Szabad Nép, 1953. augusztus (11. évfolyam, 213-243. szám)
1953-08-17 / 229. szám
HÉTFŐ, 1953 AUGUSZTUS 17 „ÍRÓI ARCKÉPEK ” * Nagy írók mindig hagynak maguk után olyan írásokat is, amelyekről talán maguk sem gondolták, hogy ugyanolyan időtállók lesznek, mint a halhatatlanságnak szánt remekműveik. Irodalmi tanulmányaik, karcolataik, megemlékezéseik, a szakadatlan alkotó munka lélegzetvételeinek értékes gyümölcsei Ezek az írások kitöltik a nagy alkotások között lévő szüneteket. Ezek az írások színesítenek és magyaráznak, úgy tanúskodnak, mint alkotójuk minden mozdulatánál jelenlévő szemtanuk. Ilyen tanúbizonyság ez a könyv is , amelyet nemrégiben adott ki a Művelt Nép Könyvkiadó — Mikszáth Kálmán «Írói arcképek» című tanulmánykötete. A századvég és a századforduló nagy magyar kritikai realistájának válogatott tanulmányait, irodalmi karcolatait gyűjti össze és teszi a magyar olvasók asztalára, hogy ezzel is közelebb vigye őket haladó irodalmunk egyik büszkeségéhez, Mikszáth művészi és emberi nagyságának megismeréséhez, megértéséhez. Az olvasó nagy izgalommal veszi kezébe ezeket az írásokat, s ugyanolyan élvezettel olvassa végig, mint az író többi feledhetetlen szépségű könyvét. Mi ad ezeknek a nagyrészt félévszázad óta feledésbe merült és most a poros, megsárgult újságoldalakból kiollózott írásoknak ilyen varázslatos erőt? Fel lehetne hozni sok mindent a bizonyításra, amit csak Mikszáthnál csodálunk ,és szeretünk. Úgy fonódnak össze a színes szálak, mint a szöveté — ki tudja melyik honnan indul vagy, hová fut, csak azt látjuk, hogy mértani pontossággal hozzák elénk a tarka anyagot. A gazdag nyelv, áradó, életteli mesélőkedv, pompás fordulatok, az egy mondaton belül is három-négy irányban ütni-vágni tudó mikszáthi bravúr teljesen leköti az olvasót. A legnagyobb élmény azonban az író igazsága, szenvedélyes hitvallása az igazi irodalom mellett. A több évtized távlatából visszatekintő olvasó ez író szemén át majdnem minden esetben pontos és átfogó képet kaphat egy évszázad irodalmáról, írókról, egy egész korszakról. A cikkek nagy része kortársakról szól, azokról, akiket személyes ismerete és tapasztalata alapján rajzol meg. Egyik írásában kifejti Mikszáth, hogy milyen nehéz így eltalálni az igazságot. Mikszáthnál azonban éppen ez a meglepő és nagyszerű, hogy milyen tisztán tudott látni saját korában, amikor annyi akadályon, hínáron kellett átemelnie kifogott tárgyait, hogy megközelítőleg is pontos képet adhasson róluk. De ő, amit egyszer kis acéltollára szúrt, nem engedte el, hogy meg ne forgassa az igazság fényénél, mindig bátran megmondta róla véleményét. A millennium hazugságözönében úszó dzsentrivilág, a harmincmilliós magyarságról álmodó, de 48 eszméit sárbatipró uralkodó osztály hangoskodása nem tudta eltéríteni írói hivatásától. Ezért maradtak meg ezek az írások frissen, ezért olvashatjuk őket nagy érdeklődéssel és élvezettel. A kötetben összegyűjtött cikkek, karcolatok túlnyomó része egy-egy íróval foglalkozik. Verseghy Ferenctől kezdve Petőfin, Aranyon, Gyulai Pálon át egészen Papp Dánielig vonultatja fel a XIX. század irodalmának különböző kiváló vagy kevésbbé jelentős alakjait, némelyiknek több cikket is szentel. A felsorakozó írások, arcképek, tanulmányok és megemlékezések így egy csokorba kötve valóságos irodalomtörténetet adnak. Olyan irodalomtörténetet persze, amely nem az irodalomtörténetírás igényével íródott, amelyben nem találhatjuk meg a rendszerezés szándékait, még csak a folytonosságra törekvést sem. Egy nagy író mondja el a véleményét az irodalomról és az írókról úgy, hogy akarva-akaratban megrajzolja az egész század szellemi arculatát. A kötet legszebb, legkiemelkedőbb írásaiban Petőfinek, Aranynak, Jókainak állított szép emléket. Arcképeik Mikszáth ecsetje nyomán megkapták az igazi színeket, a legjelb Mikszáth Kálmán: «írói arcképek». Művelt Nép Könyvkiadó 1953. legzebb vonásokat. Nem valami sablonos, áltudományos, felszínes magyarázkodásban, hanem a nagy író mély igazságszeretetéből kiindult érdeklődés és művészi szenvedélyesség fényében, így találja meg azokat a szálakat, amelyek elvezetik őt egy-egy régebbi vagy kortárs író értékeinek felismeréséhez. Témáját olyan sokrétűen, szerteágazóan tudja feldolgozni, áradó beszélőkedve annyi mindent feltár, hogy alig hihetnénk mindezt egy cikk szoros keretében. Március 15-e eseményeinek leírásánál az igazi Petőfivel