkül nem lehet igazi írói nagy­ság és nem lehet az igazságot művészien, iga­zán kimondani. Az értékes könyvet Bisztray Gyula állította össze, ő válogatta össze a megjelent írásokat és írt eléje bevezető tanulmányt. A válogatást jól végezte, a nagy író legszebb cikkeiből né­pünk nemcsak a XIX. század irodalmáról, an­nak legjobbjairól nyerhet egy kitűnő író meg­világításában hű képet, hanem magát Mik­száth Kálmánt is közelebbről megismeri. Ér­tékes, tudományos igényű bevezető tanulmá­nya végigkíséri Mikszáth publicisztikai és irodalomtörténeti munkásságát. Bisztray azonban Mikszáth tudatos irodalomtörténet­írói törekvéseit eltúlozza. Az «írói arcképek» gazdag, szívet gyönyör­ködtető írásait újra és újra lehet olvasnunk. Olyan ez a könyv, mint a tisztavizű forrás, amely a feledés mohájából csillant fel ismét, hogy üdén és kiapadhatatlanul frissítsen bennünket. Mikszáth életműve felszabadult népünk közös, féltett vagyona, amelynek egyik alig ismert részét újra számbavettük, hogy saját hasznunkra gyümölcsöztessük. Simon István Római tudósítónk telefonjelentése: Pella „szakértőknek" álcázott kereszténydemokrata politikusokból alakította meg kormányát Pella, a harmadik kereszténydemokrata politikus, aki kormányalakítással próbálkozott június 7 után, a választáson megvert kleri­kálisok képviseletében nagyon sietett azzal, hogy összeállítsa kormánya tagjainak jegy­zékét. Annyira sietett, hogy egyetlen párt politikusaival,sem egyetlen parlamenti cso­port képviselőjével nem tárgyalt, hanem csu­pán saját pártjának tagjaival. Úgy viselke­dett, mintha a kormányalakítás nem országos ügy, hanem az ő személyes ügye lenne, illetve pártja vezetőinek szűk köréről, azoknak az érdekeiről lenne­­csupán szó. Az új kormány névsora — amelyet Pella­ átnyújtott a köztár­sasági elnöknek — kivétel nélkül keresztény­­demokrata képviselők nevét tartalmazza. Pella a kormány névsorának összeállítása után tett nyilatkozatában nyomatékosan hang­súlyozta, hogy csupán rövid időre alakult szakértőkből álló ügyviteli kormányról van szó, amely csak a legfontosabb közigazgatási feladatok elintézésére fog szorítkozni, főkép­pen a költségvetés beterjesztésére és a parla­mentben való megtárgyalására. Pellas maga jelentette be, hogy kormányának élettarta­mát mindössze két-három hónapra akarja korlátozni. Ezek a határozott kijelentések azonban cseppet sem felelnek meg a valóságnak. Nem igaz az, hogy Pella a szakemberekből alakítot kormányt. Nem igaz az, hogy a kormánylistán szereplők nem képviselnek pa­­tikai irányza­tot. Az igazság az, hogy Pella politikusokból, mégpedig klerikális politikusokból alakított kormányt, majdnem ugyanazokból, akikből elődei. Vagyis megint csak egypárti kor­mányt alakított, amilyennel már eddig De Gasperi és Piccioni is sikertelenül kísérlete­zett. Milyen is hát ez a harmadik klerikális ösz­­szetételű kormány, amellyel az immár har­madik hónapja tartó kormányválságot szeret­nék megoldani? Pella miniszterelnök meg­tartotta a költségvetési tárcát és a külügy­­miniszterséget is. A költségvetési miniszté­rium egyik államtitkárát, Scoca keresztény­­demokrata képviselőt tárcanélküli miniszterré nevezte ki, másik volt államtitkárát, Gava-t, kincstárügyi miniszterré. Varnoni maradt a pénzügyminiszter, Campoli maradt a délolaszországi újjáépítési alap tárcanél­küli minisztere, vagyis: megmaradt az egész gazdasági vezérkar, amely öt év alatt nemcsak stagnálásra, hanem foly­ton mélyülő válságba juttatta Olasz­ország gazdasági életét. Az úgyneve­zett «európai védelmi közösség» em­bere, Taviani lett az új hadügyminiszter, hogy az új kormány