Népszabadság, 1980. január (38. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-03 / 1. szám

2 Több ezer politikai foglyot bocsátottak szabadon Afganisztánban Kormánynyilatkozat az amerikai provokációkról • Egyházi vezető egységfelhívása Együttes ülésen emlékezett meg az Afganisztáni Népi Demokra­tikus Párt megalakulásának 15. évfordulójáról a párt központi bi­zottsága, a forradalmi tanács el­nöksége és az Afganisztáni De­­mokratikus Köztársaság kormá­nya. Babrak Karmai, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt Központi Bizottságának főtitkára, a forra­dalmi tanács elnöke, miniszterel­nök az ülésen elhangzott beszédé­ben nagyra értékelte a pártnak az ország életében betöltött szerepét. — Népünk legfontosabb felada­ta, hogy megvédje a forradalmat mind a belső reakcióval, mind az imperialista beavatkozással szem­ben. Ennek a feladatnak a meg­oldásában is az Afganisztáni Népi Demokratikus Párté a vezető sze­rep — állapította meg Babrak Karmai. Beszéde további részé­ben elítélte Carter amerikai el­nöknek azokat a kijelentéseit, amelyek — az afganisztáni vezető szavai szerint — lényegében be­avatkozást jelentenek Afganisztán belügyeibe. Babrak Karmai nagyra értékel­te az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság és a Szovjetunió né­pei közötti baráti kapcsolatokat, és hangsúlyozta, hogy a Szovjet­unió által a haladás, a fejlődés, a demokrácia, a nemzeti független­ség és a területi egység védelme érdekében Afganisztánnak nyúj­tott széles körű — gazdasági, mű­szaki, politikai és katonai — segít­séget az afganisztán­i nép őszinte elismeréssel fogadta. Az afgán kormány hétfőn nyi­latkozatot tett közzé, amelyben hangoztatja, hogy az országnak nyújtott szovjet katonai segítség szükségessége abban a pillanat­ban megszűnik, amint véget érnek a külföldről indított fegyveres beavatkozások és provokációk. A nyilatkozat Pakisztánt jelöli meg, mint az Afganisztán ellen irá­nyuló amerikai fegyveres felfor­gató akciók kiindulópontját. A kormánynyilatkozat megbé­­lyegzi az imperializmus és a nem­zetközi reakció rágalomhadjára­tát, amelyet az afgán nép ellen kezdett. E kampány ürügyéül az szolgál — mutat rá —, hogy az af­gán kormány segítségért fordult a Szovjetunióhoz. Az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság kor­mánya nem fogja megengedni sen­kinek, hogy elvitassa az afgán népnek azt az elidegeníthetetlen jogát, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel megvédhesse az áp­rilisi forradalom vívmányait, az ország területi épségét és nemzeti függetlenségét — szögezi le a nyi­latkozat. — Mélységese­n felháborítanak bennünket egyes nyugati országok, elsősorban az Egyesült Államok bizonyos köreinek beavatkozási kísérletei Afganisztán belügyeibe — jelentette ki a TASZSZ tudósí­tóival folytatott beszélgetésben Mulavi Abdel Aziz, az afganisz­táni ulemmák tanácsának elnöke. Az egyházi vezető szólt arról, hogy az ország valamennyi állam­polgára, köztük az összes hívő muzulmán támogatja az impe­rialisták ügynökeinek felszámolá­sa , és eltökélten h­alad előre az áprilisi forradalom által kijelölt úton. Az ulemmák tanácsa ezekben a napok szag különböző ré­széről s­j, levelet kap egyszerű hívőktől és egyházi személyisé­gektől, akik támogatásukról biz­tosítják az új kormány irányvona­lát. Leveleikben üdvözlik a Szov­jetunió segítségét, amely össz­hangban áll az ENSZ alapokmá­nyával, a két ország 1978-ban kö­tött barátsági, jószomszédsági és együttműködési szerződésével — mondta az egyházi vezető. Kabulban kedden megjelent az Áprilisi Forradalom Igazsága (Ha­­kikate Inkilabe Szaur) című napi­lap első száma. Az afgán kormány új lapjának első száma a kormány nyilatkozatát s a forradalmi ta­nács és a kormány tagjainak fény­képét közli. A kabuli televízió a december 27-i események óta kedd este első ízben sugárzott műsort. Beszámolt több ezer politikai fo­goly szabadon bocsátásáról, akiket annak idején Hafizullah Amin pa­rancsára törvénytelenül tartóztat­tak le és ítéltek el. Hivatalos köz­lések szerint egyébként az elkö­vetkezendő napokban politikai foglyok további ezreit bocsátják szabadon.