Népszabadság, 1970. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-09 / 7. szám
Általános megelégedést váltott ki a labdarúgó-bajnokság tavaszi idényének lebonyolítási rendje. A szakemberek legörvendetesebbnek azt tartják, hogy sikerült megtalálni a formát, amely érdekeltté teszi a csapatokat, a játékosokat egyaránt, s mindez együtt járhat a közönség visszaszerzésével is. — Aggódva vártuk a bajnokság kiírását, mert féltünk, hogy a tét nélküli küzdelem kevés nézőt vonz a mérkőzésekre — mondja Veres István, a Vasas szakosztályvezetője. — Örülünk a jó megoldásnak, amely az előnyei mellett még sportszerűbbé is teszi a versengést, hiszen minden csapat otthon és idegenben játszik ellenfelével. A mi csapatunk nagyon komolyan veszi a bajnokságot, szeretnénk minél több pontot biztosítani az őszi idénykezdetre. Három edző, dr. Lakat Károly (Tatabánya), Palicskó Tibor (MTK), Kapocsi Sándor (Pécs) arról beszélt, hogy nem lesz érdektelen egyetlen mérkőzés sem, s éppen ezért jól jár a közönség. Szakmai szempontból ugyan nem kis gondot okoz annak megoldása, hogy a csapatok az eredményesség mellett fiatalítani is tudjanak. Mindez azonban nem olyan hátrány, mintha fél évet csak játszadoztak volna a csapatok a bajnokság ürügyén. — Komoly tétje van a bajnokságnak, nem lehet a csapatoknak sétamérkőzéseket játszani — nyilatkozta dr. Kalocsay Géza, a Ferencváros edzője. A mi együttesünk számára talán hátrány, hogy a csapatok pontokat vihetnek magukkal az őszi idényre, mert emiatt csak óvatosan lehet kísérletezni. Szegeden, Szombathelyen elégedettek a csoportbeosztással, arra is számítva, hogy például a SZEOL-nak Szombathelyre, a vasiaknak pedig Szegedre kell majd utazniuk. De — mint mondják — ezt vállalnia kell annak a klubnak, amely a legjobbak között szerepel. Nem érdektelen, hogyan vélekedik az új rendről Gacs László, a Népstadion jegyirodájának vezetője: — Sikerült rangot adni a tavaszi bajnokságnak, nem lesznek „lelazsált” mérkőzések. Reméljük, hogy a tavalyi deficites év után megnő a Népstadion forgalma is. Bár még hivatalosan nem tárgyaltunk, úgy hallottuk, hogy a csapatok ismét foglalkoznak a kettős mérkőzések megrendezésének a gondolatával. Ez a közönség számára feltétlenül előnyös lenne. teljes az elégedettség Örömmé fogadták a klubok az új bajnokság kiírását Egy kis áttekintés a sorsolás előtt Hetven ország nevezett az idei labdarúgó-világbajnokságra, s öszszesen 172 selejteses mérkőzésre volt szükség, amíg kialakult a tizenhatos döntő mezőnye. Most, a szombati csoportbeosztás előtt érdemes visszatekinteni az eddig történtekre s arra, milyen erőt képvisel a „tizenhato’. Brazília vezet Egyetlen ország, Brazília, mondhatja el magáról, hogy még sohasem hiányzott a legjobbak közül, mert 1950 óta minden alkalommal, tehát kilencedszer küzdhet a világbajnoki címért. Az eddigi győztesek különben mind ott lesznek Mexikóban, vagyis Brazílián (1958, 1962) kívül Uruguay (1939, 1950) Olaszország (1934, 1938), NSZK (1954), Anglia (1966) is. Sok nagy csapat azonban hiányzik, így a kétszer második Magyarország, az ugyancsak ezüstérmes Argentína (1930), több harmadik helyezett, mint Jugoszlávia. (1930) Ausztria (1954), Franciaország (1958), Chile (1962), Portugália (1966). A mostani VB selejtezőin a legjobb európai góllövő Müller volt, aki az NSZK húsz góljából egymaga kilencet szerzett. Ezt a teljesítményt csak a brazil Tostao múlta felül 2,3-ból tíz góllal. Mit visznek? Nem érdektelen áttekinteni, hogy a tizenhatos döntő részvevői: 1. hányszor jutottak el idáig, 2. a mostani világbajnokságon, mely csapatokat előzték meg selejtező csoportjaikban. ROMÁNIA 1 Háromszor vett részt. 2. Görögország, Svájc, Portugália, CSEHSZLOVÁKIA 1. Öt részvétel, egy második hely, egy középdöntő, egy negyeddöntő. 2. Magyarország, Dánia, Írország OLASZORSZÁG 1. Hat részvétel, kétszer első. 2 NDK, Wales. SZOVJETUNIÓ 1. Három részvétel, egyszer középdöntő, kétszer negyeddöntő. 