ismerkedünk meg, az elsők között emeli ki a költő korában szinte egyedülálló forradalmiságát. Gyulai portréjának megrajzolásában feltárja az egész kort, minden betegségével és korruptságával együtt. Különös jelentőséget ad a kötetnek, hogy egy-egy karcolat vagy tanulmány nagyon sokat elárul Mikszáth művészi alkotómód és politikai felfogásának irányelveiről. Tántoríthatatlanul tudott harcolni és mindig az árral szemben harcolt az igazi, esetből merített irodalomért. Utálta és mex-VIV. e azokat az írókat- akik a divatos labonirodalommal aratták könnyű babéraika , s melegen üdvözölt minden olyan irodalmimegnyilvánulást, amelyben érezte az éset közelségét és melegségét. «Az elbeszélő és a színiirodalom — írja —most már a hétköznapi életből menti tárgyait. De még nem egészen. Még mindig sok nyűgözi a konvencionális sablonokból... Meggyőződésem, hogy úgy a színpadi, mint az elbeszélői témáknak még mindig jobban kell közeledniük az éleihez, lehányván azokat a békákat, melyeket az esztétika az öreg témákra azoknak a gyermekkorában rakott». ...Ezek a törekvései utalnak arra is, hogy Mikszáth a művészet igazságát szorosan összekapcsolta az élet igazságaival és hirdette, hogy a jó művek csak az élet gazdag talajából gyökerezhetnek. Az írónak kötelessége kibányászni a hétköznapokból azokat a kincseket, amelyeket hazug látszat, vagy a bűnös erőszak eltakart. Az igazságnak győzedelme, az igazi művészet győzedelme persze sohasem jelentett nála az élet felületéhez való ragaszkodást. «Bátran ki lehet mondani, hogy a legszebb festéket az igazság adja a megörökíteni szándékolt archoz. Nem a fotográfus-féle rideg igazság, hanem a művész igazsága» — írja «Jókai Mór élete és kora» című tanulmányának befejező részében, ő mindig erre törekedett, ez a tudatos és szenvedélyes igazságkeresés emeli Mikszáthot a kritikai realizmus magyar mestereinek élére. Mikszáth érezte, hogy milyen nehéz dolog korában jól és igazán írni. A körülötte feltörekvő írónemzedék ebben a nyomasztó légkörben fuldoklott és Mikszáth becsületes írói magatartásával és példamutatásával ezen a hínáron akarta átmenteni ifjú társait. Az igazság szenvedélyes szeretete példaként állhat íróink előtt. Mikszáth életműve világosan bizonyítja, hogy nagy érzelmek és szenvedélyek nélkül nem lehet igazi írói nagyság és nem lehet az igazságot művészien, igazán kimondani. Az értékes könyvet Bisztray Gyula állította össze, ő válogatta össze a megjelent írásokat és írt eléje bevezető tanulmányt. A válogatást jól végezte, a nagy író legszebb cikkeiből népünk nemcsak a XIX. század irodalmáról, annak legjobbjairól nyerhet egy kitűnő író megvilágításában hű képet, hanem magát Mikszáth Kálmánt is közelebbről megismeri. Értékes, tudományos igényű bevezető tanulmánya végigkíséri Mikszáth publicisztikai és irodalomtörténeti munkásságát. Bisztray azonban Mikszáth tudatos irodalomtörténetírói törekvéseit eltúlozza. Az «írói arcképek» gazdag, szívet gyönyörködtető írásait újra és újra lehet olvasnunk. Olyan ez a könyv, mint a tisztavizű forrás, amely a feledés mohájából csillant fel ismét, hogy üdén és kiapadhatatlanul frissítsen bennünket. Mikszáth életműve felszabadult népünk közös, féltett vagyona, amelynek egyik alig ismert részét újra számbavettük, hogy saját hasznunkra gyümölcsöztessük. Simon István Római tudósítónk telefonjelentése: Pella „szakértőknek" álcázott kereszténydemokrata politikusokból alakította meg kormányát Pella, a harmadik kereszténydemokrata politikus, aki kormányalakítással próbálkozott június 7 után, a választáson megvert klerikálisok képviseletében nagyon sietett azzal, hogy összeállítsa kormánya tagjainak jegyzékét. Annyira sietett, hogy egyetlen párt politikusaival,sem egyetlen parlamenti csoport képviselőjével nem tárgyalt, hanem csupán saját pártjának tagjaival. Úgy viselkedett, mintha a kormányalakítás nem országos ügy, hanem az ő személyes ügye lenne, illetve pártja vezetőinek szűk köréről, azoknak az érdekeiről lennecsupán szó. Az új kormány névsora — amelyet Pella átnyújtott a köztársasági elnöknek — kivétel nélkül kereszténydemokrata képviselők nevét tartalmazza. Pella a kormány névsorának összeállítása után tett nyilatkozatában nyomatékosan hangsúlyozta, hogy csupán rövid időre alakult szakértőkből álló ügyviteli kormányról van szó, amely csak a legfontosabb közigazgatási feladatok elintézésére fog szorítkozni, főképpen a költségvetés