­­ Az afganisztáni eseményeket nem lehet elválasztani az ameri­kai imperialistáknak attól a ter­vétől, hogy aládúcolják a körzet reakciós rezsimjeit, és nem lehet elválasztani az amerikai imperia­lizmus perzsa-öbölbeli, indiai­óceáni haderő-összevonásától sem — jelentette ki keddi nyilatkoza­tában Radzsesvara Rao, az Indiai Kommunista Párt országos taná­csának főtitkára. — Természetes dolog, hogy a Szovjetunió nem maradhatott tétlen — hangoztatta Rao. (MTI) Ma kezelődnek Indiában a parlamenti választások Indira Gandhi beszéde a kilátásokról Újév napján India választóke­rületeinek mintegy a felében el­csitult a kampány, s csak az or­szág másik fele készül tovább a választásokra, amelyeket 3-án, il­letve január 6-án rendeznek meg India 526 választókerületében. A törvény szerint kétnapos szüne­tet kell tartani a választási had­járat befejezte és a szavazás kö­zött. A január 3-i első választási szakasz 144 millió választójogo­sultat érint. A többi 200 millió ember január 6-án járul az ur­nákhoz. Az első választási szakaszban dől el India ügyvezető miniszter­­elnökének és az ország 11 éven át volt kormányfőjének, Indira Gandhi asszonynak a mandátuma. Indira Gandhi pártja''választá­si kilátásairól bizakodóan kije­lentette: győzelme esetén hajlan­dó újra vállalni a miniszterelnök­séget, de hangsúlyozta, hogy nem akar mindenáron a kormány élé­re állni. Gandhi asszony Bihar ál­lam egyik körzetében tartott vá­lasztási beszédet. HÍRMAGYARÁZÓNK ÍRJA: India e hét végéig — az or­szág kiterjedése és egyes vidékek nehéz megközelíthetősége miatt nem egy napon — megválasztja új központi parlamentjét, s ez­zel, bármi legyen is a választá­sok kimenetele, pont kerül annak a korszaknak a végére, amely voltaképp az 1975-ben még In­dira Gandhi által meghirdetett rendkívüli állapottal vette kezde­tét, majd 1977-ben éppen emiatt a Dzsanata néven egyesült pol­gári és feudális ellenzék hata­lomra jutásával folytatódott, ta­valy pedig, a Dzsanata fokozatos szétesését követően, az indiai pártviszonyok mélyreható meg­változásához és a soron kívüli választások­ kiírásához vezetett. E választások jelentősége min­denképpen túlmutat India hatá­rain, hiszen a kérdés az, hogy a hosszú hónapok óta csak ügyve­zető kormánnyal bíró hatalmas ország vissza tud-e térni a nem­zetközi küzdőtérre pozitív el nem kötelezettségi politikájának teljes súlyával vagy sem. Sőt: a nyu­gat-ázsiai helyzet a világpolitika egyik központi kérdésévé avatja azt, hogy a választásokból kike­rülő többség tud-e olyan kor­mányt alakítani, amely ellenáll az amerikai nyomásnak, másfe­lől tartózkodásra bírja a már megint ugrásra kész és amerikai fegyverszállítmányokat élvező pa­kisztáni szoldateszkát. Választások előestéjén jóslásba bocsátkozni azok eredményéről nem szolid vállalkozás. Az elem­zők mindazonáltal hónapok óta Indira Gandhi pozícióinak állan­dó erősödéséről írnak. Azok is, akik Gandhi asszony politikai ellenfelei. Tény, hogy az 1977- ben mind a Kongresszusnak, mind Indira Gandhinak hátat fordító politikusok közül is so­kan visszatértek az ő táborába. Másfelől az indiai politikusok egy része is úgy véli, hogy a Kongresszus többé nem tölthe­ti be a nemzeti haladás gyűj­tőpártjának hajdani funkcióját, mert az indiai társadalomban minden korábbinál markánsab­ban törnek felszínre az osztály-,­ illetve regionális és nemzetiségi érdekek, s a pártoknak növekvő mértékben kell igazodniuk e ten­denciához. Immár történelmi tény, hogy India 1977, tehát a Dzsanata ha­talomra jutása óta sem változ­tatott alapvetően világpolitikai törekvésein. A konzervatívok is hűek maradtak az indiai bizton­ság egyik legfontosabb alkotó­eleméhez, a szovjet—indiai ba­rátsághoz és széles körű együtt­működéshez. Deszai miniszterel­nöksége idején történt ugyan — erős amerikai nyomásra — egy hamvába holt kísérlet a Kínához fűződő viszony javítására, de In­dia kormánya, látva Kína tá­madó fellépését Vietnam ellen, sietve elállt a kísérletezéstől. Az indiai kormány ezekben a na­pokban higgadt magatartást ta­núsít az