Népszabadság, 1961. december (19. évfolyam, 285-309. szám)

1961-12-01 / 285. szám

2 Egy hónappal az év vége előtt: Munkaversenysikerek a Chinoinban - Csepeli tennivalók - Túlteljesíti exporttervét a Budapesti Orvosi Műszergyár • Nagy jelentőségű szervezési intézkedések Győrött és a Dunai Vasműben Az esztendő utolsó hónapjának küszöbén a budapesti és a vidéki gyárakból érkező jelentések azt igazolják: a műszaki és fizikai dolgozók mindenütt nagy erővel­­ dolgoznak az ötéves terv teljesíté­sén. A Chinoin Gyógyszer- és Vegyészeti Termékek Gyárában az­ évi terv összeállításánál minden úgynevezett rejtett tartalékot fi­gyelembe vettek, nem „spekulál­tak” arra, hogy ami kimarad a tervből, azt majd év közben fel­ajánlják. Ennek ellenére nem a dolgozók lelkesedésének hiányán, hanem például az antibiotikumok gyártásánál jelentkező váratlan nehézségeken múlott, hogy félévi tervüktől 0,4 százalékban elma­radtak. A második félévben aztán „rákapcsoltak”, és a munkaverseny felélénkí­tésével, a szocialista brigádok példamutatásával, az utóbbi időben bizony elhanyagolt ex­­portbrigádok újjászervezésé­vel, termelékeny technológiák alkalmazásával nemcsak elmaradásukat pótolták, hanem a harmadik negyedév vé­gén 107,2 százalékra teljesítették exporttervüket, s ez a szám a tize­dik hónap végén 108 százalékra növekedett. Ráadásul december­ben több új készítmény gyártását futtatják fel. A Csepel Vas- és Fémművek várható tervteljesítését vizsgálva mindjárt kitűnik, hogy a gép­gyártó vállalatok kisebb, a kohá­szati vállalatok pedig jelentős mértékben túlteljesítik az évi ter­vet. Szép sikereket értek el a gyár­tás programszerűségének jobbá té­telénél is. Persze, az év hátralevő részében van azért még jócskán tennivalójuk. Sok teendő vár még a csepeli munkásokra, mérnökök­re, hogy exporttervüket minden részletében teljesíteni tudják. Kü­lönösképp vonatkozik ez például a csőgyárra, ahol népgazdasági ér­dekekből év közben módosítani kellett az exporttervet. Elmaradtak az önköltségcsök­kentési terv teljesítésével, különösen a Csepel Művek kohászati vállalatainál. Az anyagkihozatal nagyobb mér­vű javításával, a megnövekedett készletek csökkentésével igyekez­nek például javítani munkájukon. Bizony akadtak év elején a Bu­dapesti Orvosi Műszergyárnál, akik hitetlenül csóválták a fejü­ket annak láttán, hogy tervük 72 százalékkal nagyobb a tavalyinál. (Ilyen nagyarányú termelésnö­vekedést eredetileg csak 1965-re terveztek.) Termelésnövekedésük teljes egészében exportra megy. De a kétkedőkre azóta alaposan rácáfoltak a gyár dolgozói, akik ráadásul még azt is vállalták, hogy az év végi szállítási nehézsé­gek elkerülésére korábban teljesítik export­tervüket. Ígéretük megvalósí­tására azt a jól bevált mód­szert alkalmazták, hogy ex­portkötelezettségükből min­den hónapban „előbbre hoz­­­­tak” egy-egy tételt, így érték el, hogy előreláthatólag december 5-én be tudják fejezni idei exporttervüket. S utána — ráadásként — négymillió forint értékű műszert gyártanak export­ra — terven felül. Több új gyárt­mányuk első sorozatát is decem­berben készítik el a műszergyá­riak. Nem ilyen rózsás a helyzet a győri Wilhelm Pieck Vagon- és Gépgyárban. A háromnegyed évi terv teljesítésével még nem volt semmi baj, most azonban a gép-­ gyáregységnél és a motorgyáregy­­ségnél nem lebecsülendő elmara­dás okoz gondot. A gépgyáregy­ségnél például 10 keskeny nyom­közű Diesel-mozdony szerelése az adósság. Igaz, hogy nem érkeztek meg idejében az import hidrauli­kák. Most, az üzemi pártszervezet segít­ségével is, olyan új munka­­szervezési, munkaátcsoporto­sítási feladatokat oldottak meg, amelyek remélhetőleg meghozzák a kívánt ered­ményt, ami azt jelenti, hogy az évi terv teljesítése mellett a nagyobb típu­sú, 270 lóerős mozdonyok nullso­­rozatát is legyártják. A motor­gyáregységnél ugyancsak