ezzel is jelképezze «atlanti irányzatát». A többi miniszter is jól­ismert klerikális politikus. Ha van valami új a kormányban, akkor legfeljebb csak az, hogy most már a Vatikán közvetlen érdek­­képviselője is helyet foglal benne Dresciani­ Turreni személyében, aki a «Banco di Roma» nevű bank elnöke. Ez a­ bank köztudomásúlag a Vatikán bankja. Vezér­igazgatóságában helyet foglal Pacelli her­ceg, a pápa unokaöccse és Montini vatikáni külügyi államtitkárhelyettes testvére is. Az olasz demokratikus sajtó aggodalmai tehát teljes mértékben igazolódtak e kormány megalakításával kapcsolatban. A klerikálisok, jóllehet már kétszer elbuktak azzal a kísér­letükkel, hogy a június 7-i választások ered­­ményével ellentétesen kizárólag saját párt­jukból alakítsanak kormányt, most nem átal­­ják harmadszor is ugyanezt megpróbálni. Csak annyi a változtatás, hogy szeretnék ezt a kormányt «szakértők» kormányának fel­tüntetni. Azt remélik, hogy így «álruhásan» sikerül becsempészni az új kormányt, és hogy így Pellának majd sikerül az, ami nem sikerült De Gasperinek és Piccioninak. Az egész csalafintaságnak az a célja, hogy a klerikálisok továbbra is kezükben tartsák eddigi kizárólagos politikai monopóliumukat, mégpedig azért, hogy így, suba alatt, job­ban együttműködhessenek a jobboldallal. A fasiszták és a monarchisták­ nem is tétováz­tak sokat: már tegnap tárt karokkal üdvö­zölték Pella új kormányát. Az újfasiszta párt vezetősége, máris közleményt adott ki, amelyben bejelenti, hogy semmiféle ellenve­tésük Pella ellen nincs, és hogy az újfasisz­ta képviselők vagy Pellára szavaznak, vagy legrosszabb esetben, tartózkodnak a szava­zástól. Ugyanilyen álláspontot foglaltak el a monarchisták. Ez a késedelem nélkül jobbol­dali állásfoglalás mindennél jobban bizo­nyítja az­­z egész olasz demokratikus közvé­lemény előtt a Pella-féle mesterkedés reak­ciós jellegét. Jellemző egyébként az is, hogy az új kormány «ügyviteli» és «átmeneti» jellegére való hivatkozással a liberálisok és a köztársaságpártiak is kijelentették, hogy nem foglalnak állást az új kormánnyal szemben. Mindenesetre túl korai lenne még az egyes pártok végleges állásfoglalásáról é­s ezzel együtt az új kormány parlamenti sorsáról határozott ítéletet mondani. De már most is bizonyos, hogy ha az új kormány kizá­rólag a jobboldal támogatására alapozza működését, ez végkép le is leplezi a keresz­ténydemokrata párt igazi jellegét és előre nem látható fejleményeknek kiindulópontja lehet. Az is biztos, hogy Pella «álruhás» kormánya ellen a baloldali pártok a leg­­ertergikusabban állást foglalnak majd. A klerikálisok nem remélhetik, hogy büntetle­nül megjátszhatják a «szakértői» és «ügy­viteli» kormány komédiáját, azért, hogy to­vábbra is fittyet hányjanak az olasz nép legégetőbb problémáinak, hogy büntetle­nül folytassák a politikai hatalommal való egyoldalú visszaélés és a­­joboldallal való rejtett vagy nyílt szövetség politikáját. A választások óta eltelt több mint két hónap eseményei máris csattanós leckét adtak azoknak, akik azt hiszik, hogy kijátszhatják a választások útmutatását. Az a tény, hogy a hetvenkedő klerikálisok kénytelenek az ügyviteli kormány szerény és alázatos bá­ránybőrébe bújva jelentkezni, már egymagá­ban is elég világosan mutatja, milyen nagy mértékben megváltozott a június 7-i válasz­tások következtében Olaszország politikai helyzete. N. Pintor Betiltották Németország Kommunista Pártjának majnafrankfurti választási nagygyűlését Zinnbann, Hessen jobboldali szociáldemo­krata tartományi belügyminisztere szomba­ton betiltotta Németország Kommunista Pártjána­k