Népszabadság, 1999. október (57. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-01 / 229. szám
2 NÉPSZABADSÁG KÜLPOLITIKA 1999. OKTÓBER 1., PÉNTEK Csata a belgrádi utcákon HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Annak ellenére, hogy a nagy erőkkel felvonuló rendőrség előző este Belgrádban brutálisan szétverte a legalább húszezer fős tüntetést, a Szövetség a Változásokért ellenzéki tömörülés tegnap estére - lapzártánk után - újabb megmozdulást hívott össze. Zoran Djindjics, a Demokrata Párt vezetője kitartásra és türelemre intette híveit, de óvott attól, hogy provokálják a rendőröket. Belgrádban szerda este végeszakadt a másfél hete tartó ellenzéki tüntetések békés jellegének: a karhatalom a helyszíni beszámolók szerint durván gumibotozva, a vízágyúkat bevetve több csoportra verte szét a Milosevics-rendszer ellen tüntető tömeget. Az ellenzéki pártok képviselői úgy tudják, hogy a kevesebb mint egy óráig tartó összecsapásban legalább kéttucat személy, köztük öt újságíró és három rendőr sebesült meg. A Szövetség a Változásokért tizennégy aktivistáját őrizetbe vették, így a Vuk Obradovics vezette Szociáldemokrácia egyik alelnökét és több tisztviselőjét is. Az BBC jelentése szerint Zoran Djindjics a megtorlások kezdeteként értékelte a történteket. Annak ellenére Vuk Draskovics vezette Szerb Megújhodási Mozgalom egyelőre nem csatlakozott az ellenzéki tömörüléshez, elemzők úgy vélik: a történtek után a Milosevics-féle rezsim hajthatatlansága esetén nem lesz más választása, mint támogatni az utcai tiltakozásokat. A belgrádi tüntetők és a rendőrség közötti összecsapásokat Moszkva sajnálatos és nyugtalanító tényként értékeli, de szigorúan Jugoszlávia belügyének tekinti — úja az MTI. Rendőrök és tüntetők összecsapása a belgrádi kormányzati negyedben REUTERS-FOTÓ Távirati Stílusban FELHÍVÁSSAL FORDULTAK a román ellenzéki pártok és nacionalista szervezetek aradi szervezetei a város lakóihoz, hogy tiltakozó akcióval akadályozzák meg a Szabadság-emlékmű darabjainak kivitelét az aradi vár katonai raktárából. Egy helyi lap tegnapi számában felhívás jelent meg: a város lakói alkossanak csütörtökön és pénteken élő láncot az aradi vár körül, akadályozzák meg az emlékmű tervezett elszállítását. (MTI) TARTANI FOGJÁK mind Izrael, mind a palesztinok a Ciszjordánia és Gáza közötti „szabad átjáró” megnyitására szabott vasárnapi határidőt - mondta Ehud Barak izraeli miniszterelnök. A szeptember 5-én Sarm es-Sejkben aláírt megállapodás értelmében a palesztinok első ízben közlekedhetnek járművekkel és szállíthatnak javakat két önkormányzati területük között, az Izraelen átvezető útvonalon. (Reuters) ÁTLÉPTE több ezer török katona az iraki határt, hogy csapást mérjen a Kurd Munkáspárt észak-iraki bázisaira. A légi előkészítő hadműveletek után a szárazföldi csapatok három ponton lépték át a határt, egyértelműen elutasítva a PKK tárgyalási javaslatát. (BBC) LAST MINUTE okt. 07. MALLORCA 49 900 74 900 okt. 10. KRÉTA 46 900 61 900 okt. 11. TUNÉZIA 49 900 69 900 okt. 14. MALLORCA 44 900 okt. 17. KRÉTA 39 900 okt. 21. TUNÉZIA 49 900 69 900 okt. 24. EGYIPTOM 59 900 79 900 ^ ÜDÜLJÖN KÉNYELMESEN! Félpanziós szállodában, medencével és közel a tengerparthoz. MALLORCA 1 J wtrttiói MállóraYYt 64 900 89 900 KRÉTA GortynaYYY 64 900 88 900 TUNÉZIA SanWtYYde luxe 9®® 99 9®0 EGYIPTOM Men^li**** 999®0 134 900 Áraink tartalmazzák a repülőjegyet, a szállást, a ^^transzfer^smnriag)^ ScanHoIida^SH" Utazási Iroda Kft 1061 Bp. Jókai tér 6. Tel.: 332-3129, 332-5107 Nyitva H-P 9-18 óráig, Sz 10-14 óráig E-mail