afganisztáni belső vál­tozások ürügyén kezdeményezett nyugati kampánnyal összefüggés­ben is. A Pakisztán címére inté­zett nyomatékos indiai figyel­meztetés remélhetőleg nem té­veszt célt... Indián belül fontos és pozitív fejlemény, noha csak a közel­múltban, de végül létrejött test­vérpártunk, az IKP és az IKP(MV) egységfrontja a választási küzde­lemben. A baloldali egység hely­reállításának első lépéseit remél­hetőleg siker koronázza. Ez ugyanis mindenképpen előfelté­tele a demokratikus erők térnye­résének. .. NÉPSZABADSÁG 1980. január 3., csütörtök Az USA növeli az Izraelnek szánt fegyvervásárlási hiteleket Carter amerikai elnök úgy dön­tött, hogy 200 millió dollárral nö­veli az Izraelnek szánt fegyver­vásárlási hiteleket — jelentette be hétfő este a Fehér Ház. Hi­vatalos személyek szerint az új összeget, amelyet a kongresszus­nak még el kell fogadnia, az ere­deti hárommilliárd dolláros cso­magtervhez tennék hozzá, amely eddig 2,2 milliárd dolláros fegy­vervásárlási hitelt és 800 millió dolláros gazdasági segélyt tartal­mazott. Carter azt követően döntött a hitel növeléséről, hogy Washing­tonban megbeszélést folytatott Ezer Weizman izraeli hadügymi­niszterrel. (MTI) HÍRMAGYARÁZÓNK ÍRJA: Eléggé különösen hangzik a Fe­­hér Ház közleménye, amely be­jelentette, hogy Carter elnök nö­velni kívánja az Izraelnek nyúj­tandó fegyvervásárlási keret ösz­­szegét. „Az elnök eltökélt szán­déka a kormányzati kiadások csökkentése” — mondta a közle­mény. Nem magyarázatként. In­kább annak a jelzéseként, hogy a takarékosság nem jelent taka­rékosságot a közel-keleti térségbe szállított fegyverekben. Az izrae­li hadügyminiszter washingtoni útját követő bejelentést nem sza­bad csupán elszigetelt intézkedés­nek, Izraelnek szánt gesztusnak tekinteni. Feltétlenül összefüg­gésbe kell hozni azokkal — az eddig hivatalosan még nem meg­erősített — sajtóhírekkel, misze­rint az amerikai kormányzat az elkövetkezendő években Egyip­tom nagyarányú felfegyverzésére törekszik. Az egyiptomi—izraeli tárgyalá­sok, s még inkább a különbéke óta Washington gyakorlata az, hogy a térség — amerikai szem­szögből nézve — három kulcsál­lama: Izrael, Egyiptom és Szaúd- Arábia kiemelten részesül az ame­rikai fegyverszállításokból. Izra­el lépéselőnyét azonban továbbra is fenntartja az amerikai kor­mány. Jobb minőségű fegyvere­ket kap és előbb, mint a két arab állam. A mostani washingtoni beje­lentés a Közel-Kelet felfegyver­zésének újabb körét indítja el. Ugyanakkor biztosítja azt is, hogy a hamarosan sorra kerülő asszuá­­ni találkozón Begin miniszterel­nök továbbra is az erősebb part­ner pozíciójából tárgyaljon Sza­dat elnökkel. A nyitányt most majd az Egyip­tomnak és Szaúd-Arábiának szóló fegyverígéretek követik, párhu­zamosan Amerikának azzal a tö­rekvésével, hogy támaszpontot biztosítson magának egy közép­keleti katonai kalandhoz. Kereszty András Ismét elhalasztják az amerikai szenátus SALT-vitáját? (Washingtoni tudósítónktól.) Kongresszusi forrásokból isme­retessé vált, hogy John Warner szenátor és tizenkilenc társa ja­vaslatot készül előterjeszteni ar­ról, hogy az amerikai törvényho­zás ne foglaljon 1980. november 20-a, tehát az elnökválasztás előtt állást a SALTA II. szerződés ra­tifikálása ügyében. A törvényhozás jobboldali ele­mei az afgán kormánynak nyúj­tott szovjet segítség ürügyén új, szovjetellenes kampányba kezd­tek, és nyíltan hangoztatják azt a reményüket, hogy Carter elnök, aki maga is csatlakozott a han­gulatkeltéshez, nem fog kiállni a szerződés mihamarabbi vitája mellett. A tervek szerint a SALT ratifikálásáról az általános vitát nem sokkal január 22-e, a szená­tus téli szünete után kellene a törvényhozásban megkezdeni. A PRAVDA CIKKE A KABULI ESEMÉNYEKRŐL Az Afganisztánnak nyújtott szovjet segítség a békét szolgálja A Pravda december 31-i száma „Az afganisztáni eseményekről” címmel Alekszej Petrov cikkét közli. A cikk méltatja Afganisztán áprilisi forradalmát, amely új la­pot nyitott az ország történetében, majd így folytatódik: A demok­ratikus Afganisztán ellenségei rá­jöttek arra, hogy az új élet