2. Észak-Írország, Törökország. NÉPSZABADSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt központi lapja Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Gosztonyi János. Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Előfizetési díj egy hóra 20.5. Ft Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. Vili., Blaha Lujza tér 3. Telefon: 343—100. 142—220. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető minden postahivatalban és a kézbesítőknél. SZIKRA LAPNYOMDA INDEX: 25 001. * * * • • SVÉDORSZÁG 1. Négy részvétel, egyszer második, kétszer középdöntő, egyszer negyeddöntő, 2. Franciaország, Norvégia, BELGIUM 1. Négy részvétel a selejtezőkben. 2. Jugoszlávia, Spanyolország, Finnország. NSZK 1. Öt részvétel, egyszer győztes, egyszer második, egyszer középdöntő, egyszer negyeddöntő. 2. Skócia, Ausztria, Ciprus. , BULGÁRIA 1. Harmadik részvétel a selejtezőkben. 2. Lengyelország, Hollandia, Luxemburg. ANGLIA 1. Öt részvétel, egyszer győztes, kétszer negyeddöntő. 2. Védő címén, játék nélkül. PERU 1. Egy részvétel. 2. Argentína, Bolívia. BRAZÍLIA 1. Kilenc részvétel, kétszer győztes, egyszer második, egyszer középdöntő, egyszer negyeddöntő. 2. Paraguay, Kolumbia, Venezuela. URUGUAY 1. Hat részvétel, kétszer győztes, egyszer középdöntő, egyszer negyeddöntő. 2. Chile. Ecuador. EL SALVADOR 1. Először indult. 2. Holland-Antillák, Surinam, Honduras, Haiti. MEXIKÓ 1. Hét részvétel. 2. Rendező ország, játék nélkül. IZRAEL 1. Első részvétel. 2. Új-Zéland, Ausztrália. MAROKKÓ 1. Első részvétel. 2. Tunézia, Szenegál, Nigéria, Szudán. Földrészenként így oszlik meg a döntőszakasz mezőnye (1930-ban csak 13 induló volt): Kik sorsolnak ? A világ labdarúgó-sportjának tíz ismert személyisége végzi el szombaton a csoportbeosztást: Sir Stanley Rous, a FIFA elnöke, továbbá Cavan (Észak-Írország), Barassi (Olaszország), Caneho (Mexikó), Wiederkehr (Svájc), Hidalgo (Ecuador), Stephen (Anglia), Koser (Svájc), Tessema (Etiópia) és Yamnak (Thaiföld), es a ^ et iAa 'Or x 2*C C« * V« a ■£ 5w Del Am w 413 19304 7 2 1934 182 1 1938 131 1 1 19508 5 2 1 1954 122 1 1 1958 123 1 1962 5 1 1966 104 1 1 19709 3 2 1 1 1 Sansi é Portisch nyerte a hastingsi tornát Hastingsban befejeződött a hagyományos nemzetközi sakktorna. Az utolsó fordulóban érdekesen alakult a helyzet. Az élen 6,6 ponttal állt Portisch és Gligorics. Portisch 3 óra alatt, a 32. lépésben győzött Corden ellen, míg Gligorics játszmája Unzickerrel függőben maradt. A folytatásban — összesen 7 órás játékidő után — a 68. lépésben Unzicker javára dőlt el a játszma s így Portisch egyedül került az első helyre. A torna végeredménye: 1. Portisch 7, 2. Unzicker 6,5, 3. Gligorics 6, 4. Szmiszlov 5,5, 5. Timman 5, 6. Drimer 4,7—8. Corden és Medina 3—3, 9—10. Levy és Littlewood 2,5—2,5 pont. A képen: Portisch Lajos. Mozgalmas versenyév előtt — Harminc versenyző, köztük a legtehetségesebb fiatalok együtt edzenek majd az év nagy versenyeire, a szombathelyi Európabajnokságra és az amerikai VB-re — mondja Orvos András, a súlyemelő-válogatott edzője. A súlyemelők eddig is a szorgalmas versenyzőkközé tartoztak, s tavalyi eredményeikkel a világranglistán a Szovjetunió és Lengyelország mellett a harmadik helyre kerültek. A fiatalokat dicséri, hogy az 1969. évi ranglistán az első helyen levő légsúlyú Földi Imre mellett Holzreiter, Nagy R., Benedek, Bagócs, Bakos és a két veterán, Veres és Tóth Géza is a legjobb tíz között szerepel. A versenyidény március 15-én kezdődik: kilenc súlyemelő a Druzsba Kupán vesz részt, a B csapat pedig az NDK-ban vendégeskedik. A következő hónapban Bulgáriában lép dobogóra a válogatott a Duna Kupáért, májusban pedig az egyéni bajnokság következik.Ezután már a szombathelyi Európa-bajnokság szólítja rajthoz a legjobbakat. Szeptemberben rendezik az Ohio állambeli Colombusban a világbajnokságot. — Nagy versengés lesz a válogatott csapatba kerülésért —folytatja a vezetőedző. — Több súlycsoportban megvannak a jelöltjeink, de akadnak