augusztus , 18-ára meghirdetett majnafrankfurti választás­ nagygyűlését, amelynek vezető szónoka, Max Reimann alvtárs lett voksa. Németország Kommunista Pártja fellebbe­zett a munkásáruló miniszter jogellenes döntése ellen. (MTI) Amerikai katonák garázdálkodása Görögországban Szófia, augusztus 16. (MTI) A «Hellas Press» jelenti: Athén egyik terén hat amerikai katona nem akarta kifizetni egy sofőrnek a taxi viteldí­ját, és­ az általuk betört ablak árát. A bot­rány színhelyén összegyűlt tömeg olyan fe­nyegető magatartást tanúsított, hogy ki kel­lett vonulnia a rendőrségnek. Jellemző a tömeg hangulatára, hogy maga a rendőri készültség vezetője is azt tanácsolta az amerikaiaknak: fizessék ki a­ viteldíjat és térítsék meg az okozott kárt, mert különben a tömeg megtámadja őket. SZABAD NÉP A kormány minden kísérlete ellenére folytatódik a franciaországi hatalmas sztrájk Párizs, augusztus 16. (TASZSZ) A franciaországi sztrájkmozgalom nagy lendülettel folytatódik. A vasúti forgalom, a posta-, távíró- és telefonösszeköttetés, a bá­nyák, a gázművek, a villanyművek, a városi intézmények és vállalatok továbbra sem mű­ködnek az egész országban. Folytatódik a párizsi közlekedés dolgozóinak sztrájkja­. Franciaország számos kohóüzemét, fémfel­dolgozó vállalatát ugyancsak magával ra­gadta a sztrájkmozgalom. Amint jelentették, a sztrájkmozgalom ki­­szélesedése, a sztrájkolók akcióegységének megerősödése, az az eltökéltségük, hogy ad­dig folytatják a harcot, amíg vissza­ nem vonják a kormányrendeleteket és béremelést nem­ vívnak ki a munkások és alkalmazottak összes kategóriái számára, nagy nyugtalan­ságot váltott ki kormánykörökben és a jobb­oldal szakszervezeti vezetői között. A kor­mány és a jobboldali szakszervezeti vezetők minden erejüket megfeszítik, hogy megtörjék a sztrájkot és megbontsák az akcióegységet. Mint az «AFP»-ügynökség jelenti, augusztus 15-én Laniel miniszterelnök, a francia kormány munkaügyi minisztere és pénzügyminisztere között egyfelől és a Force Ouvriere, valamint a katolikus szak­­szervezetek vezetői között másfelől, megbe­szélések folytak. Habár a két szakszervezet vezetői a­ kor­mánnyal külön-külön folytatnak tárgyaláso­kat, a «Journal du Dimanche» szavai szerint «állandó összeköttetést tartanak egymással». Egyúttal tárgyalásokat kezdtek a kohó- és fémfeldolgozó ipar vállalkozóival abból a cél­ból, hogy ne engedjék meg ezekben az ipar­ágakban a sztrájk kiszélesedését. A reakciós szakszervezeti vezetőség, miközben külön tár­gyalásokat folytat a kormánnyal, válasz nél­kül hagyta­ a CGT felhívását, hogy a szak­­szervezetek folytassanak együttes tárgyaláso­kat a kormánnyal és közösen dolgozzák ki a követelések programmját. Párizs demokratikus köreiben a Force Ouvriere és a CFTC vezetőinek a kormánnyal folytatott tárgyalásait úgy értékelik, hogy ez kísérlet a francia dolgozók létfontosságú köve­teléseik kielégítéséért folytatott sztrájkharcá­nak letörésére, hogy ezzel megmentsék a kor­mányrendeleteket. A szovjet hatóságok az elemi kárt szenvedett osztrák kishaszonbérlők segítségére sietnek Pécs, augusztus 16. (TASZSZ) Az ausztriai szovjet tájékoztató szolgálat a következő közleményt hozta nyilvános­ságra: I. Iljicsov, a­ Szovjetunió ausztriai főbiztosa 1953 augusztus 15-én a következő tartalmú levelet intézte Julius Raabhoz, Ausztria szövetségi kancellárjához: Kancellár úr! Azzal az elemi kárral kap­csolatban, amely Alsó-Ausztria egyes kör­zeteit 1953 július 27-én érte, a szovjet ha­tóságok elhatározták, hogy mentesítik a soron következő haszonbérfizetés, valamint a hátralék fizetése alól az ausztriai szovjet