beterjesztésére és a parlamentben való megtárgyalására. Pellas maga jelentette be, hogy kormányának élettartamát mindössze két-három hónapra akarja korlátozni. Ezek a határozott kijelentések azonban cseppet sem felelnek meg a valóságnak. Nem igaz az, hogy Pella a szakemberekből alakítot kormányt. Nem igaz az, hogy a kormánylistán szereplők nem képviselnek patikai irányzatot. Az igazság az, hogy Pella politikusokból, mégpedig klerikális politikusokból alakított kormányt, majdnem ugyanazokból, akikből elődei. Vagyis megint csak egypárti kormányt alakított, amilyennel már eddig De Gasperi és Piccioni is sikertelenül kísérletezett. Milyen is hát ez a harmadik klerikális öszszetételű kormány, amellyel az immár harmadik hónapja tartó kormányválságot szeretnék megoldani? Pella miniszterelnök megtartotta a költségvetési tárcát és a külügyminiszterséget is. A költségvetési minisztérium egyik államtitkárát, Scoca kereszténydemokrata képviselőt tárcanélküli miniszterré nevezte ki, másik volt államtitkárát, Gava-t, kincstárügyi miniszterré. Varnoni maradt a pénzügyminiszter, Campoli maradt a délolaszországi újjáépítési alap tárcanélküli minisztere, vagyis: megmaradt az egész gazdasági vezérkar, amely öt év alatt nemcsak stagnálásra, hanem folyton mélyülő válságba juttatta Olaszország gazdasági életét. Az úgynevezett «európai védelmi közösség» embere, Taviani lett az új hadügyminiszter, hogy az új kormány ezzel is jelképezze «atlanti irányzatát». A többi miniszter is jólismert klerikális politikus. Ha van valami új a kormányban, akkor legfeljebb csak az, hogy most már a Vatikán közvetlen érdekképviselője is helyet foglal benne Dresciani Turreni személyében, aki a «Banco di Roma» nevű bank elnöke. Ez a bank köztudomásúlag a Vatikán bankja. Vezérigazgatóságában helyet foglal Pacelli herceg, a pápa unokaöccse és Montini vatikáni külügyi államtitkárhelyettes testvére is. Az olasz demokratikus sajtó aggodalmai tehát teljes mértékben igazolódtak e kormány megalakításával kapcsolatban. A klerikálisok, jóllehet már kétszer elbuktak azzal a kísérletükkel, hogy a június 7-i választások eredményével ellentétesen kizárólag saját pártjukból alakítsanak kormányt, most nem átalják harmadszor is ugyanezt megpróbálni. Csak annyi a változtatás, hogy szeretnék ezt a kormányt «szakértők» kormányának feltüntetni. Azt remélik, hogy így «álruhásan» sikerül becsempészni az új kormányt, és hogy így Pellának majd sikerül az, ami nem sikerült De Gasperinek és Piccioninak. Az egész csalafintaságnak az a célja, hogy a klerikálisok továbbra is kezükben tartsák eddigi kizárólagos politikai monopóliumukat, mégpedig azért, hogy így, suba alatt, jobban együttműködhessenek a jobboldallal. A fasiszták és a monarchisták nem is tétováztak sokat: már tegnap tárt karokkal üdvözölték Pella új kormányát. Az újfasiszta párt vezetősége, máris közleményt adott ki, amelyben bejelenti, hogy semmiféle ellenvetésük Pella ellen nincs, és hogy az újfasiszta képviselők vagy Pellára szavaznak, vagy legrosszabb esetben, tartózkodnak a szavazástól. Ugyanilyen álláspontot foglaltak el a monarchisták. Ez a késedelem nélkül jobboldali állásfoglalás mindennél jobban bizonyítja azz egész olasz demokratikus közvélemény előtt a Pella-féle mesterkedés reakciós jellegét. Jellemző egyébként az is, hogy az új kormány «ügyviteli» és «átmeneti» jellegére való hivatkozással a liberálisok és a köztársaságpártiak is kijelentették, hogy nem foglalnak állást az új kormánnyal szemben. Mindenesetre túl korai lenne még az egyes pártok végleges állásfoglalásáról és ezzel együtt az új kormány parlamenti sorsáról határozott ítéletet mondani. De már most is bizonyos, hogy ha az új kormány kizárólag a jobboldal támogatására alapozza működését, ez végkép le is leplezi a kereszténydemokrata párt igazi jellegét és előre nem látható fejleményeknek kiindulópontja lehet. Az is biztos, hogy Pella «álruhás» kormánya ellen a baloldali pártok a legertergikusabban állást foglalnak majd. A klerikálisok nem remélhetik, hogy büntetlenül megjátszhatják a «szakértői» és «ügyviteli» kormány komédiáját, azért, hogy továbbra is fittyet hányjanak az olasz nép legégetőbb problémáinak, hogy büntetlenül folytassák a politikai hatalommal való egyoldalú visszaélés és ajoboldallal való rejtett vagy nyílt szövetség politikáját. A választások óta eltelt több mint két hónap eseményei máris csattanós