olyan helyek is, ahol nyolcan vetélkednek a kiküldetésért. Régi igazság, ha kiegyenlítettek az erőviszonyok, nagyobb a rivalizálás, s ez együtt jár az eredmények javulásával. Szűcs, Felkai — nem, Gyarmati — igen A Ferencváros elnöksége megtárgyalta Szűcs Lajos labdarúgó és Felkai László vízilabdázó átigazolási kérelmét. Szűcs a Bp. Honvédba, Felkai a Bp. Spartacusba kérte átigazolását. Az elnökség úgy határozott, hogy a két válogatott sportolót nem adja ki. Így mindkettőjüknek egy évet várniuk kell. Tisztázódott az átigazolása Gyarmati Andreának. A fiatal úszónőt a BVSC kiadta az FTC- nek. " KülFÖLDRŐL JELENTI KIRI DUISBURG: Női asztalitenisz Eb- mérkőzésen a DTC Kaisberg 5:2-re legyőzte a Zágrábi Mladost csapatát. A nyugatnémet bajnok az elődöntőben a Statisztika együttesével mérlsőzik. LOS ANGELES: Sugar Ray Robinson ökölvívó exvilágbajnok ismét szorítóba lép, ellenfele az Olasz Nino Tienvenuti lesz. A mérkőzésre, amelynek bevételét jótékony célra fordítják, március 10-án kerül sor. BUKAREST: Teniszezők vezetik a román élsportolók 1969. évi ranglistáját. A sportújságírók szavazatai alapján az élen ez a sorrend: 1. Nastase (teniszező), 2. Tiriae (teniszező), 3. Dumitrache (labdarúgó), 4. Drimba (vívónő), 3. Alexandru (asztaliteniszezőnő). NYUGAT-BERLÍN: Labdarúgó EVK-mérkőzésen Hertha—Setubal 1:0 (0:0). A portugáliai mérkőzés 1:1-re végződött, így 2:1-es összesítéssel a Hertha a legjobb nyolc közé jutott. AMSZTERDAM: Másodszor is elmaradt a kedvezőtlen idő miatt az Ajax—Napoli EVK Labdarúgó-mérkőzés. Az újabb időpont: január 21. SYDNEY: Debbie Meyer amerikai gyorsúszó olimpiai bajnoknő 800 méteres versenyen 9,23 másodperces idővel a második helyre szorult a 16 éves ausztráliai Marus (9:14,2) mögött. CORTINA D'AMPEZZO: Szeles időben, igen rossz pályán került sor a bob Európa-bajnokságon a négyesek első futamára. Az olaszok szerezték meg az első helyet. MINDENFAJTA ÜVEGSZÁLVÁZ ERÜSÍTÉSŰ POLIÉSZTER PPESTÁRGY készítését vállaljuk ki, nagy teljesítményű présgépeinkre, 1970. évi teljesítésre megrendeléseket felveszünk. A megrendeléseket a következő címre szíveskedjék küldeni: NITROKÉMIA IPARTELEPEK FÜZFŐGYÁRTELEP Termelési Főosztály Új uszodák a láthatáron Több mint tízezer aktív sportolót tartanak nyilván a Magyar Ú Úszó Szövetségben. Ezek közül 8300 úszó, 1200 vízilabdázó és 100 műugró. A múlt évi mérleg: 37 felnőtt-, 38 ifjúsági, 25 serdülő- és 12 gyermek rekord. Szakembereink felismerték a helyes utat, hogy már a legfiatalabbakkal kell megkezdeni a foglalkozást ahhoz, hogy megfelelő eredményeket érjünk el — mondta Takács Jenő, a szövetség elnöke. — Sokat segíthet nehéz helyzetünkön, hogy tervezik az újabb uszodák építését. Budapesten a Császár uszodán kívül már konkrét terv a Városmajorban az 50 méteres fedett medence építése. Vidéken Szeged, Nagykanizsa és Sopron tervében is szerepel új uszoda létrehozása. Athénba készül a MAFC Athénban, az AEK elleni mérkőzéssel január 15-én megkezdi szereplését a kosárlabda Kupagyőztesek Európa Kupájában a MAFC együttese. A magyar bajnokságok örökös másodikja december vége óta napi két edzéssel készül a találkozóra. A csapat gerincét továbbra is az idősebb, rutinos játékosok, Gabányi, Pólik és Kangyal alkotják, de helyük van a tehetséges fiataloknak is — mondja Haris Ferenc, az új edző. A görög együttes kemény ellenfél, egyik legjobbja a 218 centiméter magas Tronzosz és még több amerikai profi játékost is felvonultat. Mégis tisztes eredményre számítunk. iseffigrisMMSi JÓNYER ISTVÁN, a DVTI- válogatott asztaliteniszezője a Bp. Spartacust választotta új egyesületéül. SCHIRILLA GYÖRGY szombaton 14 órakor (immár tizenharmadszor) átússza a Dunát. Schirilla az Erzsébethídnál száll vízbe és a Szabadság-híd budai hídfőjénél érkezik célba. A JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG C-csoportjának mérkőzéseire készülő magyar válogatott a Kisstadionban ma (17.30) és holnap (16) az NDK utánpótlás-együttesével találkozik.