vagyonkezelőség ezen körzetekben kárt szen­vedett kishaszonbérlőtt. Mihal Priftit az Albán Népköztársaság moszkvai nagykövetévé nevezték ki Tirana, augusztus 16. (ATA) Az Albán Népköztársaság nemzetgyűlésé­nek elnöksége Mihal Priftit az Albán Nép­­köztársaság moszkvai rendkívüli és megha­talmazott nagykövetévé nevezte ki. V. Nathanaili, a­z Albán Népköztársaság eddigi moszkvai rendkívüli és meghatalma­zott követe más megbízatást kapott. Amerikai „szakszervezeti vezető“ a franciaországi sztrájkmozgalom ellen Irving Brown, az amerikai AFL egyik ve­zetője a «Franc Ti­eur» című francia lapnak nyilatkozatot adott, amelyben közölte az ame­rikai reakciós szakszervezeti vezetők utasítá­sait a Force Ouvriére számára. «Rendkívül fontos —mondotta a többi kö­zött nyilatkozatában — hogy a Force Ouv­riére minél előbb megtalálja a sztrájk befeje­zésének módját». Irving Brown hangoztatta, hogy a Force Ouvriére jobban teszi, ha­ elfogadja Laniel érvelését, mintha a kommunistákkal és a CGT-vel egységfrontot alkotva törekszik győ­zelemre. (MTI) A IV. VILÁGIFJÚSÁGI TALÁLKOZÓ FELHÍVÁSA: Fiatalok! Egyesüljünk, hogy a jobb jövőbe vetett reményeink valóra váljanak Véget ért a világ ifjúságának ragyogó béke­ünnepe Bukarestben Bukarest, augusztus 16. (MTI) Végéhez ért a két nagyszerű hét, a világ ifjúságának csodálatos találkozója. Az utol­só napon még egyszer összetalálkoztak az ismerősök, jóbarátok, az új harcostársak, a világ ifjúságának küldöttei. Bukarestben, a Győzelem-téren gyülekez­tek a fiatalok, hogy részt vegyenek az esti hatalmas felvonuláson, amely a «Március 28»-téren zárógyűléssel fejeződik be. Hat óra múlt. A Győzelem-téren feltűnnek az első zászlók, felhangzik a világ ifjúsá­gának himnusza. Megkezdődik a fiatalok nagy seregszemléje. A végtelen menet élén a román sportolók emelik magasba a DIVSZ emblémáját, a Nemzetközi Diákszövetség jelvényét, az­ ifjú­ság e hatalmas világszervezeteinek száz és­­száz zászlaját. Két széles oszlopban vonul az úton a fia­talok sokasága. Albánia, Argentína, Ausztrá­lia, Indiai Irak, Irán ifjúságát ünnepli a­ tö­meg. Zászlókat, virágokat lengetve közelednek az olasz fiatalok. Soraik felett száll a szép olasz partizán dal, a «Bella ciao». Alkonyatkor zsúfolásig megtelt a hatalmas «Március 28»-tér. A dísztribünön helyet fog­laltak a Román Népköztársaság kép­viselői, élükön dr. Petru Grozával, a Román Népköztársaság nagy nemzetgyűlése elnökségének elnökével. A meghívottak so­rában ott voltak a román politikai és kultu­rális élet képviselői, a DIVSZ és a Nemzet­közi Diákszövetség vezetői, Bruno Bernini és Jacques Denis vezetésével. A teret meg­töltő fiatalok óriási lelkesedéssel­ fogadták Henri Martinnak, a «béke tengerészének­ ér­kezését. Este nyolc óra után ért a felvonuló fiata­lok menete a térre. A nagy taps és éljenzés közepette a fiatalok elhelyezkedtek a nagy­gyűlés színhelyén, hogy meghallgassák Bru­no Bernininek, a Demokratikus Ifjúsági Vi­lágszövetség elnökének beszédét: — Drága barátaim, világ fiataljai, fiatal román állampolgárok! Negyedik Világifjúsági Találkozónk végéhez ért. A világ minden tá­járól jöttünk ide. Tizenöt napig itt tartottuk meg a világ történetében eddig ismert legna­gyobb ifjúsági találkozót. — Az ifjúságnak — folytatta Bernini — az emberi tevékenység minden területén, a sport, a kultúra, a* munka és a tanulás területén megnyilvánuló nagy teremtő erői, az ifjúság Nyugat-India* ifjai, majd japán leányok közelednek apró léptekkel, színes kimonókba öltözve. Még erősebb, még elsöprőbb lesz az éljen­zés. A dicsőséges csillagos lobogó ala­tt Korea hős fiai és leányai