leckét adtak azoknak, akik azt hiszik, hogy kijátszhatják a választások útmutatását. Az a tény, hogy a hetvenkedő klerikálisok kénytelenek az ügyviteli kormány szerény és alázatos báránybőrébe bújva jelentkezni, már egymagában is elég világosan mutatja, milyen nagy mértékben megváltozott a június 7-i választások következtében Olaszország politikai helyzete. N. Pintor Betiltották Németország Kommunista Pártjának majnafrankfurti választási nagygyűlését Zinnbann, Hessen jobboldali szociáldemokrata tartományi belügyminisztere szombaton betiltotta Németország Kommunista Pártjának augusztus , 18-ára meghirdetett majnafrankfurti választás nagygyűlését, amelynek vezető szónoka, Max Reimann alvtárs lett voksa. Németország Kommunista Pártja fellebbezett a munkásáruló miniszter jogellenes döntése ellen. (MTI) Amerikai katonák garázdálkodása Görögországban Szófia, augusztus 16. (MTI) A «Hellas Press» jelenti: Athén egyik terén hat amerikai katona nem akarta kifizetni egy sofőrnek a taxi viteldíját, és az általuk betört ablak árát. A botrány színhelyén összegyűlt tömeg olyan fenyegető magatartást tanúsított, hogy ki kellett vonulnia a rendőrségnek. Jellemző a tömeg hangulatára, hogy maga a rendőri készültség vezetője is azt tanácsolta az amerikaiaknak: fizessék ki a viteldíjat és térítsék meg az okozott kárt, mert különben a tömeg megtámadja őket. SZABAD NÉP A kormány minden kísérlete ellenére folytatódik a franciaországi hatalmas sztrájk Párizs, augusztus 16. (TASZSZ) A franciaországi sztrájkmozgalom nagy lendülettel folytatódik. A vasúti forgalom, a posta-, távíró- és telefonösszeköttetés, a bányák, a gázművek, a villanyművek, a városi intézmények és vállalatok továbbra sem működnek az egész országban. Folytatódik a párizsi közlekedés dolgozóinak sztrájkja. Franciaország számos kohóüzemét, fémfeldolgozó vállalatát ugyancsak magával ragadta a sztrájkmozgalom. Amint jelentették, a sztrájkmozgalom kiszélesedése, a sztrájkolók akcióegységének megerősödése, az az eltökéltségük, hogy addig folytatják a harcot, amíg vissza nem vonják a kormányrendeleteket és béremelést nem vívnak ki a munkások és alkalmazottak összes kategóriái számára, nagy nyugtalanságot váltott ki kormánykörökben és a jobboldal szakszervezeti vezetői között. A kormány és a jobboldali szakszervezeti vezetők minden erejüket megfeszítik, hogy megtörjék a sztrájkot és megbontsák az akcióegységet. Mint az «AFP»-ügynökség jelenti, augusztus 15-én Laniel miniszterelnök, a francia kormány munkaügyi minisztere és pénzügyminisztere között egyfelől és a Force Ouvriere, valamint a katolikus szakszervezetek vezetői között másfelől, megbeszélések folytak. Habár a két szakszervezet vezetői a kormánnyal külön-külön folytatnak tárgyalásokat, a «Journal du Dimanche» szavai szerint «állandó összeköttetést tartanak egymással». Egyúttal tárgyalásokat kezdtek a kohó- és fémfeldolgozó ipar vállalkozóival abból a célból, hogy ne engedjék meg ezekben az iparágakban a sztrájk kiszélesedését. A reakciós szakszervezeti vezetőség, miközben külön tárgyalásokat folytat a kormánnyal, válasz nélkül hagyta a CGT felhívását, hogy a szakszervezetek folytassanak együttes tárgyalásokat a kormánnyal és közösen dolgozzák ki a követelések programmját. Párizs demokratikus köreiben a Force Ouvriere és a CFTC vezetőinek a kormánnyal folytatott tárgyalásait úgy értékelik, hogy ez kísérlet a francia dolgozók létfontosságú követeléseik kielégítéséért folytatott sztrájkharcának letörésére, hogy ezzel megmentsék a kormányrendeleteket. A szovjet hatóságok az elemi kárt szenvedett osztrák kishaszonbérlők segítségére sietnek Pécs, augusztus 16. (TASZSZ) Az ausztriai szovjet tájékoztató szolgálat a következő közleményt hozta nyilvánosságra: I. Iljicsov, a Szovjetunió ausztriai főbiztosa 1953 augusztus 15-én a következő tartalmú levelet intézte Julius Raabhoz, Ausztria szövetségi kancellárjához: Kancellár úr! Azzal az elemi kárral kapcsolatban, amely Alsó-Ausztria egyes körzeteit 1953 július 27-én érte, a szovjet hatóságok elhatározták, hogy mentesítik a soron következő haszonbérfizetés, valamint a hátralék fizetése alól az ausztriai szovjet vagyonkezelőség ezen körzetekben kárt szenvedett kishaszonbérlőtt. Mihal Priftit az Albán Népköztársaság moszkvai nagykövetévé nevezték ki Tirana, augusztus 16. (ATA) Az Albán Népköztársaság nemzetgyűlésének elnöksége Mihal Priftit az Albán