intézke­dési tervet dolgoztak ki az elma­radások pótlására. A vagonüzem­ben még ez évben át akarják ad­ni a Szovjetuniónak a légkondi­cionáló berendezéssel ellátott vas­úti személykocsik első sorozatát. Ugyanakkor a győriek megfelelő mennyiségű félkész termékkel biztosítani akarják a zökkenő­mentes átmenetet az 1962-es év­re. Az év első tíz hónapjában egyenletesen, gazdaságosan dol­goztak a Dunai Vasmű mun­kásai, mérnökei, s 2,3 százalékk­al túl is teljesítették tervüket. Rá­adásul a termelésemelkedést 80,3 százalékban a termelékenység nö­velésével érték el. Nyersvasból mintegy ötezer, acélból körülbelül 10 ezer tonnával termeltek többet a tervezettnél. Sikereik forrását a műszaki fejlesztésben és a széles­körű munkaversenyben látják A martinacélműben most a techno­lógiai fegyelem további megszilár­dítására törekszenek, hogy az utóbbi időben némileg megemel­kedett selejtet a tavalyi alacsony szintre szorítsák vissza. A nagyolvasztó műben decem­berben 2200 tonna vasat akar­nak terven felül gyártani, hogy teljesítsék évi 7200 ton­nányi felajánlásukat is. A meleghengerműben külön ütemtervet készítettek a finom­lemez kikészítésénél mutatkozó el­maradás pótlására, és azt röp­­gyűléseken megtanácskozták a dolgozókkal. (MTI) URBÁN ERNŐ: (17.) ( Filmregény) Tapasztóné csak liheg, piheg. A fejét úgy félrehajtja, mintha ki­­marjult volna a nyaka s csak a legnagyobb erőfeszítés árán tudja elsuttogni: — Eresszen, maga... rettenetes ember! — Értem — feszíti tovább a húrt a betyár íze. — Tizenhat hold és ehhez tizennégy darab marha. Gyönyörű. De arra gon­dolt-e már, hogy... Tapasztóné nem bírja tovább. Az arca lángol, ájulás környéke­zd s reszkető szájjal mondja: — Inkább... százszor a... szimpla agitációt. Eresszen, elv­társ, őze azonnal elengedd. A karját is nyújtja, hogy a lehető legilledel­­mesebben a helyére kísérje vissza. — Az más — mondja faképpel. — Akkor szomó az előleg. Csak a reggelit zötyögtettük le, „elvtárs­nő”. 32. Tapasztó kiöntötte a szívét, * végzett odisszeája elmesélésével , mintegy végső bizonyságul mondja, miközben a Mihom-nem­­zetség bálványkodása mellett — akik egy szavát se hiszik — Ede­­rics öklére borítja a tenyerét. — Hidd el, már élni sincs ked­vem — mondja. — Az éjjel is szé­naboglyában kellett éjszakáznom, sajnos. — Na ja —, bólogat Ederics. — Ha egyszer... illegális ember vagy. — Fafejű! — ordít föl Tapasztó. — Nem érted? Én ... — Hogyne érteném! — méltat­lankodik Ederics. — Boglyában óccakáztál Hogy megszánjon, könnyek közt fogadjon, aki hü­lye ... De mi nem vagyunk hü­lyék. Mi ezzel vártunk, ezzel fo­gadunk. pajtás. A Tapasztónak szánt belépési nyilatkozatra kopog, majd egy kurta kis téntaceruzát kotorva ki a mellényzsebéből, a lehető leg­természetesebb hanghordozással mondja: — Itt írjad alá. Tapasztó egy pillanatra megkö­vül, a szeme is üveges lesz, majd megtört, csikorgó hangon: — Jól van, aláírom — mondja. — De aztán engedsz, felkelhetek innét. — Na, hallod?! Erre Tapasztó fogja a ténta­ceruzát, gondolkodik, hogy uram­terem­tőm, mire volt jó a megfu­­tamodás, a tenger töredelem, ha íme, a hetedik határban és sok­kal csúfosabbul esik el, mintha otthoni kifüstölését csak megne­vezte volna. Aztán ránt egyet a vállán, hogy úgy kell nekem, az is bolond, aki az egyenes helyett a görbe utat választja s gyors, határozott vonásokkal aláfirkant­­ja a belépési nyilatkozatot. S kel is mindjárt föl és szinte meg­­vidámodva mondja: — A kulcsot! — Hohó! — ugrik fel Ederics is, hogy cseréljen vele s a saját székébe nyomja vissza. — Hát a­z agitáció? — Miféle agitáció? — Az enyém, meg a tisztelt szomszédaidé! — mutat a Mihom­­nemzetségre. — Na hallod?! Ha más, ha a legbutább tahó is meg­kívánhatja, hogy kérleljék, hogy győzködjenek neki, én még úgy, én pláne megkívánhatom ... Sőt, megkövetelhetem. S meg is köve­telem, agitátor elvtárs! — És mi? — kakaskodik Mihom Dezső is. — A Mihom-nemzetség? Mi talán hátra maradjunk, mint a kutya farka? Elvégre... mink is fizetjük az adót. A mi pénzünk is benn van a maga ötvenezres jfrémiumában! így kell fölfogni a dolgot, Sándor bátyám! 