vonulnak el, élükön ifjú katonák, mellükön kitüntetések ragyognak. — Korea! Korea! — zeng az ütemes kiáltás és virágeső hull a koreai fiatalokra. — Éljen a béke, le a háborúval! — zúg a kiáltások orkánja és hatalmas «Hurrá»-ba csap át, amikor vörös selyemzászlóik alatt felvonulnak a Kínai Népköztársaság ifjúsá­gának küldöttei. Vonul, árad a világ ifjúságának felejthe­tetlen gyönyörű menete. A házak minden ab­lakából integetnek az emberek és együtt éneklik a tíz- és tízezer felvonulóval: — Földön, égen zeng az új dal: Ifjúság, ifjúság! Minden nyelven egy szó harsog ezen az estén: Béke! A békét éltetik, harcos békeakaratukat ki­áltják világgá innen, a fesztivál záró felvo­nulásáról Belgium, Pakisztán, Paraguay, Pa­­tet-Lao, Bulgária ifjai és erről dalolnak a fergeteges tapssal fogadott komszomolisták. Száll, harsog a dal. Egymásnak integet, örök szövetséget fogad az Egyesült Ál­dicső harcának tapasztalatai és a ragyogó eszmék, amelyek minden fiatal fiút és leányt arra ösztönöznek, hogy harcoljon a boldog jövőért, a a szabad hazáért, a népek közötti békéért; mindez híven kifejeződött és tartal­mat nyert a Világifjúsági Találkozó csodála­tos napjaiban, a baráti találkozókon, a nagy megmozdulásokon. Gazdagodott minden ifjú szív, minden fiatal fiú és leány tapasztalata. Még határozottabb lett vágyunk a boldogabb élet után, és megerősödött a béke és a köl­csönös barátság érzése bennünk. Még bizo­nyosabbak vagyunk abban, hogy a béke bol­dogabb jövőt hoz majd, hogy a mi erőnk az egységben van, hogy a jövőben mi, a világ ifjúsága, minden ország fiataljai, egységesek leszünk, s politikai és vallási különbségekre való tekintet nélkül megtanuljuk építeni ezt a jövőt. — Uj fények világítják meg­ utunkat. Uj bizonyosságot szereztünk itt: azt, hogy­ az egység és a kölcsönös megértés lehetséges és hogy ha az ifjúság egységes, nincs erő, amely meggátolhatná, hogy útján előreha­ladjon. — Ebben a szellemben és ezzel az új lel­kesedéssel készüljünk most haza. Bizonyos vagyok abban, hogy valamennyiünk nevében szólok, amikor a Román Népköztársaság kormányának, ifjúságának és népének leg­lamok ifjúsága és a ceyloni leányokba len­­gyel fiatalok és a Csehszlovák Köztársaság ifjú építői. Örömtől ujjong, diadaléneket dalol a fran­n­ciák delegációja. Büszkén emelik magasba transzparensüket, amelyen ez áll: — Franciaország köszönti Henri Martint! Franciaország delegációja mellett menetelnek a vietnami fiatalok. — «Pace si prietenie!» — zengi ezer és ezer román ifjú és leány, amint fegyelmezett me­netben zászlókat, kendőket lobogtatva fel­vonul a Román Népköztársaság delegációja. A házak ablakaiból, a tetőkön álló embe­rek kezéből konfettizápor hull a járdára, behinti a német ifjakat és a piros-fehér ruhás dánokat, az angolokat és a guatema­­laiakat. Békét akar, a békéért küzd a Magyar Népköztársaság fiatalsága és egész népe. Ez tükröződik a magyar ifjak felvonulásá­ban, erről szól a da­l, errőől tesz hitet a kiál­tás, amely ütemesen fel-felzúg: — Megvédjük a békét! A fiatalok véget érni nem akaró tüntetése megállapodik a «Március 28»-téren. Meg­kezdődik harmincezer ifjú hatalmas gyűlése a békéért és a népek közötti barátságáért, mélyebb hálánkat és köszönetünket feje­zem ki. — Amidőn elhagyjuk Bukarestet és visz­­sza­térünk otthonunkba, tudatában vagyunk annak, hogy új feladatok várnak ránk. — Hatalmas tüntetésünk befejezéseképpen ünnepélyesen elküldjük innen a béke és a barátság üzenetét valamennyi fiatalhoz, testvéreinkhez, szerte a világon. Ez az üze­net valamennyi ifjú reményét szólaltatja meg. Megjelöli azokat a nemes feladatokat, amelyek