scanholiday@scanholiday.hu Rendeljen ingyenes katalógust non-stop telefonunkon: 312-2513 Partnerek: IX. Ferenc Krt. 22. Tel.: 216-6281, VI. Lázár u. 18. Tel.: 331-7793, Vill. Üllői út 24. Tel.: 317-1710, Ferenciek tere 3. Tel.: 267-6275 XIV. Egressy u. 17-21. Tel.: 221-8532 _______Háttér_______ Vajdaság: ideiglenes testületek Az utóbbi időben két, a délvidéki magyarságot érintő ideiglenes testület alakult a Vajdaságban. Az egyik a Szabadkán létrehozott Ideiglenes Magyar Nemzeti Tanács (IMNT), amelytől - a helyi magyar politizálásnak megfelelően - távol maradt az Ágoston András vezette Vajdasági Magyar Demokrata Párt. A másik az egyik e heti újvidéki ellenzéki demonstráción megválasztott ideiglenes vajdasági kormány, amelybe Nenad Csanak megbízott miniszterelnök két alelnököt és egy minisztert emelt be a magyar kisebbségből. Mik a céljaik ezeknek a testületeknek, mit szándékoznak tenni, s egyáltalán mit tehetnek a mai Szerbiában? A jelek szerint nem sokat. Józsa László, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke érdeklődésünkre elmondta, hogy az IMNT vasárnapra tervezett első ülésén megválasztják a nem hivatalos vajdasági magyar parlament végrehajtó szervét, az intézőbizottságot, és vitára bocsátják a média és az oktatás helyzetéről készített anyagot. A vita eredményeként összegzik majd a cselekvési irányokat, ám a munka hosszadalmasnak ígérkezik, pillanatnyilag csak a probléma felvetéséről lehet beszélni, konkrétumokról semmiképpen. Az IMNT - úgymond - nem hatalmi szerv, s ennek ismeretében át kell látni, hol vannak a cselekvési határai. A Csanak-féle átmeneti vajdasági kormány már a megválasztását követő napon határozott a rászorulók - gyerekek és idősek - megsegítéséről és a demokratikus választások előkészítéséről. A testület fontosnak és elérhetőnek tartja, hogy a külfölddel elismertesse vagy legalábbis elfogadtassa magát. Ezért felveszi a kapcsolatot az együttműködésre kész kormányokkal és szervezetekkel - tudtuk meg Balla Lajos alelnöktől. Csanakék magabiztosságát fokozza, hogy Belgrád az ideiglenes kormány tagjaival szemben nem folyamodott erőszakhoz. Pilcz Nándor Amerikai mészárlás a koreai háborúban Eddig ismeretlen dokumentumokat tárt fel a sajtó Újabb adatok támasztják alá, hogy a koreai háború kezdetén az amerikai hadsereg polgári személyeket, a harcok elől menekülő parasztokat mészárolt le a No Gun Ri közelében található vasúti híd alatt. A The New York Times tegnap - saját megállapításaival kiegészítve - ismertette az AP amerikai hírügynökség beszámolóját. A halálos áldozatok száma beszámolók szerint mintegy száz, mások szerint több száz is lehetett. Ha az állítások igaznak bizonyulnak, akkor a Szöultól mintegy 160 kilométerre délkeletre fekvő No Gun Ri nevű település „koreai My Lai”ként vonul be a történelembe: ebben az évszázadban eddig egyedül ebben a vietnami faluban követett el az amerikai haderő bizonyítottan tömegvérengzést nem harcoló embercsoport körében. Az eset 1950 júliusában történt: a Japánból sebtében átdobott amerikai gyalogos erők még jószerével semmilyen harci tapasztalattal, illetve helyismerettel nem rendelkeztek. Az AP rábukkant olyan, időközben a titkosság alól feloldott amerikai katonai feljegyzésekre, amelyek szerint parancs szólt arról, hogy a polgári ruhás személyeket ellenségnek kell tekinteni, és ekként kell eljárni velük szemben. Azokban a hetekben dél-koreai parasztok tömegével menekültek az offenzívába lendült észak-koreai katonák elől. Köztük azonban az amerikai hírszerzés szerint polgári ruhába öltözött észak-koreai katonák is