33. Korán lezuhanó téli este. Tapasztóné villanyt gyújt, jó estét köszön, s azt mondja öze Pálnak, aki szemét erőltetve a tsz-alapszabályzat szövegét olvas­sa és felnéz a villanygyújtásra: — Hallom, hallgatom. Csak folytassa, gyöngyöm, özének már nyikorgós a hang­ja, jó ideje küszködhet szegény az állhatatos odafigyelést kívánó, száraz szöveggel. A szemét dör­zsöli. Látszik rajta, hogy holtfá­radt, s hogy úgyszólván csak a bőre tartja össze. Társai meg pláne kiestek a küzdelemből, hisz lámcsak­ a karjukra borulva alszanak. Juli sincs messze attól, hogy példáju­kat kövesse. Régi helyén, a rádió mellett gubbaszt, s akkorákat bó­­kol, hogy orrát csaknem a térdé­be üti. Ahogy villanyt gyújtott, Ta­pasztóné gondol egyet, mosolyog is mellé egy rafinált­ ravaszat, s ahelyett, hogy az asztalhoz ülne vissza, a szoba másik sarkába, egy széles ajtajú ruhásszekrény­hez megy. Megnyitja, az ajtó mögé áll és cseppet se zavartatva magát — vetkezni kezd. Igaz, háttal van özének, de tudván tudja, hogy özével szemben ott a pohárszék, annak meg tükre van, amiben ha éppen akarja — s mert ne akar­ná — őze megláthatja vállának és telt karjainak egy-egy villaná­sát. S meg is látja, el is akad men­ten az olvasásban. Juli szeméből is azon nyomban kirepül az álom. Mire Tapasztóné vérlázító csú­­fondárossággal így szól ki a szek­rényajtó mögül: — Mi az, gyönyörűm? Éjfél sincs még és máris kifogyott a ez a fia? Őze elkapja tekintetét a tükör­ről, megrázza magát, próbál to­vább olvasni, de ismét elakad. Ami nem is csoda, mert Tapasz­tóné befejezte a toalettcserét, ki­lépett a szekrényajtó mögül s egy fénylő-tapadó mad­asszépongyolá­­ban az ágyat kezdi vetni. S ha­csak vetné! De hogyan veti? Ringva,­­rengve, hajladozva, hogy csak úgy duzzad-dagad raj­ta, ami a férfiszemnek a legin­kább megnéznivaló. Végül is Öze nem tehet mást, oldalba böki a szomszédját, lelket ver belé s az alapszabályzat szö­vegére mutatva: — Itt hagytam abba — mondja. — Innen olvassa, Józsi bácsi. — He? — riad, ijedezik a köp­cös kis öreg. — Hogyan? Még mindig nincsen vége? Ásít, nyújtózik, de azért szót fogad. Szivarzsebéből szemüveget hüvelyez elő, az orrára ülteti s bagyadozva, ujját is segítségül hí­va a sorok kíséréséhez, a szöveg olvasásába kezd. Ám alig vadássza össze az első körmondat szavait, álmából éb­resztője, Őze Pál máris megbán­ja, hogy olvasásra szólította fel Ugyanis Tapaszt­óné eztán se hagy föl ingerlésével s egyre in­kább zavarba hozza. Szólni egy szót se szól, de olyan szemeket vet hol rá, hol meg a dagadó pár­­nás ágyra, hogy pillantásaival a félholtakat is feltámasztaná. A türelmét végül is az árgus szemekkel figyelő Juli veszti el. — De most már elég! — ugrik fel attól való féltében, hogy Bö­­zse nénje utóbb még ágyban áll bosszút Tapasztó sógoron. —Úgy­se írhatsz semminek se alá, mit szédíted az elvtársakat. Bözse?! — Micsoda? — replikáz Ta­pasztóné. — Hát a móring-föld, a hat hold, amit az esküvőmre kap­tam? Az kié? A herkopáteré? Folytassa! — szól rá Józsi bácsi­ra. — Gyerünk azzal az alapsza­bállyal, húsom. — Hát jó, így is jó. Bözse! De tudd meg: most én mozgósítom Balázst. Üzenek vele. Mindent megüzenek. Hát úgy vesd meg ... éjszakára a fejedalját! Pá! Azzal elrohan s így nem látja, hogy sarkon fordulása pillanatá­ban Tapasztóné arcán elégedett mosoly ragyog fel. Hisz éppen ezt akarta, hogy megbotránkozzon s botrán­kozásában Tapasztóért üzenjen Juli. Így érthető aztán, hogy alig csattan be Juli után a kapu, ma­gatartásában — az agitátorokat il­letően — azonnal gyökeres válto­zás áll be.