Népköztársaság moszkvai rendkívüli és meghatalmazott nagykövetévé nevezte ki. V. Nathanaili, az Albán Népköztársaság eddigi moszkvai rendkívüli és meghatalmazott követe más megbízatást kapott. Amerikai „szakszervezeti vezető“ a franciaországi sztrájkmozgalom ellen Irving Brown, az amerikai AFL egyik vezetője a «Franc Tieur» című francia lapnak nyilatkozatot adott, amelyben közölte az amerikai reakciós szakszervezeti vezetők utasításait a Force Ouvriére számára. «Rendkívül fontos —mondotta a többi között nyilatkozatában — hogy a Force Ouvriére minél előbb megtalálja a sztrájk befejezésének módját». Irving Brown hangoztatta, hogy a Force Ouvriére jobban teszi, ha elfogadja Laniel érvelését, mintha a kommunistákkal és a CGT-vel egységfrontot alkotva törekszik győzelemre. (MTI) A IV. VILÁGIFJÚSÁGI TALÁLKOZÓ FELHÍVÁSA: Fiatalok! Egyesüljünk, hogy a jobb jövőbe vetett reményeink valóra váljanak Véget ért a világ ifjúságának ragyogó békeünnepe Bukarestben Bukarest, augusztus 16. (MTI) Végéhez ért a két nagyszerű hét, a világ ifjúságának csodálatos találkozója. Az utolsó napon még egyszer összetalálkoztak az ismerősök, jóbarátok, az új harcostársak, a világ ifjúságának küldöttei. Bukarestben, a Győzelem-téren gyülekeztek a fiatalok, hogy részt vegyenek az esti hatalmas felvonuláson, amely a «Március 28»-téren zárógyűléssel fejeződik be. Hat óra múlt. A Győzelem-téren feltűnnek az első zászlók, felhangzik a világ ifjúságának himnusza. Megkezdődik a fiatalok nagy seregszemléje. A végtelen menet élén a román sportolók emelik magasba a DIVSZ emblémáját, a Nemzetközi Diákszövetség jelvényét, az ifjúság e hatalmas világszervezeteinek száz ésszáz zászlaját. Két széles oszlopban vonul az úton a fiatalok sokasága. Albánia, Argentína, Ausztrália, Indiai Irak, Irán ifjúságát ünnepli a tömeg. Zászlókat, virágokat lengetve közelednek az olasz fiatalok. Soraik felett száll a szép olasz partizán dal, a «Bella ciao». Alkonyatkor zsúfolásig megtelt a hatalmas «Március 28»-tér. A dísztribünön helyet foglaltak a Román Népköztársaság képviselői, élükön dr. Petru Grozával, a Román Népköztársaság nagy nemzetgyűlése elnökségének elnökével. A meghívottak sorában ott voltak a román politikai és kulturális élet képviselői, a DIVSZ és a Nemzetközi Diákszövetség vezetői, Bruno Bernini és Jacques Denis vezetésével. A teret megtöltő fiatalok óriási lelkesedéssel fogadták Henri Martinnak, a «béke tengerészének érkezését. Este nyolc óra után ért a felvonuló fiatalok menete a térre. A nagy taps és éljenzés közepette a fiatalok elhelyezkedtek a nagygyűlés színhelyén, hogy meghallgassák Bruno Bernininek, a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség elnökének beszédét: — Drága barátaim, világ fiataljai, fiatal román állampolgárok! Negyedik Világifjúsági Találkozónk végéhez ért. A világ minden tájáról jöttünk ide. Tizenöt napig itt tartottuk meg a világ történetében eddig ismert legnagyobb ifjúsági találkozót. — Az ifjúságnak — folytatta Bernini — az emberi tevékenység minden területén, a sport, a kultúra, a* munka és a tanulás területén megnyilvánuló nagy teremtő erői, az ifjúság Nyugat-India* ifjai, majd japán leányok közelednek apró léptekkel, színes kimonókba öltözve. Még erősebb, még elsöprőbb lesz az éljenzés. A dicsőséges csillagos lobogó alatt Korea hős fiai és leányai vonulnak el, élükön ifjú katonák, mellükön kitüntetések ragyognak. — Korea! Korea! — zeng az ütemes kiáltás és virágeső hull a koreai fiatalokra. — Éljen a béke, le a háborúval! — zúg a kiáltások orkánja és hatalmas «Hurrá»-ba csap át, amikor vörös selyemzászlóik alatt felvonulnak a Kínai Népköztársaság ifjúságának küldöttei. Vonul, árad a világ ifjúságának felejthetetlen gyönyörű menete. A házak minden ablakából integetnek az emberek és együtt éneklik a tíz- és tízezer felvonulóval: — Földön, égen zeng az új dal: Ifjúság, ifjúság! Minden nyelven egy szó harsog ezen az estén: Béke! A békét éltetik, harcos békeakaratukat kiáltják világgá innen, a fesztivál záró felvonulásáról Belgium, Pakisztán, Paraguay, Patet-Lao, Bulgária ifjai és erről dalolnak a fergeteges tapssal fogadott komszomolisták. Száll, harsog a dal. Egymásnak integet, örök szövetséget fogad az Egyesült Áldicső harcának tapasztalatai és a ragyogó eszmék, amelyek minden fiatal fiút és leányt arra ösztönöznek, hogy harcoljon a boldog jövőért, a a szabad hazáért, a népek közötti