a világ valamennyi fiatalja előtt állnak. Minden országban, minden városban és faluban, minden üzemben és iskolában tartsuk ébren az összes fiatalokban azt a szellemet, azt a reménységet, amely ben­nünket ezekben a napokban lelkesített. Vi­gyük magunkkal mindenüvé e mi testvéri reményteljes üzenetünket, hogy felsorakoz­tassuk jelszavaink közé a fiatalok millióit. Reánk és a világ valamennyi­­fiataljára van bízva, hogy egyre növekvő erővel vegyünk részt a népek nagy küzdelmeiben, a béke és a­ barátság végső győzelméig — a győze­lemig, amely mindenki előtt megnyitja majd a boldog jövő kilátásait. — íme a mi üzenetünk. A nagy lelkesedés és taps elültével Bruno Bernini előterjesztette a IV. VIT felhívását, amelynek szövege a következő: Bruno Bernininek, a DJVSZ elnökének beszéde Száztizenöt ország 30.000 fiataljának felhívása az egész világ ifjúságához Drága barátaink! Mi, a IV. Világifjúsági Találkozó részvevői, a béke és a barátság zászlaja­ alatt gyűltünk össze. A mi boldog, ragyogó összejövetelünk bizonyítéka volt an­nak, hogy a fiatalok — bármilyen vélemé­nyük és meggyőződésük legyen is — mindig megérthetik egymást. Boldogságra vágyunk, a béke és barátság győzelmét akarjuk látni, amely megnyitja­ előttünk a korlátlan jövőt. Felhívjuk a világ ifjúságát, egyesítse fia­tal erejét annak érdekében, hogy a tárgyalások szelleme győzzön az erőszak helyett, mint ahogy erre a koreai fegyver­­szünet létrehozatala mutatott példát; minden nép legyen saját ügyeinek ura és a nemzetek között valósuljanak m­eg az egy­más iránti bizalmon és az egyenlő jogokon alapuló kapcsolatok; az ifjú nemzedék jobb jövőbe vetett remé­nyei váljanak valóra, mindenütt tartsák tisz­teletben a fiatalok jogait, minden korlátozás nélkül fejlődjenek a kul­túráiig és sportkapcsolatok, amelyek a külön­böző országok ifjúsága közötti jobb megér­tésre vezetnek. Fiatalok! Egyesüljünk, hogy a jobb jövőbe vetett reményeink valóra váljanak! Előre,a világ ifjúsága! Bukarest, 1953 augusztus 16. A fiatalok hosszantartó, percekig, zúgó taps és éljenzés közepette egyhangúlag el­fogadták a felhívást. Az ünnepség végén felhangzott a DÍVSZ indulója, majd káprázatos tűzijáték fejezte be a TV. Világifjúsági Találkozó záró nagy­gyűlését. Este Bukarest utcáin a találkozón részvevő ifjúsági küldöttségek kultúregyütte­­sei adtak műsort és a román főváros számos pontján rendeztek utcabálokat. A küldöttek a késő éjszakába nyúló vidám ünnepségeken vettek búcsút egymástól. Bukarestbe érkezett a béke tengerésze A „Szabad Nép" kiküldött tudósítójától Ki indította szárnyra a hírt? Nem lehet tudni. De Bukarestben már napok óta jelentő­sen félrehívják az embert a barátai — akár­hol találkozik össze velük — és franciául, angolul, németül titokzatos arccal újra meg újra fülébe súgják: «Henri Martin holnap reggel Bukarestbe érkezik! De ne mondd el senkinek, titokban alkarják addig tartani!» Hivatalos helyről nem erősítették meg ezt a hírt, én végül már arra gondoltam, hogy a legenda Martin érkezéséről nem valóság, csak a forró óhaj és a szeretet szülötte. Vasárnap reggel mégis kimentem a töb­biekkel a­ repülőtérre. — Hátha...? Igazi bukaresti nyári délelőtt volt, te­nyérnyi felhő sem ült az égen s a nap egyre forróbban tüzelt. De a repülőtéren többezer­­főnyi tömeg várakozott. Türelmesen és ki­tartóan ültek a körbefutó kőpárkányon, az osz­lopok magasban húzódó peremén és min­den megmászható magaslaton. Szépek, fia­talok, vidámak és arcukon boldog várakozás. Legtöbben franciák, akik közül sokan már két-három nap óta minden délelőtt itt vannak. Claire Picard párizsi diáklány