Népszabadság, 1980. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-03 / 1. szám
2 Több ezer politikai foglyot bocsátottak szabadon Afganisztánban Kormánynyilatkozat az amerikai provokációkról • Egyházi vezető egységfelhívása Együttes ülésen emlékezett meg az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt megalakulásának 15. évfordulójáról a párt központi bizottsága, a forradalmi tanács elnöksége és az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság kormánya. Babrak Karmai, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt Központi Bizottságának főtitkára, a forradalmi tanács elnöke, miniszterelnök az ülésen elhangzott beszédében nagyra értékelte a pártnak az ország életében betöltött szerepét. — Népünk legfontosabb feladata, hogy megvédje a forradalmat mind a belső reakcióval, mind az imperialista beavatkozással szemben. Ennek a feladatnak a megoldásában is az Afganisztáni Népi Demokratikus Párté a vezető szerep — állapította meg Babrak Karmai. Beszéde további részében elítélte Carter amerikai elnöknek azokat a kijelentéseit, amelyek — az afganisztáni vezető szavai szerint — lényegében beavatkozást jelentenek Afganisztán belügyeibe. Babrak Karmai nagyra értékelte az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság és a Szovjetunió népei közötti baráti kapcsolatokat, és hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió által a haladás, a fejlődés, a demokrácia, a nemzeti függetlenség és a területi egység védelme érdekében Afganisztánnak nyújtott széles körű — gazdasági, műszaki, politikai és katonai — segítséget az afganisztáni nép őszinte elismeréssel fogadta. Az afgán kormány hétfőn nyilatkozatot tett közzé, amelyben hangoztatja, hogy az országnak nyújtott szovjet katonai segítség szükségessége abban a pillanatban megszűnik, amint véget érnek a külföldről indított fegyveres beavatkozások és provokációk. A nyilatkozat Pakisztánt jelöli meg, mint az Afganisztán ellen irányuló amerikai fegyveres felforgató akciók kiindulópontját. A kormánynyilatkozat megbélyegzi az imperializmus és a nemzetközi reakció rágalomhadjáratát, amelyet az afgán nép ellen kezdett. E kampány ürügyéül az szolgál — mutat rá —, hogy az afgán kormány segítségért fordult a Szovjetunióhoz. Az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság kormánya nem fogja megengedni senkinek, hogy elvitassa az afgán népnek azt az elidegeníthetetlen jogát, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel megvédhesse az áprilisi forradalom vívmányait, az ország területi épségét és nemzeti függetlenségét — szögezi le a nyilatkozat. — Mélységesen felháborítanak bennünket egyes nyugati országok, elsősorban az Egyesült Államok bizonyos köreinek beavatkozási kísérletei Afganisztán belügyeibe — jelentette ki a TASZSZ tudósítóival folytatott beszélgetésben Mulavi Abdel Aziz, az afganisztáni ulemmák tanácsának elnöke. Az egyházi vezető szólt arról, hogy az ország valamennyi állampolgára, köztük az összes hívő muzulmán támogatja az imperialisták ügynökeinek felszámolása , és eltökélten halad előre az áprilisi forradalom által kijelölt úton. Az ulemmák tanácsa ezekben a napok szag különböző részéről sj, levelet kap egyszerű hívőktől és egyházi személyiségektől, akik támogatásukról biztosítják az új kormány irányvonalát. Leveleikben üdvözlik a Szovjetunió segítségét, amely összhangban áll az ENSZ alapokmányával, a két ország 1978-ban kötött barátsági, jószomszédsági és együttműködési szerződésével — mondta az egyházi vezető. Kabulban kedden megjelent az Áprilisi Forradalom Igazsága (Hakikate Inkilabe Szaur) című napilap első száma. Az afgán kormány új lapjának első száma a kormány nyilatkozatát s a forradalmi tanács és a kormány tagjainak fényképét közli. A kabuli televízió a december 27-i események óta kedd este első ízben sugárzott műsort. Beszámolt több ezer politikai fogoly szabadon bocsátásáról, akiket annak idején Hafizullah Amin parancsára törvénytelenül tartóztattak le és ítéltek el. Hivatalos közlések szerint