elvegyülhettek. • Dél-Koreában korábban már felbukkantak a No Gun Ri-i vérengzésről szóló állítások, de a túlélők, illetve a hozzátartozók jogi úton semmilyen igényt nem tudtak érvényesíteni Szöulban az ügy elévülésére hivatkoztak. A Pentagon illetékesei többször kivizsgálták az állításokat, de nem találtak bizonyítékokat. Az AP legújabb beszámolója nyomán azonban ígéretet tettek arra, alaposan utánajárnak minden fellelhető adatnak. Az amerikai hadi feljegyzésekben konkrétan No Gun Riről egy szó sem olvasható. Az AP-nek azonban sikerült elérnie és megszólaltatnia ma még élő, egykor Koreában harcolt amerikai veteránokat, akik közül többen emlékeznek arra, hogy jelen voltak, illetve részt is vettek az öldök .. .en Ein értelmű parancsra telt . , ., :t az esetleges észak-korea szíva ■kvidálásának az a legegy nibb mód, ha a No Gun Ri-i híd alá ,i!t z menekültet mind egy sz .. le. .... ■ szák. William védelmi miniszter tudomása sze ■ .i íyíték a mészárlásra, dt a. »eiői. rlamilyen új, lényeges ií n. 'lány hajlandó ismét megin az ügye.. /n // // fi 1 1 •• Gyűrű Csecsemőid korul Az orosz hadsereg egységei úgy és ott választják meg (az Oroszországi Föderáció területén) állásaikat, ahogy azt a katonai célszerűség diktálja. Ezt Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök jelentette ki tegnap Szentpéterváron, a Csecsenföld elleni szárazföldi támadást érintő kérdésekre válaszolva. HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Egyértelművé vált: Moszkva fenntartja magának a jogot, hogy adott esetben a lázadó köztársaság területére vezényelje csapatait. Továbbra is kérdés azonban, hogy lesz-e, és ha igen, mikor, szárazföldi támadás - jelentette moszkvai tudósítónk. A tegnapi napon Dagesztán felől, Novolakszkoje térségében a föderációs erők elfoglaltak legalább két, már a csecsen közigazgatási határ mögötti stratégiai fontosságú magaslatot. A hivatalos bejelentések szerint ezt a Csecsenföldet körülölelő orosz gyűrű kialakítása indokolta, és ezt kommentálta Putyin kormányfő úgy, hogy az orosz erők ott foglalnak állást, ahol célszerűnek látják. Független katonai elemzők szerint ez a hadmozdulat a szárazföldi támadás megindításának előkészítő lépése is lehet. A katonai logika szerint, ha a tél beállta előtt valóban sor kerülne átfogó támadásra, akkor északról tüzérségi és légi előkészítést követően több lépésben a Szerek folyó vonaláig kellene előrenyomulni. Az üzemanyag, áramszolgáltatás, élelmiszer-utánpótlás nélkül áttelelni kényszerülő terrorista egységek így legalábbis demoralizálódnának a tél során. Ezt a tervet tekintve a támadás megindításáról egyelőre nem beszélhetünk. Kérdés, hogy a kormány eddigi határozott intézkedéseit támogató orosz lakosság hogyan reagálna. A felmérések jelzik, hogy a határ lezárását a túlnyomó többség támogatja, a hadjáratnak viszont alig húszszázalékos a jóváhagyottsága. A légitámadásokat is ellenzi a moszkvaiak 57 százaléka. Közben az Egyesült Államok mérsékletre intette Oroszországot a csecsenföldi események kapcsán. Cohen védelmi miniszter kijelentette: Moszkvának mérsékletet kell tanúsítania a válaszlépések mértékének kiválasztásában - írja az MTI. „Leopárdok” Peking felett Ma ötvenéves a Kínai Népköztársaság Peking centruma csütörtök déltől amolyan tiltott várossá vált, ahol ma - egyebek között katonai parádéval - emlékeznek meg a Kínai Népköztársaság kikiáltásának ötvenedik évfordulójáról. PEKINGI TUDÓSÍTÓNKTÓL Rendkívüli biztonsági intézkedéseket, szinte teljes forgalomkorlátozást léptettek életbe Peking központi negyedében. Nem csupán a