épí­tésének útján megtett minden lé­pés, az ország felszabadulása az elnyomatás alól mindinkább ki­látástalanná teszi az elvesztett pozíciók visszaszerzésébe vetett reményeket. Külső imperialista erők összeesküdtek a belső ellen­­forradalmi erőkkel. Ezek is, azok is nyílt ellenségességgel fogadták a demokratikus köztársaság meg­születését, s nem is leplezik ama szándékukat, hogy mindent elkö­vessenek Afganisztán letérítésére az általa kiválasztott útról. A belső­­ellenforradalom és a külső reakció abban a remény­ben ringatta magát, hogy az áp­rilisi forradalom nem birkózik meg a rázúduló csapásokkal. An­­­nyira bíztak ebben, hogy megje­lölték a napot és a hónapot, ami­kor diadalmasan bevonulnak Ka­bulba, időnként pedig nem is tit­kolták, hogy banditatámadásokat készítenek elő az ország egyik vagy másik térsége ellen. Annál is inkább, hiszen ezek a reakció­sok lényegében az Egyesült Ál­lamok imperialista köreinek, a pekingi vezetőknek, egyes más országok kormányainak korlátlan támogatását élvezték, az ellenfor­radalmi bandák számolatlanul kapták a fegyvert, a felszerelést és a pénzt. Pakisztáni területen tucatnyi központ létesült, amelyeket formá­lisan menekülttáboroknak nevez­nek. Ezekben a központokban fegyveres alakulatokat képeznek ki, amelyeket átdobnak Afganisz­tán területére. A banditák kiképzői között vannak az amerikai tit­kosszolgálatok munkatársai, kí­nai, sőt egyiptomi diverzánsszak­­értők. Nyilvánvaló az összefüggés bi­zonyos amerikai személyiségek pakisztáni beutazásai, azok egyes afganisztáni vidékeken tett láto­gatásai és a lázadó erők műkö­dése között. Nem véletlen az az egybeesés, hogy a herati lázadás — amelynek az afgán reakció, Washington és Peking különös jelentőséget tulajdonított — nyom­ban azután következett be, hogy az afgán ellenforradalmárok egyik vezérét az Egyesült Államok kül­ügyminisztériumában fogadták. Adatok vannak arra vonatkozó­lag, hogy bizonyos amerikai kép­viselők arra szerették volna rá­bírni a pakisztáni vezetést, hogy területét még inkább engedje át fegyveres alakulatok Afganisz­tánba küldésére. Pakisztántól azt követelték, hogy még nagyobb mértékben vegyen­ részt az Afga­nisztán elleni agresszív akciókban. Nem szükséges túl nagy tájéko­zottság ahhoz, hogy az ember tisz­tán lássa az Egyesült Államok el­járásának indítékait. Washington­ban akadnak személyiségek, akik az iráni sah bukása következté­ben elvesztett pozíciók helyett makacsul új pozíciókat keresnek. Hogy, hogy nem, de a hírhedt „stratégiai ívben”, amelyet az amerikaiak évtizedeken át épít­gettek a Szovjetunió déli határai mentén, rések keletkeztek, s hogy ezeket betömhessék, szeretnék be­vonni ebbe az ívbe az afgán né­pet s a térség más országainak népeit is. Az imperialista erők semmivel sem igazolható beavatkozása Af­ganisztán belügyeibe, az állandó külső fegyveres betörések nagy veszélyt hoztak az országra. Az afgán kormány 1978—1979-ben többször kért támogatást a Szov­jetuniótól, a többi között katonai segítséget, válaszul az imperialis­ta erők fegyveres beavatkozására. A Szovjetunió feltételezte, hogy az imperialista erők — miután meggyőződtek az Afganisztánban történt változások visszafordítha­tatlansága felől — nem lépnek túl bizonyos határon, számolni fog­nak a realitásokkal. Mindazonál­tal országunk nem titkolta: nem engedi meg, hogy Afganisztánt felvonulási területté tegyék a Szovjetunió elleni imperialista ag­resszió előkészítésére. A népi Afganisztán ellenségei azonban nem szüntették be az el­lene folytatott fegyveres harcot. Az imperialista beavatkozás kez­dett az afgán nép szempontjából mind átfogóbb és veszélyesebb formákat és méreteket ölteni. Egyidejűleg a külső imperialis­ta reakció szüntelen erőfeszítése­ket tett és tesz, hogy aláaknázza az afgán államhatalmi szerveket és dezorganizálja az Afganisztáni Népi Demokratikus Pártot. A reakció népellenes elképze­lései megvalósításához a demok­ratikus Afganisztán vezetőségén belül cinkostársra lelt. Ez volt Hafizullah Amin. Csalással és int­rikákkal kézben tartotta az ál­lam irányítását, majd megdönt

Next