egyébként az elkövetkezendő napokban politikai foglyok további ezreit bocsátják szabadon. Az afganisztáni eseményeket nem lehet elválasztani az amerikai imperialistáknak attól a tervétől, hogy aládúcolják a körzet reakciós rezsimjeit, és nem lehet elválasztani az amerikai imperializmus perzsa-öbölbeli, indiaióceáni haderő-összevonásától sem — jelentette ki keddi nyilatkozatában Radzsesvara Rao, az Indiai Kommunista Párt országos tanácsának főtitkára. — Természetes dolog, hogy a Szovjetunió nem maradhatott tétlen — hangoztatta Rao. (MTI) Ma kezelődnek Indiában a parlamenti választások Indira Gandhi beszéde a kilátásokról Újév napján India választókerületeinek mintegy a felében elcsitult a kampány, s csak az ország másik fele készül tovább a választásokra, amelyeket 3-án, illetve január 6-án rendeznek meg India 526 választókerületében. A törvény szerint kétnapos szünetet kell tartani a választási hadjárat befejezte és a szavazás között. A január 3-i első választási szakasz 144 millió választójogosultat érint. A többi 200 millió ember január 6-án járul az urnákhoz. Az első választási szakaszban dől el India ügyvezető miniszterelnökének és az ország 11 éven át volt kormányfőjének, Indira Gandhi asszonynak a mandátuma. Indira Gandhi pártja''választási kilátásairól bizakodóan kijelentette: győzelme esetén hajlandó újra vállalni a miniszterelnökséget, de hangsúlyozta, hogy nem akar mindenáron a kormány élére állni. Gandhi asszony Bihar állam egyik körzetében tartott választási beszédet. HÍRMAGYARÁZÓNK ÍRJA: India e hét végéig — az ország kiterjedése és egyes vidékek nehéz megközelíthetősége miatt nem egy napon — megválasztja új központi parlamentjét, s ezzel, bármi legyen is a választások kimenetele, pont kerül annak a korszaknak a végére, amely voltaképp az 1975-ben még Indira Gandhi által meghirdetett rendkívüli állapottal vette kezdetét, majd 1977-ben éppen emiatt a Dzsanata néven egyesült polgári és feudális ellenzék hatalomra jutásával folytatódott, tavaly pedig, a Dzsanata fokozatos szétesését követően, az indiai pártviszonyok mélyreható megváltozásához és a soron kívüli választások kiírásához vezetett. E választások jelentősége mindenképpen túlmutat India határain, hiszen a kérdés az, hogy a hosszú hónapok óta csak ügyvezető kormánnyal bíró hatalmas ország vissza tud-e térni a nemzetközi küzdőtérre pozitív el nem kötelezettségi politikájának teljes súlyával vagy sem. Sőt: a nyugat-ázsiai helyzet a világpolitika egyik központi kérdésévé avatja azt, hogy a választásokból kikerülő többség tud-e olyan kormányt alakítani, amely ellenáll az amerikai nyomásnak, másfelől tartózkodásra bírja a már megint ugrásra kész és amerikai fegyverszállítmányokat élvező pakisztáni szoldateszkát. Választások előestéjén jóslásba bocsátkozni azok eredményéről nem szolid vállalkozás. Az elemzők mindazonáltal hónapok óta Indira Gandhi pozícióinak állandó erősödéséről írnak. Azok is, akik Gandhi asszony politikai ellenfelei. Tény, hogy az 1977- ben mind a Kongresszusnak, mind Indira Gandhinak hátat fordító politikusok közül is sokan visszatértek az ő táborába. Másfelől az indiai politikusok egy része is úgy véli, hogy a Kongresszus többé nem töltheti be a nemzeti haladás gyűjtőpártjának hajdani funkcióját, mert az indiai társadalomban minden korábbinál markánsabban törnek felszínre az osztály-, illetve regionális és nemzetiségi érdekek, s a pártoknak növekvő mértékben kell igazodniuk e tendenciához. Immár történelmi tény, hogy India 1977, tehát a Dzsanata hatalomra jutása óta sem változtatott alapvetően világpolitikai törekvésein. A konzervatívok is hűek maradtak az indiai biztonság egyik legfontosabb alkotóeleméhez, a szovjet—indiai barátsághoz és széles körű együttműködéshez. Deszai miniszterelnöksége idején történt ugyan — erős amerikai nyomásra — egy hamvába holt kísérlet a Kínához fűződő viszony javítására, de India kormánya, látva Kína támadó fellépését Vietnam ellen, sietve elállt a kísérletezéstől. Az indiai kormány ezekben a napokban