békéért; mindez híven kifejeződött és tartalmat nyert a Világifjúsági Találkozó csodálatos napjaiban, a baráti találkozókon, a nagy megmozdulásokon. Gazdagodott minden ifjú szív, minden fiatal fiú és leány tapasztalata. Még határozottabb lett vágyunk a boldogabb élet után, és megerősödött a béke és a kölcsönös barátság érzése bennünk. Még bizonyosabbak vagyunk abban, hogy a béke boldogabb jövőt hoz majd, hogy a mi erőnk az egységben van, hogy a jövőben mi, a világ ifjúsága, minden ország fiataljai, egységesek leszünk, s politikai és vallási különbségekre való tekintet nélkül megtanuljuk építeni ezt a jövőt. — Uj fények világítják meg utunkat. Uj bizonyosságot szereztünk itt: azt, hogy az egység és a kölcsönös megértés lehetséges és hogy ha az ifjúság egységes, nincs erő, amely meggátolhatná, hogy útján előrehaladjon. — Ebben a szellemben és ezzel az új lelkesedéssel készüljünk most haza. Bizonyos vagyok abban, hogy valamennyiünk nevében szólok, amikor a Román Népköztársaság kormányának, ifjúságának és népének leglamok ifjúsága és a ceyloni leányokba lengyel fiatalok és a Csehszlovák Köztársaság ifjú építői. Örömtől ujjong, diadaléneket dalol a frannciák delegációja. Büszkén emelik magasba transzparensüket, amelyen ez áll: — Franciaország köszönti Henri Martint! Franciaország delegációja mellett menetelnek a vietnami fiatalok. — «Pace si prietenie!» — zengi ezer és ezer román ifjú és leány, amint fegyelmezett menetben zászlókat, kendőket lobogtatva felvonul a Román Népköztársaság delegációja. A házak ablakaiból, a tetőkön álló emberek kezéből konfettizápor hull a járdára, behinti a német ifjakat és a piros-fehér ruhás dánokat, az angolokat és a guatemalaiakat. Békét akar, a békéért küzd a Magyar Népköztársaság fiatalsága és egész népe. Ez tükröződik a magyar ifjak felvonulásában, erről szól a dal, errőől tesz hitet a kiáltás, amely ütemesen fel-felzúg: — Megvédjük a békét! A fiatalok véget érni nem akaró tüntetése megállapodik a «Március 28»-téren. Megkezdődik harmincezer ifjú hatalmas gyűlése a békéért és a népek közötti barátságáért, mélyebb hálánkat és köszönetünket fejezem ki. — Amidőn elhagyjuk Bukarestet és viszszatérünk otthonunkba, tudatában vagyunk annak, hogy új feladatok várnak ránk. — Hatalmas tüntetésünk befejezéseképpen ünnepélyesen elküldjük innen a béke és a barátság üzenetét valamennyi fiatalhoz, testvéreinkhez, szerte a világon. Ez az üzenet valamennyi ifjú reményét szólaltatja meg. Megjelöli azokat a nemes feladatokat, amelyek a világ valamennyi fiatalja előtt állnak. Minden országban, minden városban és faluban, minden üzemben és iskolában tartsuk ébren az összes fiatalokban azt a szellemet, azt a reménységet, amely bennünket ezekben a napokban lelkesített. Vigyük magunkkal mindenüvé e mi testvéri reményteljes üzenetünket, hogy felsorakoztassuk jelszavaink közé a fiatalok millióit. Reánk és a világ valamennyifiataljára van bízva, hogy egyre növekvő erővel vegyünk részt a népek nagy küzdelmeiben, a béke és a barátság végső győzelméig — a győzelemig, amely mindenki előtt megnyitja majd a boldog jövő kilátásait. — íme a mi üzenetünk. A nagy lelkesedés és taps elültével Bruno Bernini előterjesztette a IV. VIT felhívását, amelynek szövege a következő: Bruno Bernininek, a DJVSZ elnökének beszéde Száztizenöt ország 30.000 fiataljának felhívása az egész világ ifjúságához Drága barátaink! Mi, a IV. Világifjúsági Találkozó részvevői, a béke és a barátság zászlaja alatt gyűltünk össze. A mi boldog, ragyogó összejövetelünk bizonyítéka volt annak, hogy a fiatalok — bármilyen véleményük és meggyőződésük legyen is — mindig megérthetik egymást. Boldogságra vágyunk, a béke és barátság győzelmét akarjuk látni, amely megnyitja előttünk a korlátlan jövőt. Felhívjuk a világ ifjúságát, egyesítse fiatal erejét annak érdekében, hogy a tárgyalások szelleme győzzön az erőszak helyett, mint ahogy erre a koreai fegyverszünet létrehozatala mutatott példát; minden nép legyen saját ügyeinek ura és a nemzetek között valósuljanak meg az egymás iránti bizalmon és az egyenlő jogokon alapuló kapcsolatok; az ifjú nemzedék jobb jövőbe vetett reményei váljanak valóra, mindenütt tartsák tiszteletben a fiatalok jogait, minden korlátozás nélkül fejlődjenek a kultúráiig és sportkapcsolatok, amelyek a különböző országok ifjúsága közötti jobb megértésre vezetnek. Fiatalok! Egyesüljünk, hogy a jobb jövőbe