(Folytatjuk.) NÉPSZABADSÁG 1961. december 1. péntek NAPI KOMMENTÁRUNK Egyszerűbb, áttekinthetőbb beruházási rendszer A beruházások tervezését és kivitelezését eddig nagyszámú minisztertanácsi rendelkezés és még ennél is több végrehajtási utasítás szabályozta. Ezek nagy részét az évek során főleg al­kalomszerűen, egy-egy vitás kér­dés rendezésére hozták, s éppen ezért nem ölelhették fel a beru­házás folyamatának valamennyi összefüggését. Emiatt a beruhá­zók és a kivitelezők sokszor visz­­szás helyzetbe kerültek, nem vagy legalábbis nehezen tudták tisztázni: vajon az egyes felada­tok kinek a hatáskörébe tartoz­nak, elvégzésükért ki a felelős? Sok olyan jogszabály is érvény­ben volt a beruházásokkal kap­csolatban, amely már elavult, amelyet a gyakorlatban már nem is lehetett betartani, és amelyeket éppen a beruházások megvalósu­­lása érdekében kellett elvetni. Ez természetesen olyan egészségtelen helyzetet teremtett, amely sértet­te a szocialista törvényességet is. A második ötéves terv beruhá­zási feladatainak jobb előkészíté­se és megvalósítása érdekében most a kormány az Országos Tervhivatal, a Pénzügyminiszté­rium és az Építésügyi Miniszté­rium előterjesztésére rendeletet hozott a beruházások és a felújí­tások rendjének átfogó szabályo­zására. A rendelet felszámolja az eddig kialakult ellentmondásokat, átfe­déseket, párhuzamos intézkedése­ket, s emellett lehetővé teszi, hogy az egyes beruházások jelle­géből adódó szakmai különbségek is érvényre jussanak. Az új ren­delet csak olyan módosításokat tartalmaz, amelyek nagyobb szer­vezeti változtatás nélkül végre­hajthatók, amelyeknek előfelté­telei már megvannak, vagy a kö­zeljövőben biztosíthatók. A rendelet — az ún. „beruházá­si kódex” — megjelenésével egy­idejűleg hatályon kívül helyezték a beruházásokat eddig szabályozó rendeleteket és ezzel a beruházá­si joganyag mintegy negyedére csökkent. A beruházások és a felújítások újonnan szabályozott rendje az eddiginél szorosabb kapcsolatot teremt a népgazdasági és a gazda­sági-műszaki tervezés, a területi tervezés között, és a beruházásban érdekelt szervek tervszerűbb együttműködését biztosítja. A beruházási programot a jö­vőben mind gazdaságilag, mind műszakilag megalapozottabban kell készíteni, s ezáltal felesleges­sé válik további olyan költséges és időigényes külön dokumentu­mok kidolgozása, mint például az úgynevezett tervezési feladat. Az előkészítő munka javítását szol­gálja továbbá az új tervpályázati rendszer is, valamint az, hogy az értékhatár feletti beruházásoknál már a kivitelezés megkezdése előtt kapacitásszerződést kell köt­ni. Ez jobb az eddig alkalma­zott, szankciók nélküli keret­­szerződésnél, s biztosítja a terve­ző, a kivitelező és a megrendelő legszorosabb együttműködését. Az építési szerződéseket ezentúl nem évenként újabb és újabb viták eredményeként, hanem egyszer­re, az egész beruházás időtarta­mára, összegére és munkálataira kell megkötni. Az új rendeletben kötelezővé tették valamennyi üzembe helyezett beruházás gaz­dasági és műszaki elemzését is. Az egyéb módosításoknak meg­felelően, a pénzügyi elszámolás rendszerét, az adminisztrációt is több vonatkozásban egyszerűsí­tették. Ez, azonkívül, hogy gyor­sabbá, ellenőrizhetőbbé teszi az ügyvitelt, biztosítja a pénzügyi fegyelem eddiginél következete­sebb betartását is. A rendelet nem szabályozza a beruházásoknál alkalmazott anya­gi ösztönzési rendszereket. Azzal azonban, hogy a beruházások ter­vezése és megvalósítása megala­pozottabbá, áttekinthetőbbé válik, megteremti a szabályozáshoz szükséges feltételeket. Nem érinti lényegesen a ren­delkezés a tervezői és kivitelezői hatáskörök sok vitára alapot adó kérdését sem, mert e hatáskörök átrendezése elkerülhetetlenül olyan átszervezésekkel járna, amelyeket éppen a beruházási munka megjavítása végett el kell kerülni. A. É.

Next