higgadt magatartást tanúsít az afganisztáni belső változások ürügyén kezdeményezett nyugati kampánnyal összefüggésben is. A Pakisztán címére intézett nyomatékos indiai figyelmeztetés remélhetőleg nem téveszt célt... Indián belül fontos és pozitív fejlemény, noha csak a közelmúltban, de végül létrejött testvérpártunk, az IKP és az IKP(MV) egységfrontja a választási küzdelemben. A baloldali egység helyreállításának első lépéseit remélhetőleg siker koronázza. Ez ugyanis mindenképpen előfeltétele a demokratikus erők térnyerésének. .. NÉPSZABADSÁG 1980. január 3., csütörtök Az USA növeli az Izraelnek szánt fegyvervásárlási hiteleket Carter amerikai elnök úgy döntött, hogy 200 millió dollárral növeli az Izraelnek szánt fegyvervásárlási hiteleket — jelentette be hétfő este a Fehér Ház. Hivatalos személyek szerint az új összeget, amelyet a kongresszusnak még el kell fogadnia, az eredeti hárommilliárd dolláros csomagtervhez tennék hozzá, amely eddig 2,2 milliárd dolláros fegyvervásárlási hitelt és 800 millió dolláros gazdasági segélyt tartalmazott. Carter azt követően döntött a hitel növeléséről, hogy Washingtonban megbeszélést folytatott Ezer Weizman izraeli hadügyminiszterrel. (MTI) HÍRMAGYARÁZÓNK ÍRJA: Eléggé különösen hangzik a Fehér Ház közleménye, amely bejelentette, hogy Carter elnök növelni kívánja az Izraelnek nyújtandó fegyvervásárlási keret öszszegét. „Az elnök eltökélt szándéka a kormányzati kiadások csökkentése” — mondta a közlemény. Nem magyarázatként. Inkább annak a jelzéseként, hogy a takarékosság nem jelent takarékosságot a közel-keleti térségbe szállított fegyverekben. Az izraeli hadügyminiszter washingtoni útját követő bejelentést nem szabad csupán elszigetelt intézkedésnek, Izraelnek szánt gesztusnak tekinteni. Feltétlenül összefüggésbe kell hozni azokkal — az eddig hivatalosan még nem megerősített — sajtóhírekkel, miszerint az amerikai kormányzat az elkövetkezendő években Egyiptom nagyarányú felfegyverzésére törekszik. Az egyiptomi—izraeli tárgyalások, s még inkább a különbéke óta Washington gyakorlata az, hogy a térség — amerikai szemszögből nézve — három kulcsállama: Izrael, Egyiptom és Szaúd- Arábia kiemelten részesül az amerikai fegyverszállításokból. Izrael lépéselőnyét azonban továbbra is fenntartja az amerikai kormány. Jobb minőségű fegyvereket kap és előbb, mint a két arab állam. A mostani washingtoni bejelentés a Közel-Kelet felfegyverzésének újabb körét indítja el. Ugyanakkor biztosítja azt is, hogy a hamarosan sorra kerülő asszuáni találkozón Begin miniszterelnök továbbra is az erősebb partner pozíciójából tárgyaljon Szadat elnökkel. A nyitányt most majd az Egyiptomnak és Szaúd-Arábiának szóló fegyverígéretek követik, párhuzamosan Amerikának azzal a törekvésével, hogy támaszpontot biztosítson magának egy középkeleti katonai kalandhoz. Kereszty András Ismét elhalasztják az amerikai szenátus SALT-vitáját? (Washingtoni tudósítónktól.) Kongresszusi forrásokból ismeretessé vált, hogy John Warner szenátor és tizenkilenc társa javaslatot készül előterjeszteni arról, hogy az amerikai törvényhozás ne foglaljon 1980. november 20-a, tehát az elnökválasztás előtt állást a SALTA II. szerződés ratifikálása ügyében. A törvényhozás jobboldali elemei az afgán kormánynak nyújtott szovjet segítség ürügyén új, szovjetellenes kampányba kezdtek, és nyíltan hangoztatják azt a reményüket, hogy Carter elnök, aki maga is csatlakozott a hangulatkeltéshez, nem fog kiállni a szerződés mihamarabbi vitája mellett. A tervek szerint a SALT ratifikálásáról az általános vitát nem sokkal január 22-e, a szenátus téli szünete után kellene a törvényhozásban megkezdeni. A PRAVDA CIKKE A KABULI ESEMÉNYEKRŐL Az Afganisztánnak nyújtott szovjet segítség a békét szolgálja A Pravda december 31-i száma „Az afganisztáni eseményekről” címmel Alekszej Petrov cikkét közli. A cikk méltatja Afganisztán áprilisi forradalmát, amely új lapot nyitott az ország történetében, majd így folytatódik: A demokratikus Afganisztán ellenségei rájöttek arra, hogy