vetett reményeink valóra váljanak! Előre,a világ ifjúsága! Bukarest, 1953 augusztus 16. A fiatalok hosszantartó, percekig, zúgó taps és éljenzés közepette egyhangúlag elfogadták a felhívást. Az ünnepség végén felhangzott a DÍVSZ indulója, majd káprázatos tűzijáték fejezte be a TV. Világifjúsági Találkozó záró nagygyűlését. Este Bukarest utcáin a találkozón részvevő ifjúsági küldöttségek kultúregyüttesei adtak műsort és a román főváros számos pontján rendeztek utcabálokat. A küldöttek a késő éjszakába nyúló vidám ünnepségeken vettek búcsút egymástól. Bukarestbe érkezett a béke tengerésze A „Szabad Nép" kiküldött tudósítójától Ki indította szárnyra a hírt? Nem lehet tudni. De Bukarestben már napok óta jelentősen félrehívják az embert a barátai — akárhol találkozik össze velük — és franciául, angolul, németül titokzatos arccal újra meg újra fülébe súgják: «Henri Martin holnap reggel Bukarestbe érkezik! De ne mondd el senkinek, titokban alkarják addig tartani!» Hivatalos helyről nem erősítették meg ezt a hírt, én végül már arra gondoltam, hogy a legenda Martin érkezéséről nem valóság, csak a forró óhaj és a szeretet szülötte. Vasárnap reggel mégis kimentem a többiekkel a repülőtérre. — Hátha...? Igazi bukaresti nyári délelőtt volt, tenyérnyi felhő sem ült az égen s a nap egyre forróbban tüzelt. De a repülőtéren többezerfőnyi tömeg várakozott. Türelmesen és kitartóan ültek a körbefutó kőpárkányon, az oszlopok magasban húzódó peremén és minden megmászható magaslaton. Szépek, fiatalok, vidámak és arcukon boldog várakozás. Legtöbben franciák, akik közül sokan már két-három nap óta minden délelőtt itt vannak. Claire Picard párizsi diáklány és Roux íves touloni ifjúmunkáslány is ezek közé tartozik. Fekszenek a fűben és a Berlinből jött Olga Deckerrel beszélgetnek. — Ti biztosan személyesen ismeritek Henrit? — mondja Olga. A két francia lány egymásra nevet. — Személyesen sohasem láttuk — felelte Claire — de azért jobban ismerjük az életét, mintha rokonunk lenne. — Úgy sajnáltam, mikor börtönbe zárták. — Hej, Olga! Toulont láttad volna akkor. Valóságos forradalom tört ki, olyan tüntetést rendeztünk... De most már szabad! Szabad! — mondja Roryt, és jókedvében arrébb hengergőzik a füvön. Claire átöleli a német lány derekát. — Olyan boldog vagyok... Egy nagyon keveset én is tettem Henri kiszabadításáért. — Szerénykedik — kiált közbe Roux. — Legalább 150 családnál járt aláírást gyűjteni. Pedig nehhéz volt sok helyen. Felugranak és rögtönzött jelenetben bemutatják, hogyan fogadta őket egy nagykereskedő felesége: — Asszonyom, szeretnénk, ha ön is hozzájárulna aláírásával ahhoz, hogy az ártatlan Henri Martint szabadon bocsássák — játssza Claire szerepét Roux. — Henri Martint? — mondja mulatságos fintorral Claire. — Az a szabotőr jó helyen van a dutyiban! — Node, asszonyom! — Maga, kislány, pedig jobban tenné, ha hazamenne harisnyát stoppolni... A körülöttünk álló franciák csak úgy gurulnak a kacagástól. — A munkások persze másként fogadtak bennünket — mondja, nagy barna szemeit törölgetve Claire. Micsoda jókedv hullámzik itt? Nagyszerű dolog, hogy érezzük: nekik is, nekünk is van részünk Fenri Martin kiszabadításában. Valahol elől mozgás támad. Mindnyájan felugrálunk és arra tartunk, 11 óra van. Szájról szájra jár a hír, hogy Martin egy órakor érkezik. És ekkor keringőbe kezd a zenekar. Előbb csak egy-két pár táncol, majd egyre többen csatlakoznak hozzájuk és végre már mindenki ott kering a kifutó sima betonlapján. Azután a «Perinica» friss dallamára óriási kört alkotunk. S a nemzetek testvériségéből font lánc közepén vidám zsivaj kíséretében baráti csókot váltanak a különböző népek leányai és fiai. Olyan természetes, gyönyörű jelkép ez. Martinra várunk, aki értünk, a békéért szenvedett börtönt — s akit nem tört meg semaz erőszak. Martinra várunk és szívünkből kiárad a túlcsorduló jókedv, hiszen oka mi erőnknek, az ifjúság, a béke és szabadság erejének győzhetetlenségét bizonyítja. Repülőgép jelenik meg az égen. Hurrá! Hurrá! A gép a kifutó túlsó végén áll meg — lehet ide talán ezer méterre is. A rendezők megpróbálnak kordont alkotni — de a fiatalok áttörnek, magukkal sodorják a rendezőket, ők is fiatalok, épp úgy lelkesednek, mint mi A nyílegyenes betonúton mindanynyian futni kezdünk a gép felé. Micsoda versenyfutás! Elől a németek, románok, sarkukban összefogózva a vietnamiak és a franciák. Arcunkat