és Roux íves touloni ifjúmunkáslány is ezek közé tar­tozik. Fekszenek a fűben és a Berlinből jött Olga Deckerrel beszélgetnek. — Ti biztosa­n személyesen ismeritek Hen­rit? — mondja Olga. A két francia lány egymásra nevet. — Személyesen soha­sem láttuk — felelte Claire — de azért jobban ismerjük az életét, mintha rokonunk lenne. — Úgy sajnáltam, mikor börtönbe zárták. — Hej, Olga! Toulont láttad volna akkor. Valóságos forradalom tört ki, olyan tüntetést rendeztünk... De most már szabad! Szabad! — mondja Roryt, és jókedvében arrébb hen­­gergőzik a füvön. Claire átöleli a német lány derekát. — Olyan boldog vagyok... Egy nagyon keveset én is tettem Henri kiszabadításáért. — Szerénykedik — kiált közbe Roux. — Legalább 150 családnál járt aláírást gyűjte­ni. Pedig nehhéz volt sok helyen. Felugranak és rögtönzött jelenetben bemu­tatják, hogyan fogadta őket egy nagykeres­kedő felesége: — Asszonyom, szeretnénk, ha ön is hoz­zájárulna aláírásával ahhoz, hogy az ártat­lan Henri Martint szabadon bocsássák — játssza­ Claire szerepét Roux. — Henri Martint? — mondja mulatságos fintorral Claire. — Az a szabotőr jó helyen van a dutyiban! — Node, asszonyom! — Maga, kislány, pedig jobban tenné, ha hazamenne harisnyát stoppolni... A körülöttünk álló franciák csak úgy gu­rulnak a kacagástól. — A munkások persze másként fogadtak bennünket — mondja, nagy barna szemeit töröl­get­ve Claire. Micsoda jókedv hullámzik itt? Nagyszerű dolog, hogy érezzük: nekik is, nekünk is van részünk F­enri Martin kiszabadításában. Valahol elől mozgás támad. Mindnyájan felugrálunk és arra tartunk, 11 óra van. Szájról szájra jár a hír, hogy Martin egy órakor érkezik. És ekkor keringőbe kezd a zenekar. Előbb csak egy-két pár táncol, majd egyre többen csatlakoznak hozzájuk és végre már min­denki ott kering a kifutó sima betonlapján. Azután a «Perinica» friss dallamára óriási kört alkotunk. S a nemzetek testvériségéből font lánc közepén vidám zsivaj kíséretében baráti csókot váltanak a különböző népek leányai és fiai. Olyan természetes, gyönyörű jelkép ez. Martinra várunk, aki értünk, a békéért szen­vedett börtönt — s akit nem tört meg sem­az erőszak. Martinra várunk és szívünkből kiárad a túlcsorduló jókedv, hiszen oka mi erőnknek, az ifjúság, a béke és szabad­ság erejének győzhetetlenségét bizonyítja. Repülőgép jelenik meg az égen. Hurrá! Hurrá! A gép a kifutó túlsó végén áll meg — lehet ide talán ezer méterre is. A rende­zők megpróbálnak kordont alkotni — de a fiatalok áttörnek, magukkal sodorják a ren­dezőket, ők is fiatalok, épp úgy lelkesednek, mint mi A nyílegyenes betonúton mindany­­nyian futni kezdünk a gép felé. Micsoda ver­senyfutás! Elől a németek, románok, sarkuk­ban összefogózva a vietnamiak és a fran­ciák. Arcunkat nekifeszítjük a szélnek, fejünk fö­lött csattogva lobognak a selyemzászlók, fu­tás közben is nevetve kiáltozunk egymásnak. A román rendőrök mosolyogva m­agy­aráznak valamit, de nem értjük. Rohanunk. Körül­vesszük a gépet s kiderül: nem ezzel érke­zett meg Henri Martin. Kitartóan várunk tovább. Végül is egy órakor megérkezett a várva­­várt utasszállítógép. Szorosan összetömö­­rülve álltunk a nagy zöld repülőgép körül, mindannyian látni akartuk őt. Ki­nyílt a repülőgép ajtaja és a sötét keret­ben megjelent Henri Martin. Arca egészen fehér — rajta a börtönben eltöltött hosszú hónapok­­sápadtsága — s mégis olyan erőt, olyan boldogságot sugároz ez a kedves, ro­konszenves férfiarc — Hurrá, Henri Martin! Hurrá! — dübö­rög megállíthatatlanul a kiáltás. Megjelenik az ajtóban a hős tengerész fia­­tal felesége is, a lelkes békeharcos. Vietnami lányok futnak hozzájuk, fel a lépcsőn, hatal­mas virágcsokrokkal, ölelik, csókolják őket. — Békét Vietnammal! — visszhangzik a* sík repülőtér. Martin megpróbál leszállni a* gépről. De hiába. Úgy forrong, úgy pezseg a tömeg, hogy nem lehet tenni egy lépést sem. Két­­szer-háromszor is megpróbálnak utat nyitni nekik Nem sikerül. Egyre tombol az éljen­zés, mindenki még közelebb igyekszik, hogy legalább egy pillanatra láthassa a béke ten­gerészét. Egyszerre csak a hátulállók a jobbra fekvő épület felé rohannak.