az új élet építésének útján megtett minden lépés, az ország felszabadulása az elnyomatás alól mindinkább kilátástalanná teszi az elvesztett pozíciók visszaszerzésébe vetett reményeket. Külső imperialista erők összeesküdtek a belső ellenforradalmi erőkkel. Ezek is, azok is nyílt ellenségességgel fogadták a demokratikus köztársaság megszületését, s nem is leplezik ama szándékukat, hogy mindent elkövessenek Afganisztán letérítésére az általa kiválasztott útról. A belsőellenforradalom és a külső reakció abban a reményben ringatta magát, hogy az áprilisi forradalom nem birkózik meg a rázúduló csapásokkal. Annyira bíztak ebben, hogy megjelölték a napot és a hónapot, amikor diadalmasan bevonulnak Kabulba, időnként pedig nem is titkolták, hogy banditatámadásokat készítenek elő az ország egyik vagy másik térsége ellen. Annál is inkább, hiszen ezek a reakciósok lényegében az Egyesült Államok imperialista köreinek, a pekingi vezetőknek, egyes más országok kormányainak korlátlan támogatását élvezték, az ellenforradalmi bandák számolatlanul kapták a fegyvert, a felszerelést és a pénzt. Pakisztáni területen tucatnyi központ létesült, amelyeket formálisan menekülttáboroknak neveznek. Ezekben a központokban fegyveres alakulatokat képeznek ki, amelyeket átdobnak Afganisztán területére. A banditák kiképzői között vannak az amerikai titkosszolgálatok munkatársai, kínai, sőt egyiptomi diverzánsszakértők. Nyilvánvaló az összefüggés bizonyos amerikai személyiségek pakisztáni beutazásai, azok egyes afganisztáni vidékeken tett látogatásai és a lázadó erők működése között. Nem véletlen az az egybeesés, hogy a herati lázadás — amelynek az afgán reakció, Washington és Peking különös jelentőséget tulajdonított — nyomban azután következett be, hogy az afgán ellenforradalmárok egyik vezérét az Egyesült Államok külügyminisztériumában fogadták. Adatok vannak arra vonatkozólag, hogy bizonyos amerikai képviselők arra szerették volna rábírni a pakisztáni vezetést, hogy területét még inkább engedje át fegyveres alakulatok Afganisztánba küldésére. Pakisztántól azt követelték, hogy még nagyobb mértékben vegyen részt az Afganisztán elleni agresszív akciókban. Nem szükséges túl nagy tájékozottság ahhoz, hogy az ember tisztán lássa az Egyesült Államok eljárásának indítékait. Washingtonban akadnak személyiségek, akik az iráni sah bukása következtében elvesztett pozíciók helyett makacsul új pozíciókat keresnek. Hogy, hogy nem, de a hírhedt „stratégiai ívben”, amelyet az amerikaiak évtizedeken át építgettek a Szovjetunió déli határai mentén, rések keletkeztek, s hogy ezeket betömhessék, szeretnék bevonni ebbe az ívbe az afgán népet s a térség más országainak népeit is. Az imperialista erők semmivel sem igazolható beavatkozása Afganisztán belügyeibe, az állandó külső fegyveres betörések nagy veszélyt hoztak az országra. Az afgán kormány 1978—1979-ben többször kért támogatást a Szovjetuniótól, a többi között katonai segítséget, válaszul az imperialista erők fegyveres beavatkozására. A Szovjetunió feltételezte, hogy az imperialista erők — miután meggyőződtek az Afganisztánban történt változások visszafordíthatatlansága felől — nem lépnek túl bizonyos határon, számolni fognak a realitásokkal. Mindazonáltal országunk nem titkolta: nem engedi meg, hogy Afganisztánt felvonulási területté tegyék a Szovjetunió elleni imperialista agresszió előkészítésére. A népi Afganisztán ellenségei azonban nem szüntették be az ellene folytatott fegyveres harcot. Az imperialista beavatkozás kezdett az afgán nép szempontjából mind átfogóbb és veszélyesebb formákat és méreteket ölteni. Egyidejűleg a külső imperialista reakció szüntelen erőfeszítéseket tett és tesz, hogy aláaknázza az afgán államhatalmi szerveket és dezorganizálja az Afganisztáni Népi Demokratikus Pártot. A reakció népellenes elképzelései megvalósításához a demokratikus Afganisztán vezetőségén belül cinkostársra lelt. Ez volt Hafizullah Amin. Csalással és intrikákkal kézben tartotta az állam irányítását, majd megdönt