Tienanmen téren - ahová a pénteki rendezvénysorozatra félmillió meghívott embert várnak -, hanem a környéken is. A katonai parádé vonulási útvonalánál lakókat figyelmeztették, hogy ne nyissanak ablakot. Pekingben egyhetes munkaszünetet rendeltek el az állami alkalmazottaknak, másutt országosan pedig három napot a fél évszázados nemzeti ünnepre. A fővárosi kiemelt központi rendezvény az illetékesek szerint 36 millió dollárba kerül. Ám ennek a százszorosa is összejön azokból a beruházásokból, amelyeket a világ legnépesebb országa fővárosának kicsinosítására fordítottak az utóbbi időben. Ma már nem Mao piros könyvecskéje, hanem a Csangan főúton felhúzott több tucat új irodaépület, üzleti központ jelzi Kína fejlődésének irányát, amelyet a pártvezetés a tengi reformoknak, a kínai sajátosságokkal elegyített szocializmusépítés eredményeinek tulajdonít. Csodálatos a kivilágítás a megújított Tienanmen téren, s a főutak mentén az új füvesítés, fásítás. A szó szoros értelmében Peking levegője megváltozott az eseményre. S ha a csütörtöki szemerkélő eső eláll, várhatóan impozáns lesz a délelőtti katonai parádé, miként az esti tűzijáték is. A fő esemény a 15 éves szünet után megrendezendő katonai parádé lesz, amelyen az előzetes várakozások szerint felvonultatják majd a legújabb Dong Feng-31 típusú interkontinentális ballisztikus rakétákat, s elrepülnek majd a Tienanmen tér fölött a Fei Bao (Repülő Leopárd) vadászbombázók is. Közvetlenül az ötvenedik évforduló előtt tartották meg Sanghajban a Fortune magazin „globális fórumát”, a multinacionális vállalatok és a jövő évezredre tekintő Kína találkozását. Kínába eddig mintegy 280 milliárd dollárt fektettek be külföldi vállalatok. Az éppen Budapesten tartott tanácskozás utáni fórum egyedüli szépséghibája alighanem az volt, hogy miközben Csiang Cö-min államfőpártfőtitkár a fórum fő szervezőjével, a Time-Warner Inc. elnökével, Gerald Levinnel találkozott, Kínában az újságos standokról, a szállodákból visszavonták a Time (és az Asia Weekly) legutóbbi számát, amely részletes mellékletben foglalkozott a szocialista Kína fél évszázadával. A miértre inkább csak találgatni lehet, a Time magazin egyebek között úgynevezett disszidensekkel és a dalai lámával is készített interjút. Ortutay L. Gyula A kínai kormányfő beszédet mond az ünnepi fogadáson REUTERS-FOTÓ Pinochet-ítélet október 8-án MTI-JELENTÉS A tervezettnél egy nappal korábban fejeződött be Londonban, a Bow Street-i bíróságon Augusto Pinochet kiadatási kérelmének meghallgatása. Ronald Bartle, a meghallgatást vezető bíró tegnap bejelentette: jövő pénteken ismerteti döntését a kiadatási kérelem ügyében. A határozat kihirdetésekor Pinochetnek is meg kell jelennie a bíróság előtt. A bírónak nem arról kell döntenie, bűnös-e vagy ártatlan a chilei exdiktátor a spanyol hatóságok által Londonnak átadott 36 vádpont valamelyikében. Arról határoz, hogy a Baltazar Garzon spanyol vizsgálóbíró keresetében előterjesztettek alátámasztják-e a kiadatási kérelmet. Magáról a kiadatásról vagy a tábornok szabadon bocsátásáról a végső döntést Jack Straw brit belügyminiszter hozza meg. Előtte a feleknek jogukban áll fellebbezni a brit felső bíróságnál, majd a lordok házánál, kérve az egész kiadatási meghallgatás újratárgyalását. Garzon bíró 35 chilei és spanyol állampolgár megkínzásával, kínzására való szövetkezéssel vádolja a junta egykori vezetőjét. Pinochet ügyvédei a meghallgatáson azzal érveltek, hogy a tábornoknak személy szerint semmi köze az elkövetett jogsértésekhez, nem felelős a chilei titkosrendőrség módszereiért.