­ Henri Martin és fele­sége átbújt a gép alatt és arra tartanak ki­felé. Henri Martin elment. Este, a záróünne­pélyen újból találkozunk vele. És most, itt a repülőtér előtt egymásba karolunk és énekelve indulunk meg a Sztálin-út felé. A szemközt jövők kérdőn néznek ránk mitől van olyan nagy jókedvünk? S a fiatalok csillogó szeme, vidáman szárnyaló dala feleli — itt van köztünk Henri Martin, a béke tengerésze — szabadon. Köszöntjük kiszabadulásában a békeszerető emberek egy­ségének legyőzhetetlen erejét. Kövesi Endre A SZOVJET IFJÚSÁGI KÜLDÖTTSÉG FOGADÁSA Bukarest, augusztus 16. (MTI) Pénteken este a IV. Világifjúsági Találko­zón részvevő szovjet ifjúsági küldöttség ve­zetősége fogadást adott a bukaresti Sztálin­­kultúrpark «Pescarus» kertvendéglőjében. A fogadáson megjelent Petru Groza, a Román Népköztársaság nagy nemzetgyűlése elnöksé­gének elnöke, I. Chisinevschi és Gh. Vid­­rascu, a Román Népköztársaság miniszter­­tanácsának elnökhelyettesei, M. Mujic, a Ro­mán Népköztársaság nagy nemzetgyűlése el­nökségének elnökhelyettese, dr. Perhon, a Román Tudományos Akadémia tiszteletbeli elnöke, S. Bughici külügyminiszter és a ro­mán politikai, társadalmi és kulturális élet számos más képviselője. Jelen volt továbbá a fogadáson L. G. Melsnyikov, a Szovjet­unió bukaresti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, valamint a szovjet nagykövetség több képviselője, M. B. Mityin, a Szovjet­unió Tudományos Akadémiájának tagja, va­lamint a bukaresti diplomáciai képviseletek számos tagja. A fogadás részvevői között volt Jacques Denis, a DIVSZ főtitkára, A. Seljepin, a­ Vi­lágifjúsági Találkozón részvevő szovjet kül­döttség vezetője, V. Kocsemaszov, a szovjet ifjúság antifasiszta bizottságának elnöke, B. Bereanu, a Nemzetközi Diákszövetség el­nöke, valamint a Világifjúság­ Találkozón részvevő ifjúsági küldöttségek vezetői, a ta­lálkozóra érkezett külföldi vendégek, újság­írók stb. Az est művészi programmjában felléptek a IV. VIT-en részvevő szovjet ifjúsági kül­döttség művészegyütteseinek szólistái, vala­mint a moszkvai diákok énekkarai, amely szovjet, kínai, angol, amerikai, francia és ro­mán dalokat adott elő. A fogadás meleg baráti légkörben zaj­lott le. A keresztény ifjúság küldötteinek gyűlése a VIT-en Bukarest, augusztus 16. (MTI) A IV. VIT-en számos keresztény ifjúság szervezet küldöttei is résztvesznek. A küldő t®k a­­közelmúltban gyűlésen vitatták meg béke ügye megőrzésének módját és feladata­kat. A gyűlésen német, kanadai, kínai, franci vietnami, svéd, angol, csehszlovák, dán, ja­pán, olasz, belga és még sok más nemze­teli fiatalok vettek részt. Yves Grenet, DJVSZ tanácsának tagja megnyitó beszédt mondott. Ezután a gyűlés számos részvevője ismét tette, hogyan veszi ki rész­ét országának ke­resztény ifjúsága a békéért vívott harcba­l­ lengyel, a kanadai, a vietnami, a finn a­l kinai keresztény ifjúság képviselői beszé­dükben rámutattak, hogy közös alapot ke találniuk a béke ügye győzelméért és meg­szilárdításáért vívott közös harcukban, vala­mennyi nép, valamennyi fiatal ragyogó jö­vőjéért.

Next