nekifeszítjük a szélnek, fejünk fölött csattogva lobognak a selyemzászlók, futás közben is nevetve kiáltozunk egymásnak. A román rendőrök mosolyogva magyaráznak valamit, de nem értjük. Rohanunk. Körülvesszük a gépet s kiderül: nem ezzel érkezett meg Henri Martin. Kitartóan várunk tovább. Végül is egy órakor megérkezett a várvavárt utasszállítógép. Szorosan összetömörülve álltunk a nagy zöld repülőgép körül, mindannyian látni akartuk őt. Kinyílt a repülőgép ajtaja és a sötét keretben megjelent Henri Martin. Arca egészen fehér — rajta a börtönben eltöltött hosszú hónapoksápadtsága — s mégis olyan erőt, olyan boldogságot sugároz ez a kedves, rokonszenves férfiarc — Hurrá, Henri Martin! Hurrá! — dübörög megállíthatatlanul a kiáltás. Megjelenik az ajtóban a hős tengerész fiatal felesége is, a lelkes békeharcos. Vietnami lányok futnak hozzájuk, fel a lépcsőn, hatalmas virágcsokrokkal, ölelik, csókolják őket. — Békét Vietnammal! — visszhangzik a* sík repülőtér. Martin megpróbál leszállni a* gépről. De hiába. Úgy forrong, úgy pezseg a tömeg, hogy nem lehet tenni egy lépést sem. Kétszer-háromszor is megpróbálnak utat nyitni nekik Nem sikerül. Egyre tombol az éljenzés, mindenki még közelebb igyekszik, hogy legalább egy pillanatra láthassa a béke tengerészét. Egyszerre csak a hátulállók a jobbra fekvő épület felé rohannak. Henri Martin és felesége átbújt a gép alatt és arra tartanak kifelé. Henri Martin elment. Este, a záróünnepélyen újból találkozunk vele. És most, itt a repülőtér előtt egymásba karolunk és énekelve indulunk meg a Sztálin-út felé. A szemközt jövők kérdőn néznek ránk mitől van olyan nagy jókedvünk? S a fiatalok csillogó szeme, vidáman szárnyaló dala feleli — itt van köztünk Henri Martin, a béke tengerésze — szabadon. Köszöntjük kiszabadulásában a békeszerető emberek egységének legyőzhetetlen erejét. Kövesi Endre A SZOVJET IFJÚSÁGI KÜLDÖTTSÉG FOGADÁSA Bukarest, augusztus 16. (MTI) Pénteken este a IV. Világifjúsági Találkozón részvevő szovjet ifjúsági küldöttség vezetősége fogadást adott a bukaresti Sztálinkultúrpark «Pescarus» kertvendéglőjében. A fogadáson megjelent Petru Groza, a Román Népköztársaság nagy nemzetgyűlése elnökségének elnöke, I. Chisinevschi és Gh. Vidrascu, a Román Népköztársaság minisztertanácsának elnökhelyettesei, M. Mujic, a Román Népköztársaság nagy nemzetgyűlése elnökségének elnökhelyettese, dr. Perhon, a Román Tudományos Akadémia tiszteletbeli elnöke, S. Bughici külügyminiszter és a román politikai, társadalmi és kulturális élet számos más képviselője. Jelen volt továbbá a fogadáson L. G. Melsnyikov, a Szovjetunió bukaresti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, valamint a szovjet nagykövetség több képviselője, M. B. Mityin, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának tagja, valamint a bukaresti diplomáciai képviseletek számos tagja. A fogadás részvevői között volt Jacques Denis, a DIVSZ főtitkára, A. Seljepin, a Világifjúsági Találkozón részvevő szovjet küldöttség vezetője, V. Kocsemaszov, a szovjet ifjúság antifasiszta bizottságának elnöke, B. Bereanu, a Nemzetközi Diákszövetség elnöke, valamint a Világifjúság Találkozón részvevő ifjúsági küldöttségek vezetői, a találkozóra érkezett külföldi vendégek, újságírók stb. Az est művészi programmjában felléptek a IV. VIT-en részvevő szovjet ifjúsági küldöttség művészegyütteseinek szólistái, valamint a moszkvai diákok énekkarai, amely szovjet, kínai, angol, amerikai, francia és román dalokat adott elő. A fogadás meleg baráti légkörben zajlott le. A keresztény ifjúság küldötteinek gyűlése a VIT-en Bukarest, augusztus 16. (MTI) A IV. VIT-en számos keresztény ifjúság szervezet küldöttei is résztvesznek. A küldő t®k aközelmúltban gyűlésen vitatták meg béke ügye megőrzésének módját és feladatakat. A gyűlésen német, kanadai, kínai, franci vietnami, svéd, angol, csehszlovák, dán, japán, olasz, belga és még sok más nemzeteli fiatalok vettek részt. Yves Grenet, DJVSZ tanácsának tagja megnyitó beszédt mondott. Ezután a gyűlés számos részvevője ismét tette, hogyan veszi ki részét országának keresztény ifjúsága a békéért vívott harcbal lengyel, a kanadai, a vietnami, a finn al kinai keresztény ifjúság képviselői beszédükben rámutattak, hogy közös alapot ke találniuk a béke ügye győzelméért és megszilárdításáért vívott közös harcukban, valamennyi nép, valamennyi fiatal ragyogó jövőjéért.